Az ÉRD ellen is igazolta a papírformát a Győr

Ugyan jól kezdte a K&H női kézilabda liga hatodik körében rendezett, Győri Audi ETO KC elleni mérkőzését az ÉRD, ám a hazaiak negyedóra után átvették az irányítást, s előnyüket növelve végül 39–28-ra nyertek.

Nem az ÉRD számított a Győri Audi ETO elleni idegenbeli mérkőzés esélyesének, ennek ellenére kiválóan kezdték a találkozót Szabó Edina lányai, ugyanis Stine Oftedal találatára Kiss Nikolett és Tóth Gabriella gyorsan felelt, majd Kiss két újabb gólja mellett Bízik Réka is eredményes volt, így hiába talált be kétszer is a házigazda, öt perc után 5–3-as előnyben voltak a vendégek. Sőt, Alexandra Nascimento egy hétméteres után tovább növelte az érdi vezetést, de ezután a hazai szurkolók “Mindent bele!” rigmusai megtették hatásukat: a Győr három perc alatt átvette a vezetést Kari Brattset vezérletével.

Ezután sem szakadt le az ÉRD, ám a 14. percben kialakult kétgólos különbség (11–9) után Szabó Edina azonnal magához rendelte övéit.

Ezután azonban hiába lőtt szép gólt kiszorított helyzetből Bízik Réka, a hazaiak tovább rohamoztak, s a 17. percben Kiss Éva bemutatta a mérkőzés első védését, amely után Faluvégi Dorottya találatával 14–10-es előnybe került az ETO.

Innentől kezdve nem tudta tartani a lépést a gólok gyártásában a házigazdákkal az ÉRD, hiszen a Rába-partiak előnyüket folyamatosan növelték, s a szünetre 22–16-os előnnyel vonultak.

A második játékrész első gólját ugyan Marketá Jerábková révén az ÉRD szerezte, de a Győr is más ritmusban, nagyobb lendülettel érkezett a pályára, s a tovább remeklő Kari Brattset három gólja mellett Stine Oftedal is betalált. A 26–17-es hazai előny után Szabó Edina ismét időt kért, de ez is csak néhány percre akasztotta meg a zöld-fehéreket, akik a 39. percben vezettek először tíz góllal (29–19).

Ezután ugyan voltak szép pillanatai a vendégeknek, ám a Győr érezhetően más fokozaton pörgött, s támadásait minimális hibaszázalékkal, jellemzően remek gólkkal fejezte be, így az ÉRD hiába próbálta megnehezíteni a címvédő dolgát, Danyi Gáborék magabiztos, 39–28-as győzelmet arattak.

– Nagy lendülettel kezdett a csapatunk, a lányok nagyon motiváltak voltak. Sajnálom, hogy az első félidőben nem sikerült megvalósítani azt a védekezést, amivel készültünk. A második félidőben a nagy különbség ellenére voltak rá jelek, hogy az működhetett volna, de az első félidőben a megszerzett előnyét a Győr végiggörgette. A Győrt dicséri a második félidő kezdése, mert úgy jöttünk ki, hogy közelebb szeretnénk kerülni, de ez nem sikerült. Szinte ez egy őrület, hogy 22–16 lett az első félidő, aztán majdnem negyven gólt kaptunk és sokat is lőttünk, amiből csak azt a következtetést tudom levonni, hogy a Győrnek sikerült a saját játékstílusát rákényszeríteni az ÉRD-re. Ettől függetlenül a Debrecen elleni meccshez képest előreléptünk – értékelt Szabó Edina, az ÉRD vezetőedzője.

– Az ÉRD bármelyik Bajnokok Ligája csoportban helyt tudna állni. Nagyon komoly tempót tudtunk diktálni az első félidő közepétől a második félidő közepéig. Talán ebben a szezonban az első alkalom volt, hogy ilyen magas dinaimikával tudtunk játszani, ráadásul nagyon keveset hibáztunk ebben a periódusban. Az, hogy az ÉRD is három-négy góllal vezetett és folyamatoan jött ránk, azt mutatja, hogy egy nagyon jó csapat, amely szimpatikus kézilabdát játszik. Talán a cserepadunk hosszabb és jobban tudtam forgatni a játékosaimat. Kezdünk ráállni arra a tempóra, amit szeretnénk, de messzemenő következtetéseket még nem szabad levonni. Tesszük a dolgunkat, holnaptól már a Ljubjanára készülünk – nyilatkozta Danyi Gábor, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője. 

– Fontos volt ez a meccs, hogy vissza tudjunk jönni, hiszen az utolsó meccsünk nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Jól kezdtük a mérkőzést, aztán a huszadik perctől megfordult minden. A Győr elment négy góllal és onnan már nem tudtunk visszajönni és egyre csak nőtt a különbség a két csapat között. A második félidőben is meggyűlt a bajunk a beállóval, ezen javítanunk kell – értékelt az ÉRD irányítója, Tóth Gabriella.

– Nagyon örülök a mérkőzés alakulásának, hiszen egy remek ÉRD ellen tudtunk ilyen jó teljesítményt nyújtani. A második félidőben még egy lapáttal rá tudtunk tenni a teljesítményünkre és összességében egy remek találkozót játszottunk – értékelt a mérkőzés legeredményesebb játékosa, a tíz gólt jegyző győri beálló, Kari Brattset.

Az ÉRD legközelebb október 20-án, vasárnap, 18 órakor lép pályára, amikor az újonc Szent István SE-t fogadja az ÉRD Arénában.

K&H női kézilabda liga, 6. forduló
Győri Audi ETO KC–ÉRD 39–28 (22–16)
Győr, Audi Aréna, 3565 néző. V: Andorka, Hucker
Győr: Leynaud – Faluvégi 2, HANSEN 6 (1), S. OFTEDAL 8, BEATTSET 10, Amorim 3, Fodor 1
Csere: Kiss É. (kapus), Edwige 3, Nze Minko 1, K. Bulatovics 2, Puhalák 2, Bódi, Knedliková 1
Edző: Danyi Gábor
ÉRD: Janurik – Nascimento 4 (2), KISS N. 4, TÓTH G. 7, Szabó L., Jerábková 3, BÍZIK R. 4
Csere: Foggea (kapus), Kovacsevics 1, Kisfaludy 1, Lavko 3, Termány 1, Schatzl Natalie
Edző: Szabó Edina
Az eredmény alakulása. 3. perc: 2–4. 7. p.: 3–6. 10. p.: 7–6. 14. p.: 11–9. 20. p.: 16–11. 25. p.: 18–15. 34. p.: 26–17. 39. p.: 29–19. 46. p.: 34–23. 54. p.: 37–27.
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 3/2

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

EGY CSAPAT EGY SZÍV!
Hajrá ÉRD!

Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Támogatóink

Médiapartnereink