Utánpótlás hírek

2018. október 31. 11:12
A TFSE-t és az Alba Fehérvárt is legyőzték lányaink az Ifjúsági I. osztályú bajnokságban, NBII-es csapatunk mérlege pedig egy győzelem és egy vereség.
2018. október 31. 09:45
Utánpótlás csapataink nem töltötték kézilabda nélkül a hosszú hétvégét: Dunaújvárosban vettek részt az Üstökös Kupán
2018. október 24. 10:58
Első korosztályos mérkőzéseit játszották az ÉRD U11-es és U10-es csapatai.
2018. október 18. 09:30
Idegenben is mindkét mérkőzését megnyerte U14-es csapatunk a hétvégén. Eközben az NBII-es és az Ifjúsági II-es csapat az Érd Arénában állt helyt.
2018. október 5. 09:20
Egy győzelem és egy döntetlen az érdi lányok mérlege az U14-es gyermekbajnokság hétvégi fordulójában.
2018. június 14. 06:44
Hagyományainkhoz híven felnőtt és utánpótlás együtteseinkkel, szurkolóinkkal, és idén először amatőr felnőtt és gyerek szakosztályunk tagjaival búcsúztattuk a szezont az ÉRD Arénában. 
2018. június 6. 22:00
Szombaton Bugyin került megrendezésre a VI. Final24. Az eseményen Pest megye felnőtt együttesünk is érdekelt volt, hiszen a bajnokság folyamán 100%-os mérleggel a döntőig menetelt ifjúsági csapataink tagjaiból álló alakulatunk.
2018. június 4. 13:34
Pest megye felnőtt csapatunk a dobogó második helyét szerezte meg a bajnokság küzdelmeiben hétvégén. A magyar, szerb és svéd válogatott játékosainkkal soraiban kvalifikálta magát a decemberi Európa-bajnokságra.
2018. június 1. 05:49
Klubunk 2016 nyara óta az utánpótlás felmérés keretein belül rögzíti fiataljaink kézilabda specifikus adatait. A tavaszi, szezonzáró felmérésre a hét elején került sor az ÉRD Arénában. 
2018. május 30. 15:16
U13 II. osztályban szereplő csapatunk a Gyermekbajnokság LU13 2. osztályának felsőházában ezüstéremmel zárta a bajnokság küzdelmeit.
2018. május 29. 16:48
Május 18-21. között került megrendezésre a VI. Pünkösdi Utánpótlás Kézilabda Torna Kecelen. A négynapos megmérettetésen U11-es és U13 I. osztályú csapataink vettek részt. Korosztályos lányaink remekül szerepeltek, hiszen U11-es lányaink bronzéremmel zárták a tornát, míg U13-as alakulatunk a 4. helyen végzett. A helyezések mellett két egyéni elismerésnek is örülhettünk, hiszen a fiatalabb korosztályban Kapu Zsófit, az idősebbeknél pedig Vajda Szonját jutalmazták különdíjjal.
2018. május 28. 13:10
Pest megye felnőtt együttesünk szombaton a Kántor Anikó SE ellen játszik bajnoki döntőt, míg U11-es lányaink két mérkőzésen lépnek pályára a hétvégén.
2018. május 28. 08:40
A szezon utolsó mérkőzésén NB I-es felnőtt csapatunk 29:21-es győzelmet ért el a Budaörs Handball együttese ellen. A találkozó után lányaink nyakába kerültek a bajnoki bronzérmek.
2018. május 24. 19:44
Klubunk a 2017/2018-as szezon ünnepélyes évzáróját június 13-án, szerdán 18:00-tól tartja az ÉRD Arénában. Az eseményre ezúton kedves szurkolóinkat is szeretettel meghívjuk!
2018. május 21. 14:02
A 2017/2018-as szezon utolsó mérkőzésén a Budaörs Handball együttese ellen lép pályára felnőtt csapatunk az ÉRD Arénában. A találkozóra jegyek kaphatóak az ÉRD Aréna recepcióján és az ÉRD Aréna weboldalán. A találkozó végén bérletes szurkolóink, és azok között akik elővételben megvették a jegyüket kisorsoljuk a játékosok mezeit. Ne maradj le a mérkőzésről és az értékes ereklyékről!
2018. május 21. 10:26
A serdülő III. osztályú bajnokság déli csoportjának utolsó mérkőzésén húsz góllal győztek lányaink a Budai Farkasok KK együttese ellen, így ezüstérmesként zárták a szezont.
2018. május 21. 07:01
NB I-es felnőtt csapatunk az idei szezonban sorozatban hatodik bronzérmét szerezte meg a bajnokság küzdelmeiben. Együttesünk pénteken a K&H női kézilabda liga 25. fordulójában 21:18-as vereséget szenvedett az Alba Fehérvár KC otthonában. Serdülő III. osztályú lányaink a tabella második fokán fejezték be a bajnoki küzdelmeket.
2018. május 14. 07:57
NB I-es felnőtt csapatunk pénteken a K&H női kézilabda liga 25. fordulójában az Alba Fehérvár KC otthonába látogat. Utánpótlás együtteseink két mérkőzést vívnak a héten.
2018. május 13. 22:35
Felnőtt együttesünk nem lépett pályára a héten. Utánpótlás játékosaink viszont nemcsak a pályán mutathatták meg tudásukat, hanem szombaton a Rózsaszín síp akció keretein belül a játékvezetéssel kapcsolatos ismereteiket is bővíthették.
2018. május 13. 20:03
A bajnokság utolsó mérkőzésén a Siófok KC otthonában lépett pályára ifjúsági I. osztályú csapatunk. A találkozó végül kétgólos, 34:32-es hazai győzelemmel zárult, így a tabella 10. helyén végzett utánpótlás együttesünk.
2018. május 7. 07:23
A héten NB I-es felnőtt csapatunk nem lép pályára, ellenben utánpótlás együtteseink hat mérkőzést vívnak. Hagyományaihoz híven klubunk idén is megtartja Rózsaszín síp akcióját, a klub utánpótlás játékosai számára, melyre szombat délelőtt kerül sor.
2018. május 6. 20:40
Felnőtt csapatunk 23:24-es vereséget szenvedett a K&H női kézilabda liga 24. fordulójában a GVM Europe-Vác együttese ellen. Utánpótlás csapataink három mérkőzést nyertek a héten.
2018. április 30. 18:57
NB I-es felnőtt csapatunk pénteken a GVM Europe-Vác együttese ellen lép pályára hazai környezetben. A mérkőzésre jegyek már kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán! Utánpótlás együtteseink hat mérkőzést vívnak a héten.
2018. április 30. 12:41
NB I-es felnőtt csapatunk szerdán 31:25-re nyert a Kisvárda Master Good SE ellen az ÉRD Arénában, majd a hét utolsó napján nyolcgólos győzelmet ért el a Hufbau-Akker Kecskeméti NKSE otthonában. Utánpótlás együtteseink öt mérkőzést nyertek meg a héten.

Támogatóink