Mérkőzés

Rovat: 
Korosztály: 

Nagyon fontos sikert aratott felnőtt csapatunk a K&H Liga 14. fordulójában! A kiesési rangadón a mieink több jó teljesítménynek is köszönhetően, nagyot harcolva múlták felül a NEKA együttesét az Érd Arénában!

Vezetőedzőnknek több szempontból is különleges volt a női kézilabda NB I 14. fordulójában a NEKA ellen játszott találkozó. Első hazai győzelmére készült az Érd a bajnokságban, továbbá Simics Judit egyik lánya éppen a balatonboglári csapatot erősítette.

A 2. percben a hazai drukkerek nagy örömére Fekete révén az Érd kezdte meg a gólgyártást. Ez pedig lendületet adott a találkozó elején a csapatnak és a 8. percben már 4-1-es előny állt az eredményjelzőn. Ráadásul négy különböző játékos lőtte az érdi gólokat. Ekkor időt is kért a vendégek mestere, Bohus Bea. Kicsit mindkét együttes megtorpant, aztán a NEKA mozdult el elsőnek erről az állásról. Bár a védekezés jól működött, Hadfi pedig remekelt a kapuban, támadásban akadozott a gépezet. Aztán Dávid-Azari törte meg a bő 6 perces gólcsendünket. 5-3-nál. Bár eleinte ellépni nem sikerült és a vendégek ott loholtak a nyakunkon, a 20. percben ismét hárommal vezettünk. Sőt nem sokkal később először volt négy a két csapat között. Végül a szünetre 11-8-as érdi vezetéssel mehettek a csapatok.

A második játékrész parádésan indult Sztankovics vezérletével – visszatérése és a szeptemberi Mosonmagyaróvár meccs óta először volt eredményes –, aki 4 góllal és gólpasszal járult hozzá, hogy a 35. percben már 17-10-es eredmény állt az eredményjelzőn. Időt is kértek a vendégek. Nyolc gólos hátrányból aztán ötre zárkóztak a bogláriak, de mindig volt valaki érdi oldalon, aki hozzá tudott tenni. Hadfi továbbra is remekelt a kapuban. Az 50. percre fordulva azonban egy emberelőnyt kihasználva 22-19-re jött fel a NEKA. De Dávid-Azari egy labdaszerzést követően góllal zárta le az akciót, így úgy tűnt, ezzel ismét lendületet kaphat a csapat. Sajnos nem így lett és a balatonbogláriak kettőre csökkentették hátrányukat. A hajrá viszont a mieinké volt, így a NEKA elleni 28-24-es sikerrel megszereztük első hazai győzelmünket a szezonban!

K&H női kézilabda liga, 14. forduló
ÉRD – NEKA 28–24 (11-8)
Érd Aréna

ÉRD: Hadfi – Dávid-Azari 8, Gerencsér 1, Ábrahám 1, Kiss 1, Kopecz 8 (3), Fekete B. 3. 
Csere: Horváth-Csapó (kapus), Csiszár-Szekeres, Sztankovics 5, Csáki Zs. 1. 

Simics Judit: – Nagyon feszült voltam a mai mérkőzés előtt. Nyilván ez egy nagyon fontos győzelem volt. Egyrészt azért, hogy végre a saját csarnokunkban győzni tudtunk. Továbbá ahhoz, hogy megmaradjon a lehetőségünk arra, hogy a jövőben is ebben az osztályban tudjunk játszani, ahhoz elengedhetetlen volt ez a siker. Volt több jó egyéni teljesítmény is a csapatban, úgyhogy nagyon büszke vagyok a lányokra és gratulálok nekik!

Hajrá Érd!

Korosztály: 

A bennmaradás szempontjából nagy téttel bíró mérkőzés következik felnőtt csapatunk számára a bajnokságban. Az NB I 14. fordulójában, szombaton 18 órától a NEKA együttesét fogadjuk az Érd Arénában.

Igaz, hogy az előző fordulóban érkeztünk el a bajnokság feléhez és még sok mérkőzés vár a lányokra, a következő feladat előreláthatólag mégis rendkívül fontos lehet a célkitűzés szempontjából. A NEKA jelenleg sereghajtó a bajnokságban, újoncként azonban már egy győzelmet és egy döntetlent is kiharcolt. Meglepetésre a Dunaújváros otthonából pontot raboltak Bohus Bea tanítványai, míg a másik friss feljutó Békéscsaba ellen hazai pályán tudtak nyerni.

Meg kell említeni, hogy a fiatal gárda az utóbbi hetekben szoros meccset tudott játszani az MTK és az Alba Fehérvár ellen is, így nem számíthatunk könnyű találkozóra. Erre enged következtetni az 1. fordulós egymás elleni összecsapásunk is, ugyanis hiába vezettünk a szünetben és még szűk negyed órával a vége előtt is 5 találattal, a vége nagyon szoros lett és mindössze 31-30-ra sikerült nyernünk Balatonbogláron.

A fiatal gárda az NB I/B-s bajnokság harmadik helyén álló Eszterházy SC-től Bató Lili személyében új játékossal erősített az előző kör előtt. Az irányító a Budaörs ellen már be is mutatkozott új csapatában és négy találatot szerzett (ennek ellenére a NEKA vereséget szenvedett). A házi góllövőlistájuk kiegyenlített képet mutat. Uhrin Lili áll az élen 50 góllal, majd őt követi Szabó Anna 46 és Varga Emília 41 találattal, de figyelnünk kell Csíkos Lucára is, aki a negyedik a sorban és ősszel hét gólt is berámolt a kapunkba.

Csapatunk jelenleg csak a NEKA-t előzi meg, így mindenképp szükség lenne a 2 pontra, ha tartani szeretnénk a lépést a bennmaradás elérése céljából.

K&H női kézilabda liga, 14. forduló
ÉRD – NEKA
Érd Aréna

2023. február 11. (szombat) 18:00

Jegyinformáció az Érd Aréna honlapján.

Hajrá Érd!

Korosztály: 

A Vácot fogadtuk a K&H Liga 13. fordulójában. A tabella 5. helyén álló együttes már a szünetig tetemes előnyt harcolt ki, amelyet a végéig meg is tartott, így magabiztos 29-21-es győzelmet aratott.

Mindkét fél részéről sok technikai hibával és pontatlansággal indult a találkozó. A Vác szerezte meg a vezetést, de sikerült fordítanunk és a 8. percig, 3-2-es állásnál nálunk volt az előny. Sajnos a mérkőzésen utoljára. A következő időszakban nem esett sok gól, de tartottuk a lépést a vendégekkel.

A 14. percben először vezetett két góllal Herbert Gábor együttese (4-6). Nem sokkal később Helembai Fanny révén már négy is volt közte. Felállt fal ellen nem igazán találtuk az ellenszert, ellenfelünk hibáit kihasználva gyors indítások után tudtunk betalálni. Sajnos azonban a túloldalon rendre góllal büntették a rontásainkat, így tovább nyílt az olló. A hajrára Kántor Kamilla érkezett a kapunkba, aki sorozatban  háromszor is védeni tudott, ekkor ő tartotta csapatunkat.

A félidő hátralévő 5 percében egy gólt sem tudtunk szerezni, míg az utolsó másodpercben a vendégek kapusa Csizmadia Fanni üres kapuba is betalált, így a szünetre 17-9-es váci vezetéssel mentek az együttesek.

A fordulás után is hasonlóan alakult a játék képe. Kántor Kamilla továbbra is pazarul védett (összesen 12 védése volt, ami 43%-os mutatónak felel meg), a mezőnyben azonban rendre rossz megoldásokat választottunk. Kétszer is sikerült öt gólra feljönni, de ennél közelebb nem jutottak Simics Judit tanítványai. Az utolsó pár perc a Vácnak sikerült jobban, így visszaállította a félidei különbséget és végül 29-21-re megnyerte az összecsapást.

K&H női kézilabda liga, 13. forduló
ÉRD – Praktiker-Vác 21–29 (9–17)
Érd Aréna

ÉRD: Hadfi – Dávid-Azari 5, Puskás L., Ábrahám 2, Paróczy 1, Kopecz 5 (2), Fekete B. 4. 
Csere: Kántor (kapus), Horváth D., Csiszár-Szekeres, Kiss D. Zs., Csáki Zs. 1, Gerencsér 2, Csáki L. 1. 

Simics Judit: – Bíztam benne, hogy ennél szorosabb mérkőzést tudunk játszani. A tabellán elfoglalt helyezések alapján egy nálunk előrébb járó csapattal találkoztunk, de ez nem jelent semmit. Kicsit mérges vagyok, mert megvoltak a helyzeteink, de rengeteg kimaradt. Ha ezekben kicsit pontosabbak vagyunk, szorosabb meccset játszhattunk volna.

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Féltávhoz érkezik a bajnokságban csapatunk, amely a K&H Liga 13. fordulójában a Vácot fogadja. A nemzetközi kupában is érdekelt ellenfelünk már a hetedik meccsét játssza majd januárban.

Javuló formát mutat az utóbbi két mérkőzésén a Vác, amely már a hetedik meccsére készül januárban. Herbert Gábor együttese az Európa Liga csoportkörében kezdte a 2023-as esztendőt, de első két összecsapását elveszítette. A két forduló között döntetlent játszott az MTK-val, majd utána kikapott a Mosonmagyaróvártól is. Ideszámítva a december végi Fehérvár elleni találkozót is, sorozatban öt meccsen maradtak nyeretlenek Kuczora Csengéék.

Azóta a nemzetközi kupában megtört a jég és az előző körben a Budaörsöt is sikerültek legyőznie a váciaknak, így összesen hat győzelemmel, két döntetlennel és négy vereséggel az 5. helyen állnak a tabellán.

A góllövőlistát 92 találattal a váciak irányító-átlövője, Kuczora Csenge vezeti 92 találattal. A csapat góllövő rangsorában Marincsák Nikolett következik 50 góllal, majd Helembai Fanny 46-tal.

Csapatunk a Békéscsaba legyőzése után Siófokon is tudott remek periódusokat produkálni. Ez még pontszerzésben nem mutatkozott meg, viszont a második félidőt sikerült megnyernie Dávid-Azari Fruzsiéknak. Szerdán előző ellenfelünkhöz hasonló erősségű gárda érkezik az Érd Arénába, amely most is esélyesként lép pályára.

Tavaly az 1. fordulóban találkoztunk, akkor szorosabb első félidő után, végül magabiztosan nyert a Vác. A mérkőzés legeredményesebb hazai játékosa Paróczy Sára volt 6 góllal. Az idei pontvadászat feléhez érkeznek a csapatok, így játszunk a 13. fordulóban a Váccal.

K&H női kézilabda liga, 13. forduló
ÉRD – Praktiker-Vác
Érd Aréna

2023. február 01. (szerda) 18:00

Jegyinformáció az Érd Aréna honlapján.

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Az Európa Ligában is érdekelt Siófok otthonában lépett pályára felnőtt csapatunk. A K&H Liga 12. fordulójának mérkőzésén a második félidőt sikerült megnyernie Simics Judit tanítványainak, ennek ellenére magabiztosan, 31-26-ra nyert házigazda.

Horváth-Csapó  Kyra védésével indult a találkozó, majd a második támadásunkból Fekete Bozsana révén sikerült megszerezni a vezetést is. Fordított a házigazda, és Such Nelli két találatával máris 3-1-re vezetett. Innen még sikerült egyenlíteni (4-4), aztán rákapcsolt a Siófok. Egy 6-1-es rohammal közel negyed óra után öt gólos előnyre tettek szert Uros Bregar tanítványai (10-5).

Időt kért Simics Judit és jött is a szépítés Csáki Zsófi átlövésével. A félidő hajrájához közeledve három gólra zárkóztunk (13-10), de ennél közelebb nem jutottunk, míg Tamara Mavsarék tovább növelték a különbséget és a szünetre ismét hat góllal, 18-12-re vezettek.

A második játékrész elején már hét is volt közte, de Hadfi Gréta védéseinek és Dávid-Azari Fruzsina góljainak köszönhetően egy remek 5-1-es etapot produkáltak a lányok és szorossá tették a mérkőzést (21-19). A 47. percben is még mindössze két gól volt a hátrányunk (22-20), de megrázta magát a hazai csapat és 5 perc alatt ismét hét találat volt a differencia (28-21).

Innen már nem is engedte ki a kezéből a győzelmet a Siófok és 31-26-ra megnyerte a találkozót. Pozitívum, hogy a második félidőt sikerült egy góllal megnyernünk. Dávid-Azari összesen 12 góllal zárt, a túloldalon Mavsar 11-szer talált be, ebből 8 hétméteresből született.

Következő mérkőzésünket hazai pályán játsszuk a Vác ellen, amivel a bajnokság feléhez is elérkezünk.

K&H női kézilabda liga, 12. forduló
Siófok KC – Érd 31–26 (18–12)

Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok

ÉRD: Horváth-Csapó – Dávid-Azari 12 (1), Paróczy 1, Csiszár-Szekeres, Horváth D., Ábrahám 2, Fekete 4. 
Csere: Hadfi, Kántor (kapusok), Kopecz 2, Puskás 1, Gerencsér, Sztankovics, Csáki Zs. 3, Csáki L., Kiss D. 1. 

Hajrá Érd!

 

Korosztály: 

A K&H Liga 12. fordulójában, szombaton 18 órától a sorozatterhelés alatt játszó Siófok otthonába látogatunk. Csapatunk az előző körben megszerezte első sikerét 2023-ban, így pozitív töltettel utazhatnak a lányok ismételten egy idegenbeli mérkőzésre.

Januárban már a hatodik tétmeccsére készül a Siófok, míg csapatunk mindössze a harmadikat játssza majd. Az új évet vereséggel kezdte a Balaton-parti együttes, az Európa Liga csoportkörének első fordulójában a francia Besancon otthonában szenvedett vereséget. Azóta azonban négy mérkőzésen is veretlen maradt. Ezalatt 2-2 nemzetközi ill. bajnoki meccsen léptek pályára Uros Bregar tanítványai és a Budaörs otthonában játszott döntetlen mellett három győzelmet szereztek. Meglepetésre a Mosonmagyaróvárt is meglepték.

Hazai pályán tiszteletet parancsoló a Siófok mérlege: minden sorozatot figyelembe véve legutóbb októberben szenvedett vereséget. A bajnokságban legutóbb a Ferencváros nyert a Kiss Szilárd Sportcsarnokban.

Vendéglátónk összességében 5 győzelemmel, 1 döntetlennel és 5 vereséggel a 7. helyen áll a tabellán. A házi góllövőlistájukat Tamara Mavsar vezeti. 81-szer talált az ellenfelek hálójába, amivel az összetett rangsor harmadik pozícióját foglalja el. Debreczeni-Klivinyi Kinga a második leggólerősebb játékosuk 55 találattal.

Csapatunk sikerrel vette a békéscsabai túrát és Simics Judittal a kispadon megszerezte második győzelmét a bajnokságban. Szombaton azonban még nehezebb összecsapás vár Kopecz Barbaráékra.

Az előző idényben mindkét bajnokit meg tudta nyerni az Érd ellen Siófok, bár mindkét meccs szorosan alakult. Idegenben három találattal maradtunk alul.

K&H női kézilabda liga, 12. forduló
Siófok KC – Érd
Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok
2023. január 28. (szombat) 18:00

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Csapatunk sikerrel vette a békéscsabai túrát a K&H Liga 11. fordulójában és rendkívül szoros csatában el tudtuk hozni a két pontot. A fordulatokkal tarkított mérkőzésen, a félidő után három gólos hátrányból álltak fel a lányok, így Simics Judit győztes meccsen mutatkozott be az NB I-ben.

Hosszú hazai támadás végén Hadfi-védéssel indult a találkozó, majd az első akciónk után sikerült megszereznünk a vezetést Kopecz Barbara  hétméteresével. Többször nálunk volt az előny, de rendre egyenlíteni tudott a Békéscsaba. A 9. percben ismét egy Hadfi-bravúrt követően elléptünk két góllal is (4-6).

3 perc múlva, egy 3-0-s sorozattal gyorsan fordított a Csaba 7-6-ra, de tiszavirág életűnek bizonyult  a vezetésük. Dávid-Azari Fruzsina és Kopecz góljával ismét az Érdnél volt az előny (7-8). Mayer góljával egyenlítettek a lilák, majd egy hosszabb gólcsendes időszak következett (8-8). Hajtai Vanessza jó megoldásai után a 22. percben először vezetett két góllal a Békéscsaba (10-8).

Dávid-Azari góljával egyre zárkóztunk, de félidő utolsó hét percében mindössze egyszer talált be csapatunk, míg a házigazdák háromszor. A szünetre 13-10-es állásnál fordultak a csapatok.

Remekül kezdtük a második játékrészt és máris csak egy volt közte, egyenlíteni azonban nem sikerült. Erre a 39. percig kellett várni. Egy labdaszerzés után, Dávid-Azari kígyózott át a rendezetlen védelmen és talált Szabó Dóra kapujába (16-16).

Elbizonytalanodott a viharsarki gárda, és Fekete Bozsana révén ismét nálunk volt az előny, amit 2 perc múlva Kopecz toldott meg (16-18). Továbbra is rendkívül kiegyenlített csata folyt a pályán és negyed órával a vége előtt kezdődhetett elölről minden (19-19).

A hajrá előtt felváltva vezettek a csapatok és egyiket sem lehetett leírni. 8 perccel a vége előtt, Kiss Zsófi pontos beállós játékával ismét két találat volt a különbség a javunkra (21-23). Sőt! Hadfi Gréta is hozzátette a magáét, és valamivel több mint 2 perccel az utolsó sípszó előtt már hárommal is vezettünk (23-26). Óriási izgalmakat követően végül egy gólt sikerült megtartani, és 26-25-re legyőztük a Békéscsabát, így elléptünk az utolsó helyről.

Az együttes új vezetőedzője, Simics Judit győztes mérkőzésen debütált a kispadon, és irányította a lányokat első NB I-es találkozóján.

K&H női kézilabda liga, 11. forduló
EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE – Érd 25–26 (13–10)

Békéscsaba, Városi Sportcsarnok

Érd: Hadfi – Dávid-Azari 6, Paróczy 1, Puskás L. 1, Kopecz 9 (1),  Ábrahám 1, Fekete B. 6.
Csere: Horváth-Csapó, Kántor K. (kapus), Horváth D., Csiszár-Szekeres, Gerencsér, Kiss D. Zs. 2, Csáki L.

Simics Judit: Nem sok időnk volt együtt a felkészülésre, nem is voltam még soha ilyen helyzetben, hiszen ez az első NB I.-es mérkőzésem edzőként. Nem tudtam, mit ad vissza a csapat abból, amit gyakoroltunk. Nagyon boldog vagyok és örülök a két pontnak és annak, hogy pozitívan jöttünk ki egy ilyen helyzetből az edzőváltás után. Büszke vagyok a csapatra, nagyon elszántak voltak a lányok, vitte őket előre a szívük. Bízom benne, hogy mindig egy kis lépéssel jobbak és jobbak leszünk.

Hajrá Érd!

 

Korosztály: 

A K&H Liga 11. fordulójában a közvetlen rivális Békéscsaba otthonába utazik felnőtt csapatunk. Simics Judit egy fontos ki-ki mérkőzésen vezényelheti először játékosait az NB I-ben.

A 2020/2021-es idény végén a Békéscsaba kiesett az első osztályból, de 1 év szünet után egyből vissza is jutott. Papp Bálint együttese újoncként nem kezdte jól az idei szezont, de sorozatban 6 vereség után, óriási meglepetésre nyerni tudott a Mosonmagyaróvár ellen. 2022 szilvesztere előtt még a Budaörsöt is legyőzték Mayer Szabináék, így négy szerzett ponttal a 12. helyen áll a csapat. Mindkét győzelem a Viharsarokban született, hazai pályán tehát veszélyes ellenfél a Békéscsaba. Legutóbbi meccsüket Kisvárdán már simábban, 28-20-ra elveszítette az Előre. (Igaz előtte a Kupában sikerült döntetlent kiharcolniuk, így a Békéscsaba jutott tovább a következő körbe).

A védelmünknek oda kell figyelnie Marija Agbaba Lanisztanin gólerős játékára. A szerb válogatott átlövő az előző idény végén a Vasastól tért vissza korábbi klubjához és már 72 gólnál jár, így ő a legeredményesebb a lilák keretében. A második helyen Bucsi Lili áll 34 találattal.

A két gárda az előző idényben a Magyar Kupában futott össze. Hazai pályán hatalmas csatában, 27-26-ra nyert a Békéscsaba és továbbjutott. NB I-es bajnokin 2021 májusában mérkőztünk meg. 30-26-os sikerrel akkor is otthon tartotta a két pontot a Csaba, de így sem sikerült kiharcolniuk a bennmaradást.

Reméljük az új impulzusoknak is köszönhetően sikerül átlendülniük a lányoknak a mostani nehéz szérián és egy győzelemmel megkezdhetjük a felzárkózást a tabellán.

K&H női kézilabda liga, 11. forduló
EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE – Érd
Békéscsaba, Városi Sportcsarnok
2023. január 20. (péntek) 18:00

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Korosztály: 

A 2023-as esztendő első hazai bajnoki mérkőzésére készül felnőtt csapatunk. A K&H Liga 10. fordulójában szerdán 18 órától a Budaörs látogat az Érd Arénába.

Nem alakult jól csapatunk számára az év végi hajrá, nem sikerült pontokat szerezni, pedig voltak szoros mérkőzéseink. Sérültjeink visszatérésével azonban ismét elkezdhetünk bizakodni. A Budaörs legutóbbi két mérkőzését elveszítette. A Mosonmagyaróvár esélyesként elvitte mind a két pontot, de a Békéscsaba váratlanul tudott nyerni Buday Dániel együttese ellen.

Pálos-Bognárék bőven okoztak meglepetéseket is a bajnokságban. A Debrecen elleni siker mindenképp megsüvegelendő, de ide sorolható az Alba Fehérvár felett aratott magabiztos, 6 gólos diadal is. A Budaörs 3 győzelemmel, 1 döntetlennel és 5 vereséggel jelenleg a 10. helyen áll a bajnokságban, valamint a Magyar Kupában is továbbjutott nyolcaddöntőbe.

Az előző idényben idegenben 5 góllal tudtak nyerni Kopecz Barbaráék, az Érd Arénában azonban visszavágott a Budaörs.

Szurkoljunk minél többen a lányoknak, hogy az év első mérkőzésén sikerrel vegyék a szomszédvári rangadót s és új lendülettel, jól induljon a 2023-as év.

K&H női kézilabda liga, 10. forduló
ÉRD – Moyra-Budaörs Handball
Érd Aréna
2023. január 11. (szerda) 18:00

Jegyinformáció: https://bit.ly/3GQbW35

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Korosztály: 

Csapatunk az MTK ellen zárta a 2022-es esztendőt. Nem kezdődött jól számunkra a találkozó és a mérkőzés elején összeszedett hátrányt nem sikerült ledolgozni a végéig, így vereséggel búcsúzott az Érd Arénától az idei évre felnőtt együttesünk.

Villámrajtot vett az MTK, amely a hibáinkat kíméletlenül kihasználta és a 6. percben már 6-1-re vezetett. Ki is kérte első idejét Horváth Roland, de hétméteresből sem sikerült betalálni. Pelczéder góljával alakult ki az addigi legnagyobb különbség (1-7).

Csáki Zsófi érkezett a pályára és első megmozdulása a hálóban landolt, így 9. percben született meg a második hazai gól (2-7).

Megmerevedtek a frontvonalak, majd Kopecz Barbara első gólja szakította meg a csendet. Azonban hiába nem tudott több mint 8 percig gólt lőni Vágó Attila együttese, negyed óra játék után sem tudtunk közelebb férkőzni (3-8). Ezután felváltva estek a találatok, és egy pillanatig úgy tűnt, hogy megtaláltuk az ellenszert ezáltal háromra csökkentve a hátrány, ismét egy hibákkal tarkított periódus következett és pár perccel a félidő előtt 9 lett közte (7-16). Csáki Lilla érkezése jelentett némi üde színfoltot, de a szünetre így is 18-10-es MTK vezetéssel mehettek a csapatok.

Csáki Zsófi révén az Érd lőtte az első gólt a második játékrészben. A 39. percre ismét felcsillant a remény, hiszen 4 egységre közelítettük ellenfelünket, de amilyen gyorsan jött a felzárkózásunk, úgy állította vissza gyorsindulásokból a közte hetet az MTK (17-24).

A két perces büntetésekkel tarkított hajrát sem sikerült megnyomni (összesen egyébként 14 kiállítást ítéltek a játékvezetők) és hiába Csáki Zsófi 8, ill. Csáki Lilla remek teljesítménye 5 góllal, kijózanító vereséget szenvedtünk és végül 32-24-re nyert fővárosi csapat.

Folytatás 2023 januárjában a Budaörs ellen!

K&H női kézilabda liga, 8. forduló
ÉRD – MTK Budapest 24–32 (10–18)
Érd Aréna

Érd: Hadfi – Dávid-Azari 2, Ábrahám, Kerekes, Paróczy 2 (1), Kopecz 4 (1), Fekete B. 3 
Csere: Horváth-Csapó, Kántor (kapusok), Csiszár-Szekeres, Horváth D., Csáki Zs. 8 (2), Puskás, Csáki L. 5, Kiss D. Zs.

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Támogatóink