Klub

Rovat: 
Klubunk idén nyáron második alkalommal hirdette meg nyári fotópályázatát, melyre közel száz, ötletesnél ötletesebb kép érkezett.
 
A fotópályázat lényege idén is az volt, hogy szurkolóink kedvenc csapatuk relikviájával legyenek a képen, így 'együtt' lehetünk a nyári pihenés során is. A közel száz alkotás közül a zsűri nehezen választotta ki a legjobbakat, akik a dobogóra 'állhatnak'. Az első helyezett a 2016/17-os szezonbérletet nyert, a második helyezett alkotás készítője egy csapat által aláírt mezzel lett gazdagabb, míg a III. helyezett jutalma egy ÉRD ajándékcsomag. Ezen kívül három különdíjat is kiosztott a zsűri: a #legszorgalmasabb, a #legtöbbrésztvevős és a #legtrendibb kategóriában. Az ÉRD Fotópályázat 2016 minden résztvevőjének az első hazai (09.24. ÉRD - Vác) mérkőzésünkre 1 db jegyet biztosítunk ingyenesen. A nyeremények átvételéről e-mailben értesítjük a nyerteseket. Ezúton is köszönjük a képeket, hajrá ÉRD!
 
 
 
 
Rovat: 
Korosztály: 

Az idei bajnoki szezon csak szeptember közepén kezdődik, de nem kell addig várni egy izgalmas ÉRD meccsre, hiszen augusztus 10-12-ig a VI. „Nyitnikék“ Ipartestület Kupán újra szurkolhatsz kedvenc csapatodnak! A négycsapatos felkészülési tornán a Budaörs KC, az MTK Budapest és az Alba Fehérvár KC együttesei lesznek az ellenfeleink. Várunk szeretettel az ÉRD Arénában, a belépés minden mérkőzésre ingyenes!

 
Közel három hónap után újra pályára lép csapatunk az ÉRD Arénában. A VI. 'Nyitnikék' Érdi Ipartestület Kupa keretein belül három nap alatt hat mérkőzést tekinthetnek meg az ÉRD Arénába kilátogatók. A torna minden napján 18:15-kor kezdődik az első találkozó, majd  20:00-tól a második mérkőzés, melyen mindhárom nap csapatunk lép pályára éppen aktuális ellenfele ellen. A belépés minden mérkőzésre INGYENES, kapunyitás 17:15-kor.
 
VI. 'Nyitnikék' Érdi Ipartestület Kupa menetrendje:
 
2016. augusztus 10., szerda18:15 Alba Fehérvár KC - MTK Budapest 20:00 ÉRD - Budaörs
 
2016. augusztus 11., csütörtök18:15 Alba Fehérvár KC - Budaörs 20:00 ÉRD - MTK Budapest
 
2016. augusztus 12., péntek18:15 MTK Budapest - Budaörs 20:00 ÉRD - Alba Fehérvár KC 
 
 
    
 

 

 
Rovat: 
A hagyományokhoz híven klubunk ünnepélyes évzáróval búcsúztatta fennállásának eddigi legsikeresebb szezonját, a 2015/16-os évadot. 
 
Az évzárót klubunk elnöke, Tekauer Norbert nyitotta meg, aki röviden összefoglalta a klub eddigi legsikeresebb szezonjának eredményeit, majd átadta a szót T. Mészáros Andrásnak, Érd Megyei Jogú Város polgármesterének. A Polgármester Úr gratulált a csapatnak az elért eredményekhez, elmondta, hogy a város elismeri és támogatja a kézilabda klubot, amely mind az utánpótlás-nevelés, mind a versenysport területén remek munkát végez, dicsőséget szerezve ezzel városunknak. Az idei szezon emlékeként klubunk elnöke, valamint csapatkapitányunk Janurik Kinga és Kisfaludy Anett a csapat által aláírt mezzel köszönte meg T. Mészáros András Polgármester Úrnak a város támogatását. A Polgármester Úr beszéde után Tekauer Norbert köszönte meg a szponzorainknak, segítőinknek a támogatását, melyet ebben a szezonban nyújtottak, hozzájárulva ahhoz, hogy a csapat ismét eredményes, szép évet tudjon zárni!
   
A folytatásban elnökünk utánpótlás együtteseinket szólította korosztályok szerint, felnőtt csapatunk játékosai egyenként adták át a minden szezon végén kifejezetten erre az alkalomra készített pólókat az ifjabb játékosoknak és edzőinknek. Az immár ötödik esztendeje futó Suli Kézilabda Utánpótlás Programban dolgozó edzőink, a hazai mérkőzéseinken segítő önkéntesek, az ÉRD Aréna munkatársai, valamint a csapat stábjának egész éves munkáját is megköszönte a klubvezetés és a Polgármester Úr. 
  
 
A 2015/16-os szezon emlékeit felidéző kisfilm után vezetőedzőnk, Szabó Edina tartott rövid évértékelőt, és megköszönte a csapatnak, a segítőknek, a szurkolóknak a közös munkát. Szurkolóink is köszöntötték felnőtt csapatunk tagjait és hagyományaikhoz híven átadták egyedi érmeiket. Az évzáró zárásaként Gidófalvy Attila vezérletével közösen énekeltük el az ÉRD indulót. A hivatalos programot követően, a szurkolók és gyerekek együtt fényképezkedtek a játékosokkal, és természetesen nem maradtak el az autogramkérések sem.  
 
Az ÉRD 2015/2016-os eredményei
 
U8
Kisiskolás Országos Bajnokság U8 Kovács László régió 10. hely
 
U9
Kisiskolás Országos Bajnokság U9 Kovács László régió 13. hely 
 
U10
Kisiskolás Országos Bajnokság U10 Kovács László régió 4. hely
 
U11
Kisiskolás Országos Bajnokság U11 Kovács László régió 5. hely
 
U13
Országos Gyermekbajnokság Kovács László Régióbajnok
Országos Gyermekbajnokság Kovács László régió közéspőházi rájátszás 1. hely
Pest megye junior bajnokság 18. hely  
 
Serdülő
Országos Serdülő bajnokság régió 3. hely
Országos Serdülő bajnokság régió 9. hely
Pest Megye junior bajnokság 17. hely
 
Ifjúsági
NB I ifjúsági 9. hely
NB I/B junior 9. hely
Pest Megye felnőtt bajnokság 17. hely
 
Junior
NBI junior 12. hely
NB I/B felnőtt 9. hely
 
Bp. I Felnőtt
Budapesti Női I. osztály 4. hely 
 
Felnőtt
NB I felnőtt 3. hely
Magyar Kupa 2. hely
KEK negyeddöntő
 
Gratulálunk az elért eredményekhez! HAJRÁ ÉRD!
 
 
Rovat: 
Korosztály: 
NB I-es felnőtt csapatunk játékosai edzéseket tartottak utánpótlás korú játékosainknak, fiataljaink legnagyobb örömére.
 
 
 
Utánpótlás csapatainknak a hét első felében NB I-es felnőtt játékosaink tartottak edzéseket. A jó hangulatú edzéseken felnőtt csapatunk tagjai ötletes feladatokat találtak ki fiataljaink számára, akik nagy kedvvel és figyelemmel hajtották végre a játékos gyakorlatokat. Felnőtt játékosaink is nagyon élvezték a kihívást, és az edzések végeztével ők is kellően elfáradtak a felelősségteljes új szerepkörben. Az edzésekről készült képek honlapunkon és facebook oldalunkon is megtekinthetőek.  
 
Rovat: 
Csütörtökön közel kétszázötven második osztályos kisiskolás mérhette össze erejét az ÉRD Arénában, és mutathatták meg, hogy mit sajátítottak el az idei tanévben klubunk edzőitől a Suli Kézilabda Utánpótlás Program keretein belül.
 
A Suli Kézilabda Utánpótlás Programban a harmadik osztályosok és a 4-5-6.-os véndiákok után ezúttal a második osztályosok vették birtokba az ÉRD Arénát. A programban részt vevő gyerekek az iskolai oktatás keretében ismerkednek meg a kézilabdázás szabályaival, a sport szépségével, idén már 13 iskolában. A tanév végén rendszeresen megrendezett SKUP tornán lehetőségük nyílik a gyerekeknek összemérni tudásukat egymás ellen, megmutatni, hogy mit tanultak a mögöttük hagyott esztendőben. A második osztályos fiúknak és lányoknak ez volt az első alkalom, hogy ilyen tornán szerepeltek, hiszen még nincs egy éve, hogy elkezdtek megismerkedni a kézilabdázás alapjaival, szépségeivel. A SKUP 2015/2016 tornán minden részt vevő gyerek kapott egy ajándékpólót, melyet idén is a UNIQA Biztosító Zrt. biztosított nekik, ezúton is köszönjük a program támogatását a klub, és a gyerekek nevében is.
 
22 ötletes fantázianévvel ellátott csapat vetélkedett egy időben 4 pályán, összesen 68 találkozón. Ebben a korosztályban még csak 5-5 mezőnyjátékos lehet egyszerre a pályán a 10 perces mérkőzéseken. Izgalmakból sem volt hiány, hiszen a csoportmérkőzések után, már az érmes helyezésekért folyt a küzdelem. A mérkőzések szabályosságát játékvezetők biztosították, akik az ÉRD NB I-es ifjúsági és junior csapatának játékosaiból kerültek ki, és saját tapasztalataikon kívül a 'Rózsaszín síp' akciónknak köszönhetően komoly tudással rendelkeznek a bírói feladatkörrel kapcsolatosan.
 
A tornák zárása után következett az ünnepélyes eredményhirdetés, melyen minden részt vevő csapat kapott egy emléklapot, illetve mindenki kapott egy tollat is ajándékba. Az első három helyezett csapat tagjainak Mórás Zsolt, a Érd MJV Önkormányzat Sport és Ifjúsági Bizottságának elnöke akasztotta a kis bajnokok nyakába a fényesen csillogó érmeket. A lányok tornáját a Battai tűzmadarak nyerték, míg a fiúk közül a Ligeti kobrák csapata bizonyult a legjobbnak. A torna különdíját az Érdligeti Általános Iskola nyerte, mivel ennek az iskolának a csapatai érték el a legjobb eredményeket a lányok és a fiúk összesített rangsora alapján. Az ünnepélyes eredményhirdetés során minden csapatról készült csapatkép, amiről természetesen Dragi sem hiányozhatott.
 
Eredmények:
 
Második osztály:                                    
 
Lányok:
1. Tűzmadarak (Százhalombatta), 2. Sárkányok (Batthyány), 3. Ligeti tigrisek (Érdligeti) 4-11. Cinegék (Biatorbágy), Delfin (Sóskút), Gyémántok (Kőrösi), Ligeti csajok (Érdligeti), Ligeti ibolyák (Érdligeti), Narancsbőregér (Sóskút), Pandamacik (Teleki), Pusztazámori virágok (Pusztazámor)
 
Fiúk:
1. Ligeti kobrák (Érdligeti), 2. Aranylabda (Százhalombatta), 3. Menő manók (Biatorbágy), 4-11. Aranysárkányok (Teleki), Legyőzhetetlen (Sóskút), Ligeti hősök (Érdligeti), Ligeti sárkányok (Érdligeti), Puma (Teleki), Pusztazámori sasok (Pusztazámor), Vadfarkasok (Sóskút), Villám (Kőrösi)
 
Különdíj: Érdligeti Általános Iskola (Érd)
 
Gratulálunk!
 
Rovat: 
Klubunk a 2015/2016-ös szezon ünnepélyes évzáróját június 13-án, hétfőn 18:00-tól tartja az ÉRD Arénában. Az eseményre ezúton kedves szurkolóinkat is szeretettel meghívjuk!
 
Az idei szezon lezárásaként, hagyományainkhoz híven ünnepélyes évzárón búcsúztatjuk a mögöttünk hagyott bajnoki évadot. Felnőtt csapatunk és utánpótlás együtteseink június 13-án, hétfőn 18:00-tól együtt ünneplik az eddigi legsikeresebb idényünket az ÉRD Arénában. Az ünnepélyes évzáróra kedves szurkolóinkat is sok szeretettel várjuk!
 
 
Rovat: 
Korosztály: 
T. Mészáros András, Érd Megyei Jogú Város polgármesterének meghívására Tekauer Norbert klubunk elnöke, Szabó Edina csapatunk vezetőedzője, valamint két játékosunk Klivinyi Kinga és Janurik Kinga sajtótájékoztatón vett részt a Polgárok Házában.
 
A hétvégén klubunk történelme első ezüstérmét szerezte meg a Magyar Kupa küzdelmeiben, melynek apropóján T. Mészáros András, Érd Megyei Jogú Város polgármestere sajtótájékoztatót tartott. A Polgármester Úr gratulált a klubnak, és elmondta, hogy a klub fennállásának legjobb eredményét érte el, mellyel nagy örömet okozott a város lakóinak, a szurkolóknak, és mindenkinek köszönetét fejezte ki, aki hozzájárult ehhez a sikerhez. Ezt követően Polgármester Úr klubunk elnökének, Tekauer Norbertnek adta át a szót, aki szerint csapatunk legfényesebb érme, a vasárnap megszerzett Magyar Kupa ezüstérem egy hosszú folyamat egyik állomása, és remélhetőleg az idén még egy éremmel gazdagodik klubunk, így még komoly feladatok előtt áll csapatunk az idei szezonban. Elnök Úr összefoglalta az ezüstéremig vezető utat: együttesünk az idei szezonban a 4. fordulóban csatlakozott a Magyar Kupa küzdelmeihez, és a Csurgó, valamint az MTK Budapest elleni győzelmekkel kvalifikálta magát a négyes döntőbe, immár második alkalommal. A tavalyi szezonban megszerzett bronzérmet követően, az idén sikerült a döntőbe jutni a Fehérvár KC ellen, majd a döntőben csapatunk mindent megtett a győzelem érdekében. A világ talán legjobb együttese ellen alul maradtunk, és Tekauer Norbert hozzátette, hogy szerinte a hétvége legszebb találatát csapatunk szerezte Klivinyi Kinga révén. Klubunk elnöke is kifejezte köszönetét mindenkinek, aki ennek részese volt. Következett Szabó Edina vezetőedzőnk, aki elmondta, hogy a szezon során a rengeteg munka és mérkőzések közepette szinte alig van idő örülni a sikereknek, így ez a sajtótájékoztató remek alkalmat szolgál arra, hogy egy pillanatra megálljunk, és büszkék legyünk, hiszen hatalamas siker a hétvégén megszerzett ezüstérem. Vezetőedzőnk külön kielemte szurkolóinkat, akikre nagyon büszke klubunk, és akik egészen különleges miliőt teremtenek minden mérkőzésünkön, amely nagy örömet és segítséget jelentenek a csapatnak minden mérkőzésen. Továbbá Szabó Edina kiemelte, hogy a sikerekben fontos szerepe van a város vezetésének, akik stabil hátteret biztosítanak a klubnak, és remek körülményeket teremtenek a csapatnak a mindennapi kemény munkához. Ezek után Klivinyi Kinga következett, akit a Tippmix Török Bódog női kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjének legjobb játékosának választottak, és elmondta, hogy az egész csapat nagyon boldog az elért eremény miatt, de bízik benne, hogy egyszer majd aranyérem is kerül a nyakukba. Klivinyi Kinga hozzátette, hogy kemény munkával mindent megfognak tenni azért, hogy a bajnokságot is éremmel zárjuk, amivel csapatkapitányunk Janurik Kinga is egyetértett, és megköszönte szurkolóink egész éves biztatását, ami nélkül ezeket a sikereket nem érhette volna el a csapat.
 (Fotó: Boros Sándor - Érd MJV)
 
 
Rovat: 
NB I-es felnőtt csapatunk az érdi Burger King gyorsétterem és M. Petrol töltőállomás és autómosó közös megnyitó ünnepségén vett részt.
 
Érd újabb két nagy céget üdvözölhet, a Burger King gyorséttermet, és az M. Petrol automata töltőállomást és autómosót, melyeknek megnyitó ünnepségére csapatunk is meghívást kapott. Az ünnepélyes megnyitón T. Mészáros András, Érd Megyei Jogú Város Polgármestere és Janurik Kinga, csapatunk kapitánya, a csapat által aláírt mezzel köszönte meg Dara Zsoltnak, a Fusion Zrt. vezérigazgató-helyettesének és Szaniszló Péternek, a FORT-IMPEX Kft. ügyvezetőjének, hogy beruházásukkal tovább öregbítik városunk hírnevét.    
 
 
 
Korosztály: 
Csapatunk április 30-án és május 1-jén a Tippmix Török Bódog női kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjében lép pályára a Szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnokban. A szombati elődöntőkre és a vasárnapi helyosztókra április 21-e, csütörtök 15 órától kaphatóak a 2 napos bérletek az ÉRD Aréna jegypénztárában. Napi jegyet NEM árulunk az eseményre, csak 2 napos bérlet megvásárlására van lehetőség. 
 
Tippmix Török Bódog női kézilabda Magyar Kupa négyes döntő
 
2016. április 30., szombat - elődöntők
12:15 Győri Audi ETO KC - FTC-Rail Cargo Hungaria
14:30 ÉRD - Fehérvár KC
 
2016. május 1., vasárnap - helyosztók
15:45 3. helyért
18:00 Döntő
 
Helyszín: Szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnok (2310 Szigetszentmiklós, Szebeni u. 81.)
 
A Tippmix Török Bódog női kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjére érényes jegyárak:
 
2 napos bérlet: 4500 Ft
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Rovat: 

A holnapi Siófok KC - ÉRD K&H liga negyedöntő első mérkőzésére a siófoki Beszédes József Áltlános Iskola tornatermének befogadóképessége miatt csak 56 vendégjegyet tudnak biztosítani a szervezők. A szervezetten érkező szurkolóink megvásárolták a jegyeket, így a helyszínen nem árusítanak majd vendégjegyeket. Kérjük azokat, akik nem rendelkeznek jeggyel a mérkőzésre, ne induljanak el Siófokra, mert a szervezők nem tudják biztosítani bejutásukat a mérkőzésre!

 

A mérkőzés eseményeit élőben követhetheti online, szöveges közvetítésünkkel a live.handballerd.hu oldalon.
 
A negyeddöntő visszavágójára 2016. április 20-án 18:00-kor, az ÉRD Arénában kerül sor, ahová minden kedves szurkolónkat várjuk szeretettel!

Támogatóink