Mérkőzés beszámoló

Korosztály: 
NB I/B-s felnőtt együttesünk masszív védekezésből gyors ellentámadásokat vezetve 32:24-es győzelmet aratott az FTC II felett.
 
NB I/B-s felnőtt csapatunk a Marcali VSZSE és VKL SE Győr elleni sikereket követően az FTC II együttese ellen, sorozatban harmadik győzelméért lépett pályára az ÉRD Arénában. A találkozó elején Vajda Luca gyors két góljával szereztünk vezetést, majd Szabó Laura egymás után három büntetőt értékesített, amivel hét perc játék után 5:2-re vezettünk. Védelemi megingásainkat kihasználva a vendégcsapat azonban fordítani tudott, miközben Győri Barbara hétméterest is hárított (6:7). Bernát Dorina találatával azonban azonnal egyenlített csapatunk, majd Takács Kitti góljával a vezetést is visszavettük, amit a találkozó hátralévő részében lányaink már ki sem adtak kezükből. A játékrész derekán Győri Barbara újabb büntetőt hárított, míg a túloldalon Bernát Dorina váltotta gólra a megítélt hétméterest, majd remek bejátszásokat követően Gulyás Vanda a védők szorításában kétszer is eredményes volt (11:8). Jól záró védelmünk mögött Győri Barbara védett bravúrosan, így a játékrész utolsó másodperceiben szerzett Gulyás Vanda góllal 15:11-es előnnyel vonulhattak szünetre lányaink. A fordulást követő első percekben ugyan két találatot ledolgozott az FTC II a hátrányából, de lerohanás végén rendezetlen védelem ellen Vajda Luca volt kétszer eredményes, míg Győri Barbara indítását követően Takács Kitti növelte hét találatra az előnyünket (21:14). Ellenfelünk nyitott védekezése ellen is volt ellenszere lányainknak, előbb Szabó Laurát sikerült megjátszanunk kétszer is, majd két szélsőnk Takács Kitti és Bernát Dorina befutása után voltunk eredményesek. Vajda Luca felugrásos lövőcsel után szerezte csapatunk 28. találatát, amivel tíz gólra nőtt az előnyünk (28:18). A találkozó hajrájában ugyan feljebb zárkózott ellenfelünk, de a találkozó utolsó gólját Vajda Luca szerezte, ezzel 32:24-re győztük le az FTC II együttesét. Gratulálunk!
Korosztály: 
NB I/B-s junior csapatunk végig szoros mérkőzésen 27:31-es vereséget szenvedett az FTC II-es együttesétől.
 
Az előző hétvégén a VKL SE Győr elleni győzelmet követően, az FTC II csapatát fogadta NB I/B-s junior csapatunk az ÉRD Arénában. A bajnokság hetedik mérkőzésén Földesi Júlia révén szerzett vezetést csapatunk, majd egy vendég találatot követően Kerekes Vanda góljával újra csapatunknál volt az előny. Ugyan a fővárosi csapat egy percen belül két büntetőt is elvégezhetett, Zsigmund Emese mindkét hétméterest hárította, így Lízer Dorottya és Bíró Eszter találataival 5:3-as előnyre tettünk szert. A következő találatunkra azonban hét percet kellett várni, míg a zöld-fehérek hétszer is eredményesek voltak, megfordítva az állást (6:10). Ellenfelünk a játékrész hajrájában növelni tudta előnyét, de a félidő utolsó két találatát Bíró Eszter és Czirják Orsolya révén lányaink szerezték, így a szünetre négy találtra csökkentettük hátrányunkat (13:17). A fordulást követően a vendégek találtak először a kapuba, ezt követően azonban lányaink háromszor is eredményesek voltak, így két találatra felzárkóztunk. Támadásban Bíró Eszter és Lízer Dorottya felváltva szerezte góljainkat, védekezésben azonban nem koncentráltunk eléggé, így nem tudtuk tovább csökkenteni hátrányunkat. A hajrára szoros 23:25-ös állással fordultunk, de ezt követően zsinórban háromszor is a vendégcsapat volt eredményes, melyet követően Lízer Melinda két büntetőt is higgadtan értékesített (25:29). A találkozó végül 27:31-es végeredménnyel zárult.
Korosztály: 
NB I-es junior együttesünk támadásban szép akciók eredményeként talált a kapuba, védekezésben azonban nem tudtuk megállítani az FTC támadásait, így 38:27-es vereséget szenvedtünk.
 
NB I-es junior csapatunk a listavezető FTC otthonában lépett pályára a bajnokság 8. fordulójában. A találkozón Nagy Cintia találatával szereztünk vezetést, majd egy fővárosi találat után Bíró Eszter góljával újra csapatunknál volt az előny. Ezt követően azonban nyolc gólt szereztek zsinórban a vendéglátók, amit Bíró Eszter újabb találata tört meg (9:3). Kerekes Vanda indításgóljával, és Kertész Ramóna beállóból szerzett találatával tartottuk a lépést ellenfelünkkel, közelebb azonban nem kerültünk a zöld-fehérekhez. A félidő hajrájában Bíró Luca két büntetőt is értékesített, míg a 21:13-as állásnál véget érő első félidő utolsó találatát Kerekes Vanda szerezte. A fordulást követően ezúttal Braun Laura Csenge váltotta gólra a megítélt büntetőt, míg Bíró Eszter egy remek egyéni akció végén volt eredményes. Védekezésben azonban csak ideig-óráig tudtuk megállítani a hazai akciókat, azonban támadásban emberhátrányban Kertész Ramóna szemfüles befutása után kétszer is bevettük a hazaiak kapuját (30:18). Bíró Esztert nem tudták tartani a hazai védők, irányítónk szerezte egymást követő öt találatunkat, hátrányunkat azonban nem sikerült csökkentenünk, így Illés Virág találata a 38:27-es végeredményet jelentette.
 
 
 
 
 
NB I-es ifjúsági csapatunk hat gólról felkapaszkodva egyenlített az FTC ellen, végül azonban a hazai csapatnál maradt a két bajnoki pont.
 
NB I-es ifjúsági együttesünk a bajnokság 8. fordulójában, a Népligetben lépett pályára az FTC csapata ellen. A találkozó elején három perc elteltével 5:0-ás előnyre tett szert a hazai csapat, majd Bernát Dorina révén voltunk először eredményesek. Zsigmund Emese ugyan hétméterest hárított, majd Lozsi Erna talált kétszer is a kapuba, azonban egy találattal így is növelte ellenfelünk az előnyét (9:3). Plesztovits Alexa, majd Braun Laura Csenge is higgadtan értékesítette a megítélt büntetőket, majd balszélsőnk akcióból is eredményes volt két ízben. Védekezésben megtaláltuk a hazai támadások ellenszerét, így öt percig érintetlen maradt a kapunk, melynek köszönhetően két találatra felzárkóztunk (11:9). A szünetre azonban a fővárosi zöld-fehérek 17:12-es előnyre tettek szert, és ugyan a fordulást követően a hazaiak kétszer is eredményesek voltak, Plesztovits Alexa és Bernát Dorina akciógólja mellett, Braun Laura Csenge négy hétméterest is értékesített, újfent szorossá téve az összecsapást (19:18). Ezt követően fej-fej mellett haladtak az együttesek, lányainknak azonban a vezetést nem sikerült átvenniük (22:22). Az utolsó öt percre fordulva a hazaiak három góllal meglógtak, és ugyan Braun Laura Csenge és Lozsi Erna találataival egy gólra felzárkóztunk az utolsó percben, a pontszerzés azonban nem sikerült (27:25).
 
 
 
 
 
Korosztály: 
Lányaink a bajnokság nyolcadik bajnoki mérkőzésén, az FTC-Rail Cargo Hungaria vendégeként nem tudtak pontot hozni a fővárosiaktól.
A kéthetes válogatott szünet után csapatunk a bajnoki listavezető otthonában lépett pályára. Szurkolóink ismét remek hangulatot teremtettek az otthonunktól távol is, ahol Yulia Khavronina átlövésgóljával szereztünk vezetést. Fiatal saját nevelésű játékosunk, Szabó Laura az első perctől szerepet kapott védekezésben, majd egy ellentámadás végén újfent orosz jobbátlövőnk volt eredményes. Szvetlana Gridnyeva már a 4. percben hétméterest hárított, így Fekete Bozsana balszélről szerzett találata újból vezetést eredményezett. Következő gólunkat is balszélsőnk szerezte, azt megelőzően azonban a hazai csapat háromszor is a kapunkba talált megfordítva az állást (6:4). Támadásban vétett technikai hibáinkat kihasználva ellenfelünk lerohanásgólokat szerzett, miközben Janurik Kinga több hazai ziccert is hárított (10:5). Fekete Bozsana újabb találatával, majd Klivinyi Kinga átlövésgóljával három találatra zárkóztunk, majd Szvetlana Gridnyeva második hétméteresét is hárította. Ezt követően azonban létszámhátrányban nem volt ellenszerünk a hazai támadásokra, így hat gólra nőtt a különbség (14:8). A félidő hajrájában Katarina Krpez Slezak bejátszását Kisfaludy Anett váltotta gólra, a szünetre azonban ellenfelünk büntetőből növelte az előnyét, így az első játékrész 16:9-es eredménnyel ért véget.
A fordulást követően Klivinyi Kinga előbb lerohanás végén, majd egy perccel később Kisfaludy Anett remek zárását kihasználva, betörést követően talált a kapuba. Janurik Kinga bravúrjainak köszönhetően ellenfelünk öt percig nem talált a kapunkba, Szvetlana Gridnyeva a harmadik hazai hétméterest is hárította, így Mariama Signaté góljával 19:14-re felzárkóztunk. A remek formában lévő Janurik Kinga védései mellett a kapujából kilépve kétszer is labdát szerzett, támadásban azonban tíz percig Szabó Laura jegyezte egyetlen találatunkat hétméteresből. Támadásban elkövetett technikai hibáinkat védekezésben nem sikerült javítanunk, így az utolsó tíz percre 24:16-es hátránnyal fordultunk. A hajrában Szvetlana Gridnyeva a negyedik ferencvárosi hétméterest is hárította, majd szélről sem tudta bevenni ellenfelünk a kapuját.  Klivinyi Kinga ugyan emberhátrányból közelebb hozta csapatunkat, balátlövőnk gólját azonban öt hazai találat követette. A hajrában fiataljaink is szerepet kaptak, a kapuban pedig a Janurik Kingát Győri Barbara váltotta. Junior korú kapusunk beállása után ziccert is hárított, majd egy átlövést is megfogott, a 30:19-es végeredményt pedig másik saját nevelésű játékosunk Szabó Laura állította be, aki második hétméteresét is higgadtan értékesítette. Lányaink legközelebb november elsején lépnek pályára, akkor a Dunaújvárosi Kohász KA lesz az ellenfelünk az ÉRD Arénában.
 
 
 
Korosztály: 
NB I/B-s junior csapatunk remek védekezéssel 15:31-es győzelmet aratott a VKL SE Győr ellen, aminek köszönhetően jelenleg a dobogó legalsó fokát foglalja el a bajnokságban.
 
A keddi Marcali elleni vereséget követően csapatunk a VKL SE Győr ellen léptek a héten másodszor pályára. A mérkőzés első találatát Plesztovits Alexa szerezte, majd csapatunk ezt követő három találata is beállósunk nevéhez fűződött. Ellenfelünk azonban minden alkalommal egyenlíteni tudott, sőt a 11. percben a vezetést is átvette (5:4). Először, és utoljára a mérkőzésen, hiszen lányaink a játékrész hátralévő 19 percében nem engedtek gólt szerezni a hazai csapatnak. Előbb Reizinger Sára egyenlített, majd Kolev Réka találata már újra vezetést eredményezett. Zsinórban kilenc gólt szerezett csapatunk, míg egyet sem kapott, így a szünetre 5:15-ös előnnyel vonulhattunk. A második játékrészben Kerekes Vanda a balszélről szerezte első találatunkat, majd Illés Virág volt eredményes kétszer is. A félidő derekáig nem tudtuk tovább növelni előnyünket, azonban a 46. percet követően újra összeállt védelmünk, aminek köszönhetően a hazai csapat két akciógólt szerzett (12:22). Lozsi Erna a jobbszélről, míg Kertész Ramóna és Szász Dóra révén beállóból növeltük az előnyünket (13:27). A találkozón utolsó két találatunkat Lozsi Erna szerezte lerohanásból és büntetőből, beállítva a 15:31-es végeredményt, amivel csapatunk felkapaszkodott a 3. helyre az NB I/B nyugati csoportjában. Gratulálunk!
 
 
 
 
 
Korosztály: 
NB I/B-s felnőtt csapatunk a héten második mérkőzését is megnyerte, szombaton a VKL SE Győr együttese ellen bizonyultunk jobbnak, 21:33-ra győztünk.
 
A keddi Marcali VSE elleni győzelmet követően lányaink a VKL SE Győr ellen léptek pályára a bajnokság hatodik mérkőzésén. A találkozón Szabó Laura és Takács Kitti találataival csapatunk magunkhoz ragadta a vezetést. A 6. percre már 1:5-re vezettünk, majd Vajda Luca és Bíró Eszter találataival tovább növeltük előnyünket. Jól záró védelmünknek köszönhetően labdszarzésekből gyors támadásokat vezettünk, így Bernát Dorina, majd Bíró Eszter újabb találatával 25. perc játékot követően tíz gól volt az előnyünk (7:17). A játékrész hajrájában Győri Barbara büntetőt is hárított, a félidei 9:20-as eredményt pedig Szabó Laura állította be. A fordulást követően Győri Barbara újabb hétméterest hárított, míg a túloldalon Szabó Laura nem hibázott a büntetővonalról. Védelmünk továbbra is jól zárt, míg támadásban Gulyás Vanda révén beállóból, Lízer Dorottya pedig átlövésből volt eredményes. Braun Laura Csenge is higgadtan értékesített egy hétméterest, majd Vaja Luca szerezte csapatunk három egymást követő találatát, tartva a tízgólos előnyünket (19:29). A mérkőzés utolsó hét percében ellenfelünk egyszer talált a kapunkban, míg Bíró Eszter négyszer is eredményes volt zsinórban, így végül lányaink 21:33-as győzelmet arattak a VKL SE Győr otthonában. Gratulálunk!
 
 
 
 
Korosztály: 
NB I/B-s felnőtt csapatunk szoros első félidőt követően, a második játékrész elején kialakított előnyét megőrizve 23:29-es győzelmet aratott a Marcali VSZSE otthonában.
 
A bajnokság 5. fordulójában Marcaliban szerepelt csapatunk, és ugyan a találkozón a hazaiak szereztek vezetést, Bernát Dorina és Vajda Luca góljaival megfordítottuk az állást. A találkozón fej-fej mellett haladtak a csapatok, Takács Kitti és Szabó Laura találataival tíz perc után 6:7-re vezettek lányaink. A játékrész derekáig nem is alakult ki nagyobb különbség a két együttes között, hiszen minden hazai találatra volt válaszunk, sőt a félidő utolsó tíz percére Gulyás Vanda góljával egygólos előnnyel érkeztünk. Győri Barbara ugyan egy hétméterest hárítani tudott, de ezt követően zsinórban három büntetőből szerzett góllal fordított a Marcali. A játékrész utolsó percében Takács Kitti góljával 15:14-es hazai előnnyel ért véget az első félidő. A fordulást követően azonban védőfalunk jól állta a hazai rohamokat, így ellenfelünk 11 perc alatt egy büntetőből elért találat mellett, egy akciógólt szerzett. Ezzel ellentétben lányaink többször is eredményesek voltak felállt fal ellen, és lerohanásból egyaránt. Bernát Dorina, majd Gulyás Vanda góljainak köszönhetően hatgólos előnyre tettünk szert a 41. percre (17:23), amit már ki sem adtunk a találkozó hátralévő részében a kezünkből. A találkozó utolsó tíz percében összesen két gólt szerzett ellenfelünk, a 23:29-es végeredményt pedig Vajda Luca állította be. 
 
 
 
 
Korosztály: 
NB I/B-s junior csapatunk három sikerrel megvívott mérkőzés után 33:23-as vereséget szenvedett Marcaliban.
 
Az NB I/B-s bajnokság ötödik mékőzésén Marcaliban léptek pályára lányaink. A találkozót a hazai csapat kezdte jobban, hiszen hét perc elteltével Plesztovits Alexa szerezte egyetlen találatunkat, míg ellenfelünk ötször is bevette kapunkat. Az ezt követő hét percben azonban csapatunk kapuja maradt érintetlen, míg Lozsi Erna előbb akcióból, majd kétszer hétméteresből is eredményes volt, melynek köszönhetően két gólra felzárkóztunk (8:6). Tovább azonban nem sikerült csökkenti a hátrányunkat, sőt a játékrész utolsó tíz percében Lízer Melinda, majd Plesztovits Alexa révén csak kétszer tudtuk bevenni a hazai csapat kapuját, így ellenfelünk hétgólos előnyre tett szert a szünetre (15:8). A fordulást követő első percekben Kerekes Vanda és Földesi Júlia szerezte találatainkat, azonban védekezésben nem tudtuk megállítani a hazaiakat, így a különbség sem csökkent a csapatok között. A játékrész derekán Kerekes Vanda és Reizinger Sára zsinórban négy gólt szerzett, így 19:15-re felzárkóztunk. Technikai hibáinknak miatt kilenc percig nem szereztünk akciógólt, Plesztovits Alexa hétméteresből kétszer volt eredményes, így újra hat találatra növelte előnyét a hazai együttes. A találkozó utolsó percében Plesztovits Alexa és Lozsi Erna is a kapuba talált, lányainknak azonban nem sikerült a pontszerzés Marcaliban (33:23).
 
 
 
 
 
Korosztály: 
NB I/B-s junior együttesünk kiélezett mérkőzésen 25:22-es győzelmet aratott a Szekszárdi FGKC csapata ellen, megszerezve zsinórban harmadik győzelmét a bajnokságban.
 
A Rinyamenti KC elleni hazai, majd a Mohács ellen idegenban aratott győzelmet követően csapatunk a Szekszárdot fogadta az ÉRD Arénában. A mérkőzés első találatát ugyan a vendégek szerezték, de Németh Patrícia és Kerekes Vanda góljaival lányaink fordítottak. Nagyobb előnyre azonban nem tudtunk szeret tenni, a csapatok fej-fej mellett haladtak az első játékrészben. Németh Patrícia betörést követően talált a kapuba, míg Kertész Ramóna egy remek bejátszást váltott gólra, 7:7-re alakítva az állást. A félidő hajrájára fordulva egy találat volt az előnyünk, azonban a vendégcsapat zsinórban négy gólt szerezve megfordította az állást. Majd Németh Patrícia és Lízer Melinda találataival sikerült egy gólra csökkentenünk hátrányunkat a szünetre (12:13). A fordulást követően Szász Dóra találatával egyenlítettek lányaink, majd öt perccel később Lízer Melinda találatával már újra nálunk volt az előny (16:15). Csapatunk jól védekezve tartotta előnyét, Merő Dóra hétméterest is hárított, míg támadásban apróbb pontatlanságot vétve nem tudtuk növelni előnyünket. A hajrára azonban Reizinger Sára és Németh Patrícia találataival három találatra növeltük vezetésünket, de a szekszárdi csapat egymást követő három gólt szerezve egyenlített az 58. percben. Németh Patrícia két értékesített hétméteresével, valamint fiatal irányítónk átlövésből szerzett találatával csapatunk szoros végjátékban 25:22-es győzelmet aratott a bajnokság 4. fordulójában.
 
Gratulálunk!
 
 
 
 
 

Támogatóink