Varga Viktor lepte meg a lányokat

Péntek délutáni edzésünkre látogatott el az érdi kabala tervezője. A kiváló énekes ismerős arcot is talált a lányok között, kiderült ugyanis, hogy csapatkapitányunkkal, Szekeres Klárával valamikor régen osztálytársak voltak. Az érdi sárkány, a tervezés után a megvalósítás fázisába lépett és hamarosan megjelenhet a csapat oldalán. Ezt a pillanatot azonban nem várta meg a tervező és máris megismerkedett a lányokkal. Láthatóan nem egy kötelezően letudnivaló programról volt szó számára, a képek arról árulkodnak, hogy Viktor élvezte a játékot és azt, hogy nem csak a csapattal, a kézilabdával is közelebbi barátságba került. Igaz a bajnoki programban most két idegenbeli mérkőzésünk következik, azon sem lepődhetünk meg, ha hamarosan az érdi lelátón is megjelenik majd a művész. Felszerelés mindenesetre már lesz hozzá! További képek a galériában

Támogatóink

Médiapartnereink