Mérkőzés

Korosztály: 

A 2021-es naptári év utolsó hazai mérkőzésén a Siófok látogatott az Érd Arénába. A végig parázs összecsapást végül 2 góllal, 28-26-ra a Balaton-partiak nyerték.

Fotó: Érdmost/Domonkos Bálint

A K&H Liga 8. fordulójában a múlt héten edzőt váltó Siófokot fogadtuk. A találkozó remek hangulatban - mindkét fél szurkolói kitettek magukért -, három büntetővel kezdődött. De míg Szabó Kitti mindkettőt értékesítette, a túloldalon Holta lövését Kántor megfogta, így 2-0-s vezetéssel nyitottunk. A volt érdi, Debreczeni-Klivinyi Kinga révén talált be először a a vendég együttes. Védekezésben kettőt is cserélve forgatta a csapatot mesterünk (Horváth Dóra és Kiss Dorottya Zsófia érkezett Mód Noémi, ill. Szabó helyére), támadásban pedig Vukajlovics és Fekete is hozzátette a magáét, így a 10. percben 5-3-ra vezettünk.

Gyorsan fordult a kocka, a 13. percben a szintén korábban Érden játszó Kiss Nikoletta átlövése után először voltunk hátrányban a meccsen (5-6). Horváth Roland egyből időt kért és Vukajlovics góljával sikerült egalizálni, Szabó Kitti gyors akciója után pedig ismét nálunk volt az előny.

Paróczy is megérkezett beállóba és egy 4 perces gólcsendet szakított meg (8-7). Ezután egy gólos különbséget folyamatosan ki tudtak alakítani Mód Noémiék, de a Siófokot nem lehetett lerázni. A 28. percben Györkös húzott le parádésan egy lerohanás utáni átemelést, Vukajlovics 5. gólja után pedig ismét kettő volt közte. Azonban Böhme hetesből betalált, majd a dudaszó pillanatában Sirián Szederke kiegyenlített, így 13-13-ról folytathatták a felek.

A második játékrész legelején Lakatos, majd Puhalák lerohanásgólja után kettővel elhúzott a Siófok. Szabó Kitti tartotta ekkor csapatunkat. A 38. percben Jezic háttal gurított Györkös kapujába, amivel háromra nőtt a Balaton-partiak előnye (17-20).

A 43. percben Szabó Kitti bődületes kapufát lőtt, majd a saját kipattanóját összeszedve talált be, amivel ismét visszajöttünk egyre (20-21). Időt is kellett kérnie Uros Bregarnak, a vendégek újonnan kinevezett vezetőedzőjének. Egyenlíteni azonban nem sikerült és pillanatok alatt megint háromra nőtt a különbség (21-24).

Az 50. percben Maja Vojnovic védte Szabó hétméteresét. Irányítónk 20 próbálkozásból először hibázott büntetőt a bajnokságban! Ami nem ment álló helyzetből, sikerült akcióból: több, mint 5 perces gólcsendet ismét Szabó tört meg a 11. találatával (23-25).

Kopecz Barbara betegségből lábadozva egy hetes értékesítéséig visszatért, majd Vukajlovics révén zárkóztunk újra (25-26). 4 perccel a vége előtt egy kétperces kiállítás megpecsételte a sorsunkat és hiába próbáltunk meg mindent, a Siófok végül jól menedzselve a hátralévő időt 28-26-ra megnyerte a mérkőzést.

K&H női kézilabda liga, 8. forduló
ÉRD – Siófok KC 26-28 (13-13)

Érd Aréna, 500 néző. V.: Bóna, Földesi

ÉRD: Kántor – Csáki 3, Vukajlovics 8, Mód, Sztankovics, Szabó Kitti 11 (5), Fekete B. 1.
Csere: Györkös (kapus), Horváth D., Kiss D. Zs., Landi, Paróczy 2, Pécsi, Kopecz 1 (1).

Horváth Roland:

Tipikusan az a mérkőzés volt, ahol a tapasztalat döntött. Gratulálok a csapatomnak, hogy három belső játékossal végigjátszotta ezt a találkozót és lőtt 26 gólt. Napról napra hitetem el játékosokkal, hogy átlövők, pedig nem azok. Sajnálom ezt a mai mérkőzést és a Debrecen ellenit is. Talán ha többen vagyunk, akkor másképp alakulnak ezek a meccsek. Küzdenek, harcolnak, akarnak, úgyhogy megdicsérem a csapatomat és bízom abban, hogy azokon a mérkőzéseken, ahol számít pontokat fogunk gyűjteni.

Alekszandra Vukajlovics:

Mind a két csapat keményen harcolt és megpróbáltuk behúzni a két pontot. Nagyon sajnálom, hogy ez nem sikerült. Nem volt szerencsénk az utóbbi mérkőzéseken. Mindig van valaki aki hiányzik, de megyünk tovább és harcolunk. Nem adjuk fel, így remélem jönni fog, amit most nem tudunk hozni.

Hajrá Érd!

Korosztály: 

A K&H Liga 8. fordulójában a frissen kinevezett Uros Bregar által irányított Siófokot fogadjuk. Csapatunkat idén utoljára láthatjuk az Érd Arénában. Beharangozó.

Danyi Gábor vezetésével kezdte meg a szezont a Balaton-parti együttes. A Siófok jelenleg a 10. helyen áll 2 győzelemmel és 6 vereséggel. A Szombathelyt és a Dunaújvárost sikerült legyőzniük, a Vác és a Kisvárda ellen pedig csupán egy találattal kaptak ki. Korábban a Győr nyolccal, míg a Budaörs öttel nyert Lakatos Riták ellen. Ezek után következett a Mosonmagyaróvártól elszenvedett 48-29-es vereség. A mérkőzés után lemondott vezetőedzői posztjáról Danyi Gábor, amelyet a klub elfogadott, és vele együtt távozott a segítője, Zdravko Zovko is. A legutóbbi mérkőzésen mindössze 2 góllal kapott ki a Siófok a Ferencvárostól, de ez volt Danyi búcsúmeccse.

Az új vezetőedző, Uros Bregar 2023 nyaráig szóló szerződést kötött a siófokiakkal, és az Alba Fehérvár elleni kupameccsen be is mutatkozott egy 29-28-as győzelemmel, míg a bajnokságban csapatunk ellen irányíthat először. A szlovén mester emellett a szerb női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya is.

A vendégek házi góllövőlistáját Malin Holta vezeti 58 találattal, a második helyen álló szlovák válogatott Simona Szarková viszont térdsérülés miatt hosszabb pihenőre kényszerül, így nem láthatjuk az Érd Arénában.

Visszatér azonban Érdre Debreczeni-Klivinyi Kinga, aki fél+1 éves szerződést kötött a Siófokkal október végén. Csapatunkban öt évig játszott és ezalatt öt bajnoki bronzérmet és két kupaezüstöt szerzett.

Az előző szezonban mindkét összecsapást a Siófok nyerte. A női kézilabda-világbajnokság miatti, több mint két hónapos szünet előtt utolsó mérkőzésünket játsszuk hazai pályán. Szeretnénk szépen búcsúzni a kilátogató közönségtől.

K&H női kézilabda liga, 8. forduló
ÉRD – Siófok KC
2021. november 14. (vasárnap) 18:00

Jegyinformációk itt.

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Az Érd a Békéscsaba otthonában lépett pályára a Magyar Kupa III. fordulójában. Csapatunk hiába vezetett 3 találattal a félidőben, végül egy góllal alulmaradt.

A másodosztályban eddig százszázalékos Békéscsaba a kupában is veretlenül várta a találkozót. Az előző körben a bajnoki rivális Csepelt búcsúztatták Kukely Annáék. A találkozó elején Kántor Kamilla két védéssel mutatkozott be a vendéglátóknak, majd támadásban Mód Noémi góljával magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, és a 12. percben már 6-2-re vezettünk.

Papp Bálint időkérése után sem változott a játék képe, Sztankovics Réka második találatával sikerült 6 gólos előnyt kialakítanunk. Giricz Laura törte meg a hazaiak 8 perces gólcsendjét és innentől kezdve szép lassan elkezdett zárkózni a Békéscsaba. 5 perccel a félidő vége előtt már csak 1 volt közte. Egy jó hajrával azonban tovább növelték előnyüket Horváth Roland tanítványai, így a szünetben 16-13-ra az Érd vezetett.

A fordulás után nagy rohammal indítottak a hazaiak és a 37. percben ki is egyenlítettek (17-17), 2 perccel később pedig a vezetést is átvették. Innen még egyszer sikerült fordítanunk (20-21). Kapus poszton is próbált frissíteni vezetőedzőnk, a csabaiak azonban egy góllal továbbra is tartották az előnyüket. Az 49. percben először vezetett 2 találattal a Békés megyei gárda. Habár a hajrában többször egyenlítettünk, a vezetést nem sikerült átvenni, így a Békéscsaba 27-26-ra megnyerte a találkozót és ezzel továbbjutott a legjobb 16 közé a Magyar Kupában.

Magyar Kupa III. forduló
EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – Érd 27-26 (13-16)
Békéscsaba, Városi Sportcsarnok, 600 néző.

ÉRD: Kántor – Csáki 1, Abilda, Mód 6, Sztankovics 2, Szabó Kitti 7 (1), Fekete B. 5. 
Csere: Györkös, Hadfi (kapusok), Vukajlovics 3, Kiss D. Zs., Horváth D., Paróczy 2, Kóka, Pécsi, Landi.

Horváth Roland:

Ugyanazok a problémáink, amelyek eddig is felmerültek. Az egyik az, hogy az első félidőben azért vezettünk, mert volt kapusteljesítmény. A másodikban ez már lényegesen, sőt – a végén volt egy két védés – majdnem a minimálisra csökkent. Sokszor hangsúlyozom, hogy a ziccerek és a kapusteljesítmény a legfontosabb. Menni kell tovább és ezeket a fiatal lányokat újra és újra hadrendbe kell állítani, ami nem egyszerű feladat.

Fekete Bozsana:

Nagyon nehéz ez, hiszen az első félidőben mi vezettünk és kiengedtük a kezünkből a mérkőzést. Stabilabbnak kell hátul lenni és ha már előnyt szereztünk, azt meg kell tartani. A támadójátékunkat fel kell építeni, hogy ezt meg is tartsuk. Fel kell emelni a fejünket és az NB I-ben továbbhaladni.

Hajrá Érd!

Korosztály: 

A Magyar Kupa III. fordulójában csatlakozunk be a küzdelmekbe. Első mérkőzésünkön, november 10-én a másodosztályú Békéscsaba otthonába látogatunk. Beharangozó.

Csapatunk legutóbb szeptember végén tudott meccset nyerni a bajnokságban, így nagyot jót tenne a lelkeknek egy siker, de a szerdai találkozót nem lehet félvállról venni. Ellenfelünk nyolc mérkőzés után százszázalékos mérleggel vezeti az NB I/B Keleti csoportját. A Békéscsaba az előző idényben esett ki az első osztályból, így oda-vissza megmérkőztünk velük. Hazai pályán Kopecz Barbara (11 gól) és Mód Noémi (8 gól) remek játékának is köszönhetően sikerült legyőznünk a lila-fehéreket (33-30). Idegenben azonban visszavágott Vida Gergő együttese (30-26).

Azóta már Papp Bálint irányítja a csapatot, amely érdekelt volt a Magyar Kupa II. fordulójában és magabiztosan jutott tovább a Csepel ellen (39-22). A Békéscsaba házi góllövőlistáját 49 találattal Kukely Anna vezeti, de kiváló formában játszik az idényben az élvonalbeli tapasztalattal felvértezett beálló, Mayer Szabina is.

Csapatunk tavaly a Hajdúnánás ellen kezdte meg a menetelését a kupában, majd a nyolcaddöntőben a viharsarkiak következtek és 34-28-as sikerrel magabiztosan jutottunk tovább. A szerdai találkozón is kiegyeznénk egy ilyen végeredménnyel. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, amennyiben a rendes játékidőben döntetlen születik, az alacsonyabb osztályú csapat jut tovább.

Magyar Kupa III. forduló
EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – Érd
Békéscsaba, Városi Sportcsarnok
2021. november 10. (szerda), 18:00

Hajrá Érd!

Korosztály: 

A 7. fordulóban a harmadik helyen álló Debrecenhez látogattunk. A rengeteg hiányzó ellenére a 48. percig remekül játszott az Érd, végül azonban érvényesült a papírforma.

Dana Abilda góljával indult a találkozó, majd gyorsan fordított a hazai csapat és 3-1-re ellépett. Klasszikus átlövő hiányában – Alekszandra Vukajlovics és Kopecz Barbara sem tudott pályára lépni -, Szabó Kitti vette hátára a csapatot. A 10. percben 4 gólra nőtt a különbség (6-2), de egy hatékony két és fél perces szakasszal sikerült egyenlítenünk (6-6). Kántor Kamilla először szerepelt kezdőként a kapuban és remek védésekkel igazolta a döntést.

 A félidő hátralévő részében a DVSC 1-2 gólos előnyre tudott csak szert tenni. Dicséretes, hogy a sokkal esélyesebb ellenféllel szemben tartotta a lépést Horváth Roland együttese. Többször sikerült egalizálni, a vezetést azonban nem tudtuk átvenni. A félidő előtt 1 másodperccel Korsós Dorina betalált, így 15-14-es eredménnyel a Loki vonulhatott pihenőre.

A második játékrész elejét megnyomta a Debrecen és 5 gólos különbséget alakított ki (20-15). Csapatunk azonban küzdőszellemből ötösre vizsgázva nem adta fel a harcot. Sztankovics Rékát többször is pazarul játszottuk meg beállóban, ő pedig nem hibázott (összesen 7 gólig jutott). A 40. percben Fekete Bozsana első találatával ismét felzárkóztunk 1 gólra (21-20).

A volt érdi Kovács Anna köszönt be kétszer, de megint csak nem sikerült lerázni lányainkat (25-24). A 47. percben időt is kért Szilágyi Zoltán. Ezután sajnálatos módon két kiállítást is összehoztunk, amely megpecsételte a sorsunkat. Egy 9-0-s rohammal végül eldöntötték a két pont sorsát a hajdúságiak és 34-26-ra megnyerték a találkozót.

K&H női kézilabda liga, 7. forduló
DVSC SCHAEFFLER - ÉRD 34–26 (15–14)
Debrecen, Hódos Imre Sportcsarnok, 800 néző.  V.: Őri, Pozdena

ÉRD: Kántor – Csáki 3, Abilda 4, Mód 2, Paróczy 2, Szabó Kitti 7 (3), Fekete B. 1. 
Csere: Györkös, Hadfi (kapusok), Kiss D. Zs., Horváth D., Sztankovics 7, Kóka, Pécsi, Landi.

Horváth Roland:

Kétes érzésem van: csináltunk egy buta két percet, amiért nagyon bosszús vagyok. A realitás a mai mérkőzés alapján az 5 gól a Debrecennek. Két nap alatt próbáltam valamit összebarkácsolni azokból, akik kevesebbet játszanak illetve így, hogy lövő nélkül utaztunk el. Videózáson megpróbáltuk kielemezni a Debrecen gyengéit, és ezt a lányok nagyon szépen megcsinálták. Le a kalappal előttük, ezért is sajnálom a 8 gólos különbséget, ennyi nem volt ma a két csapat között. Bravúrról talán akkor beszélhettünk volna, ha többen vagyunk. De megdicsértem a lányokat, nagyon szépen küzdöttek.

Sztankovics Réka:

Sajnos rövid a kispadunk és ezért elfogytunk. A végén nagyon sok, gyors lerohanásból könnyű gólokat kaptunk és itt kinyílt az olló. A kisebb periódusokból kell táplálkoznunk: a páros kapcsolatok és a védekezés sok helyen jól működött. Ezeket kell kiragadni.

Hajrá Érd!

Korosztály: 

A Győr ellen elmaradt találkozó után biztossá vált, hogy csapatunk elutazik Debrecenbe a K&H Liga 7. fordulójában. A találkozó esélyese még teljes keretünkkel kiállva is a DVSC lenne, így nem egyszerű a feladat. Beharangozó.

Mint ismert, egyik játékosunk pozitív koronavírustesztje miatt csapatunk a Győr nemzetközi kupaszereplését is figyelembe véve nem állt ki a keddi mérkőzésen, így vigyázva a sportolók egészségére. Csütörtökön további tesztelésekre került sor a debreceniek teljes körű segítségnyújtásával és ennek eredményeképp elutazhatunk a cívisvárosba. Ezúton is szeretnénk megköszönni a DVSC közreműködését!

Vámos Petráék jól kezdték a szezont, első 5 mérkőzésüket megnyerték, legyőzve többek között a tavalyi bronzérmes Mosonmagyaróvárt és a Vácot is. Legutóbb a Ferencváros ellen veszítették el veretlenségüket (29-26), de továbbra is őrzik a harmadik helyet a tabellán.

A keretük tele van olyan játékosokkal, akiket jelenleg (Vámos Petra, Tóvízi Petra, Bordás Réka, Planéta Szimonetta), vagy korábban (Kovács Anna) számításba vettek a válogatottnál. Utóbbi ismerős lehet szurkolóinknak is, hiszen az itt töltött évek alatt vált a bajnokság meghatározó játékosává. A házi góllövőlistát Vámos vezeti 29 találattal.

Először tér vissza Debrecenbe Alekszandra Vukajlovics, aki 2020 nyarán igazolt ellenfelünkhöz, majd tavaly ősszel sérülést szenvedett és nyáron érkezett csapatunkhoz kölcsönbe.

Szilágyi Zoltán lányai jövő héten bekapcsolódnak a nemzetközi kupa küzdelmeibe is. Az EHF Európa Liga 3. fordulójában, a román Magura Cisnadie ellen harcolhatják ki a csoportkörbe jutást.

Női kézilabda NB I, 7. forduló
DVSC SCHAEFFLER - ÉRD
Debrecen, Hódos Imre Sportcsarnok
2021. november 5. 18:00

Hajrá Érd!

 

Rovat: 
Korosztály: 

Sajnos csapatunk egyik tagjának pozitív lett a koronavírustesztje, így elmaradt a Győr elleni mai találkozónk, mert tekintettel a vendég együttes nemzetközi szereplésére nem vállaltuk a mérkőzést.

A kedd estére kiírt bajnoki előtt egyik játékosunk pozitív koronavírustesztet produkált, amely után klubunk vezetősége azonnal megkezdte az egyeztetéseket az MKSZ Versenyirodájával a találkozó sorsát illetően. A jelenleg érvényes versenykiírás szerint a mérkőzés egy későbbi időpontra történő halasztására nem volt lehetőség, ezért játékosaink egészségének megőrzése érdekében úgy döntött klubunk vezetősége, hogy nem áll ki a 10. fordulóból előrehozott mérkőzésre.

„Szeretném megköszönni az érdi sportegyesületnek és külön Fenyőházi-Nagy Andrea ügyvezető asszonynak, hogy végül a ki nem állás mellett döntöttek. Azt gondolom, hogy a legmegfelelőbb, a fair-play szellemiségét szem előtt tartó döntés született meg, tekintettel mindenekelőtt a játékosok egészségére, valamint klubunk sportszakmai céljaira. A fertőzött játékosnak jobbulást, az Érd csapatának pedig sok sikert kívánok a továbbiakban.” – nyilatkozta Dr. Bartha Csaba a Győri Audi ETO KC elnöke a kisalföldi klub honlapjának.

A két bajnoki pont sorsáról az MKSZ Szakmai és Versenybizottsága dönt majd hivatalosan, de várhatóan 10-0-ás gólkülönbséggel ellenfelünk kapja meg a két pontot.

Jobbulást kívánunk játékosunknak! Hajrá Érd!

 

Korosztály: 

Nincs sok idő a pihenésre, hiszen a Dunaújváros elleni találkozó után 4 nappal a K&H Liga 10. fordulójában már a Győrt fogadjuk az Érd Arénában. Beharangozó.

Két százszázalékos csapat áll a tabella első két helyén. A Ferencvárossal szeptember közepén hazai pályán játszottunk (18-36), kedden 18 órától pedig a 10. fordulóról előrehozott mérkőzésen a Győr következik. Az ETO mind a 6 összecsapását megnyerte idén a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában egyedüliként áll szintén 6 győzelemmel. A BL-ben már 2018 januárja óta tart a veretlenségi sorozat, azóta rekordot jelentő 63 mérkőzésen maradt veretlen a csapat. 55 győzelem mellett nyolc döntetlen a mérleg. (Ebbe a statisztikába csak a meccsek rendes játékideje számít bele.)

Ugyanis legutóbb májusban, a BL-elődöntőben a Brest a rendes játékidő letelte után, hosszabbítást követően jutott tovább. A bajnokságban is a május hozta el a vereséget. Akkor a Ferencváros ellen kaptak ki, igaz még Danyi Gábor irányítása mellett, ami végül a bajnoki címbe is került.

Az együttest még a Final4 előtt a korábbi sikeredző Ambros Martin vette át, akinek két meghatározó játékos, Görbicz Anita és Eduarda Amorim nélkül kellett új csapatot építenie. Eddig ez kiválóan sikerül a mesternek.

Érdekesség, hogy a góllövőlistán az első 20 között nincs győri játékos, ennek ellenére csapatként 6 forduló után a legtöbb találatot a Rába-partiak szerezték (222 gól). A házi góllövőlistát Fodor Csenge vezeti 26 góllal.

Csapatunknak tehát nincs sok ideje kipihenni a Dunaújváros elleni vereséget és Horváth Rolandnak a továbbiakban az erőnlétre is figyelnie kell, ugyanis novemberben sűrű a naptár. A keddi győri meccs után Debrecenbe utazik a csapat, majd a Békéscsaba elleni kupameccs után Siófokra. Végül a Vasas elleni rendkívül fontos rangadóval zárja az őszt.

Női kézilabda NB I, 10. forduló
ÉRD – Győri Audi ETO KC
2021. november 02. kedd 18:00

Jegyinformációk itt.

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Szoros és fordulatos mérkőzést játszott otthon az Érd a Dunaújvárossal, a K&H Liga 6. fordulójában. Végül a hajrában a vendégek koncentráltak jobban, így 29-26-ra megnyerték az összecsapást.



Szinte napra pontosan egy éve, 2020. október 28-án játszottunk a Dunaújvárossal ugyanígy otthon bajnokit. Akkor 33-28-ra nyertünk, és ezt az eredményt most is aláírtuk volna.
Bár Szalai góljával a vendégek szereztek vezetést, Paróczy hamar egyenlített. 3-3 után a vezetést is átvehettük volna, sajnos a hetes kimaradt és végül a vendégek léptek el kettővel. Horváth Roland időt is kért a 11. percben. Végül Kopecz törte meg az ötperces gólcsendet. Bár Györkös ziccereket hárított, eleinte nem sikerült egyenlítenünk.


A 20. percben aztán Mód találatával 9-9-nél utolértük riválisunkat. Sőt, kicsivel később Paróczynak köszönhetően a vezetést is átvettük. Vukajlovics is remekül szállt be a meccsbe és Szabó is értékesítette a büntetőt, így már 14-11 volt az eredményjelzőn. Sajnos a félidő hajrájában emberelőnyben zárkózott az Újváros, pedig Mód kettős hátrányban is betalált, így 15-14-es vezetésről várhattuk a folytatást.


Hadfi bravúrral indult a második játékrész utána viszont Szalai duplájával fordítottak a vendégek. A 35. percben Szabó Kitti szerezte az első érdi találatot a második félidőben, míg a szenzációsan játszó Paróczy révén 19-18-nál ismét a mieinknél volt az előny. Ráadásul a kétgólos vezetésért is támadhattunk, azonban sajnos a vendégek gyorsan visszavették a vezetést.
A következő percekben mindkét oldalon akadtak hibák, végül a Dunaújváros tudott ellépni 25-22-re a rutinos Bulath vezérletével. Szabó azonban hetedik hétméteresét is értékesítette, majd Fekete is betalált. A hajrában igazi hetespárbaj alakult ki a pályán. Sajnos az utolsó 5 percben ellépett négy találattal a vendég együttes és ez elégnek bizonyult a győzelemhez, így 29-26-os vereséget szenvedtünk.

K&H női kézilabda liga, 6. forduló
ÉRD–Dunaújvárosi KKA 26–29 (15–14)
ÉRD Aréna, 400 néző. V.: Paska, Vastag

ÉRD: Györkös – Csáki 1, Mód 4, Szabó Kitti 8 (8), Paróczy 6, Kopecz 2, Pécsi.
Csere: Hadfi, Kántor (kapusok), Horváth D., Vukajlovics 3, Kiss D. Zs., Fekete B. 2, Sztankovics, Abilda.

Horváth Roland:

Nagyon sajnálom, mert egy-két játékosom alig kézilabdázott. Meg lehetett volna nyerni ezt a mérkőzést, mert nagyon szépen küzdöttek a lányok, csak azok a szituációk, amiket megbeszéltünk, sok esetben hiányoztak ahhoz, hogy győzni tudjunk.

Szabó Kitti:

Nagyon csalódott vagyok. Úgy gondolom, hogy az egész mérkőzésen végig küzdöttünk, partiban voltunk az utolsó percekig. A végjátékban hibáztunk ziccereket, illetve hátul is, és ez megpecsételte a meccs végkimenetelét.

Hajrá Érd!

Korosztály: 

A 9. helyen álló Dunaújvárost fogadjuk az Érd Arénában. Az előző idényben sikerült meglepni Vágó Attila együttesét. Most is kiélezett mérkőzésre számíthatunk és egy győzelemmel pontszámban is beérhetjük ellenfelünket. Beharangozó.

A bajnokságot 2 győzelemmel kezdte a Dunaújvárosi KKA, a Szombathely (26-23) és a Budaörs ellen (19-31), majd sorozatban 4 vereség következett (Vác, Mosonmagyaróvár, Siófok, Ferencváros). Így Vágó Attila csapata 4 ponttal, a 9. helyen áll.

Csapatunk az előző körben szoros meccsen maradt alul az MTK otthonában, előtte azonban megszereztük első győzelmünket az Alba Fehérvár ellen.

A nyáron jelentős átalakulással kezdte a felkészülést az Újváros. Igaz a házi góllövőlista első három helyezettje - Bulath, Kazai, Szalai Babett - maradt, sőt Bulath Anita immár szakmai igazgatói posztot is betölt a klubban. A rutinos átlövő jelenleg is az élen áll a DKKA házi góllövőlistáján, és az összetettben a második helyezett 43 találattal. Csapatunk legeredményesebb játékosa Kopecz Barbara 33 góllal.

A szélső Kukucska Viktória, az irányító Farkas Johanna, az átlövő Polics Tímea és Borgyos Panna fiatal játékosként, de már NB I-es múlttal érkeztek. Valamint igazoltak külföldi játékosokat is, a 26 éves horvát kapus Gabrijela Bartulovic, a 31 éves német beálló Saskia Weisheitel, valamint két átlövő, a 27 éves szlovén Dominika Mrmolja és a 23 éves cseh Jana Sustková személyében.

Az előző idényben hazai pályán 5 góllal felülmúltuk mai ellenfelünket. Paróczy Sára, Sztankovics Réka és az azóta távozó Kiss-Walfisch Mercédesz egyaránt 6 góllal vette ki a részét a győzelemből. Szükség lesz az ő jó játékukra pénteken is.

Női kézilabda NB I, 6. forduló
ÉRD - Dunaújvárosi KKA
2021. október 29. péntek 18:00

Jegyinformációk itt.

Hajrá Érd!

Támogatóink