Mérkőzés

Korosztály: 

Kettős győzelemmel zárta a hétvégi fordulót U14-es csapatunk a Baranya megyei Kozármislenyben.

„A forduló első mérkőzésén újra a Siófok csapatával találtuk szembe magunkat. A két héttel ezelőtti meccshez hasonlóan, most is jól használtuk ki ellenfelünk gyenge pontjait, és remek kapusteljesítménnyel hoztuk a két pontot.

A második mérkőzést a Kozármisleny gárdája ellen vívtuk. Magabiztosan léptek pályára a lányok és a mérkőzés első percétől kezdve nem is engedtük ki a kezünkből a vezetést. A támadások során szépen alakítottuk ki a helyzeteinket, de ami kiemelkedő volt a mai napon, az a védelmünk volt. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, egyénileg és csapatként is hétről-hétre bizonyítják a lányok, hogy mennyit tudnak fejlődni rövid idő alatt is. Gratulálok még egyszer a lányoknak!” - értékelt Maurer Szandra edző.

Az eredmények:
Október 13. szombat, Kozármisleny
ÉRD – Siófok KC 28-19
Kozármisleny SE – ÉRD 16-22

 

Az NBII-es felnőtt bajnokságban az ÉRD csapata a 4. fordulóban a Ceglédi KCSE-t fogadta.

„Jól sikerült elkezdenünk a mérkőzést, a védekezésünk végre összeállt és ebből könnyű gólokat tudtunk szerezni. Ennek ellenére a lőtt gólok számával nem vagyok elégedett, ennél jobban kell kihasználnunk a ziccereinket. A 19 kapott gól nagyon szép teljesítmény, bravúros volt a kapusteljesítményünk. A második félidőben kicsit nehezen parancsoltunk “megálljt” magunknak, a rohanásban sok hibát vétettünk, emiatt a 10 gólos előnyünket sikerült 3-ra lefaragnunk. Előfordul az ilyen, vitte a szíve a játékosokat. A végjátékra sikerült rendezni a gondolatainkat, így végül hat gólos különbséggel nyertünk. Gratulálok az egész csapatnak!” – foglalta össze a meccs tanulságait Maurer Szandra.

Október 14. vasárnap, Érd Aréna
ÉRD – Ceglédi KCSE 25-19

 

Erős ellenféllel szemben állt helyt Ifjúsági II-es csapatunk.

„Nehéz helyzetünk volt a hétvégén, hiszen korban, fizikumban egy erősebb ellenféllel szemben kellett helytállnunk. Ennek ellenére jól kezdtük a mérkőzést, helyzeteinket jól használtuk ki. Sajnos az ellenfél nyitott védekezésre váltott, amivel megnőttek a hibáink, így a 2. félidőben már eldőlt a mérkőzés sorsa. Mindezek mellett a lányok a végsőkig küzdöttek, s újabb tapasztalatokat szereztek ebből a mezőnyből.” – összegzett Oláhné Balogh Tünde utánpótlás-vezető

Október 14. vasárnap, Érd Aréna
ÉRD II – Debreceni VSC II 25-33

Korosztály: 

Jól kezdte a meccset az ÉRD, Krpež-Šlezák Katarina szerezte a találkozó első gólját. A vendégek egészen a hetedik percig tudták tartani a lépést, utána azonban Tóth Gabriella góljával (5:4) menetelésbe kezdtek a hazaiak. A Mosonmagyaróvárnál egy 12 perces gólcsend következett, miközben Szabó Edináék kilencgólos előnyt szereztek (13:4). Folyamatosan nőtt a különbség a két csapat között, így 23:10 állásnál mentek pihenőre a felek.

A második félidőt egy gyors találattal a vendégek kezdték, azonban úgy tűnt szinte állandósult a különbség a két csapat között. Bár a 46. percre 10 gólra csökkentette hátrányát a Mosonmagyaróvár, de ennél közelebb már nem tudtak kerülni a hazaiakhoz. A meccs hajrájában is az ÉRD bizonyult jobbnak, így 40:26-os hazai győzelem született az Arénában.

Október 6-án, szombaton több csapatunk is hazai pályán játszik:

Az U11-es korosztály a Treff sportcsarnokban

  • 09:00 - Budai Farkasok - ÉRD I.
  • 09:45 - ÉRD II. - Szigetszentmiklós NKSE
  • 10:30 - ÉRD I. - Dunavarsányi TE
  • 11:15 - Alsónémedi SE - ÉRD II.

Az U13-asok a Batthyány iskola sportcsarnokában játszanak

  • 09:00 - ÉRD - Százhalombatta VUK SE
  • 13:35 - Farkasvár DSE - ÉRD

A serdülő és az ifjúsági csapat pedig az Érd Arénában lesz látható

  • 13:30 - serdülő I. ÉRD - Szombathelyi KKA
  • 15:15 - ifjúsági I. ÉRD - Mosonmagyaróvári KC

A többi csapatunk pedig idegenben lép pályára a hétvégén:

  • Szombat, 15:00, Bugyi, serdülő II. - Bugyi - ÉRD II.
  • Vasárnap 12:00, Örkény, NBII felnőtt déli csoport, Örkény - Inárcs-Örkény KC - ÉRD U22

Hajrá lányok!

Korosztály: 

Az érdi Batthyányi általános iskola sportcsarnokában rendezett fordulón a Dunaújvárosi Kohász és a Siófok voltak az ellenfeleink. Csapatunk mind a két összecsapáson nagyon jól szerepelt

Az első meccset a korai, kilenc órai kezdés miatt kicsit álmosan indítottuk a Dunaújváros ellen, de büszkék lehetünk a lányokra, hogy több gólos hátrányból is meg tudták fordítani az eredményt. Fordulatos játék során végül igazságos döntetlen született a két csapat között.

A második mérkőzésünket a Siófok gárdája ellen vívtuk, ahol kiegyensúlyozottan kézilabdázva sikerült szép lassan növelni az előnyünket egészen a találkozót lefújó sípszóig. Jól működött a védekezésünk, és sikerült gyors, könnyű gólokat szereznünk. A felállt védelem ellen is jól ki tudtuk alakítani a helyzeteinket, bátran támadtuk az ellenfél kapuját. A második félidő számunkra igazi örömjáték lett, mind a 14 játékosunk be tudott találni a Siófoki hálóőrök kapujába.

Gratulálunk a lányoknak!

 

ÉRD – Dunaújvárosi Kohász KA 22-22 (14-12)

ÉRD: Bengyel Kata 1, Berényi Kira 2, Pietraskó Nikol Anna 5 (4), Fogarasi Anett Erika 3, Deák Zsófia, Pintér Polina, Weisz Zsófia Dalma 1, Erdős Petra 2, Serényi Szonja 1, Szunyok Réka 1 (1), Krucsó Fanni 1, Kapu Zsófi 2, Urbányi Júlia, Bilik Zsófia Sára 3

DKKA: Abonyi Réka, Vaszócsik Míra, Szabó Aida 2, Kiss Csenge 1, Szalai Petra 6 (3), Bankó Zoé Mercédesz 6 (2), Garbacz Petra, Balogh Dóra Anna 4, Péli Dorottya, Hólik Anna Sára 2, Nagy Sára, Rajcsányi Alexandra, Polányi Dóra 1, Somogyi Aisa

 

ÉRD – Siófok KC 33-18 (18-9)

ÉRD: Bengyel Kata 1, Berényi Kira 3 (1), Pietraskó Nikol Anna 1, Fogarasi Anett Erika 2, Deák Zsófia, Pintér Polina, Weisz Zsófia Dalma 1, Erdős Petra 4, Szunyok Réka 4 (2), Krucsó Fanni 1, Kapu Zsófi 4 (2), Urbányi Júlia 4, Bilik Zsófia Sára 5, Turbucz Léna Dorka 3

Siófok KC: Kolumbán Kíra 1 (1), Soponyai Lili 1, Lánczky Boglárka, Gamauf Luca, Ficsor Zsófia, Pintér Georgina 1, Fellembek Cserne 2, Németh Zsófia 1, Száraz Fruzsina 1, Fiáth Fanni 7 (4), Árvai Kinga 2, Nagy Emília 1, Szekeres Kamilla Virág, Gulyás Gréta 1

Korosztály: 

A mérkőzés első perceiben ugyan az irányítás a fővárosiaknál volt, de rendre góllal válaszoltak a hazaiak. A negyedik percben Krpež-Slezák Katarina találatával átvette a vezetést az ÉRD (3-2), amelyet egészen az összecsapás végéig megtartott. Az első félidőben folyamatosan növelte az előnyét Szabó Edina csapata, a mérkőzés huszadik percére már öt góllal volt jobb az MTK-nál. Ezután a vendégek zárkózni kezdtek, de csak három gólra tudták lefaragni a hátrányukat (17:14). Az ÉRD két perc leforgása alatt háromszor volt eredményes, így a félidő végéhez közeledve már megnyugtató hatgólos fölényben voltak a hazaiak (20:14). A hajrában az MTK egyszer talált be Julie Foggea kapujába, így 20:15-ös állásnál mentek pihenni a felek.

A lendületét az ÉRD a második félidőre is át tudta menteni, hiszen öt perc elteltével már 24:17 volt az állás. Ekkor azonban megváltozott a játék képe. Szabó Edina lányai a következő hat percben nem voltak eredményesek, ezt kihasználva az MTK három gólra csökkentette hátrányát (24:21). Az ÉRD újult erővel magára talált, így nyolc perccel a vége előtt ismét hét gól volt a különbség. A hátralévő időben azonban az MTK-nak jött ki jobban a lépés, folyamatosan dolgozták le hátrányukat a vendégek. A 32:30-as végeredményt egy másodperccel a meccs vége előtt Dakos Noémi állította be.

Az ÉRD megőrizte veretlenségét, így hibátlan mérleggel készülhet a Siófok KTC elleni idegenbeli találkozóra.

Pest megye felnőtt csapatunk a dobogó második helyét szerezte meg a bajnokság küzdelmeiben hétvégén. A magyar, szerb és svéd válogatott játékosainkkal soraiban kvalifikálta magát a decemberi Európa-bajnokságra.

A magyar női kézilabda-válogatott Janurik Kingával, Kisfaludy Anettel, Szabó Laurával és Tóth Gabriellával a keretben Koszovó (37:15) és Fehéroroszország (30:22) ellen is nyert, így a csoport első helyén jutott ki a kontinensviadalra. Anett három, Gabi kettő, Laura pedig egy találattal, Kinga pedig remek védésekkel segítette a nemzeti csapatot. Krpez Slezák Katarina hat góllal a szerb válogatott legeredményesebb játékosa volt a Feröer-szigetek ellen győzelemmel megvívott találkozón, mellyel Szerbia is kvalifikálta magát az Eb-re. Jobbszélsőnk válogatottja utolsó csoportmérkőzésen szintén hat találattal vette ki részét Macedónia legyőzéséből. Svédország Jamina Roberts-sel soraiban jobbnak bizonyult Macedónia és a Feröer-szigetek ellen is. Balátlövőnk összesen tíz góllal segítette csapatát a sikeres kvalifikációban.

 

Pest megye felnőtt együttesünk egy góllal maradt alul a bajnokság döntőjében, így az ezüstérem került lányaink nyakába. U11-es lányaink a szezon utolsó két bajnokiját is sikerrel vívták meg a hétvégén. Gratulálunk az ezüstéremhez és a győzelmekhez!

 

A hét ÉRD eredményei:

2018. juniús 2., szombat

Pest megyei nő felnőtt | ÉRD II - Kántor Anikó SE 29:30 (15:14)

 

2018. juniús 3., vasárnap

U11 Kovács L. régió F csoport | ÉRD - GVM Europe-Vác 20:10 (12:3)

U11 Kovács L. régió F csoport | Inárcs-Örkény KC - ÉRD 15:22 (4:11)

 

Hajrá ÉRD!

Pest megye felnőtt együttesünk szombaton a Kántor Anikó SE ellen játszik bajnoki döntőt, míg U11-es lányaink két mérkőzésen lépnek pályára a hétvégén.

 

A hét ÉRD mérkőzései:

2018. juniús 2., szombat

Pest megyei nő felnőtt | Bugyi Sportcsarnok (2347 Bugyi, Sport u. 8.)

15:30 ÉRD II - Kántor Anikó SE

 

2018. juniús 3., vasárnap

U11 Kovács L. régió F csoport | Budaörsi Herman Ottó Ált. Isk. (2040 Budaörs, Ifjúság u. 6.)

11:00 ÉRD - GVM Europe-Vác

13:00 Inárcs-Örkény KC - ÉRD

 

Hajrá ÉRD!

A szezon utolsó mérkőzésén NB I-es felnőtt csapatunk 29:21-es győzelmet ért el a Budaörs Handball együttese ellen. A találkozó után lányaink nyakába kerültek a bajnoki bronzérmek.

A K&H női kézilabda liga 2017/2018-as évadának záró fordulójában együttesünk Tóth Gabriella és Mariama Signaté révén szerzett vezetést, majd Krpez Slezák Katarina hétméteresből szerzett találatával 4:3-ra vezettünk. A folytatásban irányítónk duplázott, szélsőink, Gávai Szonja és Krpez Slezák Katarina góljaival negyedóra elteltével 9:7-re vezettünk. A következő percekben Kisfaludy Anett és Jamina Roberts is feliratkozott a gólszerzők listájára (13:9). 15:12 után után Andjela Bulatovic jegyzett találatot még az első félidőben, majd a második játékrész elején Krpez Slezák Katarina és Coralie Lassource növelték hatra vezetésünket (18:12). Jobbszélsőnk a hétméteresvonalról is eredményes volt, míg a vendégek Julie Foggea eszén nem tudtak túljárni büntetőből. A hajrára Jamina Roberts, Tóth Gabriella és Kisfaludy Anett növelték kilencgólosra előnyünket. Az utolsó percekben utánpótlás játékosaink is pályára léptek, a 29:21-es végeredményt Domokos Dalma állította be. A lefújás után Dr. Aradszki András, Érd MJV országgyűlési képviselője, T. Mészáros András, Érd MJV Polgármestere, Zsiga Gyula, a Magyar Kézilabda Szövetség Szakmai Igazgatója és Rupp István, a Magyar Kézilabda Szövetség Versenyigazgatója adta át együttesünk tagjainak a bronzérmeket.

ÉRD NB I góllövőlista

Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés

Pénteken ifjúsági III. osztályú csapatunk a Bajnokok Tornáján vett részt, ahol két győzelemmel és két vereséggel a 4. helyen végzett. Pest megye ifjúsági lányaink a rájátszásban a Csömöri KSK-t győzték le, míg U13 2. osztályú együttesünk mind a két találkozóját megnyerte hétvégén, és ezzel a második helyen zárta a bajnokság küzdelmeit. A hét utolsó napján U13 1. osztályú csapatunk két mérkőzéséből egy találkozón gyűjtötte be a bajnoki pontokat. Gratulálunk a győzelmekhez!

A hét ÉRD eredményei:

2018. május 23., szerda

NB I felnőtt | ÉRD - Budaörs Handball 29:21 (16:12)

 

2018. május 25., péntek

Ifjúsági III. osztály - Bajnokok Tornája 2018 | ÉRD II - Szigetszentmiklós NKSE 23:15 (15:6)

Ifjúsági III. osztály - Bajnokok Tornája 2018 | ÉRD II - Szeghalmi NKC 34:23 (16:8)

Ifjúsági III. osztály - Bajnokok Tornája 2018 elődöntő | Dorogi ESE - ÉRD 19:15 (10:7)   

Ifjúsági III. osztály - Bajnokok Tornája 2018 3. helyért| ÉRD II - Szigetszentmiklós NKSE 21:22 (11:13)

 

2018. május 26., szombat

Pest megye ifjúsági 17-19. helyért | ÉRD III - Csömöri KSK 41:15 (19:3)

 

U13 2. osztály Kovács L. régió felsőház |  Budaörsi KSE - ÉRD 16:26 (13:14)

U13 2. osztály Kovács L. régió felsőház | ÉRD - Vecsési SE 23:21 (12:7)

 

U8 Kovács László régió | Inárcs-Örkény KC - ÉRD I 

U8 Kovács László régió | ÉRD II - Dunakanyar Kézilabda Akadémia II

U8 Kovács László régió | ÉRD I - Inárcs-Örkény KC

U8 Kovács László régió | Dunakanyar Kézilabda Akadémia I - ÉRD II

 

2018. május 27., vasárnap

U13 1. osztály Kelet-Nyugat 19-24. helyért | Kisvárdai KC - ÉRD 23:26 (13:14)

U13 1. osztály Kelet-Nyugat 19-24. helyért | Alba Fehérvár KC - ÉRD 25:16 (13:8)

 

Hajrá ÉRD!

Rovat: 
Korosztály: 

ÉRD - Budaörs Handball 29:21 (16:12)

2017/2018 K&H női kézilabda liga 26. forduló

2018.05.23. 18:00

 

A 2017/2018-as szezon utolsó mérkőzésén a Budaörs Handball együttese ellen lép pályára felnőtt csapatunk az ÉRD Arénában. A találkozóra jegyek kaphatóak az ÉRD Aréna recepcióján és az ÉRD Aréna weboldalán. A találkozó végén bérletes szurkolóink, és azok között akik elővételben megvették a jegyüket kisorsoljuk a játékosok mezeit. Ne maradj le a mérkőzésről és az értékes ereklyékről!

K&H női kézilabda liga - 26. forduló
ÉRD - Budaörs Handball


Időpont: 2018. május 23., szerda 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Medve Róbert, Tarnavölgyi Gergely

Nyerd meg belépőjegyeddel a lányok mezeit!

Azok között, akik elővételben az ÉRD Aréna jegypénztárában, vagy az ÉRD Aréna honlapján (http://erdarena.hu/index.php?p=jegy) 2018.05.22. 20:00-ig megvették a belépőjegyüket, a mérkőzés végén kisorsoljuk a játékosok mezeit.

A nyereményt azonnal átadja személyesen a mez gazdája a nyertesnek!

Természetesen a bérlettel rendelkező szurkolóink helyei is részt vesznek a sorsolásban.

Szurkolói információk:

A találkozóra jegyek már kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán. A mérkőzés napján 8 - 12 között az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. 

A mérkőzésre érvényes jegyárak:

Felnőtt: 1500 Ft
Diák (érvényes diákigazolvánnyal): 800 Ft
Nyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft

A belépés 6 év alatt ingyenes! 

DÍJMENTES JEGYEK

Részletes információ: https://handballerd.hu/node/42920

 

A hét ÉRD mérkőzései:

2018. május 23., szerda

NB I felnőtt | ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)

18:00 ÉRD - Budaörs Handball

 

2018. május 25., péntek

Ifjúsági III. osztály - Bajnokok Tornája 2018 | Dunakeszi Szent István Ált. Isk. (2120 Dunakeszi, Repülőtéri u. 3.)

10:00 ÉRD II - Szigetszentmiklós NKSE

13:20 ÉRD II - Szeghalmi NKC

 

2018. május 26., szombat

Pest megye ifjúsági 17-19. helyért | Batthyány Sportcsarnok (2030 Érd, Fácán köz 2.)

09:30 ÉRD III - Csömöri KSK

 

U13 2. osztály Kovács L. régió felsőház | Ceglédi Gál József Sportcsarnok (2700 Cegléd, Rákóczi út 33.)

11:00 Budaörsi KSE - ÉRD

13:00 ÉRD - Vecsési SE

 

U8 Kovács László régió | OBO Aréna Dabas (2370 Dabas, Iskola u. 5.)

12:00 Inárcs-Örkény KC - ÉRD I

13:00 ÉRD II - Dunakanyar Kézilabda Akadémia II

14:00 ÉRD I - Inárcs-Örkény KC

14:00 Dunakanyar Kézilabda Akadémia I - ÉRD II

 

2018. május 27., vasárnap

U13 1. osztály Kelet-Nyugat 19-24. helyért | Vác Városi Sportcsarnok (2600 Vác, Bán Márton u. 3.)

11:00 Kisvárdai KC - ÉRD

14:00 Alba Fehérvár KC - ÉRD

 

Hajrá ÉRD!

Támogatóink