Junior

Negyvennapos, kilenc mérkőzéses időszakon van túl a csapat. Az ÉRD, a Győr elleni mérkőzés második félidejében mutatta meg újra igazi arcát.
Alig több, mint négynaponként mérkőzést játszott az ÉRD az augusztus 31-i rajtot követően október 9-éig. A mérleg pozitív, öt győzelem mellett négy vereség. A kilenc találkozóból hetet játszottunk a bajnokságban, a Bajnokok Ligájában az elődöntőt sikerült megnyernünk.
Hétvégén eldőlt, hogy a SERCODAK Dalfsen lesz csapatunk ellenfele a KEK novemberi 3. fordulójában. Az első mérkőzésen a hollandok, a visszavágón az ÉRD lesz a pályaválasztó.
Kovács Anna folytatta idei kiegyensúlyozott teljesítményét, már 35 gólnál jár, amivel az NBI góllövőlistáján úgy tizenharmadik,  hogy ahogyan a csapat, ő is egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.
ÉRD NBI góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés D - Dobott gól O - Otthon I - Idegenben R - Rájátszásban 2P - Kétperces büntetés
Szombaton serdülő csapatunk megszerezte első pontjait az OSB bajnokságban, ráadásul hazai pályán fölényes sikert arattak a fiatalok. Az Érdi VSE II továbbra is hibátlam, immár ötödik győzelmüket szerezték vasárnap délután.
A hét ÉRD mérkőzései
 
2013. október 9. szerda
NBI Ifjúsági | ÉRD – Győri Audi ETO KC 25:34 (13:18)
NBI Junior | ÉRD – Győri Audi ETO KC 29:40 (14:17)
NBI Felnőtt | ÉRD – Győri Audi ETO KC 23:31 (9:16)
2013. október 12. szombat
OSB Leány E  | ÉRD – Kispest NKK 42:6 (21:1)
2013. október 13. vasárnap
Budapesti - Női I. osztály |  Érdi VSE II. – FSZSE III 28:22 (12:10)
HAJRÁ ÉRD!
 
Korosztály: 
Az első félidő közepén a vezetést is sikerült átvenni, de a Győr kihasználta a hibáinkat. Egy súlycsoportban volt a két csapat, a hullámvölgyeinket viszont nem bírtuk el.
Jó játékkal, Takács Kitti vezérletével, a 12. percben 7-6-ra vezetett az érdi junior. A félidő közepén hét perces rövidzárlat jött, amiből 8-13-ra fordított a Győr. A nagy iram mellett, sok hiba és pontatlanság volt mindkét csapat játékában.
A rohanás folytatódott a szünet után is, támadásban sikerült pontosabbá válni, csak a büntetőket nem lőttük jó százalékkal. Nagyot küzdve sikerült a félidő közepén többször is négy gólig zárkózni, a kiállításaink, a győri gyorsindulás gólok azonban eldöntötték a találkozót. A vendégek ebben a félidőben is produkáltak egy 5-0-s időszakot, amivel 23-32-re léptek meg. Az utolsó hat gólból ötöt a győriek lőttek, 40-29-re nyerve a mérkőzést.
A bajnok, kupagyőztes és Bajnokok Ligája címvédő Győri Audi ETO KC lesz a vendégünk szerdán, az alapszakasz 8. fordulójában.
 
 
 
Női kézilabda NBI Alapszakasz - 8. forduló
 
 
ÉRD - Győri Audi ETO KC (SportKlub TV)
 
 
Időpont: 2013. október 9. Szerda 20:00
 
 
Helyszín: Érd Városi Sportcsarnok és Uszoda (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
 
 
Játékvezetők: B. Pech Katalin, Vágvölgyi Mária
 
 
 
 
 
Az ifjúsági találkozó 14 órakor, a junior mérkőzés 16 órakor kezdődik!
 
 
 
 Szurkolói információk:
 
 
 
Jegyárak
Felnőtt: 1500 FtDiák (14 éves korig): 800 FtNyugdíjas (60 év felett): 800 Ft
18 éves korig díjmentes jegy igényelhető a
díjmentes jegy menüpontban.
A belépés 6 év alatt ingyenes!
 
 
 
Nehéz feladat vár csapatunkra, hiszen a világ legjobbjának tartott és májusban a BL-t története során először elhódító Győr következik az alapszakaszban. 
 
 
 
Évente minimum három találkozó „összejött” a csapatok között, az elmúlt szezonokban rendre a Győri Audi ETO KC állta az ÉRD útját a Magyar Kupában, a legjobb tizenhat, vagy a legjobb nyolc között.
 
 
 
A Győr népligeti vereséggel kezdett a szezonban, azóta azonban menetel, és már élen áll a bajnokságban. 
 
 
 
A hétközi bajnokikat követően, hétvégére két hazai mérkőzés a program. A Batthyány Tornacsarnokban a serdülő csapatunk fogadja a Kispest NKK-t. Vasárnap délután Csepelen ötödik bajnoki győzelmére készül az Érdi VSE II, ellenfelük az FSZSE III lesz.
 
 
 
 
 
 
 
A hét ÉRD mérkőzései
 
 
 
 
 
 
 
2013. október 9. szerda
 
 
14:00 NBI Ifjúsági | Érd Városi Sportcsarnok és Uszoda ÉRD – Győri Audi ETO KC
 
 
 
 
 
16:00 NBI Junior | Érd Városi Sportcsarnok és Uszoda ÉRD – Győri Audi ETO KC
 
 
 
 
 
 
 
20:00 NBI Felnőtt | 
Érd Városi Sportcsarnok és Uszoda ÉRD – Győri Audi ETO KC
 
 
 
 
 
 
 
2013. október 12. szombat
9:30 OSB Leány E  | Batthyány Tornacsarnok ÉRD – Kispest NKK
 
 
 
 
 
 
 
2013. október 13. vasárnap
17:00 Budapesti - Női I. osztály |  Csepel ÁMK Érdi VSE II. – FSZSE III
 
 
 
 
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
 
Szerdán hazai pályán már folytatódnak is a bajnokság küzdelmei. Szombaton Székesfehérváron, az ifjúsági és junior csapatunk is győzött.
Egyaránt harmadik sikerét könyvelhette el az NBI alapszakaszában két korosztályos csapatunk. Oláhné Balog Tünde együttese, az ifjúsági csapat ezzel hetedik a tabellán. A juniorok Putzlocher Németh Helga vezetésével szintén hat pontot gyűjtöttek hat forduló alatt. Ebben a korosztályban sűrűbb a középmezőny, és az elmaradt mérkőzéssel kilencedik jelenleg az ÉRD. A bajnoki elődöntőt érő negyedik hely viszont, csupán két pontra van a lányoktól.
A felnőtt csapat maradt nyolcpontos, ezzel visszacsúszott a bajnoki tabellán. Legeredményesebb góllövőnk Kovács Anna, aki mérkőzésenkénti átlag ötgólos teljesítményt tudhat magáénak.
ÉRD NBI góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés D - Dobott gól O - Otthon I - Idegenben R - Rájátszásban 2P - Kétperces büntetés
Csütörtökön játszott idegenben serdülő csapatunk, a második félidőt megnyerve szoros vereséget szenvedett az ÉRD, a fiatalok első sikerére még várni kell.
Játékosként is nyert csapatával Oláhné Balog Tünde, ezzel négy fordulót követően továbbra is hibátlan, listavezető az Érdi VSE II a Budapesti - Női I. osztályú bajnokságban.
Az elmúlt hét ÉRD mérkőzései
2013. október 3. csütörtök
OSB Leány E  | Dunaújvárosi KA II  – ÉRD 26:23 (13:9)
2013. október 5. szombat
NBI Ifjúsági | Fehérvár KC – ÉRD 28:29 (9:13)
NBI Junior | Fehérvár KC – ÉRD 23:26 (15:15)
NBI Felnőtt | Fehérvár KC – ÉRD 31:28 (15:13)
2013. október 6. vasárnap
Budapesti - Női I. osztály |  Kőbánya SC – Érdi VSE II. 16:19 (10:11)
Minden mérkőzés részletes jegyzőkönyve megtalálható a Mérkőzések/Eredmények menüpont alatt.
HAJRÁ ÉRD!
Korosztály: 
Fordulatos mérkőzésen nyertek a juniorok is, az utolsó tíz percben -2 gólról fordítottunk.
Álmosan kezdett csapatunk, a nyolcadik percben már 5-2-re vezetett a fehérvári junior. Négy perc alatt összejött az érdi egyenlítés, sőt a félidő közepén 5 zsinórban lőtt góllal 7-11-re fordítottunk. A félidő utolsó harmadában azonban ismét a hazaiak kézilabdáztak eredményesebben, 14-13-nál újra a Fehérvárnál volt az előny. Döntetlenről folytatódott a mérkőzés, hasonló forgatókönyv szerint. 18-15-el indult a félidő, 20-19-re pedig már ismét az ÉRD vezetett. A 46. percben 22-20-nál újra a hazaiak voltak előnyben, az utolsó 13 perc és ezzel a győzelem a vendégeké volt – 6-1-re hozva és ezzel 26-23-ra nyerve a mérkőzést.
Megtört a sorozat, a Fradi túl nagy falat volt vasárnap délután. Egyik NBI-es korosztályban sem szereztünk pontot, mindhárom meccset a zöld-fehérek nyerték.
 
Izgalmasan indult az idei kézilabdaszezon, az elmúlt évek megszokott rutinjához képest, már az első fordulóban meglepetésre kikapott a címvédő, ráadásul májusban BL győztes Győri Audi ETO KC a Népligetben. A kiesett, de bent maradt Debrecen szárnyakat kapott régi új vezetőedzője és közönsége által. A Dunaújváros Mátéfi Eszter keze alatt egyre inkább csapattá kovácsolódott, ami a Fradi legyőzésében és a Győr megszorongatásában mutatkozott meg.
Az ÉRD négy győzelemmel kezdte a szezont és hibátlan mérleggel várhatta az előző idény ezüstérmesét. Nem sikerült azonban meglepetést szerezni, ráadásul a várt nagy csata is elmaradt. A csapat egésze nem fogott ki jó napot, a szerencse sem minket támogatott, a Fradi pedig rutinból oldotta meg a meccset. Csapatunk legfőbb erőssége, a védekezés hagyott minket cserben.
Szombaton lép legközelebb pályára az ÉRD, Fehérváron két nyolcpontos csapat találkozik, így mindenképpen nagy meccsre van kilátás. Különösen igaz ez, ha azt nézzük, hogy az első két NBI-es idényünkben nem kaptunk ki az FKC-tól, az előző bajnokságban viszont mindkétszer veszítettünk ellenük.
Csapatunk, a halasztott mérkőzésünk ellenére továbbra is negyedik a tabellán. A Debrecen – Ferencváros – Győr hármashoz hasonlóan, egy verességgel a nevünk mellett.
 
ÉRD NBI góllövőlista
 
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés D - Dobott gól O - Otthon I - Idegenben R - Rájátszásban 2P - Kétperces büntetés
 
 
 
A hétvége ÉRD mérkőzései
2013. szeptember 27. péntek OSB Leány E  | ÉRD – MTK-Budapest 25:38 (12:23)
 
2013. szeptember 28. szombat Budapesti - Női I. osztály | Kinizsi TTK II – Érdi VSE II. 19:21 (6:9)
 
2013. szeptember 29. vasárnap
NBI Felnőtt | ÉRD – FTC-Rail Cargo Hungaria 25:33 (14:19)
 
NBI Junior | ÉRD – FTC 26:29 (13:15)
 
NBI Ifjúsági | ÉRD – FTC 34:45 (17:17)
 
HAJRÁ ÉRD!
Korosztály: 
Hazai pályán sikerült nagy csatára késztetni a ferencvárosi juniorokat, de a pontszerzés elmaradt.
Korosztály: 
Februárban testvérével, Barbarával érkezett az ÉRD csapatába. Mindketten hamar felvették az NBI ritmusát. Pörgősek a mindennapjai Kispest – Halásztelek – Érd között ingázva. Szűk félórában beszélgettünk a mindennapjairól.
 
Interjúnkra Nick Viktóriával a junior játékosának szoros napirendje miatt, az edzését követően, úton hazafelé ejtettünk sort. Első benyomásom alapján, rendkívül nyugodt lány, egy kicsit más, mint a többi hasonló korú lány. Az első percekből máris kiderül, nem szereti például a közösségi oldalakat, még profilképe sincs a Facebook-on. Furán is veszi ki magát az interjúnk, rohannunk kell, szinte másodpercenként kérdezem valamiről – kérdezgetni könnyű, mondja ő. Érdről csak a Camponáig utazunk együtt, a többiek persze zrikálják, amiért külön ül, ráadásul egy fiúval. „Nem szeretem mutogatni magam, meg szerepelni úgy egyáltalán. Egyébként is nehezen nyílok meg, új társaságban sem én vagyok a középpontban.” Megtudom tőle, hogy sok évet atletizált, mielőtt hat éve először fogott kézilabdát, a szülei pedig nagyon támogatják a sportolását és bíztatták mindkettőjüket, hogy váltsanak. „Öt évet játszottam Csepelen, úgy éreztem tovább kell, hogy lépjek. Szerettem volna magasabb szinten is próbára tenni magam. Nem volt egyszerű a váltás, az elején még az edzéseken is izgultam, ma már csak a meccseken. Szeretnék magamnak bizonyítani és valószínűleg ezért.
 
 
Sok év után váltott csapatot, de egyértelmű volt, hogy az ÉRD-et választotta. „Nem akartunk Pestre menni, Lízer Melinda csapattársam volt Csepelen és ő már korábban átigazolt, így volt egy ismerős arc, a szakmai munka pedig meggyőzött minket. Németh Helga nagyon szigorú és kemény, de éppen ezt szeretem benne.” Látom rajta, hogy továbbra is zavarban van és a feszültségoldási kísérleteim sem sülnek el a legjobban. Már csak pár megállót utazunk közösen és elég késő van, hosszú lehetett a napja. „Kispestre járok gimnáziumba, onnan haza rohanok Halásztelekre, ahonnan sárga busszal, BKV-val, majd a Camponától vonattal jutok el Érdre. Még így is hamarabb otthon vagyok, mint akik Pestre mennek.” - mondja félmosollyal. Talán jobb lenne autóval, tudja ő is és tervezi a közeljövőben a jogosítvány megszerzését. Hogy erre mikor lesz ideje, arról elképzelésem sincs, pláne, hogy tavasszal érettségizik. „Ott is az izgulás lesz a legnagyobb ellenfelem. A TF-re szeretnék tovább menni, legalábbis meg fogom próbálni, de az még nincs meg konkrétan, hogy pontosan milyen szakra.”
 
 
Szinte csapatnyian várták közösen az állomás várójában a vonatot az edzés után, hangos lánycsevej és nevetgélés szűrődött ki a romos épületből. „Jó a közösség és ez a pályán is meglátszik. Képesek vagyunk egymásért küzdeni, igazi csapat vagyunk. Szerintem ez az ÉRD junior csapatának nagy erőssége.” Ebben nem kételkedem, az eredmények mégis változatosak, győzelem-vereség-győzelem-vereség. „Debrecenben a második félidőt rontottuk el nagyon, pedig az elején mindenkinek jól ment, utána pedig valahogy senkinek sem. A legfontosabb szerintem, hogy elhiggyük, hogy bármelyik csapatot képesek vagyunk legyőzni. Ha így megyünk fel a pályára minden mérkőzésen, akkor eredményesek és sikeresek lehetünk az idei bajnokságban és mindenképpen előrébb léphetünk a tavalyi eredményünknél.” Lassít a vonat, jön a testvére Barbara és csapattársuk Takács Kitti, ő pedig még válaszol egy utolsót és siet is az ajtóhoz. Másnap reggel, a rohanás kezdődik elölről.
Immáron négymeccses a győzelmi szériánk, történelmi az idénykezdésünk. Debrecenben több kétperces kiállítást kaptunk, mint az eddigi három felnőtt találkozón összesen. Jelenleg Kovács Anna és Schatzl Nadine holtversenyben állnak az érdi góllövőlista élén. Úgy érkeztünk Debrecenbe a negyedik fordulóban, hogy győzelmünk esetén mi maradnánk a bajnokság egyetlen hibátlan csapata. A Győr az első fordulóban kikapott a Népligetben, a Fradi pedig Dunaújvárosban maradt pont nélkül hét közben. Így már csak a Debrecen és az ÉRD állt vesztett pont nélkül a bajnokságban, vasárnap estétől ez már csak rólunk mondható el! Három forduló elteltével hat kiállítás szerepelt a csapat neve mellett, a „legdurvább” meccsen is csupán háromszor kézilabdáztunk emberhátrányban. Debrecenben viszont könnyű kézzel szórták a kiállításokat, hat alkalommal kapott két percet érdi védőjátékos, ráadásul Janurik Kingának már az első félidő közepén piros lapot mutattak fel. Így összesen 14 percet játszottunk nem teljes létszámban, míg a Loki mindössze háromszor volt büntetve.ÉRD NBI góllövőlista Magyarázat: J - Játszott mérkőzés D - Dobott gól O - Otthon I - Idegenben R - Rájátszásban 2P - Kétperces büntetés
 
A 18-25. perc közötti három kiállításunk szinte folyamatos emberhátrányt jelentett, amiből vissza is kapaszkodott az ellenfél és a mérkőzés azon szakaszában a vezetést is sikerült időszakosan átvennie a hazaiaknak. De azután és a második félidő derekán is volt válasza a csapatnak, sikerült megújulni támadásban. Debreceni győzelmünk jogosságához így nem férhetett kétség, az érdi szurkolóknak megérte a nagy távolság ellenére a csapattal tartani, boldogan távozhattak a Hódosból. A hét eleje a válogatottak számára tatai összetartással indul, a Klivinyi, Oguntoye, Szekeres, Triscsuk négyes csatlakozott a nemzeti csapathoz. Az ÉRD számára a legkeményebb mérkőzés következik, a presztízscsata, amit mindenki a szokottnál is jobban vár. Hazai pályán fogadjuk a Ferencvárost, reméljük a teltházas Sportcsarnok által buzdítva! A hétvége ÉRD mérkőzései2013. szeptember 22. vasárnap
14:00 NBI Ifjúsági | DVSC – ÉRD 31:21 (18:11) 16:00 NBI Junior | DVSC – ÉRD 31:24 (17:17) 17:00 Budapesti Női I. osztály | Érdi VSE II. – Soroksári TE 27:19 (13:7) 18:00 NBI Felnőtt | DVSC TVP – ÉRD 24:31 (12:15)Minden hétvégi mérkőzés részletes jegyzőkönyve megtalálható a Mérkőzések/Eredmények menüpont  alatt!
Hajrá ÉRD!
Korosztály: 
Hiába kezdett jól csapatunk, a második félidőben megnyerték a meccset a hazaiak.

Támogatóink