Mérkőzés beszámoló

Korosztály: 

A K&H Liga 2. fordulójában a címvédő Győrt fogadtuk az Érd Arénában. Az első félidei hat gólos hátrány ellenére nem adta fel csapatunk és sikerült időként megnehezíteni a vendégek dolgát. A Győr végül magabiztosan 35-22-re megnyerte a találkozót.

107 nap telt hazai mérkőzés nélkül az Érd Arénában, és nem is találhattunk volna előkelőbb ellenfelet a bajnoki címvédő Győri Audi ETO KC-nál, hogy lezárjuk ezt a hosszú meccs nélküli időszakot. A találkozó előtt pedig egy különleges ünnep is volt, hiszen klubunk vezetősége köszöntötte a nyári junior-világbajnokságon ezüstérmet szerző és egyben születésnapját is ezen a napon ünneplő Csáki Lillát, valamint Kiss Zsófiát.

A két csapat keretértékét nézve nem sok kérdés volt, hogy melyik együttes örülhet majd a találkozó végén, ennek ellenére egy jó lehetőség volt ez az összecsapás, hogy az érdi lányok megmutassák, mire képesek egy BL-sztárcsapat ellen. Egy labdaszerzést követően a vendégek lőtték az első találatot. Az 5. percben aztán Paróczy törte meg a gólcsendet, 3-1-re szépítve ezzel. Hét perc játék után 5-1-es hátránynál Horváth Roland időt kért, ami után Gerencsér vette be korábbi csapata kapuját. A 15. percben a vendégek 9-3-ra vezettek, de lehetett volna több is, ha Kántor vagy épp a kapufa nem hárít hátul. Mindkét együttes jól védekezett, így visszafogottan potyogtak a gólok, de a Győr így is folyamatosan ellépett. Közben a mieink bő hét percig nem vették be Solberg kapuját. Mínusz kilencről aztán a szünetre sikerült visszajönni 14-8-ra Kopecz utolsó másodperces góljának köszönhetően.

A második játékrész parádésan indult, hiszen Puskás és Fekete találatával 14-10-re zárkóztunk. Sőt, Dávid-Azari ziccerével még kevesebb is lehetett volna, de sajnos az a lehetőség kimaradt. Aztán nem sokkal később Hadfi hetest fogott, Ábrahám révén pedig már csak három volt a hátrányunk 17-14-nél. Sajnos a vendégek megrázták magukat és a 40. percben már ismét hat volt közte, időt is kért Horváth Roland. 15 perccel a vége előtt 25-17-re vezetett a kisalföldi együttes. A mieink azonban nem adták fel és fiatal játékosaink sem illetődtek meg a BL-győztesekkel felálló ETO-tól és nagyot küzdöttek azért, hogy minél kisebb maradjon a különbség a két csapat között. A hajrában a győriek kihasználták fölényüket és végül 35-22-re megnyerték a mérkőzést!

 

Horváth Roland:

„Ilyen világsztárok ellen nekünk a mérkőzés közben is idő kell, hogy tudjunk ilyen sebességhez alkalmazkodni. Annak örülök, hogy a második félidőben ezt már meg tudták csinálni a lányok.  Amit kértem tőlük az öltözőben, azt maradéktalanul végrehajtották. Az a jó, hogy ilyen fiatalon, így tudták ezt a második játékrészt abszolválni. Látom, hogy megértik, amit szeretnék. Ez nagyon fontos, mert az a lényeg, hogy fejlődjenek és jó kézilabdázók legyenek. Látom a fejlődést, most nem szabad türelmetlennek lenni. ”

Puskás Lilla:

Az első félidőt elég megszeppenve kezdtük, 15 perc kellett hozzá, hogy felvegyük az iramot. Az első játékrész második felében már tudtunk szép helyzeteket kialakítani. A második félidőt kifejezetten jól kezdtük, látszott, hogy élvezzük a játékot. Mind védekezésben, mind támadásban jó dolgokat tudtunk csinálni. Ebből kell építkezni. Az utolsó 15 percre kicsit elfáradtunk, de így is büszke vagyok lányokra.”

K&H női kézilabda liga, 2. forduló
ÉRD–GYŐRI AUDI ETO KC 22–35 (8–14)
Érd Aréna

ÉRD: Kántor – Dávid-Azari 4 (2), Ábrahám 4, Puskás 3, Paróczy 2, Kopecz 5 (3), Fekete B. 2. 
Csere: Hadfi, Csapó Kyra (kapusok), Horváth D., Csiszár-Szekeres, Gerencsér 2, Csáki Zs., Sztankovics, Csáki L.

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Megkezdődött a női kézilabda K&H Liga 2022-2023-as idénye. Csapatunk az újonc NEKA otthonában lépett pályára, ahol a magabiztos első félidő után szorosabban alakult a hajrá, de Horváth Roland tanítványai végül 31-30-as sikert arattak.

Egy hosszú alapozás után sosem egyszerű az első tétmérkőzés lejátszása, ráadásul idegenben kezdett csapatunk a fiatalokkal felálló NEKA ellen. A hazaiak szerezték meg a vezetést, de Kopecz Barbara révén gyorsan megvolt az 2022/23-as szezon első érdi gólja, amivel egyenlítettünk. A találkozó elején rendre magánál tudta tartani a vezetést az újonc és a 6. percben már kettő volt az előnye (5-3). Emberhátrányba került az Érd, de Ábrahám találatával így is sikerült a fordítás (5-6). Innen még felállt a NEKA és átvette a vezetést, de a meccsen utoljára volt a hazaiaknál az előny (7-6). Együttesünk szép fokozatosan otthagyta ellenfelét, és a 23. percre már 6 gólra duzzadt  a különbség (9-15). A szünetig a NEKA mindössze egyet tudott ledolgozni a hátrányából, így magabiztos vezettünk (13-18).

A fordulás után Horváth Roland lányai kézben tartották a mérkőzést. A 43. percben kettőre csökkent az előnyünk (21-23), de Fekete, Paróczy és Kopecz is betalált, amivel gyorsan visszaállítottuk az 5 gólos fórt (21-26). Nem adta fel azonban a küzdelmet Bohus Bea fiatal gárdája és a hajrához érve egy gólra megközelítette csapatunkat (27-28). Az utolsó két percre emberhátrányba is kerültünk, egyenlítenie azonban nem sikerült Csíkos Lucáéknak. Fekete Bozsana remekbe szabott egyéni akciója pedig minden kérdést eldöntött, így végül izgalmas véghajrát követően, 31-30-ra nyerve a NEKA ellen, sikerült két ponttal indítani az új idényt.

Folytatás két nap múlva a címvédő Győr ellen, immár hazai pályán.

Horváth Roland:

„Gratulálok a NEKA-nak, ha igy fognak harcolni, pontokat fognak gyűjteni. Az öt góllal megnyert első félidő után megnyugodtunk, pedig tudtuk, hogy a fiatalok harcolni fognak az utolsó pillanatig. A második félidőben megnehezítettük a saját dolgunkat, örültem, mert ilyen mérkőzésekre szükség van. Tetszik mindaz, amit a NEKA képvisel, további sok sikert kívánok nekik.”

Dávid-Azari Fruzsina:

„Az első meccs mindig kicsit izgulós, de azt gondolom, hogy nagyon sokat fog érni ez az idegenben megszerzett két pont. Örülök neki, hogy itt tudtunk győzni és gratulálok a fiataloknak, mert szépen küzdöttek a végéig. Biztos vagyok benne, hogy sok csapat meg fog itt szenvedni.”

K&H női kézilabda liga, 1. forduló
NEKA – ÉRD 30–31 (13–18)
Balatonboglár, NEKA Sportcsarnok

ÉRD: Csapó Kyra – Dávid-Azari 4, Ábrahám 1, Puskás 3, Sztankovics, Kopecz 11 (6), Fekete B. 5. 
Csere: Hadfi (kapus), Csiszár-Szekeres, Horváth D., Gerencsér 2, Paróczy 5.

Hajrá Érd!

Fotó: NEKA.

Korosztály: 

Múlt héten játszották utolsó bajnoki fordulójukat a legkisebb utánpótlás csapataink. Schóber János, az U8-9-es lányok edzője utoljára ült a kispadon. A beszámolója és búcsúja a cikkben olvasható.

Végre U8 II. csapatunk is teljes létszámmal, hiányzó nélkül léphetett pályára. A gyerekek nagy része a sok betegség miatt ma érezhette meg a kézilabda szépségeit. A kapott és lőtt gólok utáni érzelmek látszottak a gyerekek, és szüleik arcán is. Ők, most kezdték el kóstolgatni, hogy nem véletlenül kell a szorgalom, a kitartás, lelkesedés, mert bizony az ellenfelek szintén a pályán vannak!

U8 I. csapatunkban 5 másodikos és 3 elsős kislány szerepelt. 2 elsős kislányunknak ráadásul szintén élete első meccse volt. A legnagyobb öröm, hogy elsős kis kapusunk remek védésekkel, míg társai több góllal is letették névjegyüket!

U9  II. csapatunkban lévő lányaim mindannyian bemutatták, hogy kell zúgó pofonok között is két embert kicselezve, akár földön fekve is gólt lőni. És az akarat, hogy komoly hasfájással lehet szuperül védeni. 

U9 I. lányaimról csak annyit, hogy 2 két meccsen 1 potyagólt engedtek az ellenfeleknek miközben 20 perc alatt egyszer 29, majd 33 gólt lőttek! Bevallom, amikor esik, kel, tépik, nyúzzák a lányokat, de ők csak mennek, és 9 évesen nincs eladott labda, viszont az ellenfél odáig nem jut el, hogy kapura lőjön... Akkor csak a könny csordul ki az öreg edző szeméből... 

Hivatalos eredményt ezekben a korosztálynál nem számolnak, de.. 

U9.
Érd II. - Pázmánd.           15 - 8

Érd II. -Vuk.                     17 - 3

U9.
Érd I. - Székesfehérvár   33 - 1 

Érd I. - DKKA.                   29 - 0

U8.
Érd I. - Rácalmás.             20 - 5

Érd I. - VUK                      17 - 3

Ezúton is tisztelettel megköszönöm, hogy Érden edző lehettem, köszönöm a kedves szülőknek, hogy maximálisan támogatták munkámat, és a gyerekeknek, hogy a kézilabda csodálatos világába velem tették meg az első lépéseket!

Bízom benne, hogy ha ugyanígy folytatják többen is lehetnek élsportolók. Vagy akár válogatottak!!!

Vagy pl így kezdődik az Érd NBI-es csapat névsora: Boros (akár három is), Gdovin (akár három is), vagy Rajzer (akár kettő is), Dudás (akár kettő is) aztán Csépány, Takács, Simurda, Böcsödi, Vajna, Hajba, Máté, stb..... 

Eljött részemről a búcsú ideje. Boldog vagyok, hogy Timi lányom, és Andris fiam is velem voltak ezen a felejthetetlen napon.. 

Hajrá ÉRD!

Schóber János

Korosztály: 

Hazai pályán zártuk a K&H női kézilabda liga 2021/22-es idényét. A Budaörs elleni találkozó egy végig szoros és izgalmas küzdelmet hozott, amelyen végül 29-28-as vereséget szenvedett csapatunk. Így a 12. helyen fejeztük be a bajnokságot.

Mindkét csapat már biztosította bennmaradását az NB I-ben, így a térségi rangadó tétje a 11. hely megszerzése volt. Az Érdnek mindképp szüksége volt a 2 pontra, ha meg szerette volna előzni riválisát.

A vendégek kezdték jobban a találkozót. Varjas-Sipeki Flóra több védéssel mutatkozott be és az 5. percben, 5-1-es budaörsi vezetésnél máris időt kellett kérnie Horváth Rolandnak. Alexandra Vukajlovics törte meg a gólcsendünket, de nem sikerült közelebb zárkóznunk. 8-3-as vendégvezetésnél Hadfi hárított bravúrral és egy jó periódust produkálva a 14. percre máris egy gólra feljött az Érd (7-8). Buday Dániel is magához hívta övéit ezzel felrázva őket és sokáig nem is sikerült egyenlítenünk.

A 22. perc hozta meg ezt a részsikert. Bódi Bernadett volt eredményes (11-11). A fordítás azonban csak később jött össze. A félidő lefújása előtt másfél perccel Vukajlovics góljával először volt nálunk az előny (15-14). A vezetésünket Jovana Jovovics 10 másodperc alatt tette semmissé, így a szünetben döntetlen állást mutatott az eredményjelző (15-15).

A második játékrészt Szabó Kitti góljával indította együttesünk (16-15), és egy darabig sikerült is megtartani az előnyt. A 37. percben azonban fordított a Budaörs és rögtön két gólra el is húzott (17-19). 6 minutum múlva sikerült egalizálni és innentől fej-fej mellett haladtak a csapatok. Többször sikerült egyenlíteni, de a Budaörs mindig egy-két találattal előttünk járt.

A hajrához érve Mód Noémi betöréses akciója végre meghozta az áttörést és átvettük vezetést (25-24). Egy 3-0 rohammal azonban állva hagyott bennünket a vendég csapat (25-27). 5 perccel a vége előtt Jovovics, aki az egész meccsen megállíthatatlan volt megszerezte a 10. gólját is, amivel ismét kettővel elment közvetlen riválisunk (25-27). Még volt lehetősünk egyenlíteni, ez azonban már nem jött össze, a hátralévő időt pedig jól menedzselt a Budaörs és 29-28-ra megnyerte az összecsapást. Az Érd így a 12. helyen zárta bajnokságot.

Köszönjük az egész éves szurkolást és biztatást. Május 23-án (hétfőn) mindenkit szeretettel várunk az Érd Arénában 18 órakor kezdődő szurkolói ankétra!

K&H női kézilabda liga, 26. forduló
ÉRD – Moyra-Budaörs Handball 28–29 (15–15)
Érd Aréna
ÉRD: Hadfi – Bódi 6 (2), Vukajlovics  5, Szabó Kitti 6 (1), Sztankovics 2, Kopecz 3 (2), Fekete B. 3
Csere: Kántor (kapus), Horváth D., Mód 2, Paróczy 1

Hajrá Érd!

Fotó: Horváth Balázs

Korosztály: 

Vasárnap az utolsó idegenbeli találkozóján, Szombathelyen lépett pályára csapatunk, ahol végül 34-30-ra alulmaradt. A vereség ellenére biztossá vált, hogy az utolsó forduló eredményétől függetlenül a következő idényben is az első osztályban játszik majd az Érd!

A szombathelyi mérkőzés előtt egyszerű volt a képlet. Amennyiben csapatunk nem kap ki jobban, mint amennyire hazai pályán legyőzte az SZKKA együttesét (32-25), akkor kiharcolja a bennmaradást. Tudta ezt a Vas megyei gárda is, és rendesen bekezdett a találkozón. Balog Judit védéseinek is köszönhetően az 5. percben már 5-2-re vezetett.

Horváth Roland remek ütemben kért időt, és 6-6-nál máris egyenlő volt az állás. Pődör Zoltán is magához hívta övéit, ennek ellenére a 11. percben már két góllal nálunk volt az előny (6-8). Gyors egymásutánban két kiállítást is kapott az Érd, és a 18. percre Pődör Rebeka góljával fordított a Szombathely (12-11). De ez sem tartott sokáig, Sztankovics Réka révén ismét megfordítottuk az állást (12-13).

A mérkőzés kimenetele szempontjából  fontos megemlíteni, hogy 7 perccel a félidő vége előtt Kopecz Barbarát piros lappal küldték le a játékvezetők. Ennek ellenére mégis sikerült növelni az előnyt, és a szünetre 17-20-as állást mutatott az eredményjelző.

A második félidei gyors gólváltást követően, Szabó Kitti végezhetett el hétméterest, amikor fejbe dobta a hazaiak kapusát Katarina Tomasevicset. Második legjobb góllövőnket is egyből piros lappal állította ki a bíró, így támadásban nagyon nehéz helyzetbe került Horváth Roland csapata.

Nehezen ment a gólszerzés, mégis sokáig tartottuk az előnyt. A Szombathelynek a 47. percben sikerült először előnybe kerülnie a második játékrészben (26-25). Innen még Vukajlovics góljaival sikerült egyenlítenünk (27-27), aztán semmi nem akart bemenni. 5 perccel a vége előtt 5 gólra hízott a hátrányunk (32-27).

A lényeg innentől az volt, hogy elkerüljük a 8 gólos vereséget, ami sikerült is. 34-30-ra nyert a Szombathelyi KKA, ezzel csapatunk bennmaradt az NB I-ben.

Szombaton a Budaörs ellen zárjuk a bajnokságot, amire minden szurkolót várunk. Játékot is hirdettünk, amelyben szavazni lehet a közönség kedvencére. Minden információ a linkre kattintva megtalálható.

K&H női kézilabda liga, 25. forduló
Hungast-Szombathelyi KKA – ÉRD 34–30 (17–20)
Szombathely
ÉRD: Hadfi – Bódi 5, Vukajlovics 8, Szabó Kitti 3 (1), Sztankovics 4, Kopecz 3 (2), Fekete B. 4
Csere: Kántor (kapus), Horváth D., Mód 3, Kiss D. Zs., Takács C., Kóka, Mézes, Paróczy

Hajrá Érd!

A legutóbbi fordulóban, a Dunavarsány elleni rangadón aratott 29-27-es győzelemmel eldőlt, hogy Ifjúsági III. osztályú csapatunk a hátralévő mérkőzésektől függetlenül megnyerte a bajnokságát! További részletek és eredmények a cikkben.

Remekül kezdte a második helyezett Dunavarsány elleni mérkőzést az Érd, amely az első félidőben szinte végig vezetett. A 22. percben Szunyok Réka révén három gólra is nőtt csapatunk előnye (13-10), de innen még felállt a vendég együttes és a nagyszünetre sikerült egyenlítenie (13-13).

A fordulás után ellenfelünk folytatta jó szériáját és egészen a hajráig úgy tűnt, hogy elviszi a két pontot. Az érdi lányok azonban 5 perccel a vége előtt egy időkérés után megrázták magukat. Öt gólt rámoltak be a Dunavarsány kapujába, míg ezalatt csak kettőt kaptak. Urbányi Júlia találata zárta le a mérkőzést, így az Érd 29-27-re megnyerte az összecsapást. A győzelemmel az is eldőlt, hogy csapatunk két fordulóval a vége előtt megnyerte az Ifjúsági III. osztályú bajnokságot és megvan az esélye, hogy százszázalékos mérleggel fejezze be az idényt. Eddig 18 meccsből 18 győzelem a mérleg!

Ifjúsági III. osztály:
ÉRD - Dunavarsányi TE 29-27 (13-13)
 

További eredmények:

NB II felnőtt:
TFSE - ÉRD U22  20-17

Az U13-as csapat is veretlenül szerepelt a hétvégén Budapesten rendezett 9. fordulóban:
FTC - ÉRD I  23-29

ÉRD II - Budai Farkasok  21-20

SZISE - ÉRD I  22-28

SZISE - ÉRD II  17-24

Gratulálunk a lányoknak és edzőiknek!

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Az Érd óriási csatában, remek védekezésének és kapusteljesítménynek köszönhetően 18-17-re legyőzte a Kisvárdát a K&H Liga 24. fordulójában. Csapatunk ezzel két fordulóval a vége előtt hatalmas lépést tett a bennmaradás felé.

Meglepetésre készült Horváth Roland együttese, amelynek a találkozó előtt minden apró pontra szüksége volt a bennmaradás szempontjából. Az első gólra a 3. percig kellett várni, Fekete Bozsana lerohanásból meg is szerezte a vezetést a mieinknek (1-0). A gyors ellentámadásokat a Kisvárda is ki tudta hasznáni és két perccel később már kettővel vezetett (1-3). Hadfi első védése után azonban hamar sikerült egyenlítenünk (3-3).

5 perces gólcsend következett, amit a vendégek szakítottak meg, majd a félidő közepére az első kiállításunkat kihasználva először vezetett 3 találattal a szabolcsi gárda (4-7). Horváth Roland időt is kért, miután Vukajlovics be is talált, és 4 perccel később ismét egyenlő volt az állás (7-7). Kántor Kamilla hétméterest fogott, míg a túloldalon ismét Vukajlovics szerzett gólt betörésből, így a 24. percre máris fordított együttesünk (8-7). Ekkor már 7 perce nem talált be a Kisvárda, így Bakó Botond is magához hívta övéit, és egyenlített is a vendég gárda. A félidő hajrájában sikerült két góllal is ellépnünk, amiből végül egy maradt meg, így 11-10 volt az állás a nagyszünetben.

Hadfi a fordulás után parádésan folytatta a kapunkban és Vukajlovics találatával az Érd szerezte az első gólt. Átlövőnket később ápolni is kellett, de befáslizott bokával tudta vállalni továbbra is a játékot. Ismét egy gólcsendesebb időszak következett. Támadásban pontatlanok voltunk, de a 38. percben Szabó Kitti révén sikerült elmozdulni a holtpontról (13-10).

A második félidőben 13 perc elteltével, Karnik Szabina hétméteresével tudott először gólt lőni a Kisvárda. Kopecz révén pedig emberhátrányban is betaláltunk, így maradt a közte három (14-11). A folytatásban nem sokszor zörrentek a hálók, a hajrára azonban felpörögtek az események. 8 perccel a vége előtt ismét háromra nőtt az előnyünk (16-13). Többször is egy gólra közeledett a Kisvárda, de egyenlítenie nem sikerült. Az utolsó támadásnál is megvolt még az esélyük az egalizálásra, de Hadfi Gréta a helyén volt, így óriási izgalmak után, de megérdemelten 18-17-re az Érd nyerte az összecsapást.

Győzelmével csapatunk négy pontra elhúzott a még kieső helyen álló Szombathelytől, így jövő héten a Vas megyeiek otthonában végérvényesen lezárhatja csapatunk a bennmaradás kérdését.

Horváth Roland:

A bennmaradásért küzdünk, ez az ellenfél számára ilyenkor mindig nagyon nehéz. Egy nagyon jó csapatot tudtunk megállítani, illetve alacsony gólszámon tartani. Ennek nagyon örülök, rendkívül jó volt a védekezésünk és ezáltal a kapusteljesítmény is. Mindig próbálom tanítani a játékosaimnak, hogy miért fontos dolog ez. Nagyon büszke vagyok a lányokra, fantasztikusan küzdöttek. Csapatként funkcionáltak, ez megintcsak kulcskérdés volt a mai nap folyamán. Nekünk most ez egy nagy dicsőség.

Hadfi Gréta:

Mondanom sem kell, hogy mennyire örülök ennek a mai győzelemnek. Nagyot mentek ma a lányok, nekem rendkívül sokat segítettek és látszott, hogy kéz a kézben mindenki extázisban játszott. Nagyon bízom benne, hogy ezt még a további két mérkőzésre is át tudjuk vinni.

K&H női kézilabda liga, 24. forduló
ÉRD–Kisvárda Master Good SE 18–17 (11–10)
Érd Aréna
ÉRD: Hadfi – Bódi 2, Vukajlovics 7, Szabó Kitti 2, Sztankovics 3, Kopecz 3 (2), Fekete B. 1
Csere: Kántor (kapus), Horváth D., Mód, Paróczy, Mézes

Hajrá Érd!

Korosztály: 

A K&H Liga 22. fordulójában remek teljesítményt nyújtva csapatunk 29-24-re legyőzte a Vasast az Érd Arénában és ezzel nagy lépést tett a bennmaradás felé.

A Vasas támadhatott először a mérkőzésen és meg is szerezte a vezetést, de sokáig nem tartott a vendég öröm. A 6. percben Kopecz Barbara hétméteresével először vezettünk a találkozón - és mint kiderült már nem is adtuk ki a kezünkből a stafétát -, majd egy gyors lerohanás után Fekete Bozsana révén megvolt a közte kettő (4-2).

Vukajlovics második gólja után, a 12. percben Szabó Kitti is betalált, így alakult ki a 7-3-as eredmény és Penszki Gergelytől jött is az időkérés. A következő támadás azonban nem hozta meg a sikert a piros-kékeknek. Negyed órányi játék után, több mint 8 perces angyalföldi gólcsend szakadt meg Kajdon találatával (9-5).

A 20. percben már 6 gól volt az előnyünk (12-6). Hadfi Gréta parádézott a kapunkban és 5 perccel később Kopecz passzívnál zúdított a hálóba a szaggatottról, amivel már 8 volt közte (16-8). A félidő végén egy kiállítás után kissé zárkózott a Vasas, míg a mieink nem találtak be a hátralévő időben, de így sem veszélyeztette semmi a vezetésünket. A szünetben 16-11-es állást mutatott az eredményjelző.

A második játékrészben magabiztosan tartottuk előnyünket. 5 gólnál nem tudott közelebb zárkózni a fővárosi együttes. Hadfi továbbra is jól érezte a lövéseket, elöl pedig Vukajlovics hozta magát. A 45. percben ismét a vendég mesternek kellett időt kérnie, csapata ugyanis hiába próbált meg mindent, nem tudott közelebb kerülni (22-16).

Másfél perccel később Kajdon büntetője, majd gyors egyéni akciója után háromra olvadt az előnyünk (23-20). Horváth Roland időkérése azonban megakasztotta a vendégek feltámadását. Az 50. percben Hadfi hárított ziccert emberhátrányban, majd Fekete és Paróczy góljai visszaállították a megnyugtató előnyt (25-20).

Horváth Dóra és Sztankovics Réka, mint két pillér irányították a védelmet. A végén pedig még Hadfi is betalált, így feltéve a koronát csapata és saját teljesítményére. 29-24-re megérdemelten nyert az Érd, és hatalmas lépést tett a bennmaradás irányába. A szurkolók szintén kitettek magukért a rangadón és álló tapssal jutalmazták a végén a produkciót, 

K&H női kézilabda liga, 22. forduló
ÉRD – Vasas SC 29–24 (16–11)
Érd Aréna

ÉRD: Hadfi1 – Bódi, Vukajlovics 6, Szabó Kitti 3, Paróczy 2, Kopecz10 (4), Fekete B. 4
Csere: Kántor (kapus), Horváth D., Sztankovics, Mód 2, Mézes 1

Horváth Roland:

Gratulálok a lányoknak. Örülök, hogy felfogták ennek a mérkőzésnek a súlyát és úgy is álltak hozzá. Védekezésben azért voltak hibáink, nagyon sok két percet kaptunk. Ezeket az egy-egyeket, amikről nagyon sokat beszéltünk, hogy a Vasas miben jó, azokat próbáltuk megállítani. Összességében csapatszerkezetileg sikerült, de nem ledegradálva a Vasast, ha ezeket a szituációkat jobban megoldjuk, akkor az első félidőben akár nagyobb előnyre is szert tehettünk volna.

Támadójátékban nagyon kreatív, jó lábú játékosok játszanak itt, tudom, hogy mire képesek és általában meg is lőjük a 30 gólokat. Aminek nagyon örülök az a kapusteljesítmény, hogy most már mérkőzésről mérkőzésre egyre magabiztosabb. Ez fontos és sorsdöntő is. Dolgozni kell még rengeteget és biztos vagyok benne, hogy akkor meglesz a gyümölcse.

Sztankovics Réka

Pontosan az történt ma a pályán, amire készültünk. Lelkesedésből és keménységből sem volt hiány egyik csapat részéról sem, ami a kétpercek számában is megmutatkozott. Szerintem az volt a döntő, hogy végig keményen védekeztünk. Persze voltak hibák, de próbáltuk kiküszöbölni azokat az egy-egyeket, amikre felkészültünk. Örülök, hogy betartottunk nagyjából mindent, amit megbeszéltünk és borzasztóan örülök, hogy nyerni tudtunk.

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Utolsó előtti idegenbeli mérkőzésünket játszottuk a K&H Liga 21. fordulójában. A Siófok otthonában jó játék és szoros meccs után, végül 31-28-as vereséget szenvedtünk.

Mondhatjuk, hogy „érdi góllal” kezdődött a találkozó, igaz ezt most a korábbi érdi Debreczeni-Klivinyi Kinga lőtte a Siófok javára, és a 6. percig meg is őrizte előnyét a hazai együttes, majd Bódi két találatával sikerült egyenlíteni (3-3). Ezután sokáig küzdöttünk, hogy megszerezzük a vezetést, de minderre a 19. percig kellett várni. Hadfi Gréta sokadik remek védése után, Fekete Bozsana fejezte be gyors akciónkat (10-11). Majd szűk két minutum múlva Bódi gyors lerohanásból talált be és máris kétgólosra nőtt az előnyünk (11-13).

Uros Bregarnak kellett először időt kérnie a meccs során, de ezután ismét Hadfi védése akadályozta meg a Balaton-partiak gólszerzését. Katarina Jezic és Tamara Mavsar révén megpörgette a hátralévő perceket a hazai gárda. 15-15-nél egyenlített a Siófok és az utolsó 6 percben tanúsított gólcsendünknek köszönhetően, 18-15-re vezetett a szünetben.

A második játékrészben négy gólosra is hízott a Somogy megyei csapat előnye (19-15), de innen Fekete és Kopecz révén gyorsan ledolgoztunk kettőt (19-17). Tartotta nehezen megszerzett fórját a Siófok, és a 43. percben már öt is volt közte (24-19).

Csak nem akart összejönni az Érdnek a hátrány lefaragása. 5 perccel a vége előtt még mindig 4 találat volt a különbség (29-25). Bár az utolsó percekre kettőre fel tudtunk zárkózni, de végül lezárta a meccset a Siófok és 31-28-ra megnyerte az összecsapást.

K&H női kézilabda liga, 21. forduló
Siófok KC – ÉRD 31–28 (18–15)

ÉRD: Hadfi – Bódi 6, Vukajlovics 4, Szabó Kitti 3, Paróczy 4, Kopecz 5, Fekete B. 5
Csere: Kántor (kapus), Horváth D., Kiss D. Zs., Mód 2, Sztankovics

Horváth Roland:

Csalódott vagyok, mert ha picit jobban védekezünk - ahogy azt próbáltuk megbeszélni és ezt néha szakaszonként sikerült is teljesíteni. Sajnos az első félidő végén, és a másodikban annyira nem-, akkor tehettünk volna egy kisebb csodát. Nyilvánvalóan a Siófoknak tapasztaltabb, válogatott kézilabdázói vannak, de ettől függetlenül ma ezt a jó sportformájukat el tudtuk volna csípni. Mindenben próbálunk picit fejlődni, védekezésben, kapusposzton is most már a második mérkőzés, amikor azt látom, hogy szépen elindultunk. Ennek nagyon-nagyon örülök. A következő találkozók azok, amelyek nekünk nagyon fontosak lesznek a bennmaradás érdekében.”

Paróczy Sára:

„Én is csalódott vagyok, mert végig küzdöttünk, hajtottunk és mindig meccsben is voltunk, attól függetlenül, hogy a két csapat közt különbség van. Szerintem a kapusteljesítmény ma nagyon jó volt, ebből tudtunk gyors gólokat lőni. Amint összeállt a védekezésünk és tudtunk beszélni, kommunikálni a falban megnehezítettük a Siófok dolgát, támadásban pedig tudtuk hozni azokat a gólokat, amiket akartunk. Ebből kell továbbmennünk és a jövő hétre koncentrálva kiragadni belőle a pozitív dolgokat.”

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

 

Korosztály: 

Bár nagyot küzdött, végül 11 góllal kikapott az Érd a dobogós Debrecentől az Érd Arénában. Horváth Roland vezetőedző a nagyarányú vereség ellenére is dicsérte a lányokat, akik közül kiemelkedően játszott a végül 9 gólig jutó Szabó Kitti és a remekül védő Hadfi Gréta.

A meccset a vendég Debrecen kezdte jobban és a 6. percben már 3-0-ra vezetett. Vezetőedzőnk, Horváth Roland rögtön ki is kérte az első idejét. Csapatunk első gólját 0-4-nél Szabó Kitti szerezte, méghozzá hétméteresből a kilencedik percben. Néhány perccel később viszont már öt góllal ment a Loki. A debreceniek legjobbja a végül 10 gólig jutó Kovács Anna volt. Innentől végig az első félidőben 3-6 gól között ingadozott a különbség a két csapat között, a szünetben 12-17 állt az eredményjelzőn. Szabó és Paróczy Sára 30 perc alatt eljutott 5-5 találatig.

A második játékrészben aztán megint egy 4-1-es rohanással kezdett a DVSC és öt perc után már 21-13-ra vezetett. Jött is Horváth edző újabb időkérése. Szavai azonban nem hatottak, ugyanis újabb öt perccel később már 15-24 volt az állás. Ám ezután következett csapatunk legjobb öt perce a meccsen és Szabó vezérletével a lányok csináltak egy 5-1-es rohanást. Ekkor a remekül védő Hadfi Gréta hétméterest is fogott. Ám a debreceniek megrázták magukat és a hátralévő negyedórát 8-2-re már ők nyerték meg, így pedig végül a meccset is 33-22-re. Csapatunk legjobbja a 9 gólig jutó Szabó volt. 

K&H női kézilabda liga, 20. forduló
ÉRD – DVSC SCHAEFFLER 22–33 (12–17)

ÉRD: Hadfi – Bódi, Vukajlovics 4, Mód 2, Kiss D. Zs., Szabó Kitti 9 (5), Fekete B. 
Csere: Kántor (kapus), Paróczy 5, Horváth D., Kóka, Takács C., Mézes, Sztankovics 1, Csáki 1

Horváth Roland:

Gratulálok a Debrecennek, de szépen küzdöttek a lányaim! A hibáinkból tanulni kell, ám bizakodó vagyok, mert ami az elmúlt időszakban eltűnt néhány játékosomból, azt ma újra láttam rajtuk. Ha így folytatjuk, akkor azokat a meccseket, amik majd igazán számítani fognak nekünk, meg fogjuk nyerni.

Hadfi Gréta:

Gratulálok a Debrecennek, okosan, taktikusan játszott! Ha mi a hibáinkat kijavítjuk és ugyanígy küzdünk továbbra is, akkor a sorsdöntő mérkőzéseinket megnyerhetjük.

Hajrá Érd!

Támogatóink