Férfi U19 VB

Javában zajlik az V. IHF U19 Férfi Kézilabda Világbajnokság Budaörsön és Érden, az esemény részleteiről, a szervezésről T. Mészáros András, Érd Megyei Jogú Város polgármestere és Tekauer Norbert, az érdi szervezőbizottság elnöke beszélt sajtótájékoztató keretén belül. Egy éve derült ki, hogy megrendezhetjük a világeseményt, akkor kezdődött az előkészítő munka - kezdte Tekauer Norbert. Sok mindennel készülhettünk, csak éppen a világbajnokság helyszíne, az Érd Városi Sportcsarnok állt üresen. Június 20-án vált biztossá a csarnok átvétele, attól kezdve hat hét megfeszített munkával sikerült a kollégákkal alkalmassá tenni a létesítményt. T. Mészáros András hozzátette, Szerencsés az a csarnok, mely egy világeseménnyel nyithatja meg kapuit. A munkatársak minden feltételt megteremtettek és azt látom, hogy a VB alatt is képesek biztosítani, hogy rendben menjenek a dolgok. Egyetlen probléma akadt, melyet érdemes lesz felülvizsgálnunk, ez pedig a parkolók számának kérdése, ami tegnap kiderült, teltház esetén bizony további területek megnyitása szükségeltetik. Magáról a világbajnokság eddigi tapasztalatairól is esett szó: Minden visszajelzés, akár a csapatok, vagy a nemzetközi szövetség részéről, eddig csak pozitív, a csarnok és a rendezvény kapcsán egyaránt. Az eddig csúcspont az osztrákok elleni magyar mérkőzés volt, melyen több, mint 2200 vendéget fogadtunk, a hangulat pedig varázslatos volt. A pénteki magyar-norvég meccsen is garantált a teltház, ráadásul szünetben az Európa-bajnokságon ezüstérmes magyar U19-es női válogatotatt köszöntjük majd.- mondta Tekauer Norbert. Érd sportéletén rengeteget lendít ez a világesemény, ami tegyük hozzá, nem jöhetett volna létre, ha nincs a városban női kézilabdacsapat és nem érnek el a lányok sikereket, így a több éves építkező munkáért is jár a köszönet és az elismerés. Kijelenthetjük, hogy városunk, Érd a világ sporttérképére került! Hogy lesznek-e további világesemények, az természetesen elsősorban anyagi lehetőségek függvénye, hiszen a csarnok üzemeltetése körülbelül évi 250 millió forintos költség - zárta a sajtótájékoztatót T.Mészáros András
V. IHF MEN’S YOUTH U19 HANDBALL WORLD CHAMPIONSHIP HUNGARY V. IHF U19 Férfi Kézilabda Világbajnokság - 2013. Augusztus 10-23. VB Érd jegyinfó: 0620 472 4996 Érd - C és D csoportok mérkőzései Kieséses szakasz Augusztus 23. Péntek - 14:30 Bronzmérkőzés 17:00 Döntő
Megkezdődik a jegyárusítás az Érd Városi Sportcsarnokban. A VB kezdetéig hétköznap 8-16 óra között lehet a helyszínen jegyeket váltani. VB jegypénztár érdi nyitvatartás: A világbajnokság kezdetéig - Augusztus 5-9: 8-16 óra között A világbajnokság ideje alatt - a pénztár a programnak megfelelően adott napon az első mérkőzés előtt 1 órával nyit és az utolsó mérkőzés befejezését követően fél óráig van nyitva. A Nagy bérletek a világbajnokság teljes programjára, mindkét helyszínen minden mérkőzésre érvényesek. A napijegyek és a kis bérletek helyszínenként vásárolhatók. A jegyek és bérletek nem számozott ülőhelyre szólnak. A belépés 10 éves kor alatt INGYENES. Csoport (minimum 10 fő) belépése szintén INGYENES, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a ticket@hbmp.hu email címen lehet a következő adatok megadásával: csoportvezető neve, a csoport tagjainak neve, helyszín, időpont. Az érvényes regisztrációról válaszemailt küldünk. *A magyar válogatott a csoportkör során mindkét helyszínen pályára lép.
Korosztály: 
Az NBI-es, idén a BL-ben induló ÉRD női kézilabdacsapata sok sikert kíván az augusztus 10-23. között, Érd és Budaörs közös rendezésű V. IHF U19 Férfi Kézilabda Világbajnokságon résztvevő, Kovács Péter által vezetett magyar válogatottnak.

Támogatóink

Médiapartnereink