Mérkőzés beszámoló

Korosztály: 

A 7. fordulóban a harmadik helyen álló Debrecenhez látogattunk. A rengeteg hiányzó ellenére a 48. percig remekül játszott az Érd, végül azonban érvényesült a papírforma.

Dana Abilda góljával indult a találkozó, majd gyorsan fordított a hazai csapat és 3-1-re ellépett. Klasszikus átlövő hiányában – Alekszandra Vukajlovics és Kopecz Barbara sem tudott pályára lépni -, Szabó Kitti vette hátára a csapatot. A 10. percben 4 gólra nőtt a különbség (6-2), de egy hatékony két és fél perces szakasszal sikerült egyenlítenünk (6-6). Kántor Kamilla először szerepelt kezdőként a kapuban és remek védésekkel igazolta a döntést.

 A félidő hátralévő részében a DVSC 1-2 gólos előnyre tudott csak szert tenni. Dicséretes, hogy a sokkal esélyesebb ellenféllel szemben tartotta a lépést Horváth Roland együttese. Többször sikerült egalizálni, a vezetést azonban nem tudtuk átvenni. A félidő előtt 1 másodperccel Korsós Dorina betalált, így 15-14-es eredménnyel a Loki vonulhatott pihenőre.

A második játékrész elejét megnyomta a Debrecen és 5 gólos különbséget alakított ki (20-15). Csapatunk azonban küzdőszellemből ötösre vizsgázva nem adta fel a harcot. Sztankovics Rékát többször is pazarul játszottuk meg beállóban, ő pedig nem hibázott (összesen 7 gólig jutott). A 40. percben Fekete Bozsana első találatával ismét felzárkóztunk 1 gólra (21-20).

A volt érdi Kovács Anna köszönt be kétszer, de megint csak nem sikerült lerázni lányainkat (25-24). A 47. percben időt is kért Szilágyi Zoltán. Ezután sajnálatos módon két kiállítást is összehoztunk, amely megpecsételte a sorsunkat. Egy 9-0-s rohammal végül eldöntötték a két pont sorsát a hajdúságiak és 34-26-ra megnyerték a találkozót.

K&H női kézilabda liga, 7. forduló
DVSC SCHAEFFLER - ÉRD 34–26 (15–14)
Debrecen, Hódos Imre Sportcsarnok, 800 néző.  V.: Őri, Pozdena

ÉRD: Kántor – Csáki 3, Abilda 4, Mód 2, Paróczy 2, Szabó Kitti 7 (3), Fekete B. 1. 
Csere: Györkös, Hadfi (kapusok), Kiss D. Zs., Horváth D., Sztankovics 7, Kóka, Pécsi, Landi.

Horváth Roland:

Kétes érzésem van: csináltunk egy buta két percet, amiért nagyon bosszús vagyok. A realitás a mai mérkőzés alapján az 5 gól a Debrecennek. Két nap alatt próbáltam valamit összebarkácsolni azokból, akik kevesebbet játszanak illetve így, hogy lövő nélkül utaztunk el. Videózáson megpróbáltuk kielemezni a Debrecen gyengéit, és ezt a lányok nagyon szépen megcsinálták. Le a kalappal előttük, ezért is sajnálom a 8 gólos különbséget, ennyi nem volt ma a két csapat között. Bravúrról talán akkor beszélhettünk volna, ha többen vagyunk. De megdicsértem a lányokat, nagyon szépen küzdöttek.

Sztankovics Réka:

Sajnos rövid a kispadunk és ezért elfogytunk. A végén nagyon sok, gyors lerohanásból könnyű gólokat kaptunk és itt kinyílt az olló. A kisebb periódusokból kell táplálkoznunk: a páros kapcsolatok és a védekezés sok helyen jól működött. Ezeket kell kiragadni.

Hajrá Érd!

A XVII. Üstökös Kupára fiú-, és lány csapatok között is több korosztály nevezett. Az U12-es leányok között végül 8 együttes indult el. Két négyes csoportot hoztak létre, ahonnan a csoportgyőztesek jutottak a döntőbe. A beszámolók szerint remek színvonalú eseményen végül a fináléban a Szeged ellen alulmaradtak a lányok, de Oláh Márk tanítványai így is minden dicséretet megérdemelnek. Még több ilyen tornára van szükség ahhoz, hogy a gyerekek fejlődése töretlen maradjon.

Eredmények:

Kispest - ÉRD   12-27

ÉRD - Kozármisleny    23-14

Mosonmagyaróvár - ÉRD   17-18

Döntő :

Szeged - ÉRD    30-26

Csapat: Ádám Tímea, Balla Viktória, Bíró Ajsa, Botos Csenge, Gábor Alexa, Mezővári Lili, Tomcsányi Dorka

Edző: Oláh Márk 

A torna gólkirálya: 
Tomcsányi Dorka (ÉRD - képünkön szürke mezben) - 35 gól

 Egyhangú edzői szavazatok alapján a torna legjobb kapusa: Fleischakker Lilla (Mosonmagyaróvár KC)

Az U13-asok között a 6. helyen végzett csapatunk, míg az U14-es korosztályban a 8. pozíciót szereztük meg. Az összetett versenyben így az előkelő 4. helyen végzett az Érd! Gratulálunk!

 

További UP-eredmények:

Serdülő I. Osztály:
Érd-DKKA (12-12) 25-25

Ifjúsági I. osztály:
Érd-DKKA (13-14) 23-30 

Ifjúsági III. osztály:
XVI. KMSE - ÉRD 23-30 (11-15)

 

Korosztály: 

Szoros és fordulatos mérkőzést játszott otthon az Érd a Dunaújvárossal, a K&H Liga 6. fordulójában. Végül a hajrában a vendégek koncentráltak jobban, így 29-26-ra megnyerték az összecsapást.



Szinte napra pontosan egy éve, 2020. október 28-án játszottunk a Dunaújvárossal ugyanígy otthon bajnokit. Akkor 33-28-ra nyertünk, és ezt az eredményt most is aláírtuk volna.
Bár Szalai góljával a vendégek szereztek vezetést, Paróczy hamar egyenlített. 3-3 után a vezetést is átvehettük volna, sajnos a hetes kimaradt és végül a vendégek léptek el kettővel. Horváth Roland időt is kért a 11. percben. Végül Kopecz törte meg az ötperces gólcsendet. Bár Györkös ziccereket hárított, eleinte nem sikerült egyenlítenünk.


A 20. percben aztán Mód találatával 9-9-nél utolértük riválisunkat. Sőt, kicsivel később Paróczynak köszönhetően a vezetést is átvettük. Vukajlovics is remekül szállt be a meccsbe és Szabó is értékesítette a büntetőt, így már 14-11 volt az eredményjelzőn. Sajnos a félidő hajrájában emberelőnyben zárkózott az Újváros, pedig Mód kettős hátrányban is betalált, így 15-14-es vezetésről várhattuk a folytatást.


Hadfi bravúrral indult a második játékrész utána viszont Szalai duplájával fordítottak a vendégek. A 35. percben Szabó Kitti szerezte az első érdi találatot a második félidőben, míg a szenzációsan játszó Paróczy révén 19-18-nál ismét a mieinknél volt az előny. Ráadásul a kétgólos vezetésért is támadhattunk, azonban sajnos a vendégek gyorsan visszavették a vezetést.
A következő percekben mindkét oldalon akadtak hibák, végül a Dunaújváros tudott ellépni 25-22-re a rutinos Bulath vezérletével. Szabó azonban hetedik hétméteresét is értékesítette, majd Fekete is betalált. A hajrában igazi hetespárbaj alakult ki a pályán. Sajnos az utolsó 5 percben ellépett négy találattal a vendég együttes és ez elégnek bizonyult a győzelemhez, így 29-26-os vereséget szenvedtünk.

K&H női kézilabda liga, 6. forduló
ÉRD–Dunaújvárosi KKA 26–29 (15–14)
ÉRD Aréna, 400 néző. V.: Paska, Vastag

ÉRD: Györkös – Csáki 1, Mód 4, Szabó Kitti 8 (8), Paróczy 6, Kopecz 2, Pécsi.
Csere: Hadfi, Kántor (kapusok), Horváth D., Vukajlovics 3, Kiss D. Zs., Fekete B. 2, Sztankovics, Abilda.

Horváth Roland:

Nagyon sajnálom, mert egy-két játékosom alig kézilabdázott. Meg lehetett volna nyerni ezt a mérkőzést, mert nagyon szépen küzdöttek a lányok, csak azok a szituációk, amiket megbeszéltünk, sok esetben hiányoztak ahhoz, hogy győzni tudjunk.

Szabó Kitti:

Nagyon csalódott vagyok. Úgy gondolom, hogy az egész mérkőzésen végig küzdöttünk, partiban voltunk az utolsó percekig. A végjátékban hibáztunk ziccereket, illetve hátul is, és ez megpecsételte a meccs végkimenetelét.

Hajrá Érd!

NB II-es felnőtt csapatunk a félidőben 4 gólos hátrányból fordította meg a Vecsés elleni mérkőzést. Továbbá több utánpótlás együttesünk is szép eredménnyel zárta a mögöttünk lévő fordulót.

NB II felnőtt:
Érd U22- Vecsés SE 28-24 (11-15)

U14. I. osztály:

Érd - Budaörs  25-14
Érd - Kispest    21 -23

Serdülő I. osztály:
SZISE - ÉRD 25-31 (9-16)

Ifjúsági I. osztály:
SZISE - ÉRD 28 - 23 (16-11).

Ifjúsági III. osztály
ÉRD - Vecsés SE 37 - 25 (19-9)

Hajrá Érd!

Korosztály: 

A több hiányzó ellenére remekül tartották a lépést az érdi lányok az MTK vendégeként. A hajrában azonban elfáradtunk, így a hazaiak 36-28-ra nyertek a bajnokság 5. fordulójában.

Jól indult a találkozó érdi szempontból, ugyanis Csáki Lilla rögtön az első percben megszerezte a vezetést. Sőt, Kopecz Barbara révén már 3-1-es vendég előny állt az eredményjelzőn a Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnokban. Az első tíz perc végén is 6-5-re vezettünk, az MTK azonban bő öt perc alatt egy 6-0-s rohammal meglépett. Bár már 5-6 gól is volt a két csapat között, de játékosaink nem adták könnyen magukat. Az első NB I-es találatát megszerző Pécsi Villő rögtön háromszor volt eredményes egymást követően, így 15-13-ra sikerült zárkózni a 30. percre. Bár a félidőben 16-13-ra vezettek a házigazdák, de nyílt maradt a találkozó.

A fordulást követően ismét meglépett az MTK, de 23-17 után jött az újabb felzárkózás és bő egy perc alatt hármat sikerült faragnunk a hátrányból. Sőt, a 45. percben Pécsi újabb találatával már 26-24 volt az állás. Innentől azonban a vendéglátók más fokozatra kapcsoltak és hét perccel később már 33-24-re vezettek. A végén már csak a különbség volt a kérdés, Golovin Vlagyimir együttese 36-28-ra nyert, de Horváth Roland tanítványai a több sérült ellenére is remekül helyt álltak a hajráig, a 12 gólig jutó Kopecz Barbara és a 7 találatot szerző Pécsi Villő vezérletével.

 

 

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA, 5. FORDULÓ
MTK–ÉRD 36-28 (16-13)

Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok, 150 néző. V: Asztalos, Szalay

ÉRD: Györkös – Csáki 1, Mód, Sztankovics, Abilda 4, Kopecz 12 (3), Pécsi 7.
Csere: Hadfi, Kántor (kapusok), Kóka, Kiss D. 2, Bódi, Landi, Szabó K. 2 (2).

Horváth Roland:

„Gratulálok az MTK-nak a győzelemhez! Voltak pillanatok, amikor felzárkóztunk, ezeknek örülnünk kell ezzel a kerettel. Ezek a szakaszok mindenképpen dicséretesek a lányoktól, hogy így tudtak teljesíteni. Amikor erre a meccsre idejöttem, már tisztában voltam vele, hogy négy meghatározó játékosomat kell nélkülöznöm, így az is biztos volt, hogy nyerni nem fogunk tudni. Viszont lehetőséget adhattam több fiatalnak is. Mennünk kell tovább és azokra a meccsekre koncentrálni, ahol pontokat szerezhetünk, illetve bravúrt is kell hoznunk. Reméljük sérültjeink is meggyógyulnak a folytatásra!”

Kopecz Barbara:

„Azt gondolom, hogy 45 percig meccsben voltunk, de elfáradtunk, mivel rövid a kispad a sok sérült miatt. Ma ennyi volt benne. Sajnálom, hogy a végére nyolc gól lett a különbség.”

Folytatás jövő pénteken 18 órától, amikor a Dunaújváros látogat az Érd Arénába.

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Fordulatokban gazdag, végletekig kiélezett mérkőzést láthatott szerda este az Érd Aréna közönsége, amelynek nagy örömünkre happy end lett a vége. Ugyanis csapatunk megszerezte első győzelmét a bajnokságban, mivel nagy csatában sikerült legyőzni 29-28-ra az Alba Fehérvár együttesét.

Elcsépelt közhelynek is hangozhat a „szív diadala” kifejezés, de aki ott volt szerda este az Érd Arénában, az a saját szemével láthatta, hogy valóban annak köszönhette az Érd az idei szezonban az első bajnoki pontjait, hogy a játékosok végig teljes szívvel küzdöttek. Aztán 46 másodperccel a vége előtt Paróczy Sára – mint utóbb kiderült győztes – találatánál egy emberként ugrott fel mindenki a kispadon és a lelátón egyaránt, hogy aztán Kántor Kamilla újabb bravúrjánál már mindenki állva tapsolja ezt a csapatot.

A hajrá izgalmai előtt azonban kanyarodjunk vissza a mérkőzés elejére, hogy miként is jutottunk el ezekhez az euforikus pillanatokhoz. Bár az Alba Fehérvár szerzett vezetést, Vukajlovics és Abilda vezérletével a 10. percben már 6-3-ra vezettünk. Ezt követően viszont rákapcsoltak a vendégek és egy 6-0-s rohammal öt perc alatt már náluk volt a háromgólos előny. Jött is az időkérés Horváth Rolandtól. A 22. percben aztán Paróczy Sára kétszer is villant, előbb beállóból, majd lerohanásból is bevette Pijevic kapuját, így 12-12-nél sikerült utolérni riválisunkat. Ezúttal Boris Dvorsek kért időt, de nem tudott hasonló előny kialakítani a vendégcsapat, sőt a 26. percben Paróczy újabb találatánál már 15-14-re vezettek a mieink. A félidőre mégis a Fehérvár mehetett egygólos előnnyel (15-16).

A második játékrész elején úgy tűnt, mintha kicsit az öltözőben maradt volna csapatunk. Az első hazai találatra hat és fél percet kellett várnia. Ekkor a végig rendkívül gólerősen játszó Kopecz Barbara volt eredményes hétméteresből (16-18). Ezt követően volt lehetőségünk egyre zárkózni, de elől kimaradt a helyzet, míg a székesfehérváriak nem hibáztak és egy helyett hamar négy lett közte. Sőt, a 39. percben Triscsuk Krisztina gólja után már öt volt a két csapat között (16-21). A korábbi válogatott játékos azonban rosszul esett a gólja után és megsérült. Ezúton is jobbulást kívánunk neki. Triscsuk kiválása kicsit megzavarta a vendégeket, továbbá a meccsbe csereként remekül beszálló Kántor Kamilla bravúrjai is, aki fontos védéseket mutatott be a kapuban.

Közben elől is sikerült gólra váltani a lehetőségeket és a 47. percben Paróczy révén egyre zárkózott az Érd (21-22). Igaz ekkor még egyenlíteni nem sikerült, de nem sokkal később ismét beállósunknak köszönhetően az is meglett 23-23-nál. Azonban a túloldalon Takó Viktória villant kétszer és újból kettő volt közte. És itt hoznám ismét elő az elején emlegetett szív diadalát. Ugyanis Horváth Roland tanítványai nem törtek össze, hogy ismét nem sikerült átvenni a vezetést, hiába egyenlítettek, hanem újra megpróbáltak kiegyenlíteni. A hajrában mégis rendre a Fehérvárnál volt az előny, igaz ekkor már csak eggyel mentek a vendégek. Aztán az 58. perc végén Vukajlovics emberhátrányban lőtt egy parádés gólt átlövésből (28-28), majd következett a cikk elején már leírt utolsó perc, a mi szempontunkból mesébe illő lezárással. A lányok egy CSAPATKÉNT küzdöttek és ennek meglett a jutalma, hiszen nagyon fontos győzelmet arattak otthon az Alba Fehérvár ellen!

 

 

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA, 4. FORDULÓ
ÉRD–ALBA FEHÉRVÁR KC 29-28 (15-16)

Érd, 400 néző. V: Bíró Á., Kiss O.

ÉRD: Györkös – Csáki L., Vukajlovics 7, Szabó Kitti 2 (1), Sztankovics, Kopecz 9 (2), Abilda 3.
Csere: Hadfi, Kántor (kapusok), Horváth D., Mód 2, Kiss Dorottya, Paróczy 6, Pécsi.

Horváth Roland:

„Borzasztóan nehéz mérkőzés volt és ezzel tisztában is voltam, illetve a lányok is tudták, hogy mennyire fontos találkozó ez, hiszen ezt követően megint olyan meccsek következnek, amelyek nagyon nehezek lesznek. Le a kalappal a lányok előtt, hogy többször is felálltak hátrányból. Ez egy nagyon jó kiindulópont, hogy lássuk azt, mire vagyunk képesek és ebben még van szerintem több és bízom benne, hogy úgy fog alakulni minden, ahogy én gondolom.”

Aleksandra Vukajlovics:

„Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült nyernünk, mert rendkívül fontos volt ez az összecsapás számunkra. Ahogy számítottunk rá, nehéz párharc volt. Gratulálok a csajoknak ehhez a küzdéshez, és, hogy nem adtuk fel egyszer sem.”

Gratulálunk mi is a csapatnak ehhez a győzelemhez! Most válogatott szünet jön és legközelebb október 20-án az MTK vendégeként lépnek pályára a mieink.

Szép volt lányok! Hajrá Érd!

Korosztály: 

A K&H Liga 3. fordulójában a Ferencvárost fogadtuk az Érd Arénában. A sokkal esélyesebb ellenféllel szemben nem tudtuk felvenni a ritmust és már az első félidőben nagy hátrányba kerültünk, végül 36-18-as vereség lett a vége.

Kopecz Barbara szerzett vezetést csapatunknak hétméteresből, Györkös Rebeka pedig védte Stolle első lövését, így remekül kaptuk el a rajtot. Gyors lerohanásgólokkal azonban fordított az FTC és a 6. percre 4-1-re ellépett. Jött is az időkérés Horváth Rolandtól, és Paróczy Sára gyönyörű támadást követően szépített is (2-4). Hosszú távon azonban nem tudtuk megtörni a vendégek lendületét és volt játékosunk Janurik Kinga is jól védett a túloldalon.

Hamar jönnie kellett a második időkérésnek is, ám továbbra sem tudtunk közelebb kerülni. A 19. percben először vezetett a mérkőzésen 10 góllal a címvédő (5-15). Próbálta rotálni az embereket vezetőedzőnk. Támadásban mindenki pályára került, de nagyon jól állt a lábán a Fradi védelme, elöl pedig a gyorsindításokat remekül használták ki. A szünetben 8-24-es állást mutatott az eredményjelző.

A második játékrészben Vukajlovics vezérletével eredményesebben támadtunk, és a korábbi ferencvárosi, Hadfi Gréta egy hétméteres hárítása után többször is parádés védést mutatott be a kapunkban. Így valamivel közelebb zárkóztunk ellenfelünkhöz, de hozzá tartozik a meccs képéhez, hogy a zöld-fehérek ekkorra kissé már visszavettek az első félidő nagy tempójából (12-26).

A 45. percre visszaállt a félidei különbség, így ezt a negyed órást szakaszt egálra hozták Szabó Kittiék. A játék képe továbbra sem változott. Az érdi lányok nem adták fel a harcot, Hadfi továbbra is remekül védett, de a fővárosiak tovább növelték előnyüket, és végül 36-18-ra megérdemelten nyertek.

 

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA, 3. FORDULÓ
ÉRD–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 18–36 (8–24)

Érd, 600 néző. V: Őri, Pozdena.


ÉRD: Györkös – Csáki L., Mód, Szabó Kitti 3, Paróczy 4, Kopecz 4, Abilda. 
Csere: Hadfi (kapus), Vukajlovics 4, Horváth D., Kiss Dorottya 1, Pécsi, Monori, Sztankovics 2.

Horváth Roland:

Ekkora különbség van a két csapat között. Az első félidő olyan tempójú volt, amiről mi csak álmodunk. Biztosan sokan megrónak ezért, de egy ilyen csapattól, mint amilyen az FTC is, ki lehet kapni ennyi góllal. Ezt a BL-ritmust modellezni sem tudjuk az edzéseinken. Akkora a fizikai fölény, hogy ha én állnék be kézilabdázni, nekem is megterhelő lenne. Csúnyán fogalmazva, nekünk le kellett játszanunk ezt a mérkőzést. Készülni kell azokra a meccsekre, ahol van esélyünk pontot gyűjteni.

Hadfi Gréta: 

Nagyon izgatottan vártam a mérkőzést, talán túlzottan is izgultam. A pályára lépésnek nagyon örültem, viszont nekünk a jövőben – bízom benne, hogy össze fogjuk szedni magunkat – még komolyabban kell dolgoznunk. És nem a Ferencváros ellen kell pontokat szerezni, hanem azok ellen a csapatok ellen, ahol van esély. Bízom benne, hogy mind elöl, mint hátul stabilabban összeállunk majd. Sajnos ez ma ennyire volt elég. A Ferencváros most is profin állt a mérkőzéshez, és maximálisan komolyan vette. Gratulálok nekik.

A következő mérkőzést ismét hazai pályán játsszuk, szeptember 29-én az Alba Fehérvár ellen.

Hajrá Érd!

 

Korosztály: 

Csapatunk a Mosonmagyaróvár ellen lépett pályára a bajnokság 2. fordulójában és már az első félidőben nagy hátrányba került. Innen még sikerült 4 gólra visszakapaszkodni, de a végére elfáradt az Érd és végül 35-26-os vereséget szenvedett.

Az összecsapás elején a hazaiak gyors indításaival nem tudott mit kezdeni a védelmünk, az 5. percben 4-1-es mosonmagyaróvári vezetésnél időt is kellett kérnie Horváth Rolandnak.

Sajnos támadásban sem találtuk a ritmust, az első 12 percben csak Kopecz Barbara tudott gólt lőni, míg a túloldalon korábbi játékosunk, Tóth Gabriella szerzett szép gólokat. A 17. percben Stranigg hétméteresével először nőtt kétszámjegyűre a különbség (14-4). A félidő végéig szinte állandósult a Lajta-partiak előnye. Ekkor már Kántor Kamilla védte a kapunkat, aki egy üreskapus találattal megszerezte első találatát az Érdben, ráadásul ez volt egyben az első gólja is a magyar élvonalban. A végén még Alexandra Vukajlovics is betalált, így a szünetben 22-13-at mutatott az eredményjelző.

A második játékrész kezdetén Mistina Kitty parádézott a vendéglátó kapujában, így nem tudtunk közelíteni. Ennek ellenére fantasztikusan küzdöttek a lányok és Paróczy ill. Kopecz vezérletével a 45. percben 4 gólra felzárkóztunk, de ennél közelebb nem sikerült férkőznünk. Hiába Hadfi Gréta remeklése, egy 5-0-s rohammal eldöntötte a találkozót Gyurka János együttese és végig vezetve 35-26-ra megnyerte a találkozót.

Női kézilabda NB I, 2. forduló
Motherson-Mosonmagyaróvári KC SE–ÉRD 35–26 (22–13)
Mosonmagyaróvár, UFM Aréna, 800 néző. V.: Sándor I., Szikszay

ÉRD: Györkös – Csáki 3, Mód 3, Szabó Kitti, Paróczy 6 (3), Kopecz 5, Fekete B. 2
Csere: Kántor 1, Hadfi (kapusok), Sztankovics 1, Vukajlovics 5, Abilda, Monori, Horváth D., Pécsi, Kiss Dorottya

Horváth Roland:

Teljesen érthetetlen módon odaajándékoztunk egy teljes félidőt a hazai csapatnak. Ezzel el is dőlt a meccs, mert az csak üres beszéd, hogy az eredményt nézve feljöttünk a második félidő közepén. Nagyon csalódott vagyok, nem szívesen adom a nevem olyan teljesítményhez, ami után azon kell gondolkodni, hogy mit is akarunk.

Horváth Dóra:

Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést. Nem tudtuk megakadályozni a Mosonmagyaróvár gyors lerohanásait, nagyon könnyen lőttek gólokat. A félidőben megbeszéltük, hogy erősebben kell védekeznünk, és megmutattuk, hogy tudunk küzdeni és ha akarunk, akkor gólokat lőni és jobban játszani. A második félidei játékunkra kell alapozni a jövőben.

Legközelebb szeptember 22-én, 18 órakor lépünk pályára, hazai pályán a Ferencváros ellen!

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Csapatunk megkezdte a K&H női kézilabda-bajnokság 2021/22-es idényét. Az Érd hazai pályán fogadta a Váci NKSE együttesét és küzdelmes mérkőzésen 27-22-es vereséget szenvedett.

Csáki Lilla góljával kezdődött a szezon első hazai összecsapása, majd gyorsan fordított a Vác és a 10. percben 5-2-re elhúzott. Györkös Rebeka ezután nagyon elkapta a fonalat, parádézott a kapunkban, elöl pedig Csáki szórta meg magát. Mód Noémi is remekül szállt be és a 18. percben 8-8-nál utolértük ellenfelünket.

Sőt! Pár perccel később, 11-10-nél már nálunk volt az előny. Sajnos ekkor vezetett utoljára a találkozón az Érd. A félidő hátralévő részében sorban góllal végződtek a váci támadások, hazai oldalon pedig Kopecz Barbara tudott csak betalálni, így a szünetben 12-16-ot mutatott az eredményjelző.

A fordulás után tovább hízott a vendégek előnye. Hámori Konszuélát nem tudta tartani a védelmünk: a 33. percben már 7 gól volt a különbség (12-19). Györkös tartotta ekkor meccsben a csapatunkat, támadásban pedig Paróczy Sára villant többször is. Negyed órával a vége előtt Mód lövése után 3 találatra felzárkóztunk (19-22). Ottó Katalinnak kellett időt kérnie, majd 2 perces kiállítások borzolták a kedélyeket.

A hajrá ismét a váciaké volt, Kuczora Csenge pedig könyörtelenül lőtte a hétmétereseket és a védelmük is összeállt. Paróczy még szépített, de az Érd végül 27-22-es vereséget szenvedett. Horváth Roland lányai végig hajtottak és a küzdőszellemre egy pillanatig sem lehetett panasz.

Gratulálok a Vácnak. Azt amit csinálnak, azt nagyon jól csinálják. Azt nem lehet tőlük elvenni, hogy ez a fiatal társaság nagyon szívósan védekezik, kombinál és jól össze van rakva. Annyira megnehezítik a támadójátékunkat, hogy látszik is mennyi gólt tudtunk lőni. Azért rengeteg olyan dolog is van, amit nem így képzelnék el. Továbbra is ott tartunk, hogy egy-két játékos hosszabb sérülésből tér vissza, nekik még idő kell. Ez a két hónap még így is kevés volt, de látom, hogy szépen lassan haladunk előre hétről-hétre ebben is.

Kikaptunk 5 góllal, de nagyon szépen küzdöttek és harcoltak a lányok. Akarják csinálni ás biztos vagyok benne, hogy sok örömet fognak okozni. Örülök annak, hogy nem adják fel egy percig sem. Annak ellenére sem, hogy a Vác azért jobb erőt képvisel és tapasztaltabb is talán. – nyilatkozta Horváth Roland a mérkőzés után.

Mód Noémi:

Gratulálok a Vácnak. Az első félidőben jól kezdtük a mérkőzést és fordítani is tudtunk. A második félidőben nagyobb különbség alakult ki és csak kapaszkodni tudtunk az eredmény után. Próbáltunk mindent megtenni, de sokat hibáztunk. Ezeket kell kijavítani és menni tovább, küzdeni.

Női kézilabda, NB I, 1. forduló
ÉRD–VÁCI NKSE 22–27 (12–16)
Érd, 350 néző. V.: Bóna, Földesi
ÉRD: Györkös – Csáki 5, Szabó K. 2, Kopecz 3 (3), Paróczy 6, Vukajlovics 1, Fekete B. 1
Csere: Kántor, Hadfi (kapusok), Horváth D., Mód 3, Kiss D. Zs., Sztankovics, Monori 1, Abilda

Egy csapat, egy szív!
Hajrá Érd!

Korosztály: 

Az Érd fordulatos mérkőzésen 24-24-es döntetlen játszott a nyár utolsó felkészülési meccsén az élvonalba frissen feljutó Vasas ellen. Horváth Roland lányai a második félidőben szinte végig vezettek, de a végén meg kellett küzdeni az egyenlítésért.

Hosszú idő után ismét az Érd Arénában, saját közönsége előtt léphetett pályára csapatunk. A Vasas elleni felkészülési mérkőzésen a vendégek szerezték meg a vezetést, majd a 8. percre 4-1-re elhúztak. Jött is az időkérés hazai oldalon, de ez sem tudta megtörni az angyalföldiek lendületét. A harciassággal nem volt probléma, Szabó Kittiék csúsztak-másztak és sikerült 2 gólra feljönni (5-7). Bár a Vasas innen még 5 góllal ellépett, Kántor Kamilla védéseinek is köszönhetően egy 8-0-s parádés szakaszt produkált együttesünk. Kopecz Barbaráék (az átlövő végül 9 gólig jutott) egy 11 perces „hajrát” nyitottak és a félidőben már 3 góllal nálunk volt az előny (13-10).

A fordulás után az Érdnek is sikerült 5 gólos előnyt kialakítania a kilátogató közönség legnagyobb örömére. A 37. percben aztán hirtelen elnémult az Aréna, Szabó Kitti kapott a térdéhez, majd csak sántikálva tudta elhagyni a pályát. Szerencsére nagyobb volt az ijedtség, mint a baj. Pár perc múlva taps kíséretében vissza is tért a pályára, és rögtön góllal is fejeztük be irányításával a támadást (18-15).

Ezután stabilizálódott a 2-3 gólos érdi előny, mígnem a 49. percben sikerült kiegyenlíteni a Vasasnak. Az utolsó 10 perc ki-ki mérkőzést hozott, de folyamatosan csapatunknál volt az előny. 1 perccel a vége előtt átvette a vezetést a kék-piros együttes (23-24). Horváth Roland időt kért, Alekszandra Vukajlovics pedig bedobta az utolsó gólt az összecsapáson, ezzel kialakítva a 24-24-es végeredményt.

Felkészülési mérkőzés
ÉRD - Vasas SC 24-24 (13-10)

ÉRD: Kántor - Csáki 1, Vukajlovics 5, Szabó K., 3, Paróczy 2, Kopecz 9, Abilda 1
Csere: Györkös (kapus), Horváth D., Kóka 2, Kiss D. 1, Monori, Landi

Támogatóink