Kemény meccsel kezdi az évet az ÉRD

Nem vár könnyű feladat 2021 első bajnoki mérkőzésén az ÉRD női kézilabda csapatára. Horváth Rolandék ugyanis január 6-án, 16 órától az ötödik fordulóból elhalasztott bajnokijukat pótolják az FTC-Rail Cargo Hungaria vendégeként a Népligetben. A mérkőzésről élő, szöveges közvetítéssel jelentkezünk!



Az FTC-Rail Cargo Hungaria–ÉRD női kézilabda mérkőzésről az erdmost.hu-n élő, szöveges közvetítéssel jelentkezünk!

Bár vereséggel, de jó játékkal búcsúztatta a 2020-as évet az ÉRD női kézilabdacsapata. Walfisch Mercédeszék ugyan hazai pályán 34–30-ra kikaptak a Váctól, de a játékon már jól érzékelhető volt, hogy az idő múlásával egyre jobban összeérik a társaság.

Hiszen az ősszel, szeptember 1. és október 28. között lejátszott első hét bajnokit úgy tudták le Győrffy Alexandráék, hogy számos sérült játékosra nem számíthattak, illetve többször karanténba kellett vonulniuk.

A Dunaújvárosra és a Vácra viszont kellően felkészülhettek, melyet az elért eredmények is mutatnak, pláne, hogy utóbbi ellen Fekete Bozsana visszatért, Kopecz Barbara pedig bemutatkozott az ÉRD színeiben.

Most pedig itt az újabb lehetőség az összjáték és a védekezés csiszolására az érdieknek, akik ismét tanúbizonyságot adhatnak küzdeni tudásukról. De nem lesz egyszerű dolguk, hiszen a január 6-i mérkőzésnek a fővárosi zöld-fehérek az egyértelmű esélyesei.

Elek Gáborék ugyanis eddig mind a hét bajnokijukat megnyerték, ráadásul átlagosan közel tizenkét góllal nyerik meg meccseiket. Legszorosabb találkozójuk a váci vendégjáték volt, ahol „csak” négy góllal győztek.

Az sem az érdi malmok felé hajtja a vizet, hogy a felek eddigi 25 egymás elleni találkozójából két érdi győzelem és egy döntetlen mellett 22 Fradi-siker született. Ebből a Népligetben rendezett mind a tizenhárom meccsét megnyerte a házigazda.

A Ferencváros házi góllövőlistáját Angela Malestein vezeti 37 góllal, őt a 32 gólos Klujber Katrin és a 26-szor eredményes Emily Bölk követi, de további nyolc játékos is elérte már a tízgólos határt.

Az ÉRD-nél ebben a mutatóban Walfisch Mercédesz áll az élen, aki hat meccsen 39-szer talált be, de a Vácnak lőtt tizenhárom góljával Paróczy Sára nagyon tapad rá, hiszen már 36 gólnál tart, míg Szabó Kitti eddig 31-szer vette be az ellenfelek kapuját. További hatan járnak már tíz gól felett.

A január 6-án, 16 órakor kezdődő FTC-Rail Cargo Hungaria–ÉRD mérkőzést a Benya-Hantos Dorina, Rózsahegyi Brigitta páros vezeti.

A találkozóról az erdmost.hu-n élő, szöveges közvetítéssel jelentkezünk!

Női kézilabda NB I, 5. fordulóból pótolt mérkőzés
01.06., 16.00, Elek Gyula Aréna: 
FTC-Rail Cargo Hungaria–ÉRD (élőben az erdmost.hu-n)

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Támogatóink

Médiapartnereink