NBI

Korosztály: 
NB I-es junior csapatunk a bajnokság 20. fordulójában 26:19-es vereséget szenvedett a tabella harmadik helyén álló Dunaújvárosi Kohász KA együttesétől.
 
NB I-es junior csapatunk Dunaújvárosban a bajnokság hétközi fordulójában lépett pályára csütörtökön. A mérkőzés 4. percében Lízer Melinda szerezte meg együttesünk első találatát a balszélről, azonban ezt megelőzően ellenfelünk már kétszer is eredményes volt. Vajda Luca két találatával sikerült kétszer is egy találatra felzárkóznunk, az egyenlítés viszont nem sikerült lányainknak. 4:3-as állást követően ellenfelünk zsinórban hat találatot szerzett, míg csapatunk tizenegy percig nem talált a dunaújvárosi kapuba. Gólcsendünket Bíró Eszter betörés utáni gólja törte meg, de közelebb nem tudtunk kerülni ellenfelünkhöz (10:4). A játékrész hajrájában Zsigmund Emese ugyan büntetőt hárított, de a hazaiak így is növelni tudták előnyüket a félidő végére (14:6). A fordulás után három hazai találatot követően Plesztovits Alexa a büntetővonalról szerezte első találatunkat a játékrészben (17:7). A játékrész közepén ellenfelünk egy akciógólt szerzett, míg lányaink lerohanás végén és felállt fal ellen is eredményesek voltak, 20:14-re alakítva az állást. Vajda Luca két ízben is átlövésből volt eredményes, míg Plesztovits Alexa két büntetőt értékesített higgadtan. A végjátékban nem tudtunk közelebb kerülni ellenfelünkhöz, hiába váltotta gólra Plesztovits Alexa Bíró Eszter és Vajda Luca bejátszását is, illetve talált Reizinger Sára és Lízer Dorottya kijátszott figura végén a kapuba, így hétgólos vereséget szenvedtünk a 26:19-re végződő mérkőzésen.
Korosztály: 
Csapatunk az utolsó pillanatig küzdve 21:20-as vereséget szenvedett a végletekig kiélezett rangadón a Dunaújvárosi Kohász KA otthonában.
 
Két és fél héttel a Debrecenben vívott bajnoki mérkőzésünket követően a Dunaújvárosi Kohász KA otthonába utaztunk a K&H női kézilabda ligában. Csapatunk nem kezdte jól a 20. forduló mérkőzését, hiszen támadásban pontatlanok voltak befejezésink, míg ellenfelünk ötször volt eredményes. A 9. percben Fekete Bozsana Mireya González Álvarez bejátszását váltotta gólra, majd spanyol jobbátlövőnk lerohanás végén talált a kapuba, 5:2-re alakítva az állást. Szabó Laura értékesített hétméteresével két találatra csökkentettük hátrányunkat, míg Janurik Kinga védéseit követően Kisfaludy Anett és Mireya González Álvarez is lerohanásból volt eredményes (7:6). Emberhátrányban Mariama Signaté találatának köszönhetően nem nőtt a hátrányunk, majd egyenlő létszámban Klivinyi Kinga egyenlített felállt fal ellen. A játékrész utolsó tíz percében ellenfelünk egy találatot jegyzett, míg Katarina Krpez Slezak két büntetőjével előbb egyenlített csapatunk, majd a 25. percben a vezetést is megszereztük. A félidő utolsó találatát Mireya González Álvarez szerezte két ember közé betörve, kialakítva a félidei 9:11-es állást. 
 
  
 A fordulást követően a hazaiak szerezték az első találatot, de gyors középkezdést követően Klivinyi Kinga ejtett a kapuba, majd átlövőnk betörést követően növelte háromgólosra előnyünket. Ezt követően eladott labdáinkat kihasználva, gyors ellenakciókból zsinórban három találatot szerezve egyenlített ellenfelünk, de a vezetést nem tudta átvenni, mert Mariama Signaté talpról talált a kapuba (13:14). A DKKA ugyan újfent egalizált, de védőfalunk jól zárt, és Andjela Bulatovic labdaszerzését követően Mireya González Álverez ziccerben nem hibázott, de a hazai csapat rendre egyenlíteni tudott. A folytatásban egygólosnál nagyobb előnyre egyik csapat sem tudott szert tenni, Mariama Signaté átlövésből kétszer is a kapuba talált, de hol az egyik, hol a másik együttes vezetett, így az utolsó tíz percre 17:17-es állásnál érkeztünk. Kisfaludy Anett egy kipattanó labdát begyűjtve vette be a hazai kaput, majd Barján Bianka egy lövőcselt követően ziccerből szerzett gólt a hajrában, újfent kiegyenlítve az eredményt. Mariama Signaté lábközé pattintott lövése is döntetlent eredményezett, majd az utolsó két percben emberhátrányban nem találtunk ellenfelünk kapujába, igaz gólt is csak az utolsó másodpercben kaptunk, ezzel azonban 21:20-as vereséget szenvedtünk a Dunaújváros otthonában. A válogatott szünetet követően, legközelebb március 23-án a Ferencváros, majd három nappal később a Fehérvár együttesét fogadjuk az ÉRD Arénában a K&H női kézilabda liga küzdelmeiben.
 
 
 
 
 
 
 
 
Rovat: 
Felnőtt csapatunk csütörtökön a bajnokság küzdelmeiben folytatja szereplését a Dunaújváros otthonában.
 
K&H női kézilabda liga alapszakasz -20. forduló
Dunaújvárosi Kohász KA - ÉRD
 
Időpont: 2016. március 3., csütörtök 18:00
Helyszín: Dunaújvárosi Sportcsarnok (2400 Dunaújváros, Eszperantó út 4.)
Játékvezetők: Tomecskó-Hunyadi Tamás, Unyatinszki Tamás
 
Az ifjúsági találkozó 13:30-kor, a junior mérkőzés 15:30-kor kezdődik!
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2016. március 1., kedd
 
OSB F alsóház 5-11. helyért | Százhalombattai Városi Szabadidő Központ (2440 Százhalombatta, Vasút utca 41.)
16:00 Százhalombattai VUK SE - ÉRD 1
 
OSB E-F rájátszás 1-8. helyért | Batthyány Tornacsarnok, Érd
16:30 ÉRD 2 - NEKA
 
2016. március 3., csütörtök
 
NB I Ifjúsági | Dunaújvárosi Sportcsarnok
13:30 Dunaújvárosi Kohász KA - ÉRD
 
NB I Junior | Dunaújvárosi Sportcsarnok
15:30 Dunaújvárosi Kohász KA - ÉRD
 
NB I Felnőtt | Dunaújvárosi Sportcsarnok
18:00 Dunaújvárosi Kohász KA - ÉRD
 
2016. március 5., szombat
 
U13 Kovács L. régió felsőház | Batthyány Tornacsarnok, Érd
09:00 Vecsés SE - ÉRD 2003
12:40 Abonyi KC - ÉRD 2003
 
NB I/B Felnőtt | ÉRD Aréna
13:00 Haladás-ÉRD II - VKL SE Győr
 
NB I/B Junior | ÉRD Aréna
15:00 Haladás-ÉRD II - VKL SE Győr
 
2016. március 6., vasárnap 
 
U13 Kovács L. régió középsőház | Tóalmási Sportcsarnok (2252 Tóalmás, Béke út 27.)
10:40 Alsónémedi SE - ÉRD 2002
13:10 Ipress Center-Vác - ÉRD 2002
 
NB I Ifjúsági | ÉRD Aréna
14:00 ÉRD - NEKA
 
NB I Junior | ÉRD Aréna
16:00 ÉRD - NEKA
 
Bp. I. o. női Felnőtt | ÁMK Sportcsarnok (1211 Budapest, Simon Bolivár stny. 1-3.)
18:45 ÉRD III - Rákosmenti KSK II
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Csapatunk hétközben az MTK Budapest ellen aratott győzelmével kvalifikálta magát a Magyar Kupa legjobb négy együttese közé, míg szombaton egy végletekig kiélezett mérkőzésen két bajnoki ponttal gazdagodtunk a DVSC-TVP otthonában.
Szerdán a Magyar Kupa negyeddöntőjében az MTK Budapest otthonában léptünk pályára. A találkozón Fekete Bozsana szerezte első két találatunkat, majd Katarina Krpez Slezak talált a kapuba, majd ismét balszélsőnk góljával 2:4-re vezettünk. 5:5-nél egyenlített ellenfelünk, és Szvetlana Gridnyeva hárított büntetője ellenére 11:6-ra megfordította az állást. Szabó Edina időkérését követően a játékrész utolsó tíz percében ellenfelünk mindössze kétszer tudta bevenni a remek védéseket bemutató Janurik Kinga kapuját, míg támadásban lerohanások végén és felállt fal ellen is eredményesen fejeztük be akcióinkat, két találatra csökkentve hátrányunkat az első harminc perc végére (17:15). A második játékrész 11. percében Fekete Bozsana találatával egyenlített csapatunk (20:20), majd balszélsőnk újabb góljával egy perccel később már nálunk volt az előny. 'Hetesölő' Szvetlana Gridnyeva már a harmadik hétméterest hárította a játékrész közepén, majd Katarina Krpez Slezak, Mariama Signaté és Klivinyi Kinga találataival az 52. percre háromgólos előnyre tettünk szert. A találkozó hajrája izgalmasra sikerült, hiszen ellenfelünk többször is felzárkózott, de a 26:27-es eredménnyel záruló találkozót lányaink nyerték, mellyel csapatunk bejutott a Magyar Kupa négyes döntőjébe.
 
ÉRD Magyar Kupa góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
A szerdai mérkőzést követően lányaink szombaton már a Debrecen otthonában léptek pályára a K&H liga 18. fordulójában. A találkozót a házigazdák kezdték jobban, hiszen hat perc játék után 4:2-es előnyre tettek szert, miközben Szvetlana Gridnyeva hétméterest hárított. Csapatunk a 11. percben Yulia Khavronina átlövésgóljával egyenlített, majd egy perccel később Katarina Krpez Slezak a büntetővonalról már együttesünket juttatta előnyhöz (5:6). A 18. percre három találatra növeltük vezetésünket, a játékrész hajrájában azonban négyperces emberhátrányunk alatt a hazai csapat fordítani tudott (16:14). Gulyás Vanda beállóból szerzett találatával a szünetre egygólos hátránnyal érkeztünk (16:15), melyet a második játékrész első támadásából Fekete Bozsana kiegyenlített. 20:20-ig egyik csapat sem tudott nagyobb előnyre szert tenni ellenfelével szemben, ezt követően azonban lányaink hat találatot szereztek, míg ezalatt ellenfelünk egy találatot jegyzett (21:26). A hazai csapat nem adta fel, és a találkozó vége előtt nyolc perccel egy találatra felzárkózott (25:26). A végjátékban az 59. percben egyenlő volt az állás, de Katarina Krpez Slezak góljával végül csapatunk örülhetett a nagy küzdelemben aratott 28:29-es győzelemnek.
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
NB I-es utánpótlás csapataink is a DVSC otthonában léptek pályára a hétvégén, de felnőtt csapatunkkal ellentétben ifjúsági és junior együttesünknek sem sikerült a pontszerzés. NB I/B-s csapataink megszerezték első pontjaikat a 2016-os esztendőben, miután felnőtt csapatunk döntetlent, míg junior együttesünk győzelmet ért el a Rinyamenti KC otthonában. U11-es lányaink az Országos elődöntőbe jutásért kezdték meg a szereplésüket, ahol egy győzelem mellett és vereséget szenvedtek a hétvégi fordulóban. Gratulálunk!
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2016. február 10., szerda
 
Magyar Kupa | MTK Budapest - ÉRD 26:27 (17:15)
 
 
2016. február 13., szombat
 
NB I Ifjúsági | DVSC-TVP - ÉRD 39:31 (25:17)
NB I Junior | DVSC-TVP - ÉRD 30:23 (17:13)
 
NB I Felnőtt | DVSC-TVP - ÉRD 28:29 (16:15)
 
2016. február 14., vasárnap
 
U11 Kovács László régió E csoport OED-be jutásért | Vecsés SE - ÉRD 16:21 (10:11)
U11 Kovács László régió E csoport OED-be jutásért | ÉRD - EURONOVEX USE 11:28 (4:12)
 
NB I/B Felnőtt | Rinyamenti KC - Haladás-ÉRD II 23:23 (11:11)
NB I/B Junior | Rinyamenti KC - Haladás-ÉRD II 21:27 (9:17)
                
HAJRÁ ÉRD!
 
 
NB I-es ifjúsági együttesünk a bajnokság 5. helyén álló DVSC-TVP csapatától 39:31-es vereséget szenvedett.
 
NB I-es ifjúsági csapatunk a hétvégén ugyancsak Debrecenben vívta tizennyolcadik bajnoki mérkőzését a szezonban. A találkozón a hazai csapat szerzett vezetést büntetőből, melyet Plesztovits Alexa egyenlített ki ugyancsak a büntetővonalról. A mérkőzés elején fej-fej mellett haladt a két együttes, 5:5-ös állást követően ellenfelünk egymás után három találatot szerzett, majd gólcsendünket Lozsi Erna törte meg a 9. percben. Az ezt követő hat percben csapatunk ugyancsak Lozsi Erna révén egyszer talált a kapuba, míg a hazai együttes hatszor is eredményes volt, 14:7-re alakítva az állást a játékrész közepére. Merő Dóra hárított hétméterese ellenére nem tudtuk csökkenteni hátrányunkat, hiába értékesített Plesztovits Alexa két percen belül két büntetőt is. A gólgazdag 25:17-es első játékrészt követően Zsigmund Emese révén már a második hazai büntető maradt ki, így ellenfelünk egyetlen gólt szerzett a játékrész első kilenc percében, míg lányaink Kertész Ramóna két, illetve Plesztovits Alexa és Reizinger Sára egy-egy találatával 26:21-re csökkentettük hátrányunkat. Öt találatnál közelebb nem sikerült kerülnünk ellenfelünkhöz, sőt a DVSC zsinórban három gólt szerezve visszaállította a félidei nyolcgólos különbséget. Lányaink nem adták fel, és Lozsi Erna egymaga szerzett három találatának is köszönhetően a mérkőzés utolsó négy percére 34:30-ra megközelítettük a hazai együttest. Azonban a hajrában nem sikerült közelebb kerülnünk ellenfelünk, így a pontszerzés is elmaradt a DVSC-TVP otthonában a 39:31-re végződő találkozón.
 
 
 
 
 
Korosztály: 
NB I-es junior csapatunk a bajnokság 18. fordulójában 30:23-as vereséget szenvedett a DVSC-TVP együttese ellen.
 
NB I-es junior együttesünk a hétvégén a Debrecen otthonában folytatta a bajnokság küzdelmeit. A 18. forduló találkozóján Bíró Eszter szerzett vezetést, majd a hazaiak egyenlítő találatát követően Bíró Eszter újabb talpról eleresztett lövésével juttatta újra előnyhöz csapatunkat. Harmadik találatunkat is irányítónk szerezte, majd ugyanebben a minutumban Kerekes Vanda is a kapuba talált, mellyel 2:4-re vezettek lányaink az 5. percben. Ellenfelünk zsinórban három találatot jegyezve megfordította az állást, de Kerekes Vanda góljával és Kertész Ramóna beállóból szerzett találatával tíz perc elteltével ismét csapatunknál volt az előny (5:6). A játékrész középső harmadában Reizinger Sára révén két gólt szereztünk, Zsigmund Emese büntetőt hárított, míg a hazai csapat nyolcszor is a kapunkba talált. 13:8 után ugyan tartottuk a lépést ellenfelünknél, de négy gólnál közelebb nem tudtunk kerülni a házigazdához. A 17:13-as félidei állást követően Bíró Eszter csökkentette tovább hátrányunkat a játékrész első támadásából, de a 40. percig Plesztovits Alexa hétméteresén kívül nem találtunk a kapuba, így hatgólosra nőtt a DVSC előnye. Reizinger Sára és Plesztovits Alexa két-két találatával 23:20-ra felzárkóztunk, sőt Bíró Eszter egy percen belül jegyzett két góljával az utolsó tíz percre fordulva mindössze két gól volt a hátrányunk (24:22). A mérkőzés utolsó tíz percében csapatunkból csak Lízer Melinda talált ellenfelünk kapujába, így 30:23-as vereseséget szenvedtünk a DVSC otthonában.
 
 
 
 
 
Korosztály: 
Nagy küzdelemben, végletekig kiélezett mérkőzésen 28:29-es győzelmet arattunk a jól felkészült DVSC-TVP együttese ellen.
 
Három nappal az MTK Budapest ellen sikerrel megvívott Magyar Kupa negyeddöntőt követően a DVSC-TVP otthonában lépett pályára csapatunk. A hazai pályán mindenkire veszélyes Debrecen szerezte meg a vezetést, majd Janurik  Kinga védése után gyors ellentámadásból Klivinyi Kinga egalizált. Ellenfelünk 4:2-es előnyre tett szert, ami lehetett volna több is, ha Szvetlana Gridnyeva nem hárít hétméterest. A túloldalon Katarina Krpez Slezak nem hibázott a büntetővonalról, majd Klivinyi Kinga emberhátrányban szerzett találatát követően Yulia Khavronina átlövésgóljával már egyenlő volt az állás (5:5). A Kisfaludy Anett által kiharcolt büntetőt Katarina Krpez Slezak váltotta gólra, ezzel már lányainknál volt az előny. Jó védekezésünknek és Janurik Kinga védéseinek eredményeként a hazai csapat négy percig gólképtelen maradt, ellenben csapatunk háromszor is a kapuba talált, így a 18. percre háromgólos előnyre tettünk szert (7:10).  Mariama Signaté és Mireya González Álvarez góljaival a játékrész hajrájáig tartottuk 2-3 gólos előnyünket. Azonban a DVSC négyperces emberelőnyét kihasználva zsinórban négy találatot szerezve megfordította az állást (16:14). A játékrész utolsó találatát Mariama Signaté bejátszását követően Gulyás Vanda szerezte, így egy találatra zárkóztunk a szünet előtt.
 
A 16:15-ös félidei állást előbb Fekete Bozsana a szélről egyenlítette ki, majd Mariama Signaté pattintott passzát Katarina Krpez Slezak a falba befutva váltotta gólra, újfent csapatunkat juttatva vezetéshez. Klivinyi Kinga betörés után talált a kapuba, majd Katarina Krpez Slezak és Szabó Laura sem hibázott a büntetővonalról. Janurik Kinga védése után Fekete Bozsana és Gulyás Vanda is a labda után vetődtek, és az így megszerzett labdát az ellentámadás végén Katarina Krpez Slezak váltotta gólra (20:22). Mariama Signaté és Kisfaludy Anett kettős erővel sáncolta ellenfelünk lövéseit, így janurik Kinga jól záró védőfalunk mögött hét perc alatt egy gólt kapott. Lányaink emberhátrányban növelték előnyünket, Katarina Krpez Slezak labdaszerzését követően Fekete Bozsana talált a kapuba, szerb jobbszélsőnk pedig három találatával ötgólos előnyhöz juttatta csapatunkat a játékrész közepén (21:26). Az ezt követő négy találatot egyaránt a DVSC szerezte, egy találatra felzárkózva a 22. percre. Klivinyi Kinga átlövésgóljával ugyan két találatra növeltük az előnyünket, de a mérkőzés vége előtt négy perccel már egyenlő volt az állás (27:27). A végletekig kiélezett mérkőzésen Mireya González Álvarez kapufás találatával újra csapatunk vezetett, de Szvetlana Gridnyeva már a harmadik büntetőt hárította, azonban az utolsó percre ismét döntetlen volt az állás. A mérkőzés utolsó találatát Katarina Krpez Slezak révén csapatunk jegyezte, így egy kivédekezett hazai akciót követően csapatunk örülhetett a nagy küzdelemben megnyert mérkőzés végén (28:29). Együttesünk legközelebb február 20-án az Issy Paris ellen lép pályára a klub történetének első KEK negyeddöntőjében az ÉRD Arénában. A klub történelmi eseményére még több különlegességgel is készülünk, melyről folyamatosan tájékoztatást adunk hivatalos facebook oldalunkon!
 
 
 
 
 
 
 
Szerdán az MTK Budapest otthonában a Magyar Kupa negyeddöntőjében játszunk a továbbjutásért, majd három nappal később, szombaton a Debrecen ellen lépnek pályára lányaink a K&H liga küzdelmeiben. A hét utolsó napján NB I/B-s csapataink is pályára lépnek, ellenfelünk idegenben a Rinyamenti KC együttese lesz, míg U11-es lányaink az Országos Elődöntőbe jutásért kezdik meg a harcot.
Magyar Kupa - Negyeddöntő
MTK Budapest - ÉRD
 
Időpont: 2016. február 10., szerda 18:15
Helyszín: Elektromos Sportcsarnok (1138 Budapest, Népfürdő u. 18-20.)
Játékvezetők: Tomecskó-Hunyadi Tamás, Unyatinszki Tamás 
 
 
K&H liga alapszakasz - 18. forduló
DVSC-TVP - ÉRD
 
Időpont: 2016. február 13., szombat 18:00
Helyszín: Hódos Imre Sportcsarnok (4028 Debrecen, Kassai út 32-34.)
Játékvezetők: Dobrovits Csaba, Tájok Péter
 
Az ifjúsági találkozó 14, a junior mérkőzés 16 órakor kezdődik! 
 
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2016. február 10., szerda
 
Magyar Kupa | Elektromos Sportcsarnok
18:15 MTK Budapest - ÉRD
 
2016. február 13., szombat
 
NB I Ifjúsági | Hódos Imre Sportcsarnok
14:00 DVSC-TVP - ÉRD
 
NB I Junior | Hódos Imre Sportcsarnok
16:00 DVSC-TVP - ÉRD
 
NB I Felnőtt | Hódos Imre Sportcsarnok
18:00 DVSC-TVP - ÉRD
 
2016. február 14., vasárnap 
 
U11 Kovács László régió E csoport OED-be jutásért | Budaörs Városi Sportcsarnok (2040 Budaörs, Hársfa utca 6.) 
12:00 Vecsés SE - ÉRD
14:00 ÉRD - EURONOVEX USE
 
NB I/B Felnőtt | Nagyatád Városi Sportcsarnok (7500 Nagyatád, Szent István park 2.)
16:00 Rinyamenti KC - Haladás-ÉRD II 
 
NB I/B Junior | Nagyatád Városi Sportcsarnok (7500 Nagyatád, Szent István park 2.)
18:00 Rinyamenti KC - Haladás-ÉRD II  
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Csapatunk a K&H liga 17. fordulójában az MTK Budapest csapatát fogadta hazai pályán, és kiegyenlített első húsz percet követően 37:30-as győzelmet aratott.
A két együttes a Magyar Kupa negyeddöntője előtt a bajnokság küzdelmeiben is összemérte erejét. A találkozón Mariama Signaté találatával szereztünk vezetést, majd Katarina Krpez Slezak találatával két gól volt az előnyünk. Ellenfelünk a 6. percben fordítani tudott, de Kisfaludy Anett előbb egyenlített, majd Mariama Signaté újabb góljával már újra lányaink vezettek. A 22. percig egyik csapat sem tudott nagyobb előnyre szert tenni, ezt követően azonban Janurik Kinga és védelmünk remek összhangjának köszönhetően érintetlen maradt kapunk, míg csapatunk indítások végén és felállt fal ellen is eredményes volt. Mariama Signaté találatával 19:14-es eredménnyel vonultak szünetre lányaink. A vendégcsapat a második játékrész elején két gólt ledolgozott hátrányából, de Katarina Krpez Slezak és Klivinyi Kinga egy percen belül szerzett találataival visszaállt az ötgólos különbség. A második félidő közepén jól zárt védelmünk, és támadásban gyors lerohanásgólokat szereztünk, ezzel tízgólosra növeltük előnyünket (31:21). A találkozó hajrájában fiatal játékosaink is kivették részüket a győzelemből, Szabó Laura hétméterest értékesített, míg Vajda Luca két gólt szerzett a 37:30-ra záruló összecsapáson.
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
NB I-es utánpótlás csapatainknak felnőtt együttesünkkel ellentétben nem sikerült a pontszerzés az MTK Budapest korosztályos csapatai ellen. Az NB I/B-s bajnokság tavaszi fordulóinak első mérkőzésein felnőtt és junior együttesünknek sem bírt a DKKA II csapata ellen. A serdülő bajnokság alapszakaszának küzdelmeit ÉRD 1 és ÉRD 2-es lányaink is győzelemmel fejezték be, és készülhetnek a rájátszásra. Az U13-as bajnokság Kovács László régió felsőházi rájátszásában szerepelő csapatunk a hétvége mind a két mérkőzésén vereséget szenvedett, míg a középsőházban játszó együttesünk két győzelmet szerzett a hét utolsó napján. Gratulálunk! 
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2016. február 2., kedd
 
OSB-F csoport | Százhalombattai VUK SE - ÉRD 2 16:34 (5:16)
 
2016. február 6., szombat
 
OSB-F csoport | ÉRD 1 - Pénzügyőr SE 23:22 (14:10)
 
U13 Kovács L. régió felsőház | ÉRD 2003 - Szigetszentmiklós NKSE 16:22 (9:12)
U13 Kovács L. régió felsőház | ÉRD 2003 - Gödöllői SE 16:24 (9:13)
 
NB I Ifjúsági | ÉRD - MTK Budapest 30:33 816:17) 
NB I Junior | ÉRD - MTK Budapest 29:38 (15:19)
 
NB I Felnőtt | ÉRD - MTK Budapest 37:30 (19:14)
 
2016. február 7., vasárnap
 
U13 Kovács L. régió középsőház | ÉRD 2002 - Ceglédi KCSE 26:16 (14:5)
U13 Kovács L. régió középsőház | Diósdi DSE - ÉRD 2002 13:27 (8:17)
 
NB I/B Felnőtt | Haladás-ÉRD II - DKKA II 23:31 (11:19)
NB I/B Junior | Haladás-ÉRD II - DKKA II 27:32 (11:16)
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
NB I-es ifjúsági csapatunk az utolsó percekig izgalmas összecsapáson pont nélkül maradt az MTK Budapest együttese ellen.
 
A bajnokság 17. fordulójában ifjúsági együttesünk sorozatban harmadik győzelmünk megszerzéséért lépett pályára. A mérkőzés elején Braun Laura Csenge szerzett vezetést csapatunknak, majd Bernát Dorina lőtt gólt két vendég találatot követően. Zsigmund Emese hárított büntetője után, az ellentámadás végén Lízer Dorottya talpról talált a kapuba, újra előnyhöz juttatva csapatunkat. Braun Laura Csenge újabb balszélről szerzett góljával 5:3-ra vezettünk, ezt azonban öt vendég találat követett, így fordított az MTK. Hiába talált Bernát Dorina és Németh Patrícia is a kapuba, az utolsó tíz percre fordulva 8:13 volt az állás. Ezt követően ellenfelünk hat perc alatt egy találatot szerzett, míg lányaink ötször is eredményes voltak, újra szorossá téve az állást. A szünetbeli 16:17-es állás után Lozsi Erna kétszer is a kapuba talált, a vezetést azonban nem sikerült átvennünk (18:18). A következő tíz perc alatt egyetlen gólt szereztünk Bernát Dorina révén, eközben 19:23-as előnyre tett szert ellenfelünk. Braun Laura Csenge két remek találatot jegyzett balszélről, míg Illés Virág beállóból vette be ellenfelünk kapuját, a különbség ennek ellenére nem csökkent a két csapat között. Az utolsó nyolc percre 23:30-as állásnál érkeztünk, majd lányaink zsinórban ötször is a kapuba találtak, izgalmassá téve az utolsó perceket (28:30). Illés Virág és Németh Patrícia találatai kevésnek bizonyultak az utolsó öt percben, így pont nélkül maradtunk a 30:33-ra végződő mérkőzésen.
 
 
 
 

Támogatóink