Klub

Korosztály: 

Az előző évekhez hasonlóan idén is szerepet kapnak saját nevelésű játékosaink a felnőtt csapatnál. Az U20-as vb-ezüstérmes beálló, Kiss Dorottya Zsófia a szerződésének megfelelően a következő idényben is Érden játszik majd.

Kiss Dorottya Zsófia az érdi utánpótlás nevelésből nőtte ki magát és a 2019/20-as szezonban debütált az első csapatban. Ezután minden évben egyre több lehetőséget kapott. Először inkább védekezésben, majd később a támadásoknál is. Az idei bajnokságban 20 mérkőzés alatt 15-ször talált be, ami az eddigi éveket tekintve a legjobb mutató tőle a felnőttek között. Zsófi tavaly nyáron ezüstérmet nyert a magyar női junior válogatottal a Celjében rendezett U20-as világbajnokságon.

Fiatal játékosunk kitölti a szerződését és a következő idényben is az első keretnél számítanak rá.

Örülök neki, hogy jövőre Érden játszhatok. Nagyon szeretek ezzel a csapattal együtt dolgozni és edzeni. Szerintem egy nagyon jó közösség alakult ki, annak ellenére, hogy mostanában nem úgy sikerültek a mérkőzések, ahogy szerettük volna, de ami bennünk van, azt még idén szeretnénk kihozni.

Idén, amikor lehetőséget kaptam, igyekeztem is élni vele. Fejlődnöm még mindenképp kell, mind támadásban, mind pedig védekezésben, és ezen leszek jövőre. – nyilatkozta beállónk.

További sok sikert érdi színekben!

Hajrá Érd!

Bár már közeledik a hétvége, előtte még visszatekintünk az elmúlt időszak utánpótlás eredményeire!

NB II

Moyra-Budaörs Handball U22–Érd U22 29-26 (13-14)

Gólszerzők: Szalai 10, Bilik 5, Urbányi 3, Szunyok, Hajdú 2-2, Erdős, Trinfa, Kálmán, Dicső

U19 I. osztály

Érd–BDSE Nemesvámos 27-27 (13-12)

Gólszerzők: Horváth, Kerekes, Hajdú 5-5, Szalai 4, Nánási, Bilik, Szunyok, Dicső 2-2

U17 I. osztály

Érd–Dabas KC VSE 25-32

Serdülő III. osztály

Albertirsa–Érd 16-33 (7-15) 

U15 I. osztály

Dunaújváros–Érd 18-23 (8-9)

Érd–Tisza Volán 26-17 (12-6)

U15 területi

ÓKSI–Érd 3-37 (1-21)

Érd–Inárcs-Örkény 18-18 (10-9)

U13

Érd–Solymár 28-15 (15-11)

Érd–Tatabánya 42-6 (18-4)

U11

Április 16-án a Vasas Edzőcsarnokában zajlott az U11-es forduló, ahol a lányok két mérkőzést játszottak. Az eredményt nem számolják, de a Budakalász és a BVSC csapata ellen is magabiztosan felülkerekedtek a lányok, mind technikailag, mind csapatjáték tekintetében.

U8-U9

 

Korosztály: 

Júniusban ismét megrendezzük a két héten át tartó Érdi Nyári Kézilabda Tábort, amelyre jelentkezni online űrlapunkon lehet!

Időpontok

06.19-06.23.

06.26-06.30.

Helyszín: Érd Aréna (Első héten Batthyány Általános Iskola is)

Infók:

- A tábor minimum 25 fő jelentkezésével jön létre

- Napi 2 edzés (egyéni képzések, kapusedzés, ügyességfejlesztés) a klub edzőivel kor és tudásszint szerint

- Szabadidős tevékenység, meglepetés program

Korosztály: 6-14 év (lányok és fiúk jelentkezését is várjuk)

Ár: 45.000 Ft/hét

Testvérkedvezmény: 40.000 Ft/hét, illetve ha valaki 2 hétre jelentkezik, akkor szintén ennyi az ár!

Jelentkezni online lehet a www.handballerd.hu weboldalon található űrlap kitöltésével.

Várunk nyári táborunkba!

Rovat: 
Korosztály: 

Bár a bajnokság még tart és nehéz helyzetben vagyunk, hogy megőrizzük NB I-es tagságunkat, de már a jövőre is gondolni kell. Ennek első állomásaként vezetőedzőnk, Simics Judit maradását jelentjük be!

A legutóbbi mérkőzés után nyilatkoztad, hogy amíg matematikai esély van a bennmaradásra, addig mentek előre, viszont már előre is tekinthetünk abban a tekintetben, hogy jövőre is folytatod Érden a megkezdett munkát. Hogy gondolsz a hátralévő mérkőzésekre?

Úgy vélem, hogy profi módon kell hozzáállnia mindenkinek. Nekem edzőként, a játékosoknak pedig játékosként. Én nem is fogom elengedni a bennmaradást, amíg a matematikai esély megvan. Egyébként szerintem a fő feladat az, hogy megtaláljuk azt a lelki állapotot, amellyel az elkövetkező időszakot még tisztességgel végig tudjuk vinni, mert ez a legnehezebb. Amióta idekerültem, ez nagyobb feladat volt, mint a szakmai rész átadása. Éppen a múltkor hallgattam a budaörsi kollégát, hogy rossz hullámban voltak, mennyiszer kikaptak és milyen rossz ez a hangulat szempontjából. Mi szinte az egész évben ebben a hangulatban vagyunk, amikor idekerültem jött egy győzelem, ami kezdésnek jó volt, de aztán az, hogy nem sikerült olyan meccseket nyernünk, amelyekben benne lehetett volna a győzelem is, az megint nem hozott jó hangulatot. Tehát a legnehezebb ez a lélektani állapot volt eddig és ez is lesz a legnehezebb a folytatásban.

Az viszont eldőlt, hogy a következő szezont is Érden folytatod. Mit vársz a jövőtől?

Mindenképpen azt várom, hogy ha a nyáron elkezdhetek egy kerettel egy munkát és ez legyen akár az NB I vagy az NB I/B, akkor a bajnoki rajtig fel tudom készíteni a csapatot az előttünk álló feladatokra. Itt megint nem csak a szakmai részre gondolok. Hanem arra is, hogy egy csapatot ki kell alakítani. Ugyanis attól leszünk csapat, ha egy közösség is vagyunk és egymásért tudunk harcolni. Ez nem megy egyik napról a másikra, ennek ki kell alakulnia. Erre így bajnokság közben nem volt időm, de abban bízom, ha elkezdek egy szezont. akkor ezekben a dolgokban is tudok úgy dolgozni, ahogy szeretnék. Egyébként várakozva tekintek előre a jövő évre, bármilyen fronton is fogunk versenyezni. Az a tervem, hogy sikerüljön egy olyan keretet összeállítani sok fiatalból és néhány tapasztaltabb játékosból, akik tudnak minőségben jót produkálni. Szeretnénk mindenképp a legjobbak között szerepelni, de ha most egy év NB I/B lesz, akkor ott lesz egy évünk arra, hogy összeálljon a taktika és csapattá alakuljunk. Remélem, hogy meg tudjuk mutatni, hogy itt Érden a női kézilabdát azért nem kell eltemetni! Ezen fogunk dolgozni mindannyian.

Mit tekintesz elsődleges feladatnak a jövőre nézve?

Szeretném kialakítani a csapatnak a megfelelő arculatát. Leginkább a célokat, hogy legyen miért dolgozni. És hogy ez ne csak kimondva legyen, hanem a pályán is megmutatkozzon. 

Sok sikert kívánunk a továbbiakban is! Hajrá, Érd!

Felemás eredményekkel zárta utánpótlásunk az előző hetet. A fontos győzelmek mellett a dobogóért harcoló DKKA ellen nem sikerült a bravúr, összességében viszont elégedettek lehetünk!

Az NB II-ben szereplő U22-es együttesünk számára nem volt kérdés a győzelem. Maurer Szandra tanítványai magabiztosan múlták felül ellenfelüket.

NB II

Érd U22–XVI. Ker KMSE 41-16 (16-8)

Gólszerzők: Szalai 12, Horváth, Szunyok 8-8, Dicső 4, Nánási 3, Hajdú, Zimek 2-2, Erdős, Urbányi

Az U19 I. osztályban a tabellán második Dunaújváros vendégei voltunk. Sajnos ezúttal nem jött ki a lépés a mieinknek, így 32-24-es vereség lett a vége.

U19 I. osztály

DKKA–Érd 32-24 (18-8)

Gólszerzők: Szalai, Kerekes 7-7, Dicső, Horváth 3-3, Erdős 2, Szunyok, Hajdú 

„Sajnos az U19-es találkozón semmi nem sikerült úgy az első játékrészben ahogy azt szerettük volna és a második félidei feljavuló játék nem volt elég ahhoz, hogy ekkora hátrányt ledolgozzunk. Vasárnap az NB II-es fordulón több jó egyéni teljesítmény volt, ezúttal könnyed mérkőzést tudtunk játszani” – értékelte ezt a két párharcot a csapat edzője, Maurer Szandra honlapunknak.

Az U19 III. osztályban érdekelt lányaink fontos rangadót nyertek hazai pályán. Oláhné Balog Tünde tanítványai már az első félidőben hét góllal vezettek a tabellán második XVI. ker KMSE ellen, és végül 28-24-re nyertek, így tovább küzdenek a dobogós pozíciókért.

U19 III. osztály

Érd II–XVI. ker KMSE 28-24 (19-12)

A legutóbbi győzelmet nem tudta viszont megismételni az U17-es I. osztályban érdekelt csapatunk. Jól kezdtünk, de a szoros első félidő után végül a dobogóért harcoló Dunaújváros 30-20-ra nyert.

U17 I. osztály

DKKA–Érd 30-20 (12-12)

Gólszerzők: Trinfa 9, Mikolik 4, Márkus, Kálmán 2-2, Dobai, Bomba, Vilovski

U12-es csapatunk mindkét mérkőzését megnyerte a hétvégén. Vértesi-Simó Erzsébet együttese előbb a Százhalombattát múlta felül 27-19-re, majd az Emericus gárdája ellen diadalmaskodott 24-12-re.

Gratulálunk csapatainknak! Hajrá, Érd!

Rovat: 
Korosztály: 

Az idény végén távozik két játékosunk, ugyanis Paróczy Sára és Csáki Zsófi is elhagyja Érdet. Sok sikert kívánunk nekik!

Paróczy Sára a 2020-2021-es szezonban még kölcsönbe érkezett a Váctól, és rögtön meghatározó játékosa lett a csapatnak. Bár az NB I-ben már korábban bemutatkozhatott, de Érden töltötte a legtöbb időt a pályán és első szezonjában 97 bajnoki góllal tette le a névjegyét a 25 éves beálló. Nem véletlen, hogy utána véglegesítették és tavaly is 78-szor talált be, míg idén 22 gólnál jár.

Egy szezon után távozik Érdről Csáki Zsófi. A hivatalosan balátlövő játékos első emlékezetes mérkőzését a Debrecen ellen játszotta, ahol 7 gólt lőtt, majd a következő bajnokin a Dunaújváros ellen ezen is túltett és 12-szer vette be az ellenfél kapuját, de az MTK-nak is 8-at lőtt, így összesen már 40 találatnál jár az idény elején Algyőről érkezett játékos.

Mindkettőjüknek további sok sikert kívánunk!

Fontos győzelmeket arattak utánpótlás csapataink a múlt héten. Volt közte kötelező, de bravúros siker is. Ezekre tekintünk vissza!

Az NB II-ben a Ferencváros U22-es együttesével játszott az Érd. A mieink pedig a szoros első félidő után végül öt góllal nyertek, így továbbra is harcban vannak az ezüstéremért.

NB II

Érd U22–Ferencvárosi TC U22 33-28 (16-14)

Gólszerzők: Hajdú 9, Milkovics 8, Szunyok, Kerekes 5-5, Nánási, Horváth, Szalai, Urbányi, Zimek, Dicső

Szinte hasonló forgatókönyvvel múlta felül serdülő III. osztályú csapatunk a Ferencvárost. Annyi különbséggel, hogy itt a zöld-fehérek jelenleg ezüstérmesek és előtte csupán egyszer kaptak ki a bajnokságban. A mieink azonban remek játékkal tartották otthon a két pontot. Ráadásul ezzel versenyben vagyunk a dobogóért!

U17 III. osztály

Érd–Ferencvárosi TC 33-30 (16-13)

Harmadik fontos sikerünk az U17-es I. osztályban érdekelt serdülő együttesünk nevéhez fűződik. A lányok szintén hazai közönség előtt diadalmaskodtak, méghozzá a Pénzügyőr ellen! Így megszereztük az első győzelmünket a bajnokságban úgy, hogy a félidőben még riválisunk vezetett!

U17 I. osztály

Érd–Pénzügyőr SE 34-30 (14-16)

Gólszerzők: Mikolik 8, Szilágyi 6, Bomba, Vilovski 5-5, Kálmán 4, Trinfa 3, Dobai 2, Márkus

Szép volt lányok! Gratulálunk csapatainknak! Hajrá, Érd!

Rovat: 
Korosztály: 

A 2022-2023-as szezon végén két alapember is távozik Érdről. Fekete Bozsana és Hadfi Gréta is másik csapatban folytatja pályafutását. Mindkettőjüknek további sok sikert kívánunk!

Fekete Bozsana jelenleg a harmadik évét tölti Érden, ahová a 2020-21-es idényben tért vissza. Korábban két évet játszott már együttesünknél. A kiváló balszélső idén is az egyik leggólerősebb játékosunk. Az eddig lejátszott 19 mérkőzésen 78-szor talált be, érdi pályafutása alatt pedig már megközelíti a 300-at is.

Hadfi Gréta egy évvel később, a 2021-2022-es szezonban bajnokként érkezett csapatunkhoz a Ferencvárostól. Első évében már sokat fejlődött és Györkös Rebekával valamint Kántor Kamillával remekül látta el a posztját. Kapus létére két gólt is tudott szerezni az első osztályban.

Mindkettőjüknek további sok sikert kívánunk!

Rovat: 
Korosztály: 

Nagyon fontos sikert aratott felnőtt csapatunk a K&H Liga 14. fordulójában! A kiesési rangadón a mieink több jó teljesítménynek is köszönhetően, nagyot harcolva múlták felül a NEKA együttesét az Érd Arénában!

Vezetőedzőnknek több szempontból is különleges volt a női kézilabda NB I 14. fordulójában a NEKA ellen játszott találkozó. Első hazai győzelmére készült az Érd a bajnokságban, továbbá Simics Judit egyik lánya éppen a balatonboglári csapatot erősítette.

A 2. percben a hazai drukkerek nagy örömére Fekete révén az Érd kezdte meg a gólgyártást. Ez pedig lendületet adott a találkozó elején a csapatnak és a 8. percben már 4-1-es előny állt az eredményjelzőn. Ráadásul négy különböző játékos lőtte az érdi gólokat. Ekkor időt is kért a vendégek mestere, Bohus Bea. Kicsit mindkét együttes megtorpant, aztán a NEKA mozdult el elsőnek erről az állásról. Bár a védekezés jól működött, Hadfi pedig remekelt a kapuban, támadásban akadozott a gépezet. Aztán Dávid-Azari törte meg a bő 6 perces gólcsendünket. 5-3-nál. Bár eleinte ellépni nem sikerült és a vendégek ott loholtak a nyakunkon, a 20. percben ismét hárommal vezettünk. Sőt nem sokkal később először volt négy a két csapat között. Végül a szünetre 11-8-as érdi vezetéssel mehettek a csapatok.

A második játékrész parádésan indult Sztankovics vezérletével – visszatérése és a szeptemberi Mosonmagyaróvár meccs óta először volt eredményes –, aki 4 góllal és gólpasszal járult hozzá, hogy a 35. percben már 17-10-es eredmény állt az eredményjelzőn. Időt is kértek a vendégek. Nyolc gólos hátrányból aztán ötre zárkóztak a bogláriak, de mindig volt valaki érdi oldalon, aki hozzá tudott tenni. Hadfi továbbra is remekelt a kapuban. Az 50. percre fordulva azonban egy emberelőnyt kihasználva 22-19-re jött fel a NEKA. De Dávid-Azari egy labdaszerzést követően góllal zárta le az akciót, így úgy tűnt, ezzel ismét lendületet kaphat a csapat. Sajnos nem így lett és a balatonbogláriak kettőre csökkentették hátrányukat. A hajrá viszont a mieinké volt, így a NEKA elleni 28-24-es sikerrel megszereztük első hazai győzelmünket a szezonban!

K&H női kézilabda liga, 14. forduló
ÉRD – NEKA 28–24 (11-8)
Érd Aréna

ÉRD: Hadfi – Dávid-Azari 8, Gerencsér 1, Ábrahám 1, Kiss 1, Kopecz 8 (3), Fekete B. 3. 
Csere: Horváth-Csapó (kapus), Csiszár-Szekeres, Sztankovics 5, Csáki Zs. 1. 

Simics Judit: – Nagyon feszült voltam a mai mérkőzés előtt. Nyilván ez egy nagyon fontos győzelem volt. Egyrészt azért, hogy végre a saját csarnokunkban győzni tudtunk. Továbbá ahhoz, hogy megmaradjon a lehetőségünk arra, hogy a jövőben is ebben az osztályban tudjunk játszani, ahhoz elengedhetetlen volt ez a siker. Volt több jó egyéni teljesítmény is a csapatban, úgyhogy nagyon büszke vagyok a lányokra és gratulálok nekik!

Hajrá Érd!

Rovat: 
Korosztály: 

Ahogy beszámoltunk róla Simics Judit lett az Érd felnőtt kézilabdacsapatának vezetőedzője. A korábbi kiváló játékos a múlt héten még a férfi kézilabda-világbajnokságon figyelte a mérkőzéseket, de kedd óta már az Érd Arénában tart edzést. Vele beszélgettünk első benyomásairól és az előtte álló kihívásokról.

Gratulálunk a kinevezéshez. Hogy fogadtad elsőre a felkérést?

Meglepődtem, nem számítottam rá, de a kialakult helyzet szerintem mindenkit váratlanul ért.
Az első meglepettség után azon kezdtem gondolkodni, hogy milyen lehetőséget ”dobott” elém az élet. Ilyenkor az ember persze megfontolja és én arra jutottam, hogy nem szabad elszalasztani. Nem könnyű a feladat, de úgy gondolom, hogy még bármi lehet a végkifejlet. Ezen felül én is szeretném megmutatni, hogy az utánpótlás edzői pálya után ezen a szinten is képes vagyok értéket hozzátenni.

A múlt hét óta kint voltam a férfi kézilabda-világbajnokságon és a reptérről egyből Érdre mentem. Felfokozott hangulatba kerültem a napokban.

Felnőtt NB I-es csapatnál ez az első megbízatásod. Mennyivel kell majd máshogy nekiállni a munkának, mint az utánpótlás korosztálynál?

A kézilabda az mindenhol kézilabda, de természetesen azért nem egyforma. Az utánpótlás sem ugyanaz, mint a felnőtt, mint ahogy a férfi sem ugyanolyan, mint a női. A szabályok ugyanazok, de a sebesség, erő és még a taktikai dolgok is különbözőek. Nekem is nehezebb lesz és az ellenfelek is komolyabbak, úgyhogy minden szempontból kihívás lesz A legjobb tudásom szerint igyekszem majd csinálni. Nem voltam még ilyen helyzetben, hogy bajnokság közben kell egy csapatot átvenni. Ez így teljesen más, mint szezon elején. Ilyen rövid idő alatt nem lehet mindennel foglalkozni.

Milyenek az első benyomások?

Az egész társaságon azt éreztem, hogy szeretné előrelendíteni ezt a helyzetet. Fontos, hogy azt látom a csapat motivált, menni akar előre. Három edzés volt eddig és a lányok próbálják teljesíteni az általam kért utasításokat. Persze nem szeretnék egyszerre sokat sem rájuk zúdítani rögtön az elején. Természetesen vannak dolgok, amiken szeretnék változtatni, de fokozatosan haladunk majd.

Pénteken máris egy nagyon fontos mérkőzés áll az Érd előtt. Nem sok idő maradt felkészülni a Békéscsaba ellen.

A legfontosabb, hogy úgy menjünk oda, hogy szeretnénk nyerni. Nem lehet más gondolatunk, csak a győzelem. Ha ez mégsem sikerül, akkor is adjunk bele mindent, ami a csövön kifér és hozzuk ki a legjobbat a lehetőségeinkből.

A csapat mindig az edző lenyomata. Hosszú távon ők fognak engem minősíteni, a játékos pedig saját magát a pályára tett produktummal. Én ebben tudok nekik segíteni és ők pedig nekem. Ennek mindenki maximális akarattal indult neki. Szeretném, hogy a legtöbbet hozzuk ki az első meccsből.

Mi lehet erre az évre a reális célkitűzés?

Figyeltem a bajnokságot. Láttam több meccsét is az Érdnek. Arra most nem volt idő, hogy elkezdjek számolgatni. A pénteki meccs van egyelőre fókuszban. Nem szeretnék olyat kérni a csapatomtól, amit nem tanítottam meg. Erre kell még idő. Türelmesnek kell lennem a játékosokkal és megtalálni azt, hogy rövid távon mivel tudok lendíteni rajtuk.

Úgy kell nekiállnunk, hogy a bennmaradást tűzzük ki célul és ehhez csináljunk meg taktikában, edzésmunkában és hozzáállásban is mindent az elkövetkezendő időben. A mostani helyezésnél csak jobb lehet, rosszabb már nem. Meccsről meccsre haladjunk és hozzuk ki magunkból a legjobbat. Ha ez elég lesz a bennmaradáshoz, akkor mindenki örülni fog. Sok meccs van még, így esélylatolgatásba nem mennék bele.

Köszönöm mindenkinek, aki szurkol nekem és a csapatnak. Rengeteg támogató üzenetet kaptam az elmúlt napokban. Nagyon jól esik, hogy a kézilabdás kollégák is biztató szavakkal indítanak utamra itt az NB I-es mezőnyben.

Sok sikert kívánunk!

Hajrá Érd!

Támogatóink