A Békéscsaba sem úszta meg tíz alatt

A második félidő elején még 13-10 volt, de összeállt a védekezésünk - 16 perc alatt mindössze két gólt kaptunk. Oláh Nóra góllal mutatkozott be első mérkőzésén. Egy mérkőzésekkel teli időszak utolsó akkordjaként a Békéscsabát fogadtuk hazai pályán. Idegenben sikerült nyernünk a lilák ellen, akik több kulcsjátékosukat is nélkülözni kényszerültek, így célunk egyértelműen a győzelem volt. A héten nyereményjáték zajlott honlapunkon, melyen a jövő pénteki Batthyány Sportbálra nyert belépőket két szerencsés érdi szurkoló. Igazoltunk egy játékost a hét közepén, visszakerült ugyanis az érdi felnőtt keretbe Oláh Nóra, aki egész évben a csapattal készült. Álmosan kezdett a csapat, az első percekben csak Glusica talált be, Szabó Edina időt is kért a 4. percben. Két perc alatt Wolf két góljával egyenlítettünk, a vezetést a 9. percben 4-3-nál sikerült átvennünk. Közben az egyébként nem durva mérkőzésen előbb Szekerest, majd az ellenféltől Hajduchot állította ki a játékvezető, az 5-5 elleni játékból sikerült a fordítás. A félidő közepén egyre határozottabbá vált az érdi védekezés, amely sáncokban, faltokban, labdaszerzésekben nyílvánult meg. Nyolc perc gólcsendre ítéltük a vendégeket, 9-5-ös vezetést szerezve. A pozíciókban, gólszerzőkben is színes képet mutatott az érdi teljesítmény, egy hazai játékos sem jutott két gól fölé az első félidőben. A négygólos érdi vezetés elaltatta egy kicsit a mieinket, a vendégek jobb időszaka következett. Két szélső góllal és egy Nikolayenko átlövéssel 9-8-ra zárkózott a Csaba. A félidőt így szorosan tudta tartani az ellenfél, háromgólos előnnyel fordultunk. A második félidő hibákkal, pontatlanságokkal kezdődött, valamint a 33. percben egy gyors gólváltással. Védekezést váltottunk, ami megzavarta a csabaiakat. Sipeki hiába védett jól (különösen a második félidő elején), a Békéscsabai védelem belealudt a meccsbe - előbb Wolf lövéséhez asszisztált a védőfal, majd Kovács Anna szolgálta ki mesteri passzal az árválkodó Vukcevicet. Ezek a momentumok, valamint két érdi gyorsindítás gól el is döntötte a találkozót, a 39. percben már 17-10-re vezettünk. Újabb öt perccel később az érdi közönség, a mostanában jól bejáratott kiszámolósdijába kezdhetett, az utolsó negyedóra ugyanis 21-11-nél érte a csapatokat. Alja Koren jobbátlövőként is bizonyított, Vincze Melinda 10 gólos vezetésnél is elszánt tekintettel irányította a védekezést zavaróként. A 46. percben kaptuk a félidőben a harmadik gólunkat, 9-3-ra nyerve azt az időszakot. Az utolsó tíz percben ez alkalommal is jöhettek a fiatalok, az érdi közönség nagy szeretettel fogadta Oláh Nórát első felnőtt NBI-es mérkőzésén, amelyen ráadásul góllal mutatkozott be. 28-14 is volt, a végén tizenháromgólos lett a különbség. A kötelezőket behúzta hazai pályán a csapat, de idegenben még nem nyertünk 2013-ban. Legközelebb viszont éppen ahhoz a Váchoz utazunk, aki legnagyobb ellenlábasunk a bajnokságban. Az alapszakasz rangadója következik a két csapat számára, de csak két hét múlva, pénteken. Előtte a rengeteg munka mellé egy kis kikapcsolódás, jövő pénteken érdi Sportbál!
Gl. Vardevej 82 6700 Esbjerg

Támogatóink

Médiapartnereink