NBI

Korosztály: 

A K&H Liga 11. fordulójában a közvetlen rivális Békéscsaba otthonába utazik felnőtt csapatunk. Simics Judit egy fontos ki-ki mérkőzésen vezényelheti először játékosait az NB I-ben.

A 2020/2021-es idény végén a Békéscsaba kiesett az első osztályból, de 1 év szünet után egyből vissza is jutott. Papp Bálint együttese újoncként nem kezdte jól az idei szezont, de sorozatban 6 vereség után, óriási meglepetésre nyerni tudott a Mosonmagyaróvár ellen. 2022 szilvesztere előtt még a Budaörsöt is legyőzték Mayer Szabináék, így négy szerzett ponttal a 12. helyen áll a csapat. Mindkét győzelem a Viharsarokban született, hazai pályán tehát veszélyes ellenfél a Békéscsaba. Legutóbbi meccsüket Kisvárdán már simábban, 28-20-ra elveszítette az Előre. (Igaz előtte a Kupában sikerült döntetlent kiharcolniuk, így a Békéscsaba jutott tovább a következő körbe).

A védelmünknek oda kell figyelnie Marija Agbaba Lanisztanin gólerős játékára. A szerb válogatott átlövő az előző idény végén a Vasastól tért vissza korábbi klubjához és már 72 gólnál jár, így ő a legeredményesebb a lilák keretében. A második helyen Bucsi Lili áll 34 találattal.

A két gárda az előző idényben a Magyar Kupában futott össze. Hazai pályán hatalmas csatában, 27-26-ra nyert a Békéscsaba és továbbjutott. NB I-es bajnokin 2021 májusában mérkőztünk meg. 30-26-os sikerrel akkor is otthon tartotta a két pontot a Csaba, de így sem sikerült kiharcolniuk a bennmaradást.

Reméljük az új impulzusoknak is köszönhetően sikerül átlendülniük a lányoknak a mostani nehéz szérián és egy győzelemmel megkezdhetjük a felzárkózást a tabellán.

K&H női kézilabda liga, 11. forduló
EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE – Érd
Békéscsaba, Városi Sportcsarnok
2023. január 20. (péntek) 18:00

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Rovat: 
Korosztály: 

Ahogy beszámoltunk róla Simics Judit lett az Érd felnőtt kézilabdacsapatának vezetőedzője. A korábbi kiváló játékos a múlt héten még a férfi kézilabda-világbajnokságon figyelte a mérkőzéseket, de kedd óta már az Érd Arénában tart edzést. Vele beszélgettünk első benyomásairól és az előtte álló kihívásokról.

Gratulálunk a kinevezéshez. Hogy fogadtad elsőre a felkérést?

Meglepődtem, nem számítottam rá, de a kialakult helyzet szerintem mindenkit váratlanul ért.
Az első meglepettség után azon kezdtem gondolkodni, hogy milyen lehetőséget ”dobott” elém az élet. Ilyenkor az ember persze megfontolja és én arra jutottam, hogy nem szabad elszalasztani. Nem könnyű a feladat, de úgy gondolom, hogy még bármi lehet a végkifejlet. Ezen felül én is szeretném megmutatni, hogy az utánpótlás edzői pálya után ezen a szinten is képes vagyok értéket hozzátenni.

A múlt hét óta kint voltam a férfi kézilabda-világbajnokságon és a reptérről egyből Érdre mentem. Felfokozott hangulatba kerültem a napokban.

Felnőtt NB I-es csapatnál ez az első megbízatásod. Mennyivel kell majd máshogy nekiállni a munkának, mint az utánpótlás korosztálynál?

A kézilabda az mindenhol kézilabda, de természetesen azért nem egyforma. Az utánpótlás sem ugyanaz, mint a felnőtt, mint ahogy a férfi sem ugyanolyan, mint a női. A szabályok ugyanazok, de a sebesség, erő és még a taktikai dolgok is különbözőek. Nekem is nehezebb lesz és az ellenfelek is komolyabbak, úgyhogy minden szempontból kihívás lesz A legjobb tudásom szerint igyekszem majd csinálni. Nem voltam még ilyen helyzetben, hogy bajnokság közben kell egy csapatot átvenni. Ez így teljesen más, mint szezon elején. Ilyen rövid idő alatt nem lehet mindennel foglalkozni.

Milyenek az első benyomások?

Az egész társaságon azt éreztem, hogy szeretné előrelendíteni ezt a helyzetet. Fontos, hogy azt látom a csapat motivált, menni akar előre. Három edzés volt eddig és a lányok próbálják teljesíteni az általam kért utasításokat. Persze nem szeretnék egyszerre sokat sem rájuk zúdítani rögtön az elején. Természetesen vannak dolgok, amiken szeretnék változtatni, de fokozatosan haladunk majd.

Pénteken máris egy nagyon fontos mérkőzés áll az Érd előtt. Nem sok idő maradt felkészülni a Békéscsaba ellen.

A legfontosabb, hogy úgy menjünk oda, hogy szeretnénk nyerni. Nem lehet más gondolatunk, csak a győzelem. Ha ez mégsem sikerül, akkor is adjunk bele mindent, ami a csövön kifér és hozzuk ki a legjobbat a lehetőségeinkből.

A csapat mindig az edző lenyomata. Hosszú távon ők fognak engem minősíteni, a játékos pedig saját magát a pályára tett produktummal. Én ebben tudok nekik segíteni és ők pedig nekem. Ennek mindenki maximális akarattal indult neki. Szeretném, hogy a legtöbbet hozzuk ki az első meccsből.

Mi lehet erre az évre a reális célkitűzés?

Figyeltem a bajnokságot. Láttam több meccsét is az Érdnek. Arra most nem volt idő, hogy elkezdjek számolgatni. A pénteki meccs van egyelőre fókuszban. Nem szeretnék olyat kérni a csapatomtól, amit nem tanítottam meg. Erre kell még idő. Türelmesnek kell lennem a játékosokkal és megtalálni azt, hogy rövid távon mivel tudok lendíteni rajtuk.

Úgy kell nekiállnunk, hogy a bennmaradást tűzzük ki célul és ehhez csináljunk meg taktikában, edzésmunkában és hozzáállásban is mindent az elkövetkezendő időben. A mostani helyezésnél csak jobb lehet, rosszabb már nem. Meccsről meccsre haladjunk és hozzuk ki magunkból a legjobbat. Ha ez elég lesz a bennmaradáshoz, akkor mindenki örülni fog. Sok meccs van még, így esélylatolgatásba nem mennék bele.

Köszönöm mindenkinek, aki szurkol nekem és a csapatnak. Rengeteg támogató üzenetet kaptam az elmúlt napokban. Nagyon jól esik, hogy a kézilabdás kollégák is biztató szavakkal indítanak utamra itt az NB I-es mezőnyben.

Sok sikert kívánunk!

Hajrá Érd!

Rovat: 
Korosztály: 

Simics Judit lett az Érd női kézilabdacsapatának új vezetőedzője. A szakember célja, hogy kiharcolja a bennmaradást együttesünkkel az NB I-ben!

Játékosként Csurgón kezdte pályafutását Simics Judit, majd a Vasas és a Dunaferr színeiben ért el kiemelkedő eredményeket. Utóbbi együttessel BEK-et és Szuperkupát is nyert, továbbá 4-szeres magyar bajnoknak mondhatja magát.

A válogatottal olimpiai ezüstérmes lett a sydney-i játékokon 2000-ben és ugyanabban az évben Európa-bajnoki címet is ünnepelhetett.

Visszavonulását követően sem szakadt el a kézilabdától és az utánpótlásnevelésben is szép sikereket ért el. 2013-tól tavaly májusig a Ferencváros női ificsapatának vezetőedzője volt, amellyel magyar bajnoki címet is nyert.

Simics Judit Horváth Roland távozása után veszi át csapatunk irányítását, ahol elsőként dolgozhat NB I-es felnőtt gárdával, de korábban megszerzett tapasztalatait szeretné kamatoztatni és célja, hogy benntartsa együttesünket az élvonalban.

Sok sikert kívánunk! Hajrá, Érd!  

Rovat: 
Korosztály: 

Közös megegyezéssel távozik vezetőedzőnk.

Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy tegnap, NB I-es csapatunk vezetőedzője, Horváth Roland felajánlotta a lemondását, amelyet klubunk vezetősége elfogadott, így a szakember közös megegyezéssel távozik Érdről.

A csapat edzői feladatait Maurer Szandra veszi át az új vezetőedző csatlakozásáig.

Klubunk ezúton is köszönetet mond Horváth Rolandnak, a nálunk eltöltött időszak alatt elvégzett vezetőedzői munkájáért, és további sok sikert kívánunk a szakmai karrierjéhez!

Korosztály: 

A 2023-as esztendő első hazai bajnoki mérkőzésére készül felnőtt csapatunk. A K&H Liga 10. fordulójában szerdán 18 órától a Budaörs látogat az Érd Arénába.

Nem alakult jól csapatunk számára az év végi hajrá, nem sikerült pontokat szerezni, pedig voltak szoros mérkőzéseink. Sérültjeink visszatérésével azonban ismét elkezdhetünk bizakodni. A Budaörs legutóbbi két mérkőzését elveszítette. A Mosonmagyaróvár esélyesként elvitte mind a két pontot, de a Békéscsaba váratlanul tudott nyerni Buday Dániel együttese ellen.

Pálos-Bognárék bőven okoztak meglepetéseket is a bajnokságban. A Debrecen elleni siker mindenképp megsüvegelendő, de ide sorolható az Alba Fehérvár felett aratott magabiztos, 6 gólos diadal is. A Budaörs 3 győzelemmel, 1 döntetlennel és 5 vereséggel jelenleg a 10. helyen áll a bajnokságban, valamint a Magyar Kupában is továbbjutott nyolcaddöntőbe.

Az előző idényben idegenben 5 góllal tudtak nyerni Kopecz Barbaráék, az Érd Arénában azonban visszavágott a Budaörs.

Szurkoljunk minél többen a lányoknak, hogy az év első mérkőzésén sikerrel vegyék a szomszédvári rangadót s és új lendülettel, jól induljon a 2023-as év.

K&H női kézilabda liga, 10. forduló
ÉRD – Moyra-Budaörs Handball
Érd Aréna
2023. január 11. (szerda) 18:00

Jegyinformáció: https://bit.ly/3GQbW35

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Korosztály: 

Csapatunk az MTK ellen zárta a 2022-es esztendőt. Nem kezdődött jól számunkra a találkozó és a mérkőzés elején összeszedett hátrányt nem sikerült ledolgozni a végéig, így vereséggel búcsúzott az Érd Arénától az idei évre felnőtt együttesünk.

Villámrajtot vett az MTK, amely a hibáinkat kíméletlenül kihasználta és a 6. percben már 6-1-re vezetett. Ki is kérte első idejét Horváth Roland, de hétméteresből sem sikerült betalálni. Pelczéder góljával alakult ki az addigi legnagyobb különbség (1-7).

Csáki Zsófi érkezett a pályára és első megmozdulása a hálóban landolt, így 9. percben született meg a második hazai gól (2-7).

Megmerevedtek a frontvonalak, majd Kopecz Barbara első gólja szakította meg a csendet. Azonban hiába nem tudott több mint 8 percig gólt lőni Vágó Attila együttese, negyed óra játék után sem tudtunk közelebb férkőzni (3-8). Ezután felváltva estek a találatok, és egy pillanatig úgy tűnt, hogy megtaláltuk az ellenszert ezáltal háromra csökkentve a hátrány, ismét egy hibákkal tarkított periódus következett és pár perccel a félidő előtt 9 lett közte (7-16). Csáki Lilla érkezése jelentett némi üde színfoltot, de a szünetre így is 18-10-es MTK vezetéssel mehettek a csapatok.

Csáki Zsófi révén az Érd lőtte az első gólt a második játékrészben. A 39. percre ismét felcsillant a remény, hiszen 4 egységre közelítettük ellenfelünket, de amilyen gyorsan jött a felzárkózásunk, úgy állította vissza gyorsindulásokból a közte hetet az MTK (17-24).

A két perces büntetésekkel tarkított hajrát sem sikerült megnyomni (összesen egyébként 14 kiállítást ítéltek a játékvezetők) és hiába Csáki Zsófi 8, ill. Csáki Lilla remek teljesítménye 5 góllal, kijózanító vereséget szenvedtünk és végül 32-24-re nyert fővárosi csapat.

Folytatás 2023 januárjában a Budaörs ellen!

K&H női kézilabda liga, 8. forduló
ÉRD – MTK Budapest 24–32 (10–18)
Érd Aréna

Érd: Hadfi – Dávid-Azari 2, Ábrahám, Kerekes, Paróczy 2 (1), Kopecz 4 (1), Fekete B. 3 
Csere: Horváth-Csapó, Kántor (kapusok), Csiszár-Szekeres, Horváth D., Csáki Zs. 8 (2), Puskás, Csáki L. 5, Kiss D. Zs.

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Korosztály: 

Hazai pályán zárjuk a 2022-es esztendőt. A K&H Liga 8. fordulójában csütörtökön 18 órától az MTK-t fogadjuk az Érd Arénában, ahol szeretnénk szépen búcsúztatni az évet.

Két elégedetlen csapat találkozik csütörtökön az Érd Arénában. Az MTK az előző szezonban még az Európa-ligában is érdekelt volt, ahol a selejtezőben a későbbi bronzérmes Herning-Ikast búcsúztatta. A fővárosi együttes végül a 8. helyen zárt a bajnokságban. Az új idényt azonban nem úgy kezdte a Vágó Attila csapata, ahogy szerette volna. Egy győzelemmel (Békéscsaba) és hétvégén a Budaörs ellen elért döntetlennel jelenleg a 11. helyen állnak.

Csapatunknak sem úgy sikerültek eddig a meccsek, ahogy tervezte. A sok sérülés és a kulcsemberek hiánya meghatározta őszünket. Jó hír, hogy az Alba Fehérvár ellen Kopecz Barbara legalább a hétméteresekre visszatérhetett.

Az előző idényben mindkétszer a kék-fehérek tudtak nyerni, hazai pályán szoros meccsen mindössze két góllal maradtunk alul. A mérkőzés pikantériája, hogy Szabó Kitti, aki tavaly a harmadik helyen zárt a házi góllövőlistánkon először térhet vissza ellenfélként az Érd Arénába. Az MTK legjobb góllövője idén Pál Tamara 41 találattal, utána 26-tal következik Simon Petra.

Buzdítsuk minél többen a lányokat az év utolsó találkozóján!

K&H női kézilabda liga, 8. forduló
ÉRD – MTK Budapest
Érd Aréna
2022. december 22. (csütörtök) 18:00

 Jegyinformáció: https://erdarena.hu/?p=608

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Hiába vezetett csapatunk az Alba Fehérvár otthonában a szünetben egy góllal, végül a második félidőben fordított a házigazda és 22-20-ra megnyerte az összecsapást.

Parádésan kezdtük a mérkőzést, a 6. percben Fekete Bozsana három és Ábrahám Noémi egy góljával máris 4-1-re vezettünk. Újabb hat percnyi játék után feljött egyre a Fehérvár, de Hadfi Gréta remek védése és indítása után Dávid-Azari Fruzsina állította vissza a kétgólos különbséget. Kapusunk egyébként az egész mérkőzésen több, mint 40%-os hatékonysággal védett és csapatunk egyik legjobbja volt.

A 20. percre, ismét Dávid-Azari találatával alakítottuk ki a legnagyobb előnyt a találkozón (4-8). A félidő hátralévő részében hiába védett továbbra is remekül Hadfi, elöl elbizonytalanodtunk és csak két gólt tudott lőni csapatunk, így a szünetre egy gólra, 10-9-re feljött az Alba.

A szünet után öt perc kellett, hogy a meccsen először előnybe kerüljön a házigazda (12-11). Ezt még negyed órával a vége előtt sikerült megfordítani (14-15). Azonban ismét hullámvölgybe került Horváth Roland gárdája és egy 5-1-es futással máris 19-16-ra módosították az állást Utasi Lindáék. A hajrát is uralta a Fehérvár és végül 22-20-ra megnyerte az összecsapást és otthon tartotta a két pontot.

Csapatunk december 22-én, az Érd Arénában játssza idei utolsó bajnoki mérkőzését az MTK ellen.

K&H női kézilabda liga, 7. forduló
Alba Fehérvár KC – Érd 22-20 (9-10)
Székesfehérvár, KÖFÉM Sportcsarnok
 

ÉRD: Hadfi – Dávid-Azari 2, Kerekes, Ábrahám 3, Paróczy, Csáki Zs. 1, Fekete B. 8. 
Csere: Horváth-Csapó, Kántor (kapusok), Horváth D., Csiszár-Szekeres 1, Gerencsér, Csáki L. 2, Kiss D. Zs., Kopecz 3 (3).

Horváth Roland: — Bár szerettünk volna győzni, a Fehérvár ellen nem rossz eredmény a kétgólos vereség. A végére elfogytunk, olyan súly- és tudásbeli különbségek voltak, amelyek hátráltatnak bennünket, több olyan játékhelyzet volt, amelyet nem tudtunk megoldani. Olyanok vagyunk, mint egy szanatórium, ha ezen túllendülünk, akkor úgy tudunk majd kézilabdázni, ahogy én szeretném.

Hajrá Érd!

Korosztály: 

December 16-án 18 órakor, idei utolsó idegenbeli találkozóján, az Alba Fehérvár otthonában lép pályára felnőtt csapatunk. A két együttes közelmúltja szoros mérkőzéseket hozott és egészen biztos, hogy ez nem lesz másképp pénteken sem.

A székesfehérvári csapat a hétvégén meglepően sima vereséget szenvedett a Budaörstől. A félidőben hat gólos hátrányban voltak Józsa Krisztián tanítványai, és ez a különbség megmaradt a végére is. De ebből az eredményből nem szabad messzemenő következtetéseket levonnunk, a fehérváriak egészen biztos, hogy kettőzött erővel fognak küzdeni, hogy kiköszörüljék a csorbát.

A vendéglátók egyébként két győzelmet és egy döntetlent értek el az idei bajnokságban, mindkét sikert idegenben aratták: a Békéscsaba és az MTK ellen, míg pontosztozkodásra hazai pályán kényszerültek a Dunaújváros ellen. Jelenleg sorozatban három vereséget számlálnak és a 9. helyet foglalják el a tabellán.

Paróczy Sáráék sem tudtak nyerni az előző fordulóban. A hiányzók ellenére az Érd felvette a kesztyűt a DKKA ellen, és a hajrához érve közelebb zárkózott ellenfeléhez, de egyenlíteni végül nem sikerült.

Az előző idényben mindkétszer a házigazda tudott nyerni. Az Érd Arénában egy góllal bizonyultunk jobbnak, idegenben pedig kettővel győzött az Alba. Szoros összecsapásra számíthatunk idén is, abban bízva, hogy most sikerül elhoznunk a két pontot Fehérvárról.

K&H női kézilabda liga, 7. forduló
Alba Fehérvár KC - Érd
Székesfehérvár, KÖFÉM Sportcsarnok
2022. december 16. (péntek) 18:00

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István
Korosztály: 

Kerekes Laura élete első NB I-es mérkőzését játszotta szerdán a Dunaújváros ellen és rögtön két góllal tette le névjegyét a legmagasabb osztályban. A mérkőzés után vele beszélgettünk.

Laura az előző idényben érkezett a Dabas csapatától és 48 mérkőzésen lépett pályára a serdülő-, ifjúsági-, és NB II-es csapatokban, ahol 130 gólt lőtt.

Fiatal játékosunk eddig az utánpótlás gárdáknál kapott lehetőséget és idén minden sorozatot figyelembe véve 20 mérkőzésen lépett pályára, 89 találatot szerezve. Az idény elejétől csatlakozhatott a felnőtt csapat edzéseihez is és nem váratott magára sokáig a bemutatkozás sem az NB I-ben. Első mérkőzése után beszélgettünk vele az élményeiről.

Mikor tudtad meg, hogy játszani fogsz és hogy érezted magad a pályán?

Meccs előtt két nappal már készültünk arra, hogy játszani fogok. Roland közölte, hogy „most ugrik a majom a vízbe”, ráadásul így a mélyvízbe sikerült, mert kezdőként kaptam lehetőséget. – kezdte az interjút felnőtt csapatunk legifjabb tagja.

Azt hiszem nem kicsit voltam megilletődve az elején, hiszen azért ez egy nagy lehetőség. Viszont utána belerázódtam a dolgokba és jött a ritmus és jött minden.

Hogy láttad a DKKA elleni meccset?

Nagyon hullámzó volt és nagyot küzdöttünk. Volt sok fent és lent, de próbáltuk a legjobbat kihozni a mai meccsből. Természetesen az volt a cél, hogy nyerjünk. Volt egy-két olyan periódus, amikor több góllal elengedtük a Dunaújvárost és azt már nem nagyon tudtuk visszahozni a végén, ez döntött végül.

Milyen érzés volt első góljaidat megszerezni az NB I-ben?

Őszintén nagyon jó érzés! :) Egyébként nem számítottam rá. Egyszer csak jött egy ötlet, hogy na akkor most lőjek, sőt kétszer is egymás után. Fogalmam sincs honnan jutott eszembe, de végül jól sült el.

A gólok után felszabadultam, nem nyomott össze a hatalmas csarnok, a lelátó és a sok ember. Utána már gólpasszokat is adtam, tökéletes volt.

Most, hogy belülről is megtapasztaltad, mekkora a különbség az eddigi osztályok között, ahol játszottál?

Elég nagy a különbség az ifi, NB II és az első osztály között. Sokkal nagyobb testtömeg és magasság ellen kell dolgozni. Most a legfőbb célom, hogy plusz izmot szedjek fel, mert elég kicsi vagyok a többiekhez képest.

Gratulálunk és további sok sikert kívánunk!

Hajrá Érd!

Támogatóink