Itthon is legyőztük a Siófokot

Rengeteg néző előtt, győzelemmel kezdtük az új évet. A védekezés határozottá válása kellett a fordításhoz, és ezzel a két pont megszerzéséhez.
A kezdő sípszóra érkezett a tömeg az Érdi Városi Sportcsarnokba, kitűnő hangulat fogadta a csapatokat. Az első percek gólváltását követően, tíz perc után 6:4-re sikerült meglépni, negyed óra után viszont egyenlített a Siófok (7:7). A félidő közepén a vezetést is átvették a vendégek, leginkább Bogdanovicsot nem tudtuk tartani, 20. percben már az ötödik gólját lőtte. A kezdőcsapatból Klivinyi volt a legaktívabb, de a félidő derekán többet is cserélt Szabó Edina. Triscsuk szállt be kiválóan a játékba, már az első támadásnál gólt szerzett. Léránt 20 percig góltalan volt, azt követően azonban négyszer egymás után is eredményes tudott lenni még a félidőben.
A szünetben bemutatkozott a Gidófalvy Attila által szerzett ÉRD induló, nagy sikert aratva a közönség körében, melynek bizonyítékaként a refrént már együtt énekelte a szerző és a szurkolók.
Oguntoye a fordulás után egyre hatékonyabbá vált a siófoki szélsőkkel szemben, akik gyorsindulásokból így is eredményesek tudtak lenni több ízben, a 37. percre 17:19-re meglépett az ellenfél. A kétgólos hátrányból nem tudtunk közelebb zárkózni, sok technikai hiba csúszott mindkét csapat játékába. A 44. percben 21:24-nél torpantak meg a csapatok, három támadás maradt gól nélkül mindkét oldalon. Folyamatosan változtatott Szabó Edina a védekezésen, különböző variációkat alkalmazva. Keményedett az érdi fal, mindenhova odaért egy védő, többször lövésig sem jutott a Siófok.
A 49. percben Balog értékesített egy érdi büntetőt, fél perccel később Oguntoye védett egy sáncolt lövést, Vukcevic vette át a lőtt passzt, amiből összejött az egyenlítés (24:24). Koren ejtésével a vezetést is visszavettük, Bogdanovics ugyan még egyenlített, Kovács és Balog találataival kettő gólra nőtt az érdi előny (27:25). Az utolsó öt percben már minden sikerült, a mi lövéseink góllal fejeződtek be, Bognár Barbara lendülettel vitte fel a labdákat, amiből kétszer is kiállították róla az ellenfél védőjét. Zárásként három érdi gól, így a mérkőzés képénél simább lett a végeredmény.
Győzelemmel indítottuk a 2014-es naptári évet, jövő héten ismét hazai pályán, a Veszprém lesz az ellenfél, legyen akkor is hasonló hangulat a lelátón.

Támogatóink

Médiapartnereink