Mérkőzés

Korosztály: 

Lejátszotta első edzőmérkőzését a teljesen megújult ÉRD női NB I-es kézilabdacsapata.


A zártkapus, ugyanakkor igen baráti hangulatú mérkőzésen az Alba Fehérvár KC csapatát fogadták az új érdi lányok.
Horváth Roland edző vezetésével csapatunk remek megoldásokkal és kiváló egyéni megmozdulásokkal mutatta meg, hogy a közösségi csapatszellem milyen hatékony tud lenni egy teljesen újonnan összeállított gárda esetében!
Az izgalmas és barátságos mérkőzésen összesen ötven gól született, mindkét csapat ugyanannyi gólt dobott. 

A fair play szabályait szem előtt tartva, ezúton is köszöntjük Triscsuk Krisztinát, aki ma ünnepli születésnapját.
A következő edzőmérkőzésünk a Budaörs ellen esedékes, idegenbeli pályán.

Egy csapat egy szív! Hajrá új ÉRDI LÁNYOK!

 

 

 

 

Rovat: 

Magyar Kézilabda Szövetség a koronavírus miatt kialakult állapot és a kormányzat által kihirdetett veszélyhelyzet miatt döntéseket hozott a soron következő kézilabdás versenyekkel kapcsolatban, a veszélyhelyzet érvényesítésére. 

Az MKSZ számára a sportággal kapcsolatos kötelezettségein és elhivatottságán túl kiemelt jelentőségű a magyar kézilabdázás valamennyi szereplőjének, valamint a szurkolók egészségének védelme, és elkötelezett a veszélyhelyzeti joggyakorlat és a jogszabályok betartása mellett. A szövetség döntései a jelenlegi, március 12-én érvényes jogszabályok és helyzet mellett születtek meg, de a közeljövőben a járványügyi helyzet, valamint a jogszabályi környezet változásával elképzelhetőek újabb módosítások.

A Magyar Kézilabda Szövetség a Nemzetközi Kézilabda Szövetséggel (IHF) egyeztetve a 2020. március 20-22. között Győrött sorra kerülő női olimpiai selejtezőtornát zárt kapuk mögött rendezi meg. Az MKSZ rendszerében (playhandball.hu internetes oldal és az MKSZ Kézishopja) online vásárolt jegyek árát a szövetség a vevők részére automatikusan online visszautalja, ennek pontos és mielőbbi megoldásán a szövetség banki partnerével együtt folyamatosan dolgozik. Az MKSZ-shopban (Budapest VIII. kerület, Könyves Kálmán krt. 76.) vásárolt jegyek visszafizetését a szövetség szintén garantálja, ennek módjáról később tudunk tájékoztatást adni.

Az Európai Kézilabda Szövetséggel (EHF) történt egyeztetés nyomán szintén zárt kapu mögött kerül sor a 2020. március 25-ére kiírt Magyarország–Montenegrói női Európa-bajnoki selejtezőre. Erre az EHF szabályai lehetőséget biztosítanak, hiszen alternatív megoldásként ajánlotta fel az európai szövetség a találkozó későbbi megrendezését, ugyanakkor az MKSZ folyamatosan egyeztet az EHF-fel és a montenegrói szövetséggel.

A magyar utánpótlás-válogatottak külföldi mérkőzései és hazai felkészülési mérkőzései ellenkező döntésig elmaradnak. Más, válogatottakat érintő, áprilisban, illetve azt követően sorra kerülő mérkőzésekről és eseményekről jelenleg nem lehet felelős döntést hozni. Amennyiben bármilyen esemény elhalasztásáról, elmaradásáról döntés születik – beleértve például a női Bajnokok Ligája négyes döntőjét és a Magyar Kupa-döntőt – az MKSZ haladéktalanul tájékoztatja a közvéleményt.

Az MKSZ és a megyei kézilabda-szövetségek által szervezett és felügyelt kézilabda-bajnokságok és a Magyar Kupa kapcsán a Magyar Kézilabda Szövetség döntése alapján az U8-as, U9-es, U10-es, U11-es, U12-es és U13-as korosztályban kiírt Gyermekbajnokság mérkőzései ellenkező tartalmú döntésig elmaradnak. Az U14-es, U15-ös, serdülő, ifjúsági és felnőtt bajnokságok valamennyi bajnoki osztályban rendezendő valamennyi mérkőzését és a Magyar Kupa-, valamint a Liga Kupa-találkozókat zárt kapu mellett kell megrendezni. A zárt kapus rendezés pontos szabályairól a Magyar Kézilabda Szövetség a mai napon (2020. március 12.) írásban tájékoztatja a sportszervezeteket.

Az elfogadott utánpótlás-tornák és a Sulikézi Fesztivál törlésre kerül.

Az MKSZ folyamatosan egyeztet az állami szervekkel, és szükség esetén az intézkedések időbeli hatályát és tartalmát a későbbiekben megváltoztathatja.

A Magyar Kézilabda Szövetség és a tulajdonában álló vállalkozások (HBMP Kft., EuroHandball 2022 Kft.) irodái 2020. március 13-ától zárva tartanak, az irodákba a belépés nem engedélyezett, az irodai félfogadás szünetel, az irodák azonban emaileket fogadnak, elektronikus ügyintézést továbbra is végeznek, ellátják feladataikat. Kérjük az érintett sportszervezeteket, partnereket, hogy minden ügyet elektronikus úton intézzenek. Az MKSZ apparátusa igyekszik megoldani minden, eddig papír alapon intézett ügy elektronikus ügyintézését. A fegyelmi- és fellebbviteli ügyek eljárásrendje módosulhat, amelyről a szövetség értesíteni fogja az érintetteket.

Az esetleges további változásokról, szükséges intézkedésekről a Magyar Kézilabda Szövetség haladéktalanul tájékoztatni fogja a sportszervezeteket, partnereit és a közvéleményt.

Forrás: mksz.hu

Korosztály: 

A hazai 29–24-es győzelem után ezúttal Lengyelországban csap össze az MKS Lublinnal az EHF-Kupa C-csoportjának negyedik fordulójában, január 26-án, vasárnap 17 órától az ÉRD női kézilabda csapata.

Egészen elképesztő formában szerepel az elmúlt hetekben Szabó Edina együttese, amely a nagy sorozatterhelés során végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, s ugyan a kiváló játék ellenére be-becsúszott egy-egy pontvesztés (Odense, Beszterce, FTC), azonban Janurik Kingáékon talán csak a Békéscsaba elleni mérkőzés első félidejében volt érezhető valamelyest a gyengébb teljesítmény, ám azt a mérkőzést így is magabiztosan megnyerték.

Ezúttal sem vár könnyű feladat Tóth Gabrielláékra, hiszen a Lublin a múlt heti, érdi találkozón is megmutatta, hogy sérültjei ellenére is a teljes hatvan perc során képes küzdeni, így a vendégeknek is végig koncentráltan kell játszaniuk, hogy megszerezzék a továbbjutás szempontjából kulcsfontosságú két pontot.

Az ÉRD jelenleg három mérkőzés után három ponttal áll az EHF-Kupa C-csoportjának második helyén, hárompontos hátránnyal a hibátlan dán Odense mögött, de csak egy, illetve két ponttal előzi meg a román Besztercét és a lengyeleket. Azaz egy idegenbeli sikerrel Szabó Lauráék fontos lépést tennének a csoportból való továbbjutás felé.

Az ÉRD és a Lublin is pályára lépett a hét közben, Szabó Edina lányai egy kiváló mérkőzésen gyengébb első negyedóra után a pontszerzéshez is közel álltak az FTC otthonában, ám végül 33–32-es vereséget szenvedtek. A Lublinnak sem volt egyszerű a helyzete, hiszen épp a hét közben szenvedte el első bajnoki vereségét, hiszen éllovasként 24–20-ra kikapott a második helyen álló Zaglebie otthonában.

Az ÉRD EHF-Kupa szereplése mellett január 25-én, 16 órától az ÉRD Arénában rendezik a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének első fordulójában az FTC-Rail Cargo Hungaria–CSM Bucuresti rangadót.

A január 26-án, vasárnap, 17 órakor kezdődő MKS Lublin–ÉRD mérkőzést a svájci Andreas Capoccia, Beat Jucker játékvezetői páros vezeti. A mérkőzést az ehfTV élőben közvetíti, melyet ide kattintva érhet el!

Női kézilabda, Bajnokok Ligája, középdöntő, 1. csoport, 1. forduló
01.25., 16.00, ÉRD Aréna: 
FTC-Rail Cargo Hungaria–CSM Bucuresti (román)

Női kézilabda, EHF-Kupa, C-csoport, 4. forduló
01.26., 17.00: 
MKS Lublin (lengyel)–ÉRD

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

EGY CSAPAT EGY SZÍV!
Hajrá ÉRD!

Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

A Ferenváros elleni nehéz mérkőzés után az érdi lányainkat vasárnap, az EHF-Kupa C-csoportkörében a lengyel MKS Lublin csapata fogadja.

EHF-Kupa C-csoportkör - 4. mérkőzés:
MKS Lublin (POL) - ÉRD
Időpont: 2020. január 26, vasárnap 17:00
Helyszín: Hala Globus (Lublin, Kazimierza Wielkiego 8.)

Játékosaink nyilatkozata előzetesen a mérkőzésről:

Kiss Nikolett:
Azt gondolom, hogy kint sokkal keményebb mérkőzésre számíthatunk, hiszen hazai közönség előtt mindig könnyebb, mivel nekik is nagyon jó szurkolótáboruk van, ahogy nekünk is és ezt megmutatták most legutóbb is. A mérkőzés mindenféleképpen nehezebb lesz, viszont ha össze tudjuk szedni a védekezést és kiiktatni a nagy átlövőiket, akkor szerintem nem lehet gond! Számítunk Rátok most is!

Jelena Lavko:
Remélem a következő mérkőzésre is sokan elkísérnek minket, mindig jó ilyen környezetben a szurkolóink előtt játszani! Biztos vagyok benne, ha jobban koncentrálunk, akkor javulni fognak a támadásaink és gyorsabban kell majd felismernünk a helyzeteket, erősnek kell lennünk! Nagyon jó a hangulat a csapatnál, pláne ha győzünk! Így kell folytatnunk tovább! Pozitívan kell hozzáállnunk az időszakhoz és akkor minden rendben lesz!

 

Szeretettel várunk minden igazi érdi szurkolót, aki szeret közös élményekben aktívan részt venni és
- nyolcadik emberként a pályán - fergeteges hangulatba hozni csapatát és a szurkolótábort!
 

Helyi szurkolói információk a mks.lublin.pl honlapon.

A mérkőzést az EHF-TV közvetíti, az online felületükön ITT.

Egy csapat, egy SZÍV!
HAJRÁ ÉRD!


Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

A K&H női kézilabda liga 14. fordulójában, január 22-én, 19.30-tól az Elek Gyula Arénában vív meg az FTC-Rail Cargo Hungaria vendégeként az ÉRD. A mérkőzést az Duna World​ élőben közvetíti!

Megkezdi a bajnokság második felét a tabella negyedik helyén tíz győzelemmel és három vereséggel álló ÉRD, amely a nagy januári-februári hajtásban a második helyezett FTC-vel vív idegenbeli rangadót.

A két csapat az új szezon nyitófordulójában találkozott egymással, akkor az ÉRD ugyan hazai környezetben alaposan megszorongatta a fővárosi zöld-fehéreket, ám Elek Gábor együttese végül 31–28-as győzelemmel tett szert a két pontra.

Az FTC ugyan jelenleg a tabella második helyét foglalja el, azonban az őt üldöző Siófok, ÉRD, DVSC triónál két mérkőzéssel többet játszva vezet négy, öt, illetve nyolc ponttal. Háfra Noémiék ennek ellenére tizenöt találkozójukon tizenegyszer nyertek, a Győr elleni hazai vereség mellett viszont meglepően sokszor, háromszor is döntetlent játszottak: hazai pályán a Debrecennel, idegenben pedig a Siófokkal és az MTK-val is megosztoztak a pontokon.

Ennek ellenére az FTC új éve jól indult, hiszen az év végi Győr elleni vereség óta az említett MTK elleni iksz mellett a Fehérvárt, a Békéscsabát, a Kisvárdát és a Szombathelyt is magabiztosan győzte le.

A Bajnokok Ligájában pedig csak január 25-én indul újra a küzdelem – az FTC január 25-én, 16 órától épp Érden vív meg a román CSM Bucurestivel.

A két csapat eddig 21 alkalommal találkozott egymással az NB I-ben, ezek közül tizenkilencet nyert meg az FTC. Az ÉRD előbb a 2012/2013-as, majd a 2016/2017-es idényben győzte le – hazai pályán – a zöld-fehéreket, emellett felkészülési találkozón épp a most zajló szezon előtt játszottak 29–29-es döntetlent a felek.

Az FTC legeredményesebb játékosa az idei szezonban a 15 meccsen 86 gólig jutó Klujber Katrin, ám őt hat gólos lemaradással követi Háfra Noémi, míg a házi góllövőlista dobogójának alján a 76 találatot jegyző Lukács Viktória áll. A Fradi erejét mutatja, hogy a három legeredményesebb játékos mögött Kovacsics Anikó, Schatzl Nadine, Márton Gréta, Danick Snelder, Klivinyi Kinga és Pásztor Noémi is már (bőven) húsz gól felett jár az NB I-ben.

Az ÉRD-nél is hasonlóan szoros a házi góllövőlista, hiszen Alexandra Nascimento és Tóth Gabriella holtversenyben vezet 13 meccsen lőtt 67-67 góllal, ám Markéta Jerábková (53) és Szabó Laura (42) eredményes szereplése mellett Jovana Kovacsevics 34-szer, Bízik Réka és Kiss Nikoletta 32-32-szer, Jelena Lavko és Schatzl Natalie 28-28-szor, Kisfaludy Anett pedig 24-szer talált az ellenfelek kapujába.

A január 22-én, 19.30-kor a népligeti Elek Gyula Arénában rendezett FTC-Rail Cargo Hungaria–ÉRD mérkőzést a Bíró Ádám, Kiss Olivér játékvezetői páros vezeti. A mérkőzést az Duna World élőben közvetíti.

K&H női kézilabda liga, 14. forduló
01.22., 19.30: 
FTC-Rail Cargo Hungaria–ÉRD (tv: Duna World)

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

EGY CSAPAT EGY SZÍV!
Hajrá ÉRD!

Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

Az érdi lányaink szombaton az FTC-Rail Cargo Hungaria otthonában lépnek pályára a K&H női kézilabda liga 14. fordulójában.​

K&H női kézilabda liga - 14. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria - ÉRD
Időpont: 2020. január 22, szerda 19:30
Helyszín: Elek Gyula Aréna (Budapest, Kőbányai út 47/A.)
Játékvezetők: Bíró Ádám, Kiss Olivér

Játékosaink nyilatkozata előzetesen a mérkőzésről:

Szabó Laura:

Nagy feladat áll előttünk, hiszen az elmúlt években minden esetben úgy álltunk a mérkőzéshez, hogy megverjük a Ferencvárost! Úgy gondolom, hogy most nagy bennünk a drukk és szeretnénk ezeket a dolgokat (az egy az egyben védekezést) helyretenni, hiszen ebben nagyon jó a Ferencváros! A visszafutásra kell még nagyon nagy hangsúlyt fektetnünk, úgy gondolom, ha együtt játszunk egy csapatként, akkor bármire képesek lehetünk!

Jovana Kovačević:
Nehéz mérkőzés lesz, így készülünk rá! Mindkét csapatnak fiatal, de tapasztalt játékosai vannak, úgyhogy meglátjuk. Remélem, a legjobb formánkat tudjuk hozni! A győzelem kulcsa szerintem mindkét oldalon a támadás lesz. Remélem sok szurkoló kísér el majd minket, jobban játszunk, ha ők is ott vannak velünk, hiszen ők is a csapat tagjai! Gyertek szurkolni!​


Szeretettel várunk minden igazi érdi szurkolót, aki szeret közös élményekben aktívan részt venni és

 - nyolcadik emberként a pályán - fergeteges hangulatba hozni csapatát és a szurkolótábort!


Helyi szurkolói információk a fradi.hu honlapján.

EGY CSAPAT EGY SZÍV!
Hajrá ÉRD!

Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

A női kézilabda EHF-Kupa C-csoportjának harmadik fordulójában a lengyel bajnok MKS Lublint fogadja az ÉRD Arénában, január 18-án 19 órától az ÉRD. A mérkőzést a Sport 1 élőben közvetíti!

Az elmúlt hét lengyel bajnokságból hatot megnyerő MKS Lublin az élvonal küzdelmeit megnyerve évek óta a Bajnokok Ligájában kezdi meg nemzetközi szereplését, mely a 2019/2020-as kiírásban sem volt másként. A lengyel együttes a BL csoportkörében az orosz Rosztov-Don, a dán Esbjerg és a román CSM Bukarest mögött végzett a negyedik helyen, miután mind a hat találkozóját elveszítette, ám a kiesés ellenére a második számú sorozatban, az EHF-Kupa csoportkörében folytathatta a vetélkedést.

Az Izabela Puchacz által irányított MKS Lublin hazája bajnokságában kiválóan szerepel, hiszen tizenhárom forduló után tizenkét rendes játékidős és egy büntetőkkel elért győzelemmel áll az élen, azonban nemzetközi szinten már nem tud ilyen eredményesen szerepelni a gárda. Az EHF-Kupa csoportküzdelmeiben ugyan hazai pályán a román Beszterce ellen értékes 22–22-es döntetlent értek el, ezt követően viszont az Odense vendégeként megsemmisítő, 35–18-as pofonba szaladtak bele.

A többek között a montenegrói Budocsnoszttal Bajnokok Ligája-győztes Kinga Achrukot is soraiban tudó lengyel gárda ellen Szabó Edina együttesének kötelező a győzelem, ha életben szeretné tartani csoportból való továbbjutási esélyeit.

Az ÉRD ugyanis két meccs után ugyancsak egy pontot szerzett az EHF-Kupa csoportkörében, azonban eddigi mindkét találkozóján rendkívül közel állt a pontszerzéshez. Az eredmények ellenére azonban az érdiek kiválóan teljesítenek az igencsak megterhelő januári-februári időszak eddigi állomásain, hiszen a nemzetközi szereplés mellett a hazai sorozatokban is helyt kell állniuk Janurik Kingáéknak.

A január 18-án, 19 órakor az ÉRD Arénában kezdődő ÉRD–MKS Lublin mérkőzést a ciprusi Georgios Panayides és Marios Andreou játékvezetői kettős vezeti. A mérkőzést a Sport 1 élőben közvetíti!

Női kézilabda, EHF-Kupa, C-csoport, 3. forduló
01.18., 19.00: 
ÉRD–MKS Lublin (lengyel)

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Egy csapat, egy SZÍV!
HAJRÁ ÉRD!


Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

Szoros első félidő után “csak” kétgólos előnyben volt, a második játékrészben azonban átgázolt a Békéscsabán az ÉRD. A K&H női kézilabda liga 13. fordulójában lejátszott mérkőzést a hazaiak végül 36–29-re nyerték meg az ÉRD Arénában.

Már a mérkőzés első perceiben az elmúlt hetek teljesítményéhez képest jóval visszafogottabb volt a Békéscsaba ellen az ÉRD, de ez nem is csoda, hiszen a január-februári igencsak megterhelő időszakban jól be kell osztani az energiákat Szabó Edina együttesénél. A technikai hibák ellenére azonban a hazaiak így is 3–1-re léptek meg. Ekkor pedig úgy tűnt, az ÉRD a meccs elején kialakít egy magabiztos előnyt, amelyet a teljes mérkőzés során megőriz, de a hibák száma továbbra sem csökkent, a Békéscsaba pedig visszakapaszkodott. Szabó Edina pedig tizennégy perc után 5–5-nél időt is kért, ennek ellenére a következő két percben az emberhátrányba kerülő ÉRD kétgólos hátrányba került Kopecz Barbara értékesített hétméterese után (5–7). Aggódni mégsem kellett, hiszen Markéta Jerábková két és Szabó Laura egy góljával fordítottak is a hazaiak (8–7).

A viharsarkiak viszont nem akartak leszakadni, a játékrész hajrájában is tartották a lépést Tóth Gabrielláékkal, ám az ÉRD így is kétgólos, 17–15-ös előnnyel vonult az öltözőbe.

A fordulás után néhány pillanatig még úgy is tűnhetett, hogy a Békéscsaba akár a pontszerzést is megcélozhatja Érden, de hiába Alexandra Vukajlovics góljai, a térfélcsere után egészen más hőfokon pörögtek a hazaiak, akik öt perc alatt 22–17-re növelték a különbséget. Innentől kezdve pedig már nem volt visszaút a vendég lila-fehéreknek.

Az ÉRD sikeresen megtörte Horváth Roland együttesét, a játékrész derekawwaán már nyolccal is vezetett (29–21), ezt az 53. percre pedig tízre növelte a vendéglátó Alexandra Nascimento által értékesített hétméteressel (35–25).

A végjátékban valamelyest faragott hátrányából a Békéscsaba, az ÉRD azonban így is megérdemelt, 36–29-es győzelmet aratott.

– A mai meccsen nagy volt a konkurencia, kicsit izgultunk, mennyien jönnek el megnézni a csapatot és nagy öröm, hogy sokan kijöttek és buzdították a lányokat, gratulálok a békéscsabai szurkolóknak is, mert az utolsó percig végigugrálták a meccset. Valóban intenzív és jó első félidőt játszott a Békéscsaba, amihez kellett az is, hogy a csapatunk enerváltan és fegyelmezetlenül kezdte ezt a mérkőzést. Azt hiszem, hogy a fegyelmezetlenség kirívó volt, a játékindításaink és a stratégia, ami alapján játszunk, az nem volt betartva, ennek köszönhető, hogy hét eladott labdánk volt. Jól játszott a Békéscsaba és védekezésben nagyot küzdött, nehéz volt átmenni rajtuk, de sok olyan labdát elvesztettünk, ami a saját hibánk volt. Sikerült a lányoknak ezen változtatni, ezért tudtunk meccsben maradni. Az első félidőben jobban játszott a Békéscsaba, ezt ki lehet jelenteni, a második félidőben rendeztük a sorokat és egy sokkal szervezettebb indítás után kijött az ÉRD fizikai és rutinbeli fölénye is – értékelt Szabó Edina, az ÉRD vezetőedzője.

– Gratulálok az ÉRD-nek, egy nagyon jó félidőt tudtunk produkálni ellenük, sok mindenben alulmúltak minket, elsősorban a kapusteljesítmény, ami kirívó volt, így pedig nehéz egy ilyen szintű csapat ellen. Köszönöm szépen azoknak a szurkolóknak, akik ma elkísértek minket – fogalmazott Horváth Roland, a Békéscsabai ENKSE szakvezetője.

– Nagyon kemény mérkőzés volt, az első félidőben sok problémánk volt, mert a Békéscsaba keményen védekezett, mi pedig nehezen találtuk a megoldást erre, de a második félidőben sokkal jobban együtt volt a csapat, megtaláltuk az utat, ez számunkra nagyon fontos, hiszen ugyan nem vagyunk fáradtak, de nagyon nehéz ez a januári, februári időszak, mégis egymásra találtunk és csapatként tudtunk nyerni, ami nagyon fontos – nyilatkozta az ÉRD brazil jobbszélsője, Alexandra Nascimento.

– Harminc percig méltó ellenfelei voltunk az ÉRD-nek, hellyel-közzel betartottuk a taktikai utasításokat, de mentálisan és fizikálisan is elfáradtunk és már csak futottunk az eredmény után, a meccs végén örülhettünk, hogy tíz gólon belül sikerült maradni – mondta el a Békéscsaba legeredményesebb játékosa, a kilenc gólig jutó Kopecz Barbara.

Szabó Edina együttese legközelebb január 18-én lép pályára, amikor 19 órától a lengyel MKS Lublint fogadja az ÉRD Arénában, az EHF-Kupa C-csoportjának harmadik körében.

KÉZILABDA, NB I, NŐK, 13. FORDULÓ
ÉRD–EUBILITY GROUP BÉKÉSCSABAI ENKSE 36–29 (17–15)
Érd, 600 néző. V.: Sándor, Szikszay
ÉRD: Janurik – NASCIMENTO 9 (3), Kiss N. 3, Tóth G. 3, Kisfaludy 1, Kovacsevics 3, Bízik R. 1
Csere: FOGGEA (kapus), JERÁBKOVÁ 6, SZABÓ L. 5,  Lavko, Schatzl Natalie 2, Király R. 2, Gávai, Simon A. 1, Landi
Vezetőedző: Szabó Edina
BÉKÉSCSABA: Balog J. – Kovács Anett 3, KOPECZ 9 (4), Barján, Agbaba, MITROVICS 7, Mézes 1
Csere: Horvát D., Csizmadia (kapusok), Bottó 1, MARINCSÁK 4, Vukajlovics 4, Dombi K.
Vezetőedző: Horváth Roland
Az eredmény alakulása. 7. perc: 3–1. 11. p.: 4–4. 16. p.: 5–7. 21. p.: 10–8. 27. p.: 13–13. 35. p.: 22–17. 42. p.: 27–20. 49. p.: 32–24. 56. p.: 35–26.
Kiállítások: 6, ill. 12 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 4/4

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Egy csapat, egy SZÍV!
HAJRÁ ÉRD!


Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

A nehéz idegenbeli EHF-Kupa mérkőzés után, az érdi lányaink a Békéscsaba csapatát fogadják az Érd Arénában.

K&H női kézilabda liga - 13. forduló
ÉRD - EUbility Group Békéscsabai ENKSE
Időpont: 2020. január 15, szerda 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Sándor László, Szikszay Csaba

Játékosaink nyilatkozata előzetesen a mérkőzésről:

Schatzl Natalie:
Úgy kezdtük az évet, hogy szerda-szombat-szerda-szombat meccs van, úgyhogy a kelleténél kicsit fáradtabbak vagyunk, de úgy gondolom, hogy a csapategység összetartja a csapatot és gőzerővel készülünk a Békéscsabára is, hiszen utána megint EHF mérkőzés következik! Azt gondolom, hogy a tartalékainkat is be fogjuk vetni, aztán feltöltődünk és megyünk tovább!
A szurkolók Romániában is kint voltak velünk és nagyon örülünk, hogy ennyi mérkőzésre ki tudnak látogatni, úgyhogy reméljük a hazai mérkőzésünkre is minél többen kijönnek és fognak nekünk szurkolni! Gyertek szurkolni!

Bízik Réka:
Vácról tudtunk két pontot hozni, míg Romániából egy pontot, és pozítvan állunk az egészhez és mindenképp szeretnénk megnyerni ezt a mérkőzést is! Mindenféleképpen egy stabil, agresszív védekezést szeretnénk mutatni és egy nagyon összeszedett támadást is!
Gyertek szurkolni!

 

Szeretettel várunk minden igazi érdi szurkolót, aki szeret közös élményekben aktívan részt venni és
- nyolcadik emberként a pályán - fergeteges hangulatba hozni csapatát és a szurkolótábort!
 

Szurkolói információk:
A mérkőzésre érvényes jegyárak:
Felnőtt: 1500 Ft
Diák (érvényes diákigazolvánnyal): 800 Ft
Nyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft

Egy csapat, egy SZÍV!
HAJRÁ ÉRD!


Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

Az első félidő végén négygólos hátrányban volt, majd a másodikban ugyanilyen különbséggel vezetett is, végül 25–25-ös döntetlent játszott Besztercén, a CS Gloria Bistrita-Nasaud vendégeként az ÉRD az EHF-Kupa C-csoportjának második fordulójában.

A romániai Besztercén folytatta szereplését az EHF-Kupa C-csoportjának második körében az ÉRD. A CS Gloria 2018 Bistrita-Nasaud vendégeként lejátszott összecsapást jobban kezdte a házigazda, amely Elena Dinca és az exbékéscsabai Natailja Vaszileuszkaja révén kétgólos vezetést szerzett, azonban nem sokkal később Szabó Laura és Alexandra Nascimento találataival egyenlített az ÉRD. 

Ezt követően jól tartotta a lépést a hazaiakkal Szabó Edina együttese, de szűk negyedóra után ismét kettő volt közte. Ebből is visszajöttek Bízik Rékáék (6–6), néhány percig ismét tartani tudták a Besztercét, Szabó Laura kihagyott hétméterese után viszont elkapta a fonalat a román csapat, amely a szünetig négygólos előnybe került (15–11).

A második félidő sem kezdődött jól, az első percekben támadásban nem találta az ellenszert a Beszterce védekezésére az ÉRD, de 17–12 után Kiss Nikolett, Schatzl Natalie, Nascimento és Jovana Kovacsevics révén egy négygólos szériát produkált a vendég csapat (17–16). Horatiu Pasca időkérése sem vezetett eredményre, az ÉRD a negyvenedik percben Markéta Jerábková révén előbb egyenlített, Julie Foggea kivédett hétméterese után pedig a cseh átlövő góljával a meccsen először vezetett (17–18). Az ÉRD kapujában remeklő Julie Foggea védéseire építve tovább növelte előnyét, az utolsó tíz percet már négygólos előnnyel kezdte meg (19–23).

A hajrában azonban visszajött látótávon belülre, egy gólra a Beszterce. Szabó Edina időkérése után pedig kétgólos érdi vezetés helyett egyenlítettek is a románok (24–24).

Az utolsó percekre ismét előnnyel fordult az ÉRD, ám a házigazda egyenlített, majd az utolsó bő egy percet végigtámadta, de nem tudta bevenni a vendég kaput, Tóth Gabrielláék így 25–25-ös döntetlent értek el Besztercén.

A csoport másik mérkőzésén a dán Odense hazai környezetben kiütéses, 35–18-as győzelmet aratott a lengyel Lublin ellen.

Az ÉRD legközelebb január 15-én lép pályára, amikor a Békéscsabát fogadja az ÉRD Arénában.

Női kézilabda, EHF-Kupa, C-csoport, 2. forduló
CS Gloria 2018 Bistrita-Nasaud (román)–ÉRD 25–25 (15–11)
Beszterce. V: A. Smailagic, S. Smailagic (svédek)
Gólszerzők: Dinca 7, Vaszileuszkaja, Pristavita 4-4, Ratiu 3, Dziyana, Tetean 2-2, Moroianu, Ardean Elisei, Costa 1-1, ill. Jerábková, Nascimento 6-6, Kiss N. 4, Tóth G. 3, Szabó L. 2, Bízik R., Lavko, Schatzl Natalie, Kovacsevics 1-1
Az eredmény alakulása. 2. perc: 2–0. 11. p.: 4–4. 19. p.: 7–7. 24. p.: 10–8.  27. p.: 13–9. 35. p.: 17–12. 41. p.: 17–18. 50. p.: 19–23. 56. p.: 24–24.
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/1, ill. 4/3

Az ÉRD programja
01.15., 18.00:
 ÉRD–EUbility Group-Békéscsabai ENKSE (K&H liga, 13. forduló)
01.18., 19.00: ÉRD–MKS Lublin (lengyel), (EHF-Kupa, C-csoport, 3. forduló)
01.22., 19.30: FTC-Rail Cargo Hungaria–ÉRD (K&H liga, 14. forduló)
01.26., 17.00: MKS Lublin (lengyel)–ÉRD (EHF-Kupa, C-csoport, 4. forduló)
01.29., 19.00: Váci NKSE–ÉRD (Magyar Kupa, 4. forduló)
02.01., 15.00: Odense Handbold (dán)–ÉRD (EHF-Kupa, C-csoport, 5. forduló)
02.05., 18.00: ÉRD–Dunaújvárosi KKA
02.09., 17.00: ÉRD–CS Gloria 2018 Bistrita-Nasaud (román) (EHF-Kupa, C-csoport, 6., utolsó forduló) 
02.15., 18.00: MTK Budapest–ÉRD

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Egy csapat, egy SZÍV!
HAJRÁ ÉRD!


Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Támogatóink