Játékos

Korosztály: 

Ludvig Krisztina személyében újabb játékos folytatja Érden pályafutását. Az Orosházától érkező balszélső a következő idénytől erősíti csapatunkat.

Ludvig Krisztina Pilisvörösváron nevelkedett, majd a Ferencváros utánpótlásához került. Itt már bemutatkozott az NB I/B-ben is. Ezután a Vasashoz igazolt, majd fél év ausztriai légióskodás után az NB I/B-s Orosházánál tért vissza a hazai bajnokságba. A második évét tölti a Békés vármegyei csapatnál, amelyben az idei szezonban a klub 5. legeredményesebb játékosaként 24 meccsen 66 gólt szerzett. A következő idénytől pedig már érdi színekben láthatjuk a balszélsőt.

Célom az, hogy fejlődjek és előrébb jussak a kézilabdában. Az Érd jó csapat, ráadásul az edzővel, Simics Judittal dolgoztam korábban együtt. Tudom milyen vele a munka, nagyon szerettem az edzéseit. Ha idén nem sikerülne az Érd feljutása, akkor nagyon örülnék, ha jövőre meglenne. Fontos szempont lesz, hogy nyáron alaposan összeszokjunk és egy csapatként tudjunk játszani.

Ludvig Krisztina pályára lépett az Orosháza Érd Arénában lejátszott mérkőzésén is, ahol jövőbeli csapattársainak is bemutatkozhatott. Négyszer pedig be is talált a kapunkba.

Nehéz volt az Érd ellen játszani. A jövő évi keretből ismerem Háfra Lucát, aki poszttársam és Györfi Dórát is, aki velem együtt érkezik majd. Így nem fogok teljesen ismeretlen közösségbe kerülni, ez is pozitívum számomra. Elsődlegesen a gyorsaságom a fő erősségem. Ez szélen egyébként is nagyon fontos. Az Érd játéka is épít a gyorsindításokra és úgy gondolom ebben segítségére tudnék lenni a csapatnak én is.

Sok sikert kívánunk érdi színekben!

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Újabb NB I-es tapasztalattal rendelkező játékos érkezik. Török Fanni a Békéscsabától csatlakozik csapatunkhoz és irányítóként segíti majd az Érdet.

Csongrádon kezdtem a kézilabdát és 2017-ben igazoltam Békéscsabára. Itt végigjártam a ranglétrát, a serdülő, ifi és felnőtt korosztályokat. Mondhatni félig csabai nevelés is vagyok, így nekem most ez egy nagy váltás lesz. – kezdte Török Fanni a bemutatkozást.

A fiatal irányító harmadik idényét tölti az első osztályban, megszakítva egy NB I/B-vel. Idén 18 meccsen 24 gólt szerzett az NB I-ben. Tagja volt a csapatnak, amikor a csabaiak kiharcolták a feljutást, így ezzel a tapasztalattal és nagy lelkesedéssel vág majd bele az érdi kalandba.

Nagyon szimpatikus Simics Judit, mint edző. Én még nem dolgoztam vele együtt, de ellenfélként találkoztunk párszor. Abszolút motiváló, hogy ha NB I/B-s is lesz a csapat, a feljutásért fogunk küzdeni, ha ez idén nem sikerül. Én ezt átéltem Békéscsabán egyszer és tudom, hogy mennyi munkával jár, viszont pozitívan állok hozzá és nagyon várom már a közös munkát.

Irányító vagyok, de van, hogy átlövőben is megfordulok. Úgy gondolom, hogy védekezésben kettes védőként elég határozott tudok lenni. Támadásban nagyon jól látom a társakat, ki tudom őket szolgálni, de akár be is tudom magam cselezni. Természetesen van még hova fejlődnöm, ezért is várom a közös munkát, de amit kérnek tőlem, azt tudom teljesíteni. Jó csapatembernek tartom magam, a társak is ezt igazolták vissza. Ha bármi probléma van, próbálok mindig segíteni. :)

Sok sikert kívánunk!

Hajrá Érd!

Fotó: Milyó Pál/Békéscsaba

Korosztály: 

Újabb igazolást jelenthetünk be, ugyanis balátlövővel erősödik csapatunk a következő idénytől. Györfi Dóra az NB I-es Vasastól érkezik.

Györfi Dóra is a Ferencvárosban tanulta az alapokat. Öt évet húzott le a különböző utánpótlás korosztályok csapataiban, közte egészen fiatalon már a másodosztályt is bőven megismerve. A Fradi U20-as gárdájában is termelte a gólokat, majd miután az Egerhez igazolt, ott sem tört meg a lendülete. Első egri szezonjában, 19 mérkőzésen 92-szer talált be az NB I/B-ben. A következő évben a Vasassal küzdött a feljutásért, amit végül siker koronázott, így idén az első osztályban is bemutatkozhatott. A legutóbbi fordulóban 6 góllal vette ki a részét a Vasas Békéscsaba elleni sikeréből.

A 2024-25-ös szezonban pedig már az Érd játékosaként ostromolhatja a riválisok kapuját.

Nagyon örülök neki, hogy Érdre kerülök. Simics Judittal már korábban is dolgoztam együtt még a Ferencvárosnál, és most is ő keresett meg, én pedig örömmel mondtam igent neki.

A csapattal azt szeretném, hogy ha idén nem sikerülnie, akkor a következő idényben mindenképp felkerüljünk az NB I-be és minél többet tudjunk fejlődni. Hármas védőként és támadásban legfőképp balátlövőként szoktam játszani. Csapatjátékosnak tartom magam, aki nem egyénileg akarja befejezni a támadásokat, hanem szeretem kiszolgálni a társaimat is.

Sok sikert kívánunk Érden!

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Korábban már bejelentettük több játékosunk szerződéshosszabbítását, most hírt adunk első új igazolásunkról is. A következő szezontól csapatunkat erősíti a hármas védőként és balátlövőként egyaránt bevethető Kobela Tamara, aki az MTK-tól érkezik.

Tamara a sportág alapjait a Ferencvárosnál tanulta, majd 18 évesen a Pénzügyőrhöz igazolt, ahol három évet játszott. A nagy lépcsőfokot Egerben tette meg, ahol a csapattal feljutottak az NB I-be is, így a balátlövő már fiatalon bemutatkozott az első osztályban és első idényében 19 mérkőzésen 32-szer volt eredményes.

Alsó tagozatosként az igazgató az iskolánkban javasolta, hogy menjek sportszakkörre kézilabdázni a felsősökkel. Keresztanyukám kézilabdázott még, de a családban sosem akartak rábeszélni, hogy kezdjem el. – emlékezett vissza Tamara a kezdetekre.
Aztán mikor az Egerhez kerültem, az kemény időszak volt, rengeteget dolgoztunk azért, hogy megálljuk a helyünket az NB I-ben. Nagyon jó szakasza volt a kézilabdás életemnek. Szerettem Egerben játszani és közben testnevelő tanári diplomát is szereztem.

Sajnálatos módon a sérülés nem kerülte el a balátlövőt, de ebből is csak erősebben került ki.

A sérülésem előtt még a bokám se ment ki, így nem volt egyszerű kezelni ezt a helyzetet, de a rehabilitáció sikeres volt, így túl vagyok már rajta. Nagy erőt adott, hogy az MTK-nál sikerült az NB I-be is visszatérnem. A csapatkohézió remek, szeretem ezt a csapatot is.

A fővárosi csapatnál az előző idényben fél év alatt 18 mérkőzésen lépett pályára és 25 gólt szerzett. Idén főleg védekezésben számítanak rá a kék-fehéreknél, de így is van két találata. A következő idénytől pedig már az Érdet erősíti.

Simics Juditot ismertem a Fradiból, illetve a TF-en is tanított, így nagyon örültem a megkeresésnek. Pozitív volt, hogy a csapatnak nagy céljai vannak. Egerben illetve Békéscsabán is tapasztaltam, hogy milyen amikor a feljutásért küzdünk, úgyhogy ha idén nem, nagyon remélem, hogy jövőre együttesen sikerülni fog a feljutás. Meghatározó tagja szeretnék lenni ennek a csapatnak.

Sok sikert kívánunk Érden!

Hajrá Érd!

Fotó: Hegedüs Gábor

Korosztály: 

Bő egy hónap után ismét az Érd Arénában játszik felnőtt csapatunk. Az NB I/B 22. fordulójában szombaton 16 órától az újoncként remekül teljesítő Hajdúnánást fogadjuk. A keretünkben ott lesz Pálmai Liza is, aki kettős játékengedéllyel az idény végéig csatlakozott az Érdhez és két mérkőzésen már pályára is lépett.

Pálmai Liza a NEKA együttesében kezdte az idényt és első mérkőzésén be is mutatkozhatott az első osztályban. Azóta összesen 13 találkozón lépett pályára és 17 gól a mérlege a bajnokságban. Először a Budaörsnek talált be, majd azon az összecsapáson tovább tudta növelni góljai számát és összesen hétszer vette be az ellenfél kapuját.

Az NB I-ben bemutatkozni egy nagy lehetőség volt számomra. Amikor pályára léptem igyekeztem kihozni belőle a maximumot, és úgy érzem ez is jól sikerült. A Budaörs elleni volt talán az első meccs, ahol úgy éreztem, hogy felszabadult vagyok és örülök, hogy ott jól kijött a lépés. Nagyon jó emlék az a mérkőzés.emlékezett vissza az első félév eseményeire Pálmai Liza.

A mindössze 18 éves irányító az idény végéig kettős játékengedéllyel segíti a felnőtt csapatunkat, amelyben kétszer már pályára is lépett.

Nem kaptam olyan sok lehetőséget NB I-ben és így nagyon örültem ennek a megkeresésnek. Plusz játéklehetőséget jelent számomra, amire nagy szükségem volt. Jó élmény volt az első két meccs Érden. A lányok is hamar befogadtak. Örülök, hogy két győztes meccsen tudtam bemutatkozni. Már készülünk a hétvégi mérkőzésre, ahol csak a győzelem az elfogadható számunkra. - nyilatkozta új játékosunk.

Szombaton azt a Hajdúnánást fogadjuk, amelyet ősszel idegenben 31-25-re sikerült legyőzni. Az újonc azonban sorra hozza a meglepetéseket és hét győzelem mellett két döntetlennel már a 10. helyen áll a tabellán. A nánásiak legeredményesebb játékosa Nyakó Rozália is közelít a kerek 100 gólhoz. 91 találattal a góllövőlista legjobb 20 helyezettje között van.

Pálmai Liza a hazai közönségnek is bemutatkozhat az Érd Arénában, reményeink szerint egy újabb győztes meccsel.
 

NB I/B, 22. forduló

ÉRD – Hajdúnánás Kézilabda NKFT
Érd Aréna

2024. március 23. (szombat) - 16:00

Hajrá Érd!

Fotó: NEKA - Tompos Gábor / Lotus Seven

Korosztály: 

Mint arról beszámoltunk, Gerháth Kincső a Komárom elleni rangadón meglőtte 100. gólját az idei NB I/B-s bajnokságban. A találkozó után átlövőnk nem csak a gólszerzés örömét emelte ki.

Gerháth Kincső a második félidő legelső támadásából érte el a százas álomhatárt a bajnokságban, majd tovább is növelte ezt a számot és jelenleg 101 találattal a 8. helyen áll a góllövőlistán.

Köszönöm, hogy valaki így követi a statisztikát. Nem tartom számon, de nagyon büszke vagyok rá. Ma a saját teljesítményemet nézve sokkal jobban örülök annak, hogy úgy érzem a védekezést meg tudtam oldani és ebben előre tudtam lépni, ahogy talán az eredmény is mutatja. Ha mindig csak ennyi gólt kapunk (35-22), akkor sokkal könnyebb megnyerni egy mérkőzést, mintha harminc fölötti meccseket játszunk. Külön köszönöm a társaknak, hogy előkészítésekkel segítenek. Átlövő vagyok, ez is az erősségem és ez az elsődleges, így ha egy jobb passzt kapok, akkor nekem is könnyebb dolgom van és a csapat is eredményesebb. – nyilatkozta Kincső a mérkőzés után.

A Komárom elleni találkozó első harminc perce nagyon szoros játékot hozott. A szünetben 16-15 volt az állás, aztán a folytatásban hengerelt csapatunk.

Az első félidőben még kicsit bennünk volt, hogy ősszel kikaptunk a Komáromtól. Nem tudtuk, hogy mire számítsunk ma tőlük. Izgultunk, menni akartunk, de nem mindig higgadt fejjel. A másodikban aztán megtaláltuk a játékot, és a jó védekezés után jöttek a lerohanások és nem mentünk bele olyan kétes szituációkba, amelyekből csak eladott labdák, vagy technikai hibák jönnek, hanem akkor inkább megálltunk. A második játékrészben úgy gondolom mi uraltuk a támadásokat és a meccs ritmusát, így nem kellett futnunk a Komárom után.

A Komárom elleni rangadót végül 35-22-re magabiztosan nyerték meg a lányok, így tovább üldözzük a második helyezett Esztergomot.

Csak így tovább lányok!

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Ahogy arról beszámoltunk, elsőként Dávid-Azari Fruzsina lépte át a 100 gólos határt csapatunkban az NB I/B idei szezonjában. Jelenleg 106 gólnál jár, amivel a góllövőlistán is az előkelő negyedik helyen áll!

Nem tudom, hogy mennyire követed a góljaid számát. Meglepődtél, hogy elérted a 100-as határt ebben a bajnoki idényben?

Igen, ezt most tőled tudtam meg, de nagyon örülök neki. Az tesz boldoggá, ha tudok segíteni a csapatnak.

A PTE PEAC ellen is kellett a segítség, mert megnehezítette a dolgunkat riválisunk. Te, hogy láttad ezt a meccset?

Úgy érzem kicsit alábecsültük az ellenfelünket. Nagyon jól küzdött a Pécs és így nagyon nehéz meccs lett belőle. Annak viszont örülök, hogy itthon tartottuk a két pontot és ezzel haladunk tovább a céljaink felé.

Vannak változások, sérülések a csapat életében. Hogy tekintesz a folytatás elé?

Azért a sérülések sosem jönnek jókor, de nagyon bízom a lányokban és abban is, hogy a rangadókra jó formát tudunk mutatni. Elég kétarcúak vagyunk a bajnokságban, mert valamikor nagyon könnyedén tudunk nyerni, míg máskor ilyen nehézkesen. Abban viszont tényleg nagyon bízom, hogy fel fogunk jutni az NB I-be és megvalósítjuk a céljainkat!

Sok sikert kívánunk ehhez! Hajrá, Érd!

Korosztály: 

Háfra Luca több hónapos kihagyás után február elején ismét tétmérkőzésen léphetett pályára. Balszélsőnk kisebb fájdalommal a lábában is mindent megtesz az Érd sikeréért.

November 9. Háfra Luca ekkor lépett pályára legutóbb tétmérkőzésen.

Még a Kispest elleni meccsen sérültem meg, részlegesen elszakadt a hátsó keresztszalagom. Egy bő 10 hetes rehabilitációm volt a visszatéréssel együtt. Szerencsére a jobbik esettel megúsztam, csak sajnos ez hosszú lefolyású sérülés, mert még most sem mondhatom azt, hogy teljesen fájdalommentes, de egészen stabil, így már száz százalékban tudok a csapatnak segíteni. Az edzések mellett még ugyanúgy gyógytornára is járok, hogy szinten tartsuk.

Próbáltam pozitívan felfogni ezt a rossz helyzetet. Ha már megtörtént, akkor a legtöbbet ki kellett hozzam belőle, hogy testileg-lelkileg megerősödjek. Az volt a célom, hogy minél hamarabb visszatérjek.

Lucának hat bajnokit és két kupa találkozót kellett kihagynia, mígnem az előző fordulóban, Debrecenben véget ért a várakozás és balszélsőnket ismét a pályán köszönthettük.

Nem volt bennem félsz, nagyobb volt a drukk, hogy újra pályán lehetek, még ha kevés időre is. Most már minden meccsünk fontos, ezért csak így próbára nem biztos, hogy bármikor fel lehet küldeni. Ez egy jó teszt volt, hogy bír-e a lábam mindent. Örültem ennek a pár percnek, nagyon jó érzés töltött el.

Jól is jött a mostani kisebb szünet a bajnokságban, így van lehetősége több játékosunknak is a visszarázódásra. Hétvégén a Pécs ellen folytatjuk az NB I/B-t.

Nagyon sokat edzettünk az elmúlt időben. Készültünk a következő fontos időszakra. Kaptunk persze pár napos pihenőt is, amit mindenki próbált pihenéssel tölteni. A hétvégi Pécs elleni meccsen egy nagyon koncentrált találkozóra számítok. Mindegyik csapat okozhat meglepetést, bármelyik mérkőzésen, így végig összpontosítanunk kell majd.

Sok sikert kívánunk!

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Korosztály: 

Mint beszámoltunk róla, Kiss Zsófi sérülése miatt új beállót kellett szerződtetnie csapatunknak. Török Lilly mindössze egy közös edzést követően sikeresen debütált és győzelemmel mutatkozott be a hétvégi Szeged elleni meccs alkalmával.

Sajnos ismerős helyzettel találta szembe magát stábunk. Nem is olyan régen, szeptemberben Sztankovics Réka pótlására kellett sürgős megoldást találnia, most pedig egy újabb sajnálatos sérülés miatt ismét kényszerhelyzetbe kerültünk. Beálló pozícióra így Török Lilly érkezett erősítésként.

Simics Judit keresett meg a múlt héten, hogy egy tudnék-e segíteni nekik. Habozás nélkül igent mondtam és nagy örömmel csatlakoztam a csapathoz. Örültem neki, mert így még több játéklehetőséghez jutok és fiatalként szerintem ez a legfontosabb, hogy minél többet játsszak és ezáltal rutint szerezzek. – nyilatkozta honlapunknak Lilly.

Új játékosunk tagja volt a két évvel ezelőtti junior világbajnokságon ezüstérmes válogatottnak, Mlinkó Zsófia, Bánhidi Barbara és Németh Kata társaságában. Lilly a DVSC-ben nevelkedett, majd játszott Mosonmagyaróváron is az NB I-ben, míg az előző idényt a Siófoknál töltötte. Jelenleg is a debreceniek játékosa és az MTK-nál pallérozódik kölcsönben. Most pedig fél évre kettős játékengedéllyel csatlakozott klubunkhoz.

Szerintem nem lesz gond két külön csapatban játszani. Van jó pár ismerős Érden. Volt csapattársak is, vagy akit csak a kézilabdán belül ismertem meg. Nagyon segítőkészek voltak és jól éreztem magam az első pillanattól fogva. Úgy érzem az egész csak pozitívan tud elsülni. Persze a más taktikát, figurákat meg kell majd tanulni, de idővel ez jönni fog és remélem mindez hozzá fog tenni az MTK-s meccseimhez is és fordítva is.

Lilly a Szeged elleni hétvégi bajnokin meg is kapta a lehetőséget és győztesen hagyhatta el a pályát első érdi mérkőzésén.

Nagyon izgultam. Gyorsan történt az egész. Sajnos a meccs előtt csak egy edzésen tudtam részt venni a lányokkal, ami az összeszokottságon azért meglátszott, de úgy gondolom be fogok tudni majd illeszkedni rendesen. Szeretném kihozni magamból a maximumot, ezáltal segíteni a klubnak elérni a kitűzött célját, az NB I-be való feljutást.

Sok sikert kívánunk!

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Korosztály: 

A Komárom elleni vereséget követően hazai pályán léphetünk ismét a győzelem útjára. Nem lesz könnyű dolga csapatunknak, vasárnap 16 órától az 5. helyen álló Eszterházy SC ellen kell kivívnia a sikert. Ebben már segítségünkre lehet Mlinkó Zsófia is, aki a hétvégén játszott először érdi színekben.

Kettős játékengedéllyel csatlakozott a felnőtt kerethez Mlinkó Zsófia a Budaörstől, aki két éve ifjúsági Európa-bajnokságot nyert és fiatal kora ellenére már jópár NB I-es szezon és mérkőzés van a háta mögött.

Elsősorban Budaörsön vagyok és amikor van lehetőség rá, akkor próbálok segíteni az Érdnek, illetve nekem is jót tesz a plusz játéklehetőség. Belső posztokon játszom, irányító-átlövőként, de, hogy épp melyik poszton, ez változó, hogy hol van rám szükség. Védekezésben kettes védő voltam eddig és tudok zavaróként is szerepelni. Sajnos erősebb agyrázkódást szenvedtem az NB I-es bajnokság első meccsén, és utána nem tudtam edzeni sem. Jelenleg is kis fejfájással küzdök, de már bevethető vagyok, így ez szerencsére gyorsan lezajlott és már nem hátráltat a pályán. - nyilatkozta Zsófi.

Vasárnap máris a 6. forduló következik, ahol az Egerrel meccselünk. Ellenfelünk nem kezdte jól a bajnokságot. Az első fordulóban döntetlent játszott a SZISE ellen. Utána már megmutatta oroszlánkörmeit, ugyanis mindössze egy góllal maradt alul a Komárom otthonában. Ezután pedig beindult Farkas József együttese és sorozatban három győzelemmel az 5. pozícióig repült. Csapatunk a Komárom elleni vereségnek köszönhetően visszacsúszott a harmadik helyre a tabellán, de itt a következő rangadó, ahol Simics Judit tanítványai nem engedhetik meg, hogy a többiek is közelebb zárkózzanak.

Nem ilyen eredményre készültünk a Komárom ellen. Abszolút rangadóként fogtuk fel és váratlan volt, hogy így alakult. Nem kezdtük jól a mérkőzést és sajnos valahogy nem volt benne a játék képében sem, hogy meg tudjuk fordítani. Küzdöttünk végig és próbáltunk gyors támadásokat folytatni, hogy visszajöjjünk, de így alakult. Lesz lehetőség javítani, de oda kell figyelni, hogy sok pontot ne hullajtsunk el, mert a feljutás a cél. Az Egerrel még sosem játszottam. Biztos vagyok benne, hogy hazai pályán komolyan fogjuk őket venni és felkészülni rájuk. Kötelező győzelemnek kell lennie és ezért mindent meg fogunk tenni.
 

NB I/B, 6. forduló

ÉRD – Eszterházy SC
Érd Aréna

2023. október 8. (vasárnap) 16:00

Jegyinformáció: https://erdarena.hu/?p=645

Hajrá Érd!

Fotó: Budaörs Handball

Támogatóink

Médiapartnereink