Beharangozó

Korosztály: 

Nincs mese, győzni kell! Három vereséggel a háta mögött várja a Dunaújvárosi KKA elleni idényzárót az ÉRD, amely a Kisvárda és az FTC elleni hazai vereségek között Debrecenben is kikapott, így nem a bronzéremért harcolhatott a bajnoki végjátékban a Siófokkal, hanem a negyedik helyért a Váccal.

Mindkét együttes tizenhat győzelemmel, egy döntetlennel és nyolc vereséggel, 33 pontot gyűjtve áll a bajnokságban, ám a két csapat egymás elleni mérlege az ÉRD-nek kedvez, miután a háromgólos hazai siker után a Dunakanyarban kettővel kapott ki Szabó Edina alakulata.

Azaz a képlet egyszerű: amennyiben az ÉRD nyer Dunaújvárosban, teljesen mindegy, mit játszik a Vác hazai környezetben a DVSC-vel, az ÉRD végez a negyedik helyen. Amennyiben az ÉRD ponto(ka)t bukik Újvárosban, úgy a Vác–DVSC mérkőzés eredménye is befolyásolja Janurik Kingáék végső helyezését.

Az ÉRD-nek kedvező adat, hogy a DKKA sincs kifejezetten jó formában, hiszen György László lányai is három vereséggel várják az utolsó fordulót, miután Fehérváron és Debrecenben is kikaptak, valamint a Budaörs is nyerni tudott Dunaújvárosban.

Szalai Babették számára viszont nincs különösebb tétje a meccsnek, hiszen jelenleg tíz győzelemmel és tizenöt döntetlennel kilencedikek, s ez nem is változhat a 26. körben sem, hiszen a Kisvárdát pontszámban ugyan beérhetnék (és őket is a Mosonmagyaróvár), de az egymás elleni eredmény miatt sem előzni nem tudnak, sem őket nem tudják megelőzni.

A DKKA és az ÉRD eddig 24 alkalommal találkozott egymással az NB I-ben, a Magyar Kupában és az EHF-Kupában, ebből a rendes játékidőben tizennégyet nyert az ÉRD, amely hosszabbításban is győzött további három alkalommal, a DKKA hatszor verte Janurik Kingáékat, míg egyszer döntetlen született.

Dunaújvárosban eddig nyolcszor nyert az ÉRD (kettőt ráadásban), míg a hazaiak háromszor szerezték meg mindkét pontot az érdiekkel szemben.

A mérkőzés akár külön gólkirálynői csatát is tartogathat, hiszen az NB I legeredményesebb játékosa jelenleg Krpezs-Slezák Katarina a 25 meccsen lőtt 189 góljával, őt viszont Szekerczés Luca követi tízgólos különbséggel, azaz kicsi az esély rá, hogy nem az érdiek szerb jobbszélsőjénél köt ki a mesterlövészek különdíja.

A május 18-án, 18 órakor kezdődő DKKA–ÉRD mérkőzést Őri Erika és Pozdena Erika vezetik.

K&H női kézilabda liga, 26. (utolsó) forduló

május.18., 18.00: DKKA–ÉRD

Forrás: ÉrdMost

Korosztály: 

Keretet hirdetett Kim Rasmussen szövetségi kapitány a júniusi világbajnoki selejtezők előtt.  Az osztrákok elleni oda-visszavágós párharcnak 21 játékossal, köztük három érdivel fut neki a magyar csapat. A két mérkőzés kulcsfontosságú, hiszen csak a továbbjutó vehet részt az év végi világbajnokságon Japánban. 

A válogatott időszak első négy napjában, május végén a B csapat játékosai is együtt készülnek a csapattal. Az első keretben Janurik Kinga, Szabó Laura és Tóth Gabriella képviseli az érdi színeket, míg a második keretnek Kiss Nikolett a tagja.

A selejetező első mérkőzését június 2-án játssza a csapat Grazban, a visszavágó június 5-én lesz Zalaegerszegen.

A magyar A-válogatott kerete:
Kapusok: BÍRÓ Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), JANURIK Kinga (ÉRD), KISS Éva (Győri Audi ETO)
Jobbszélsők: FALUVÉGI Dorottya (FTC-Rail Cargo Hungaria), GROSCH Vivien (Dunaújvárosi KKA), LUKÁCS Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: KLUJBER Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZEKERCZÉS Luca (Dunaújvárosi KKA), TOMORI Zsuzsanna (Győri Audi ETO)
Irányítók: KOVACSICS Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), LAKATOS Rita (GVM Europe-Vác), TÓTH Gabriella (ÉRD)
Beállók: MÉSZÁROS Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZABÓ Laura (ÉRD), TÓVIZI Petra (DVSC Schaeffler)
Balátlövők: HÁFRA Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), KLIVINYI Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), KOPECZ Barbara (EU-Fire Mosonmagyaróvári KC SE)
Balszélsők: KAZAI Anita (Dunaújvárosi KKA), MÁRTON Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), SCHATZL Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)

A magyar B-válogatott kerete (május 21-24.):
Kapusok: CSAPÓ Kyra (Dunaújvárosi KKA), PÁSZTOR Bettina (Kisvárda Master Good SE), SUBA Sára (GVM Europe-Vác)
Jobbszélsők: DIÓSZEGI Nikolett (GVM Europe-Vác), KATONA Flóra (EU-Fire Mosonmagyaróvári KC SE), KOVÁCS Anett (EUbility Group Békéscsabai ENKSE)
Jobbátlövők: HÁMORI Konszuéla (GVM Europe-Vác), KARNIK Szabina (MTK Budapest), KISS Nikolett (ÉRD), WALFISCH Mercédesz (EUbility Group Békéscsabai ENKSE)
Irányítók: SZABÓ Kitti (GVM Europe-Vác), TÓTH Eszter (MTK Budapest)
Beállók: BORDÁS Réka (DVSC Schaeffler), PÁSZTOR Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), SIRIÁN Szederke (Dunaújvárosi KKA)
Balátlövők: GERHÁTH Fanni (Moyra Budaörs), HORVÁTH Dóra (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balszélsők: FODOR Csenge (Győri Audi ETO), PELCZÉDER Orsolya (Alba Fehérvár KC), PUHALÁK Szidónia (Győri Audi ETO)

Korosztály: 

Mint beszámoltunk róla, televíziós közvetítés miatt az eredetileg kiírt 18 óra helyett 19.15-kor kezdődik az ÉRD és az FTC összecsapása az élvonalbeli bajnokság utolsó előtti fordulójában.

A tét nem kicsi a házigazdák számára, hiszen győzelem esetén versenyben maradnak a Siófokkal a harmadik hely megszerzéséért, míg Elek Gábor lányai már biztosan a dobogó második fokán végeznek.

Az ÉRD-nek azonban kevés a Fradi legyőzése, hiszen a Siófoknak az Alba Fehérvár KC vendégeként és otthon, a Moyra-Budaörs ellen is csupán egy pontot szabad szereznie, miközben az ÉRD-nek még a Dunaújvárosi KKA vendégeként is be kell gyűjtenie a két pontot.

Azaz nem vár egyszerű feladat az elmúlt két mérkőzésén honi környezetben a Kisvárdától, majd idegenben a DVSC-től is vereséget szenvedő ÉRD-re.

A két csapat egymás elleni mérlege is jócskán az FTC felé billen, hiszen eddigi huszonegy csatájukból tizenkilencet nyert a Fradi két érdi siker mellett. Ebből egyszer az emlékezetes Bajnokok Ligája selejtezőben, egyszer pedig felkészülési találkozón győzött Elek Gábor csapata. Az ÉRD két sikeréből legutóbb a 2016/2017-es idényben tudott nyerni, amikor hazai környezetben 31–30-ra verte a IX. kerületieket, azt megelőzően pedig a 2012/2013-as évadban szereztek két pontot Janurik Kingáék.

Az ÉRD pedig egy FTC elleni bravúrral méltón búcsúzna az ÉRD Arénától, hiszen a fővárosi zöld-fehérek ellen vívja utolsó hazai bajnokiját Szabó Edina együttese.

A május 9-én, 19.15-kor kezdődő ÉRD–FTC-Rail Cargo Hungaria mérkőzést Andorka Miklós és Hucker Róbert vezeti. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti!

K&H női kézilabda liga, 25. forduló

Május 09., 19.15:
ÉRD–FTC-Rail Cargo Hungaria

Forrás:  ÉrdMost

Korosztály: 

Szabó Edina együttesére nem vár könnyű feladat a mindig kiváló atmoszférájú debreceni sportcsarnokban, ahol rendre kemény csatákat vívnak a felek.

Az ÉRD-re rendkívül nehéz bajnoki hajrá vár, hiszen Janurik Kingáék még otthon a már biztos ezüstérmes FTC-vel, illetve idegenben a Dunaújvárossal küzdenek meg, így abban bízhatnak, hogy a Fradi számára tét nélküli találkozó mellett többi mérkőzésükön sem veszítenek pontot, míg a nagy rivális Siófok esetleg pontot veszít Mosonmagyaróváron, Székesfehérváron, vagy a Budaörs ellen hazai pályán – ezek bekövetkezése esetén az ÉRD zsinórban nyolcadik bajnoki bronzérmét szerezné meg.

A DVSC számára sem lesz egyszerű az utolsó három mérkőzés, miután Köstner Vilmos lányai az ÉRD mellett a Dunaújvárost fogadják, majd Vácra látogatnak – azonban Kovács Annáék végső helyezése jelentősen nem változhat, miután jelenleg tizenkét győzelemmel, egy döntetlennel és tíz vereséggel a tabella hetedik helyét foglalják el, négypontos előnyben a Kisvárdával szemben, egypontos hátrányban az Alba Fehérvárhoz képest, ám az ötödik helyezett Vác már ugyancsak négypontos távolságra van.

A két csapat eddig huszonkét alkalommal találkozott, az egymás elleni eredmény az első években még a hajdúságiaknak kedvezett, ám az ÉRD szépen feljött, s már tizenötször győzött két döntetlen és öt DVSC-siker mellett.

Igaz, a Hódos Imre Sportcsarnokban mindig, minden erejére szüksége volt Szabó Edina csapatának, ahol egyszer nyert hét góllal a 2013/2014-es idényben (24–31), emellett viszont minimális volt a különbség a felek között. A mérleg nyelve egyik oldalra sem billen, miután mind a Debrecen, mind az ÉRD négyszer győzött, egy döntetlen mellett. Érdekesség azonban, hogy a DVSC elmúlt öt hazai mérkőzéséből négyet is elveszített (Alba FKC, FTC, Győri ETO, Siófok), s csak az MTK-t győzte le, mégis jó formát mutat, hiszen ezek mellett Budaörsön, Mosonmagyaróváron és Egerben is nyerni tudott.

Az ÉRD viszont vendégként kiválóan teljesített az elmúlt időszakban, hiszen sorrendben az MTK, a Dunaújváros, a Mosonmagyaróvár, a Fehérvár és a Budaörs ellen tudott vendégként nyerni – igaz, utóbbi ellen a BVUSS-ben lévő áramszünet miatt végül az ÉRD Arénában győzött.

A két csapat legutóbb az előző kiírásban találkozott egymással a hajdúsági székhelyen, amikor Krpezs-Slezák Katarináék 24–21-re győztek.

A május 2-án, 18 órakor a Hódos Imre Sportcsarnokban (Debrecen, Kassai út 32-34.) rendezendő mérkőzést az Altmár Kristóf, Horváth Márton játékvezetői páros vezeti!

Az ÉRD ingyenes szurkolói buszt is indít Debrecenbe, melyre jelentkezni május elsején, éjfélig lehet a handballerd@gmail.com címen. Regisztrációkor adja meg a jelentkezők létszámát és nevét!

K&H női kézilabda liga, 24. forduló

Május 02., 18.00: DVSC-Schaeffler–ÉRD

Forrás: ÉrdMost

Korosztály: 

Klubunk ingyenes szurkolói buszt indít a május 2-i, DVSC elleni  bajnoki mérkőzésre Debrecenbe. Indulás május 2-án, 13 órakor az Érd Aréna parkolójából, visszaindulás közvetlenül a mérkőzés után.
Jelentkezni május 1-je éjfélig lehet a handballerd@gmail.com címen. Regisztrációkor mindenképpen adja meg az utazók létszámát és nevét.

Szurkoljunk együtt az érdi lányoknak!

Korosztály: 

Csupán négy forduló maradt a bajnokságból, az ÉRD ugyan továbbra is harmadik helyen áll a tabellán, két pont előnnyel a Siófokhoz képest, ám Szabó Edina alakulata a Kisvárda után a Debrecennel idegenben, az FTC-vel otthon, illetve a Dunaújvárossal ugyancsak idegenben találkozik, azaz erős bajnoki hajrára számíthatnak Janurik Kingáék, míg a Balaton-partiak az MTK-hoz, a Mosonmagyaróvárhoz és a Fehérvárhoz látogatnak, illetve a Budaörsöt fogadják – tehát jóval könnyebb a sorsolásuk.

Azonos pontszám esetén azonban az egymás ellen elért eredmény rangsorol, s miután a Siófok hazai pályán tizenkét góllal verte az ÉRD-et, Markéta Jeřábkováék az ÉRD Arénában pedig néggyel nyertek, így azonos pontszámnál is előnyösebb helyzetben lennének Tor Odvar Moen lányai – természetesen ehhez az is kell, hogy az ÉRD – többek között – az FTC-t is legyőzze.

Szabó Edináéknak tehát mindenképpen hasonlóan kell játszaniuk a Kisvárda ellen, mint tették azt a december végi, idegenbeli mérkőzés alkalmával, amikor átgyalogoltak a szabolcsiakon és úgy nyertek csak 26–23-ra, hogy a meccs nagy részében öt-hatgólos előnyben voltak.

A Kisvárda egyébként nyolc győzelemmel, három döntetlennel és tizenegy vereséggel a tabella kilencedik helyét foglalja el, tizenkilenc megszerzett pontjával biztosan marad NB I-es, sőt, egy kiváló bajnoki hajrával akár a középmezőny első felébe is eljuthat.

A két együttes eddig hatszor találkozott egymással, öt alkalommal a bajnokságban, egyszer a kupában, ebből ötször az érdiek hagyhatták el győztesen a játékteret, míg a 2016/2017-es idényben Érden egy pontot szereztek a vendégek.

Dévényi János együttese nem örvend túl jó formának, hiszen Vlatko Djonovics február eleji távozása óta a gárda kilenc meccséből csupán kettőt nyert meg (Budaörs, idegenben és Békéscsaba, otthon), emellett a Fehérvárral hazai környezetben játszott 22–22-es döntetlent.

A KKC legeredményesebb játékosa az idényben Tamara Radojevics, aki eddig 107-szer talált be, őt az angolai Isabel Guialo követi 88 góllal, míg a dobogó legalsó fokát Marija Hakunova foglalja el 64 találattal.

Az április 27-én, 18 órakor kezdődő ÉRD–Kisvárda Master Good SE mérkőzést a Hargitai Gábor, Markó Gábor játékvezetői kettős dirigálja.

K&H női kézilabda liga, 23. forduló
Április 27., 18.00: ÉRD–Kisvárda Master Good SE

​Forrás: ÉrdMost.hu

Korosztály: 

Nem igazán lehet kérdés. A kiesés elől menekülő Budaörs és a bronzéremre hajtó ÉRD térségi összecsapása mindkét fél számára kulcsfontosságú, hiszen a hazaiaknak az utolsó szalmaszálakat is meg kell ragadniuk a bennmaradáshoz, miután két-két győzelem és döntetlen mellett tizenhat vereséget számlálnak, így utolsó előtti helyen állnak a tabellán – négypontos hátránnyal a bennmaradást érő helyen álló Békéscsabához képest.

Az ÉRD ugyan továbbra is harmadik helyen áll a tabellán, de a hétközi, Győr elleni vállalható vereség után már csak négy pont az előnye a nála egy meccsel kevesebbet játszó Siófokhoz képest. Azaz, egy botlás nem fér bele a bronzéremért vívott csatában.

A két együttes eddig tizenegy alkalommal találkozott egymással, ebből három barátságos és nyolc bajnoki, ezek közül mindet Szabó Edináék nyerték, a legkisebb különbségű tétmeccsen is héttel győztek.

A Neukum Tamás által irányított Budaörs nincs jó formában, az MTK vendégeként elért döntetlen és az Eger elleni hazai siker mellett a legutóbbi tizenöt találkozóján tizenháromszor kapott ki.

A Budaörs házi góllövőlistáját Dávid-Azari Fruzsina vezeti 62 találattal, őt Hornyák Ágnes (56) és Horváth Laura (54) követi, a korábbi érdi irányító, Pálos-Bognár Barbara egy találattal marad le a képzeletbeli dobogóról.

Az április 21-én, 17 órakor a BVUSS-ben kezdődő Moyra-Budaörs–ÉRD összecsapást a Marton Zsófia, Szabó Eszter játékvezetői páros vezeti.

K&H női kézilabda liga, 22. forduló
Április 21., 17.00: 
Moyra-Budaörs–ÉRD

Korosztály: 

A listavezető, bajnoki-, Magyar Kupa- és Bajnokok Ligája-címvédőt látja vendégül az ÉRD. Azaz nem állnak könnyű feladat előtt Janurik Kingáék, hiszen a Rába-partiak az idei szezonban minden bajnoki mérkőzésüket megnyerték, a Bajnokok Ligájában a Ferencvárossal játszottak kétszer is döntetlent, ezt leszámítva egyik sorozatban sem vesztettek pontokat.

Az ÉRD azonban bízhat a makulátlan hazai teljesítményében, hiszen az idei kiírásban még nem vesztett pontot az ÉRD Arénában – pályaválasztóként is csak a debreceni Magyar Kupa-elődöntőn épp Danyi Gábor csapata győzte le az érdieket.

Érdekesség, hogy a legutóbbi, ténylegesen hazai vereséget is a Győr ellen szenvedték el Krpež-Šlezák Katarináék, akik a nyári felkészülés során egy felkészülési mérkőzésen 26–22-re kaptak ki.

A bajnokság szempontjából is mindkét együttes számára fontos lesz a találkozó, hiszen a Győr egy esetleges vereséggel vesztett pontokat tekintve ugyanúgy állna, mint a második helyezett FTC, míg az ÉRD előnye is csökkenne az üldöző Váccal és Siófokkal szemben.

A győriek azonban jó ritmusból és önbizalomtól duzzadva érkeznek Érdre, miután a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe a dán Odense elleni kettős győzelemmel jutottak be.

Azaz semmiképp nem vár könnyű mérkőzés Szabó Edina csapatára, amelyben mindenkinek a maximumot kell nyújtania egy nagy bravúrhoz.

A mérkőzés előtt az ÉRD az Orange Dragons Szurkolói Clubbal közösen gyűjt a beteg érdi gyerekek számára plüssállatokat az Érd Aréna aulájában elhelyezett gyűjtőedénybe. Az összegyűlt adományokat az Érdi Mentőállomásnak és egy szívbeteg gyerekeket segítő alapítványnak adják át a mérkőzést követően.

Az április 17-én, 18 órakor az ÉRD Arénában kezdődő mérkőzést a Bonifert Ferenc, Oláh Viktor játékvezetői páros dirigálja.

K&H női kézilabda liga, 21. forduló
04.17., 18.00: ÉRD–Győri Audi ETO KC

Forrás: ÉrdMost.hu

Korosztály: 

A tabellán hatodik helyezett Fejér megyei alakulat és a harmadik ÉRD számára is fontos összecsapás lesz az egymás elleni ütközet a bajnokság véghajrájához érkezve, hiszen már csak hat találkozó van hátra az idényből, így a minél előkelőbb helyezések elérése érdekében tartani kell a lépést a riválisokkal.

Deli Rita csapata tizenkilenc mérkőzéséből kilencet nyert meg két döntetlen és nyolc vereség mellett, s négy pont a hátránya a nála egy meccsel többet játszó Váchoz képest. Alexandra Nascimentóéknak azonban hátrafelé is kell tekinteniük, miután mögöttük egy ponttal van lemaradva a DVSC, hárommal a Kisvárda.

Az ÉRD jelenleg négypontos előnnyel rendelkezik a Siófokhoz képest a tabella harmadik helyén, azonban amíg a Balaton-partiak a gigászok közül már csak az FTC-vel, az érdiek a Fradi mellett a Győrrel is összecsapnak.

Tehát kijelenthető, hogy mindkét fél számára rendkívül fontos két pontról szól a mérkőzés.

Amióta Alba Fehérvár KC néven működik Deli Rita csapata, a felek ötször találkoztak egymással, ebből négyet az ÉRD, egyet az FKC nyert meg. A névváltozás előtt azonban összesen tizennyolcszor csaptak össze, ebből Szabó Edináék tizenkétszer, a fehérváriak négyszer örülhettek két pontosztozkodás mellett.

Legutóbb, a bajnokság hetedik fordulójában mérték össze tudásukat a csapatok, akkor az ÉRD szoros első húsz perc után lépett meg és győzött 32–26-ra az ÉRD Arénában.

A jobbszélsőknél is óriási csata várható, hiszen a bajnokság legtermékenyebb játékosai is összecsapnak. Az NB I legtöbb gólját a fehérváriak brazil szélsője, Alexandra Nascimento szerezte, de 150 góljától csak eggyel marad el az ÉRD szerb kiválósága, Krpež-Šlezák Katarina, így ebben az összevetésben is komoly presztízscsata lesz.

Az Alba Fehérvár KC–ÉRD mérkőzést az Andorka Miklós, Hucker Róbert játékvezetői páros vezeti. A találkozó április 6-án, 17 órakor kezdődik a Köfém Sportcsarnokban.

K&H női kézilabda liga, 20. forduló
Április 6. 17:00 Alba Fehérvár KC - ÉRD

Korosztály: 

Negyedszer jutott be a női kézilabda Magyar Kupa legjobb négy csapata közé az ÉRD. Janurik Kingáék tavaly, illetve a 2015/2016-os szezonban a fináléban attól a Győrtől kaptak ki, amellyel idén, már az elődöntőben találkoznak. Emellett Szabó Edináéknak egy bronzérme van a 2014/2015-ös idényből.

Az idei kiírástól kezdődően a két topcsapat, a Győri Audi ETO KC és az FTC-Rail Cargo Hungaria már nem alanyi jogon szerepelt a négyes döntőben, a Rába-partiak a Mosonmagyaróvárt, a fővárosi zöld-fehérek a Vácot ejtették ki a legjobb nyolc között. A négyes döntőbe még a Dunaújváros jutott be, amely legutóbb a Békéscsabát múlta felül tíz góllal, azt megelőzően a legjobb tizenkét (tizennégy) együttes között a DKKA a Siófokon jutott túl.

Az ÉRD a Fejér megyeiekhez hasonlóan a sorozat negyedik körében csatlakozott a küzdelmekbe. Előbb hazai pályán a Debrecent (27–26), majd a Kisvárdát (29–21) győzték le Krpež-Šlezák Katarináék, akik negyedszer jutottak négyes döntőbe.

Március 16-án, 15.15-től Debrecenben már az elődöntőben megismétlődik a tavalyi finálé, hiszen az ÉRD a Győrrel vív meg. A két csapat eddigi huszonhat meccsét egyaránt a győriek nyerték, azonban többször alaposan megnehezítették a világ legjobb csapatának dolgát az érdiek, akár, ha csak a tavalyi kupadöntőre (27–23) gondolunk, ahol az ÉRD szinte végig tartotta a lépést riválisával.

Igaz, nem lesz egyszerű dolga Szabó Edináéknak, hiszen a Győr nem akármilyen sorozatot tudhat maga mögött: a tavalyi kupadöntő óta lejátszott 44 bajnoki, valamint még négy barátságos mérkőzésén egyaránt veretlen maradt, csupán a Bajnokok Ligájában játszott oda-vissza döntetlent az FTC-vel, emellett minden további mérkőzését megnyerte!

Az ÉRD azonban nem feltett kézzel várja a Török Bódog Női Kézilabda Magyar Kupa elődöntőjét.


A másik ágon, március 16-án, 13 órától az FTC-Rail Cargo Hungaria és a Dunaújvárosi Kohász KA csap össze egymással.

Az ÉRD–Győri Audi ETO KC mérkőzést Paska Dániel és Vastag Sámuel vezeti. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

Török Bódog Női Kézilabda Magyar Kupa, a négyes döntő programja, Debrecen, Főnix csarnok
Szombat, 13.00: Dunaújvárosi KKA – FTC-Rail Cargo Hungaria
Szombat, 15.15: ÉRD – Győri Audi ETO KC
Vasárnap, 15.45: a 3. helyért
Vasárnap, 18.00: döntő

Forrás: ÉrdMost.hu

Támogatóink