EHF-Kupa

Korosztály: 

Csapatunk vasárnap az EHF-Kupa harmadik selejtezőkörének első mérkőzésén, a HC Kuban Krasnodar ellen lép pályára az Érd Arénában.

A vasárnapi mérkőzésre jegyek kaphatók az ÉRD Aréna jegypénztárában és online az ÉRD Aréna weboldalán!
A megváltott bérletek a nemzetközi kupamérkőzésre is érvényesek!

EHF-Kupa 3. selejtezőkör - 1. mérkőzés
ÉRD - HC Kuban Krasnodar (RUS)
Időpont: 2019. november 10., vasárnap 15:00
Helyszín: ÉRD Aréna (Érd, Velencei út 39-41.)

Játékosaink nyilatkozata előzetesen a mérkőzésről:

Bízik Réka:
Ez egy hatalmas mérföldkő az életemben, hiszen most játszom először EHF kupában, amit persze nagyon várok!
A védekezést össze kell hangolnunk még jobban, hogy nagyon kemény falat tudjunk képezni, amin ne tudjanak ellenfeleink átjutni könnyedén! A támadásokban nagyon összeszedetten, taktikusan kell majd játszanunk.
Gyere segíts nekünk!

Termány Rita:
Mindent megteszünk annak érdekében, hogy tovább folytathassuk az EHF-kupasorozatot! Személy szerint már nagyon várom, mert ez az egyik célom volt, hogy nemzetközi kupában is játszhassak. Azt látom és azt hiszem, mindenki úgy készül erre a mérkőzésre, hogy mindent beleadjunk! Gyere segíts nekünk!

Szurkolói információk:
A mérkőzésre érvényes jegyárak:
Felnőtt: 1500 Ft
Diák (érvényes diákigazolvánnyal): 800 Ft
Nyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft

Szeretettel várunk minden igazi érdi szurkolót, aki szeret közös élményekben aktívan részt venni és

 - nyolcadik emberként a pályán - fergeteges hangulatba hozni csapatát és a szurkolótábort!

EGY CSAPAT EGY SZÍV!
Hajrá ÉRD!

Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Rovat: 
Korosztály: 

A kézilabda EHF-kupa Önök kértékben az Érd-szurkolókon a sor! Arra kérjük őket, szavazzanak, mit szeretnének a leginkább látni kedvenceik legjobb meccsei közül.

Május 23-24-én az elmúlt öt évben az EHF-kupa-közvetítések során a Sport TV-n megfordult csapatok szurkolóival egy kis “Önök kértéket” játszunk. A szurkolók, a kézilabda-rajongók szavaznak, mi pedig “szállítjuk” azt a mérkőzést, amire a többség szavazott.

Nézzük, az Érd drukkerei mit választanak!

SZAVAZAT LEADÁSÁHOZ KATT IDE!

Forrás: sport1tv.hu

Korosztály: 

A továbbjutásért játszunk a holnapi EHF Kupa mérkőzésen! A CS Gloria 2018 Bistrita-Nasaud csapatát fogadják az érdi lányaink az Érd Arénában. 

A szombati mérkőzésre jegyek kaphatók az ÉRD Aréna jegypénztárában és online az ÉRD Aréna weboldalán!
A megváltott bérletek a nemzetközi kupamérkőzésre is érvényesek!

EHF Kupa C-csoportkör - 6. mérkőzés:
ÉRD - CS Gloria 2018 Bistrita-Nasaud​
Időpont: 2020. február 9., vasárnap 17:00
Helyszín: ÉRD Aréna (Érd, Velencei út 39-41.)

Játékosaink nyilatkozata előzetesen a mérkőzésről:

Alexandra Nascimento:
Nagyon nehéz meccs lesz, hiszen a múltkor is döntetlenre álltunk a végén és nagyon fontos volt nekünk az az egy pont. Harcolni fogunk és mindent megteszünk, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést! Szerintem minden esélyünk meg van a győzelemre. Most az a feladatunk, hogy mindenben kövessük az edzőink utasítását és a vasárnapra kell fókuszálnunk! Remélem sok szurkolónk áll majd mellettünk vasárnap is, hiszen óriási erőt adnak nekünk! Gyertek szurkolni!​

Tóth Gabriella:
Mindenféleképpen a saját játékunkra kell nagyobb hangsúlyt fektetni, hiszen itthon játszunk és a szurkolók is minket fognak segíteni, úgyhogy reméljük meg lesz ez a mérkőzés! Nagyon jó érzés lesz itthon játszani teltház előtt és reméljük, hogy a szurkolók buzdítani fognak minket az utolsó percig!​

 

Szeretettel várunk minden igazi érdi szurkolót, aki szeret közös élményekben aktívan részt venni és
- nyolcadik emberként a pályán - fergeteges hangulatba hozni csapatát és a szurkolótábort!
 

Szurkolói információk:
A mérkőzésre érvényes jegyárak:
Felnőtt: 1500 Ft
Diák (érvényes diákigazolvánnyal): 800 Ft
Nyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft

Egy csapat, egy SZÍV!
HAJRÁ ÉRD!


Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

Hazai pályán kezdi meg szereplését az EHF-Kupa C-csoportjában az ÉRD, amely január 4-én 18 órától, az új év első mérkőzésén a dán Odenset fogadja az ÉRD Arénában.

Remek, tízgólos hazai sikerrel hangolt 2019 utolsó napjaiban az új év első másfél hónapjának igencsak megterhelő időszakára az ÉRD női kézilabda csapata, amely az EHF-Kupa csoportkörében a dán Odense ellen kezdi meg szereplését.

A korábbi győri irányítót, Nycke Grootot, valamint a szintén világbajnoki ezüstérmes kapust, az ugyancsak holland Tess Westert, az Eb-ezüst- és bronzérmes svéd jobbátlövőt, Natalie Hagmant is soraiban tudó dán együttes új éve nem indult zökkenőmentesen, hiszen 2019 utolsó napjaiban, a december 29-i Herning-Ikast ellen 33–25-re elveszített dán kupadöntő után a klub vezetése menesztette az edzőként kétszeres olimpiai bajnok, Európa-bajnok szakembert, Jan Pytlicket a kispadról, helyét pedig eddigi segítői, Karen Brödsgaard és Kristian Danielsen vette át ideiglenesen.

Az Odense egyébként nem kezdte rosszul az idényt, tizennégy bajnoki után a bajnokságban harmadik helyen áll, hátránya négy pont a listavezető Esbjerghez képest, melynek veretlenségét épp az új év másnapján vette el, miután idegenben győzött 27–25-re. A tabella második helyen a Copenhagen pedig azonos pontszámmal, egymás elleni eredmény miatt előzi meg Nycke Grootékat.

A nemzetközi porondon a selejtező második körében csatlakozott a küzdelmekbe az Odense, amely a cseh DHC Slavia Praha ellen mindkét találkozóját hazai környezetben vívta, végül kettős győzelemmel, impozáns, 72–39-es összesítéssel búcsúztatta a cseheket.

Ezt követően a csoportkörbe jutásért rendezett párharc során a francia Besancon ellen már nehezebb dolguk volt Trine Jensenéknek, akik ennek ellenére a hazai 25–23-as siker után idegenben 32–29-re nyertek és kettős győzelemmel búcsúztatták a franciákat.

Az ÉRD számára kedvező előjel lehet, hogy december 28. óta az EHF-Kupa csoportköre már a negyedik találkozója lesz a dánoknak, hiszen az említett kupadöntő és a január 2-i Esbjerg elleni találkozó mellett a Dán Kupa négyes döntőjének elődöntőjében a Copenhagen hosszabbításos küzdelemre késztette az Odensét.

A január 4-én, 18 órakor, az ÉRD Arénában rendezett mérkőzést az izraeli Matan Lindenbaum és Dor Laron vezetik.

Női kézilabda, EHF-Kupa, C-csoport, 1. forduló
01.04., 18.00:
 ÉRD–Odense (dán)

Az ÉRD további csoportmérkőzései
2. forduló, 2020.01.11., 18.00: 
CS Gloria 2018 Bistrita-Nasaud (román) –ÉRD
3. forduló, 2020.01.18., 19.00: ÉRD–MKS Lublin (lengyel)
4. forduló, 2020.01.26., 17.00: MKS Lublin–ÉRD
5. forduló, 2020.02.01., 15.00: Odense–ÉRD
6. forduló, 2020.02.09., 17.00: ÉRD–CS Gloria 2018 Bistrita-Nasaud

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Egy csapat, egy SZÍV!
HAJRÁ ÉRD!


Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Rovat: 
Korosztály: 

EHF kupa C csoportkörében, az Odense Handbold elleni idegenbeli mérkőzés időpontja véglegesítésre került.
Az Odense Handbold 2020. február 1.én szombat 15 órakor rendezi meg a mérkőzést a ODENSE IDRÆTSHAL-ban.

Helyszín: ODENSE IDRÆTSHAL - 5200 Odense V., Israels Plads 3.

Szeretettel várunk minden igazi érdi szurkolót, aki szeret közös élményekben aktívan részt venni és

 - nyolcadik emberként a pályán - fergeteges hangulatba hozni csapatát és a szurkolótábort!
 

EHF kupa mérkőzéseink időpontjai itt meg tekinthetők.
 

EGY CSAPAT EGY SZÍV!
Hajrá ÉRD!

Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Rovat: 
Korosztály: 

Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) bécsi központjában elkészítették a női kézilabda EHF-Kupa harmadik selejtezőkörének párosításait. Az ÉRD az orosz Kuban Krasznodarral találkozik a csoportkörbe jutásért rendezett párharcban.

Négy magyar klub volt érdekelt a női kézilabda EHF-Kupa harmadik selejtezőkörének sorsolásán, a német Bayer Leverkusen ellen kettős győzelemmel továbbjutó DVSC-Schaeffler, az osztrák HYPO Niederöterreichot kétszer legyőző Váci NKSE, a címvédő Siófok KC és az ÉRD.

Szabó Edina együttese kiemeltként az első kalapból várta a sorsolást, s az orosz Kuban Krasznodart kapta ellenfélnek a csoportkörbe jutásért rendezett oda-visszavágós párharcban, melynek első mérkőzését rendezik Érden a november 9-10-i hétvégén, míg a visszavágót egy héttel később, november 16-17-én.

A Kuban Krasznodar a selejtező második körében csatlakozott a második számú európai sorozathoz, ahol a svéd Höörs elleni idegenbeli 28–26-os vereséget követően hazai környezetben 33–27-re nyert, így 59–55-ös összesítéssel jutott tovább.

A Gyenyisz Szajfulin által irányított Krasznodar az orosz bajnokságban hét mérkőzésen van túl, melyekből ötöt nyert meg két vereség mellett: az Asztrahanocskát, a Sztavropolt és a Luchot hazai pályán, az Izsevszket és az Alisa Ufát idegenben győzte le, míg a Lada Togliattitól idegenben, a Zvezda Zvenyigorodtól pedig hazai pályán kapott ki, így jelenleg az ötödik helyen áll a tizenkét csapatos bajnokságban.

A sorsoláskor azonos országok csapatai is összekerülhettek, ám a négy magyar csapat elkerülte egymást, azonban norvég, román, orosz és dán párharcot is rendeznek a harmadik körben.

Az EHF-Kupa januárban induló csoportkörében négy négyes csoportban küzdenek egymással a csapatok, s minden kvartettből az első két helyezett jut tovább az egyenes kieséses szakaszba.

Női kézilabda EHF-Kupa, selejtező, 3. forduló, a csoportkörbe jutásért, párosítások
Odense (dán)–Besancon (francia)
Tertnes Bergen (norvég)–Storhamar (norvég)
Rocasa Gran Canaria (spanyol)–Magura Cisnadie (román)
Asztrahanocska (orosz)–Thüringer HC (német)
ÉRD–Kuban Krasznodar (orosz)
Kastamonu Belediyesi (török)–Váci NKSE
DVSC-SCHAEFFLER–ZORK Jagodina (szerb)
CS Gloria 2018 Bistrita-Nasaud (román)–CSM Corona Brasov (román)
Nantes (francia)–Siófok KC
HC Zvezda Zvenyigorod (orosz)–HC Lada Togliatti (orosz)
Nykobing Falster (dán)–Herning-Ikast (dán)
Kobenhavn (dán)–OGC Nice (francia)

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

EGY CSAPAT EGY SZÍV!
Hajrá ÉRD!

Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

Ősszel is láthat nemzetközi mérkőzést az Arénában az érdi közönség: eldőlt, hogy csapatunk az EHF Kupában fog szerepelni a következő szezonban. Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) ugyanis a három magyar pályázó közül egyedül a Ferencvárosnak biztosított szabadkártyát a Bajnokok Ligájába.

Az ÉRD így az EHF Kupában indulhat, amire a bajnoki negyedik helyünkkel szereztük meg a jogosultságot. Várhatóan október közepén kapcsolódunk be a sorozat selejtezőibe: a sorsolásról és a lehetséges ellenfelekről később lesznek információk. Bárkivel is játszunk, várhatóan a tavalyihoz hasonló teltház és óriási szurkolás várja majd az Arénában.

Korosztály: 

Annak ellenére, hogy a hazaiak kapusa, Chana Masson az első néhány percben három védést is bemutatott, az ÉRD 4–2-re vezetett a Storhamar vendégeként, ám hiába a remek támadójáték, a norvégok a tizenkettedik percben megfordították a meccset (6–5). Ezt követően az ÉRD tartotta az iramot, de amikor először vezettek kettővel a skandinávok, akkor Szabó Edina magához hívta övéit. Hiába lőtt három szép gólt is Coralie Lassource, Heidi Løkéék 14–10-re léptek meg.

A játékrész hajrájában számos labdát szerzett védekezésben az ÉRD, előnyét azonban nem tudta kihasználni, hiszen Chana Masson tíz hárítással hozta le a félidőt, így 15–12-es hazai előnnyel fordultak a felek.

A második harminc percet két gyors góllal és két védéssel kezdte a Storhamar. 17–12 után ugyan Julie Foggea is védett egyet, de az érdiek támadásban eladott labdáit megbosszulta a dinamikusan játszó norvég csapat, így Tóth Gabrielláék egyre távolabb kerültek a továbbjutástól…

Szabó Edina gyors időkérését követően védekezést váltottak az érdiek, akik emberfogással Bettina Riegelhuthot próbálták semlegesíteni, de ez sem vezetett eredményre. Amíg Chana Masson sorra mutatta be a védéseket, addig a túloldalon elvétve találkoztak a labdával az érdi kapusok…

A játékrész derekán valamelyest feljavult az érdi védekezés, s ismét úgy tűnt, „látótávon belülre” kerül az ÉRD. Sőt, az 54. percben Szabó Laurának köszönhetően 28–25-re zárkózott, mivel az érdi kapuba visszaálló Janurik Kinga rögtön négy védéssel folytatta, így a hajrában még a hosszabbítás is benne lógott a levegőben, de ahelyett, hogy az ÉRD feljött volna egy gólra, Kristin Venn lerohanásgólja és Jelena Lavko rontott lövése után a Storhamar ismét eredményes volt, így 30–26-nál eldőlt, ráadás biztosan nem lesz, s az ÉRD-nek a hátralévő két és fél percet legalább négy góllal meg kell nyernie, de ez nem sikerült. A 32–27-es vereséggel az ÉRD 60–56-os összesítéssel búcsúzott a nemzetközi porondtól.

Női kézilabda EHF-Kupa, 3. selejtezőkör, 2. mérkőzés
Storhamar (norvég) – ÉRD 32–27 (15–12)
Hamar, Boligpartner Aréna, 1403 néző, v: Capoccia, Jucker (svájciak)

STORHAMAR: MASSON – Venn 4, B. RIEGELHUTH 9 (3), ENKERUD 5, LØKE 7 (1), Nestaker 3, Juhász
Csere: Lidén (kapus), Fredriksson, Aambakk 4
Edző: Arne Senstad

ÉRD: Janurik – Krpež-Šlezák 6 (4), Kiss N. 3, Tóth G. 2, Szabó L. 2, Jeřábková1, C. LASSOURCE 5
Csere: Foggea (kapus), Kovačević 3, Lavko 5, Simon A., Schatzl Natalie
Edző: Szabó Edina

Az eredmény alakulása. 5. perc: 2–4. 12. p.: 6–5. 18. p.: 8–8. 25. p.: 14–10. 34. p.: 19–12. 40. p.: 22–17.48. p.: 25–21. 54. p.: 28–25.
Kiállítások: 10, ill. 10 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 4/4
Továbbjutott: a Storhamar 61–56-os összesítéssel

Forrás: ÉrdMost.hu

Korosztály: 

Egygólos előnnyel utazhat csapatunk a vasárnapi visszavágóra a norvégiai Hamarba. Addig azonban még egy erőpróba vár a lányokra: kedden 18:00-tól a Debrecent fogadjuk Magyar Kupa mérkőzésnek az Érd Arénában. 

Ismételjük meg ezen a meccsen is a fantasztikus szombati szurkolást!

A EHF Kupa mérkőzés galériája erre a linkre kattintva érhető el.

Korosztály: 

 

Kissé görcsösen, sok hibával kezdte a Juhász Gabriellát és Heidi Løkét is a soraiban tudó norvég Storhamar elleni EHF-Kupa-mérkőzését az ÉRD, hiszen az első percekben Chana Masson védése mellett Kiss Nikolett és Markéta Jeřábková is csak a kapufát találta el, míg a túloldalon a skandinávok hozták a precizitásukat, s megléptek három góllal. Ezt követően ugyan az ÉRD-nek is volt egy jobb periódusa, de az exgyőri beálló, Løke vezetésével tovább növelte a különbséget a norvég csapat, így Szabó Edinának már a 14. percben időt kellett kérnie.

A folytatásban a házigazda is egyre inkább összekapta magát, Markéta Jeřábková és Szabó Laura remeklésének köszönhetően így a szünetben csak két góllal vezetett a Storhamar (12–14).

A fordulás után néhány perc alatt nagyon közel került az egyenlítéshez Szabó Edina csapata, de Jovana Kovačević gólja és Julie Foggea védései után ismét a norvégok léptek meg, azonban Jelena Lavko és Kovačević termelték a gólokat, így a játékrész derekán Kovačević már tényleg egyenlített (20–20).

Sőt, nem sokkal később Coralie Lassource lerohanásgólja után a mérkőzésen először vezetett az ÉRD (22–21)!

Ezt követően is úgy tűnt, hogy az ÉRD akár meg is léphet és egy nagyobb arányú győzelmet is arathat, de a török játékvezetők sokszor érthetetlen ítéleteit remekül kihasználta a Storhamar, amely Betina Riegelhuth vezetésével az utolsó hat percre kétgólos előnnyel érkezett (25–27).

Ezt viszont ledolgozta a házigazda! Az igazi fordulatok pedig csak ez után jöttek, az utolsó perc előtt néhány minutummal Coralie Lassource ismét megfordította a meccset (29–28).

Őt honfitársa, Julie Foggea követte egy remek védéssel. Így az ÉRD 29–28-ra megnyerte a mérkőzést


– Remekül kezdtünk, azt csináltuk, amit megbeszéltünk és megpróbáltunk minél több góllal vezetni, de húsz perc után az Érd visszajött és megmutatta, hogy egy jó csapat. A második játékrészben nagyot harcolt mindkét csapat. Megpróbáltuk a legjobbunkat nyújtani. Vezettünk öt góllal is, mégis kikaptunk eggyel, de jövő vasárnap ismét találkozunk – mondta Arne Senstad, a Storhamar szakvezetője.

– Jól kezdtük a meccset, vezettünk öt góllal is. Tudtuk, hogy az ÉRD egy kemény csapat, jó játékosai vannak, ezért nekünk is nagyon fel kellett készülnünk a meccsre. A második félidőben nagyon könnyen lőtték a gólokat, mi pedig nem játszottunk úgy, ahogy tudunk, így nem tudtuk megtartani a vezetést, de nagyon készülünk a jövő vasárnapi visszavágóra – értékelt Heidi Løke.

– Nagyon jól kezdte a meccset a Storhamar, a mi csapatunk ugyan nagy hagyományokkal rendelkezik az EHF-Kupában, de ez a mostani csapat mégis megilletődötten kezdett. Mi is tudtuk, hogy az ellenfél is nagyon erős játékosokból áll, Heidi Løkét sem kell bemutatni senkinek, de sok más jó játékosuk van. Fantasztikusat küzdött a csapatom a győzelemért, amire büszke lehet. Köszönjük a közönségnek ezt a fantasztikus hangulatot, rég volt ilyen. Nagy meccs volt, nagyot küzdöttek a csapatok. Mi is készülünk a visszavágóra, hiszen még csak az első félidő telt le – nyilatkozta Szabó Edina.

– A kezdetektől kemény meccs volt, nagyon készültünk, de védekezésben sok hibát vétettünk. Utána hallgattunk Edinára és a szurkolók is belehajszoltak minket abba, hogy a legjobbunkat nyújtsuk. Remélem, a visszavágó is ilyen kemény lesz – mondta Jovana Kovačević, az ÉRD átlövője.

A visszavágót november 18-án, 18 órakor rendezik a norvégiai Hamar városában. Előtte azonban 13-án, kedden a DVSC-t fogadjuk a Magyar Kupa negyedik fordulójának mérkőzésén 18:00-tól az Érd Arénában.

 

KÉZILABDA, NŐK, EHF-KUPA, 3. SELEJTEZŐKÖR, 1. FORDULÓ

ÉRD–STORHAMAR (norvég) 29–28 (12–14)

Érd, 1600 néző. V: Hatipoglu, Simsek (törökök)

ÉRD: Janurik – Krpež-Šlezák 5 (1), Kiss N., Tóth G., SZABÓ L. 3 (1), JEŘÁBKOVÁ 6, C. Lassource 2

Csere: Foggea (kapus), Schatzl Natalie, KOVAČEVIĆ 7, Gávai 1, LAVKO 5

Edző: Szabó Edina

STORHAMAR: MASSON – Venn 1, Nestaker 4, Enkerud 3, LØKE 7, B. RIEGELHUTH 9 (1), Juhász 1

Csere: Liden (kapus), Folkvord 2, Fredriksson, Szarková 1, Skinnehaugen

Edző: Arne Senstad

Az eredmény alakulása. 4. perc: 0–3. 11. p.: 3–6. 16. p.: 4–9. 20. p.: 8–10. 27. p.: 9–13. 36. p.: 16–17. 43. p.: 20–20. 47. p.: 24–22. 54. p.: 25–27.

Kiállítások: 10, ill. 4 perc

Hétméteresek: 2/2, ill. 1/1

Forrás: ÉrdMost.hu

Támogatóink