Mérkőzés beszámoló

Korosztály: 

Hazai pályán 39-32-re győzte le az orosz HC Kuban Krasznodart a női kézilabda EHF-Kupa harmadik selejtezőkörének első mérkőzésén az ÉRD.

A Kuban kezdte jobban a csoportkörbe jutásért rendezett párharc első találkozóját, hiszen másfél perc alatt kétgólos előnybe került, ez viszont nem tartott sokáig, Szabó Edina lányai pillanatok alatt egyenlítettek, majd ugyan egy rövid időre ismét meglépett kettővel az orosz együttes. 6-8-as érdi hátrány után viszont egy 5-0-s sorozatot produkált a házigazda, amely el is kapta a fonalat, így hiába egyenlített 11-11-re a Kubany, a rövid érdi megtorpanás után a vendégek is megakadtak, ezt kihasználva pedig néggyel lépett meg az ÉRD, amely a különbséget a szünetig meg is tartotta (21-17).

A fordulás után is jól jöttek ki az öltözőből Kiss Nikolették, akik Alexandra Nascimento góljával a 40. percben már 29-23-ra vezettek, s a fáradó oroszok is egyre többet hibáztak, melyet kihasználva akár kiütéses győzelmet is arathatott volna az ÉRD: a 48. percben a Szabó Laura által értékesített hétméteresnél már nyolc is volt közte (34-26), ezt az előnyt azonban nem sikerült tovább növelni a folytatásban. A Kuban Krasznodar kozmetikázott az eredményen, de az ÉRD a 39-32-es sikerével így is hétgólos előnyből várja a november 15-én, 18.30-kor kezdődő oroszországi visszavágót.

Női kézilabda EHF-Kupa, 3. selejtezőkör, 1. mérkőzés
ÉRD-HC Kuban Krasznodar 39-32 (21-17)
ÉRD Aréna, 1650 néző. V: D. Loncar, Z. Loncar (horvátok)
Gólszerzők: Nascimento, Kiss N. 8-8, Szabó L. 6, Jerábková 5, Tóth G. 4, Kisfaludy, Schatzl Natalie 3-3, Kovacsevics 2, ill. Frolova 9, Gariajeva, Skorobogatcsenko 5-5, Gyugyina 4, Holub 3, Levcsina, Matlashova 2-2, Davigyenko, Vernigorova 1-1
Kiállítások: 6, ill. 4 perc
Hétméteresek: 5/5, ill. 3/1

Forrás: erdmost.hu

EGY CSAPAT EGY SZÍV!
Hajrá ÉRD!

Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

29–27-re nyert a Kisvárda Master Good SE vendégeként a női kézilabda NB I nyolcadik fordulójában az ÉRD. Szabó Edina együttese fordulatos mérkőzésen jó hajrájának köszönhetően tudott nyerni.

Kiss Nikolett és Szabó Laura nyitotta a mérkőzés góljainak sorát, de hiába tett szert kétgólos előnyre az ÉRD, Bakó Botond lányai Veronika Habánková, Vesna Milanovic Litre és Orbán Adrienn révén jelezték, hazai pályán nem adják könnyen a pontokat. Ezt követően nem tudott meglépni egyik csapat sem, hol az ÉRD, hol a KKC vezetett, így a szünetre is 14–14-es döntetlennel érkeztek a csapatok.

A fordulás után jól kezdett a házigazda, amely egy négygólos sorozatot épített, de az érdiek sikerrel akasztották meg a kisvárdai lendületet. Ugyan nem sikerült azonnal ledolgozni a hátrányt, ám a második félidő derekán Tóth Gabriella góljával már 22–21-es előnyben voltak Szabó Edina lányai.

Sőt, tíz perccel a vége előtt Tóth negyedik gólját jegyezte, amely már 26–23-as vezetést jelentett Janurik Kingáéknak, akik nem sokkal később Jovana Kovacsevics révén tovább növelték a különbséget: az 54. percben 28–24-re vezettek.

Az utolsó percek ennek ellenére tartogattak izgalmakat, Dombi Luca két gólja után Samira Rocha egy cunderrel vette be Julie Foggea kapuját, így pedig az utolsó perc előtt csupán egy volt közte (27–28).

Szabó Edina időkérését követően viszont Kisfaludy Anett értékesítette helyzetét, amellyel eldöntötte a két pont sorsát: az ÉRD kiegyenlített, fordulatos találkozón nyert 29–27-re Kisvárdán.

Szabó Edina együttese a bajnokságban legközelebb csak december 29-én, az Alba FKC elleni hazai mérkőzésen lép pályára, azonban az EHF-Kupa harmadik selejtezőkörében az orosz Kuban Krasznodart fogadja november 10-én, 15 órától az ÉRD Arénában.

K&H női kézilabda liga, 8. forduló
Kisvárda Master Good SE–ÉRD 27–29 (14–14)
Kisvárda, 990 néző, V: Rózsahegyi, Hantos
Gólszerzők: Habánková, Siska 6-6, Dudás 4, Dombi L., Rocha 3-3, Orbán A., Milanovic-Litre 2-2, Milosevic 1, ill. Kovacsevics, Kisfaludy 5-5, Nascimento, Szabó L., Tóth G. 4-4, Lavko 3, Bízik R. 2, Jerábková, Kiss N. 1-1
Az eredmény alakulása: 4. p.: 1–2. 9. p.: 4–3. 16. p.: 8–8. 22. p.: 11–10. 28. p.: 12–13. 30. p.: 14–14. 37. p.: 18–16. 44. p.: 21–21. 50. p.: 23–25. 56. p.: 25–29.
Kiállítások: 4, ill.10 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 3/3

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

EGY CSAPAT EGY SZÍV!
Hajrá ÉRD!

Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

Végig vezetve győzte le 38–21-re az újonc Szombathelyi KKA-t az ÉRD a K&H női kézilabda liga hetedik körében.

A mérkőzés előtt a strandjátékokon ezüstéremig jutó magyar női strandkézilabda-válogatott két játékosát, Landi Gabriellát és Király Rékát köszöntötte dr. Csőzik László, Érd Megyei Jogú Város polgármestere.

Az ÉRD kiválóan kezdte az újonc elleni meccset, Tóth Gabriella a tőle megszokott lapos, alsó lövésből kétszer is bevette Katarina Tomasevics kapuját, majd Markéta Jerábková gólja után nagy nehézségek árán a Szombathely is eredményes volt, ám két újabb hazai találat után Marosán György már hat és fél perc elteltével időt kért (5–1).

Ezután sem változott sokat a játék képe, az SZKKA támadójátéka valamelyest fejlavult, de az ÉRD sebességét nem tudta tartani. A hazaiak olykor belehibáztak a támadásaikba, sőt, Szabó Laura és Alexandra Nascimento is mellélőtt egy-egy hétméterest, ennek ellenére az ÉRD így is simán őrizte előnyét (13–9).

A játéktrész utolsó tíz percében sem történt fordulat, ugyan a vendégek részéről Biljana Bandelier és Dijana Jovetics szép gólokat szerzett, a hazaiak tól Alexandra Nascimento, Jelena Lavko és Bízik Réka is többször betalált, a szünetre pedig 20–14-es érdi előnnyel vonultak a csapatok.

A fordulás után is folyamatosan növelték előnyüket Tóth Gabrielláék, akik a kapuban remeklő Julie Foggea védéseinek és az ebből indított lerohanásoknak köszönhetően egy káprázatosan szép csapatmunka után, Alexandra Nascimento góljával vezettek először tíz góllal a 42. percben (27–17).

Innentől pedig egyre könnyebb lett minden érdi szempontból, hiszen az egyre inkább fáradó vendégek támadójátéka egyre kevesebb átütőerőt tartogatott, az SZKKA részéről elkövetett technikai hibákat könyörtelenül kihasználták Jovana Kovacsevicsék, akik végül könnyed, 38–21-es győzelmet arattak.

– Sebességben a Szombathely felett volt az Érd és ez szépen fokozatosan kijött az eredményen, ennek köszönhető a nagyarányú győzelem – fogalmazott Szabó Edina, az ÉRD vezetőedzője.

– Az első félidőben jól tartottuk magunkat, utána kijött a két csapat közötti különbség, talán még több is. Sok ziccert hibáztunk, nem volt jó a lövéshatékonyságunk, de dolgozunk tovább – értékelt Marosán György, a Szombathelyi KKA szakvezetője.

Az ÉRD legközelebb november 3-án, 14.30-tól lép pályára, amikor a Kisvárdai KC vendége lesz.

K&H női kézilabda liga, 7. forduló
ÉRD–Szombathelyi KKA 38–21 (20–14)
Érd, 800 néző. V: Marton Zs., Szabó E.
ÉRD: Janurik – Nascimento 4, Kiss N. 3, TÓTH G. 7, Szabó L. 2 (1), JERÁBKOVÁ 4, Schatzl Natalie 2
Csere: Foggea (kapus), Termány 1, Kisfaludy 2, Lavko 2, KOVACSEVICS 7, Bízik R. 3, Király R. 1, Landi
Edző: Szabó Edina
SZKKA: Tomasevics – JOVETICS 4, Virág 1, Horváth P. 2, Gorilszka 2, BANDELIER 7, Csire
Csere: Gadányi (kapus), Pődör B. 1, Mayer Sz. 4, Szendrei, Mayer M., Varga N.
Edző: Marosán György
Az eredmény alakulása. 4. perc: 3–0. 10. p.: 7–2. 18. p.: 12–8. 24. p.: 17–11. 37. p.: 23–15. 43. p.: 28–17. 50. p.: 33–18.
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/1, ill. 3/0

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

EGY CSAPAT EGY SZÍV!
Hajrá ÉRD!

Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

Esélyeshez méltóan, nagyobb sebességi fokozatban játszva győzte le hazai pályán 50–23-ra a Szent István SE-t az ÉRD a K&H női kézilabda liga 10. fordulójában.

Ugyan az ÉRD Szent István SE elleni mérkőzésének első gólját Szerző Regina révén a vendégek szerezték meg, de ezután az ÉRD a várakozásoknak megfelelő tempóban kézilabdázott, s pillanatok alatt 3–1-es előnyre tett szert. Ezután ugyan a fővárosiak a hetedik percig tartották magukat (5–5), majd nem tudták tartani a lépést a házigazdával. Vojkovics Gyula időkérése ellenére is növelték előnyüket Bízik Rékáék (10–5).

Egy kétperces érdi megtorpanás után visszajött háromra a vendég együttes, de innen az ÉRD Janurik Kinga remek védéseinek és az ebből indított lerohanásoknak köszönhetően hamar eldöntötte az egyébként is egyértelmű két pont sorsát, hiszen olyannyira termelték a gólokat Alexandra Nascimentóék, hogy már a 25. percben tíz góllal, 22–12-re vezettek, a szünetre pedig 25–14-es előnnyel vonultak.

Az elsőhöz hasonlóan a második játékrész is Szerző Regina találatával indult, amely után folytatódott az érdi roham, Alexandra Nascimento elemében volt, felállt fal ellen és lerohanás után is rendre eredményes volt, de nem csak ő, hanem társai is, hiszen Termány Rita, Jelena Lavko és Schatzl Natalie is betalált a negyvenedik percig, míg a túloldalon csupán Monori Orsolya szórta meg magát. A félidő derekánt Julie Foggea pedig kivédte a korábbi érdi kedvenc, Balog Beáta hétméteresét is.

Az ÉRD az egyre nagyobb különbség ellenére sem állt le, de nem is tehette, hiszen az erejükkel elfogyó vendégek a támadásokban elkövetett hibáikért lerohanásokkal “bűnhődtek”, s a 38. perc után tíz perc alatt egy 11–1-es sorozatot produkálva már 39–19-re vezettek Jelena Lavkóék.

A hajrában még tovább növelte előnyét az ÉRD, amely végül 50–23-ra múlta felül a Szent István SE-t.

– Öröm volt nézni, hogy a lányok mennyire együtt játszottak és mennyire örültek minden gólnak, ez egy igazi örömjáték volt, ilyenkor csak gratulálni lehet nekik – értékelt Szabó Edina, az ÉRD edzője.

– Talán negyed óráig volt élvezhető a mérkőzés részünkről, az érdi közönségnek az egész az volt, az Érd bombaformában volt, rólunk ez még nem mondható el, de ezen leszünk – nyilatkozta a Szent István SE vezetőedzője, Vojkovics Gyula.

Az ÉRD legközelebb október 26-án, szombaton lép pályára, amikor 18 órától a másik újoncot, a Szombathelyi KKA-t fogadja az ÉRD Arénában.

K&H női kézilabda liga, 10. forduló
ÉRD–SZENT ISTVÁN SE 50–23 (25–14)
Érd, 900 néző. V: Kovács-Sebők, Réti
ÉRD: Janurik – NASCIMENTO 12 (1), Kiss N. 3, TÓTH G. 6, Szabó L. 5 (2), Jerábková 1, BÍZIK R. 5
Csere: Foggea (kapus), Kisfaludy 2, Termány 4, LAVKO 5, Kovacsevics 3, Schatzl Natalie 4 (2)
Edző: Szabó Edina
SZISE: Gercsó N. – Horváth G. 1, Varjú, Szerző 3, Lyngby 2, MONORI 7, Balog B. 2 (1)
Csere: Mátéfi (kapus), Scheffer 1, Aron 3, Stranigg 1, Tieff 1, Albert 2, Pánczél
Edző: Vojkovics Gyula
Az eredmény alakulása. 3. perc: 3–1. 7. p.: 5–5. 11. p.: 10–5. 17. p.: 15–9. 24. p.: 22–12. 34. p.: 27–15. 45. p.: 35–19. 54. p.: 44–22.
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 5/5, ill. 2/1

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

EGY CSAPAT EGY SZÍV!
Hajrá ÉRD!

Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

Ugyan jól kezdte a K&H női kézilabda liga hatodik körében rendezett, Győri Audi ETO KC elleni mérkőzését az ÉRD, ám a hazaiak negyedóra után átvették az irányítást, s előnyüket növelve végül 39–28-ra nyertek.

Nem az ÉRD számított a Győri Audi ETO elleni idegenbeli mérkőzés esélyesének, ennek ellenére kiválóan kezdték a találkozót Szabó Edina lányai, ugyanis Stine Oftedal találatára Kiss Nikolett és Tóth Gabriella gyorsan felelt, majd Kiss két újabb gólja mellett Bízik Réka is eredményes volt, így hiába talált be kétszer is a házigazda, öt perc után 5–3-as előnyben voltak a vendégek. Sőt, Alexandra Nascimento egy hétméteres után tovább növelte az érdi vezetést, de ezután a hazai szurkolók “Mindent bele!” rigmusai megtették hatásukat: a Győr három perc alatt átvette a vezetést Kari Brattset vezérletével.

Ezután sem szakadt le az ÉRD, ám a 14. percben kialakult kétgólos különbség (11–9) után Szabó Edina azonnal magához rendelte övéit.

Ezután azonban hiába lőtt szép gólt kiszorított helyzetből Bízik Réka, a hazaiak tovább rohamoztak, s a 17. percben Kiss Éva bemutatta a mérkőzés első védését, amely után Faluvégi Dorottya találatával 14–10-es előnybe került az ETO.

Innentől kezdve nem tudta tartani a lépést a gólok gyártásában a házigazdákkal az ÉRD, hiszen a Rába-partiak előnyüket folyamatosan növelték, s a szünetre 22–16-os előnnyel vonultak.

A második játékrész első gólját ugyan Marketá Jerábková révén az ÉRD szerezte, de a Győr is más ritmusban, nagyobb lendülettel érkezett a pályára, s a tovább remeklő Kari Brattset három gólja mellett Stine Oftedal is betalált. A 26–17-es hazai előny után Szabó Edina ismét időt kért, de ez is csak néhány percre akasztotta meg a zöld-fehéreket, akik a 39. percben vezettek először tíz góllal (29–19).

Ezután ugyan voltak szép pillanatai a vendégeknek, ám a Győr érezhetően más fokozaton pörgött, s támadásait minimális hibaszázalékkal, jellemzően remek gólkkal fejezte be, így az ÉRD hiába próbálta megnehezíteni a címvédő dolgát, Danyi Gáborék magabiztos, 39–28-as győzelmet arattak.

– Nagy lendülettel kezdett a csapatunk, a lányok nagyon motiváltak voltak. Sajnálom, hogy az első félidőben nem sikerült megvalósítani azt a védekezést, amivel készültünk. A második félidőben a nagy különbség ellenére voltak rá jelek, hogy az működhetett volna, de az első félidőben a megszerzett előnyét a Győr végiggörgette. A Győrt dicséri a második félidő kezdése, mert úgy jöttünk ki, hogy közelebb szeretnénk kerülni, de ez nem sikerült. Szinte ez egy őrület, hogy 22–16 lett az első félidő, aztán majdnem negyven gólt kaptunk és sokat is lőttünk, amiből csak azt a következtetést tudom levonni, hogy a Győrnek sikerült a saját játékstílusát rákényszeríteni az ÉRD-re. Ettől függetlenül a Debrecen elleni meccshez képest előreléptünk – értékelt Szabó Edina, az ÉRD vezetőedzője.

– Az ÉRD bármelyik Bajnokok Ligája csoportban helyt tudna állni. Nagyon komoly tempót tudtunk diktálni az első félidő közepétől a második félidő közepéig. Talán ebben a szezonban az első alkalom volt, hogy ilyen magas dinaimikával tudtunk játszani, ráadásul nagyon keveset hibáztunk ebben a periódusban. Az, hogy az ÉRD is három-négy góllal vezetett és folyamatoan jött ránk, azt mutatja, hogy egy nagyon jó csapat, amely szimpatikus kézilabdát játszik. Talán a cserepadunk hosszabb és jobban tudtam forgatni a játékosaimat. Kezdünk ráállni arra a tempóra, amit szeretnénk, de messzemenő következtetéseket még nem szabad levonni. Tesszük a dolgunkat, holnaptól már a Ljubjanára készülünk – nyilatkozta Danyi Gábor, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője. 

– Fontos volt ez a meccs, hogy vissza tudjunk jönni, hiszen az utolsó meccsünk nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Jól kezdtük a mérkőzést, aztán a huszadik perctől megfordult minden. A Győr elment négy góllal és onnan már nem tudtunk visszajönni és egyre csak nőtt a különbség a két csapat között. A második félidőben is meggyűlt a bajunk a beállóval, ezen javítanunk kell – értékelt az ÉRD irányítója, Tóth Gabriella.

– Nagyon örülök a mérkőzés alakulásának, hiszen egy remek ÉRD ellen tudtunk ilyen jó teljesítményt nyújtani. A második félidőben még egy lapáttal rá tudtunk tenni a teljesítményünkre és összességében egy remek találkozót játszottunk – értékelt a mérkőzés legeredményesebb játékosa, a tíz gólt jegyző győri beálló, Kari Brattset.

Az ÉRD legközelebb október 20-án, vasárnap, 18 órakor lép pályára, amikor az újonc Szent István SE-t fogadja az ÉRD Arénában.

K&H női kézilabda liga, 6. forduló
Győri Audi ETO KC–ÉRD 39–28 (22–16)
Győr, Audi Aréna, 3565 néző. V: Andorka, Hucker
Győr: Leynaud – Faluvégi 2, HANSEN 6 (1), S. OFTEDAL 8, BEATTSET 10, Amorim 3, Fodor 1
Csere: Kiss É. (kapus), Edwige 3, Nze Minko 1, K. Bulatovics 2, Puhalák 2, Bódi, Knedliková 1
Edző: Danyi Gábor
ÉRD: Janurik – Nascimento 4 (2), KISS N. 4, TÓTH G. 7, Szabó L., Jerábková 3, BÍZIK R. 4
Csere: Foggea (kapus), Kovacsevics 1, Kisfaludy 1, Lavko 3, Termány 1, Schatzl Natalie
Edző: Szabó Edina
Az eredmény alakulása. 3. perc: 2–4. 7. p.: 3–6. 10. p.: 7–6. 14. p.: 11–9. 20. p.: 16–11. 25. p.: 18–15. 34. p.: 26–17. 39. p.: 29–19. 46. p.: 34–23. 54. p.: 37–27.
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 3/2

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

EGY CSAPAT EGY SZÍV!
Hajrá ÉRD!

Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

Visszatértek válogatottjaink, így szinte teljes kerettel pályára lépve győztük le a Dunaújvárost 25-23-ra Szekszárdon a nyár második felkészülési mérkőzésén.

Összességében második, azonban első idegenbeli edzőmeccsét játszotta Szekszárdon a Dunaújvárosi KKA ellen az ÉRD a nyári felkészülés folyamán - immár a válogatott játékosokkal kiegészülve, csupán a két junior Eb-győztes, Schatzl Natalie és Simon Armilla tölti megérdemelt pihenőjét.

Ugyan Jovana Kovacsevics rögtön a meccs elején bevette a korábban Érden is megforduló Zeljana Stojak kapuját, ezt követően viszont mindkét oldalon hibák csúsztak a támadásokba, a DKKA csak szűk öt perc után tudott egyenlíteni.

Amíg Alexandra do Nascimento értékesítette büntetőjét, addig a túloldalon Julie Foggea kivédte Szekerczés Lucáét, majd Bízik Réka és Tóth Gabriella is eredményes volt - az első tíz perc 4-1-es érdi előnnyel zárult. György László időkérését követően valamelyest feljebb jött a Kohász, de Tóth Gabriella, Bízik Réka és Jelena Lavko, no meg a kapuban remeklő Janurik Kinga tettek róla, hogy ne legyen sokáig szoros a meccs: a huszadik percben 8-4-re vezettek Szabó Edina lányai.

A félidő utolsó harmadát ugyan jobban kezdték Marketá Jerábkováék, hiszen 10-6-ra is vezettek, ám a szünetre a Grosch Vivien és Kazai Anita által vezetett Kohász egészen egy gólra zárkózott fel (9-10).

A második félidőben Molnár Beatrix és Szalai Babett révén vezetett is a DKKA, de ez tiszavirág életűnek bizonyult Kisfaludy Anett egyenlítése és Marketá Jerábková saját térfélről szerzett gólja után (11-12).

A következő percekben felpörögtek az események, hol Jovana Kovacsevicsék léptek meg, hol a DKKA egyenlített, sőt, a félidő közepén ismét vezetett a vendéglátó (17-16). De Szabó Laura az ellenfél, Termány Rita pedig a saját hétméteres-vonaláról talált be, újabb fordulatot adva a meccsnek (17-18).

Az utolsó tíz perc tompábban alakult, már ami a támadások befejezését illeti, de ez nem is csoda a csúcsterhelés alatt lévő csapatok esetében, azonban a mérkőzés nagy részében mutatott játékra (leginkább védekezésre) lehet építeni a szezon során. A végül 25-23-as érdi győzelemmel zárult mérkőzés elérte a célját, a megfelelő terhelést és a játékelemek csiszolását.

Az ÉRD augusztus 2-án, 18.30-tól tartja évnyitóját az ÉRD Arénában, amely után a csapat jövő héten, augusztus 7. és 10. között Székesfehérváron vesz részt egy négynapos, négycsapatos tornán.

Felkészülési mérkőzés
Dunaújvárosi KKA-ÉRD 23-25 (9-10)
Szekszárd, 150 néző. V: Bacs, Bóna
DKKA: Stojak - Grosch 3, Ferenczy, Bouti, Cavlovic 2, Triscsuk 1, Kazai 5
Csere: Csapó Kyra (kapus), Szekerczés 2 (1), Szalai B. 5, Molnár B. 2, Sirián 1, Nick V., Mihály P., Jovovity 2, Braun
Edző: György László
ÉRD: Janurik - Nascimento 3 (2), Kiss N. 1, Tóth G. 4, Kisfaludy 1, Kovacsevics 5, Bízik R. 3
Csere: Foggea (kapus), Szabó L. 2 (2), Lavko 2, Jerábková 3, Termány 1, Gávai, Csáki L.
Edző: Szabó Edina
Az eredmény alakulása. 10. perc: 1-4. 20. p.: 4-8. 25. p.: 6-10. 32. p.: 11-10. 36. p.: 13-14. 40. p.: 15-16. 53. p.: 20-22.
Kiállítások: 6, ill. 10 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 5/4

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Korosztály: 

Kalocsán rendezték az U14-es bajnokság idei utolsó fordulóját, ahol az ÉRD mindkét csapata pályára lépett – méghozzá figyelemre méltó eredményekkel. A fiatalok négy mérkőzésen bizonyíthatták tudásukat és nem is okoztak csalódást.

Az ÉRD 1. magabiztosan nyert a Kiskőrös ellen (22–11), míg az ÉRD 2. hasonlóan erős játékkal múlta felül a Kiskunmajsát (22–9). A Solt elleni mérkőzések pedig igazi kiélezett csatákat hoztak: az ÉRD 1. döntetlent játszott (17–17), az ÉRD 2. pedig minimális különbséggel maradt alul (14–15).

Vértesi-Simó Erzsébet vezetőedző: „Méltó zárása volt a bajnoki idénynek ez a négy mérkőzés. Mindenki játéklehetőséget kapott, aki egészséges volt. Kiélezett küzdelmek voltak még az idősebb csapat ellen is. Rendkívül büszke vagyok a lányokra, amit U13-as korúként pályára vittek ma és az egész bajnokságban.“

Az idényzáró forduló tehát nemcsak eredményesség, hanem fejlődés és csapatszellem szempontjából is pozitív képet mutatott a jövő érdi kézilabdázóiról.

Gratulálunk!

Korosztály: 

Két mérkőzést játszott az Érd U15-ös korosztályú leány kézilabdacsapata a bajnokság soros játéknapján. A hazai pályán szerepelt gárda hat góllal, 29-15-re bizonyult jobbnak a Pilisvörösvárnál, azonban hét góllal, 26-19-re alulmaradt az Esztergom ellenében.

Eredmények:
Érd - Esztergom 19-26 (12-14)
Érd - Pilisvörösvár 29-15 (15-6)

„Kubiniszkiné Hegedűs Mariann vezetőedző: Az Esztergom ellen nagyot harcoltak a lányok, rendkívül bátran játszottak. Végig nagyon jól tartották magukat, de a végére kicsit elfáradtak. A második bajnokin önbizalomnövelő sima győzelem született.“

Hajrá, Érd!

Korosztály: 

Az Érd U16-os leány kézilabdacsapata idénybeli utolsó bajnoki mérkőzésén lépett pályára a Szigetszentmiklós ellen. A hazai összecsapás első félidejének végén még egy góllal vezettek a vendégek, a második játékrészben viszont fordított a házigazda és ötgólos sikerrel zárt. A legeredményesebb érdi játékos Tomcsányi Dorka volt 9 góllal.

Eredmény:
Érd - Szigetszentmiklós 33-28 (14-15)

Kubinszkiné Hegedűs Mariann vezetőedző: „A lányok nagyon akarták ezt a győzelmet és mindent meg is tettek érte.“

Az Érd az U16-os bajnokság I. osztályának alsóházában harmadik helyen áll nyolc mérkőzés után, de a riválisok még nem játszották le minden bajnokijukat.

Korosztály: 

Oláh Márk vezetőedző csapata nem kezdte túl jól a Gárdony-Pázmánd elleni idegenbeli találkozót ma délután, de a négygólos hátrányt a 22. percre ledolgozta és átvette a vezetést. Innen pedig nem volt megállás! A szünetre kialakult 13-11-es érdi fór után tovább nőtt a különbség, és végül 30-25-ös sikert arattak Imre Szofiék. Az Érd legeredményesebb játékosa holtversenyben Ludvig Krisztina és Györfi Dóra volt 6-6 góllal.

A tabellán egy helyet javítva feljött a harmadik helyre az érdi alakulat, igaz, a Hajdúnánás még nem játszotta le saját bajnokiját a 20. fordulóban.

Női NB I/B 20. forduló
Gárdony-Pázmánd - Érd 25-30 (11-13)

Érdi gólszerzők: Ludvig, Györfi 6-6, Pálmai 5, Török F., Háfra 3-3, Vajer, Bilik Zs., Török L. 2-2, Kobela

Támogatóink