Felnőtt

Rovat: 
Korosztály: 
Fókuszban az ellenfél, statisztikák, egymás elleni eredmények A fővárosban kezdődik a nagy novemberi menetelés - egy hét alatt három mérkőzés. Budapest SE – ÉTV-Érdi VSE Női kézilabda NB1 Alapszakasz 8. forduló Időpont: 2012. november 3. Szombat 18:00 Helyszín: Elektromos Sportcsarnok - 1138 Budapest, Népfürdő u. 18-20. Játékvezetők: B. Pech Katalin, Vágvölgyi Mária Az ifjúsági és junior mérkőzéseket 14 illetve 16 órától rendezik. Nem sűrűn, mindössze egyetlen alkalommal játszott eddig a két csapat egymással történetük során. Viszont érdekes, hogy az az egy találkozó, éppen három éve, november 3-án volt esedékes. Azon a keddi délutánon a Magyar Kupa negyedik fordulójában találkoztak a felek Érden, ahol 37-28-ra nyertünk és jutottunk a legjobb nyolc közé. Akkor még mindkét csapat az NB1/B különböző bajnokságaiban harcolt, mi még az évben feljutottunk, a BSE-nek ez most sikerült, ők az idei év egyetlen újoncai. A bajnokságban hét forduló után hét vereséggel, nulla ponttal álltak, sőt előrehozott mérkőzésen hétközben Békéscsabán 23-22-es vereséget szenvedtek. Ekkor és a Debrecen elleni otthoni mérkőzésen - melyet 29-30-ra veszítettek el - álltak legközelebb a pontszerzéshez Papp György tanítványai. Érkezett: Barczi Annamária, Baross Zsuzsanna, Borbás Rita, Fekete Bozsana, Schneck Réka, Tamás Krisztina Távozott: Zeck Fruzsina A fővárosiak foglalkoztatják a legtöbb volt érdi játékost, náluk játszik Schneck Dóra és Schneck Réka, valamint Tamás Krisztina is. Legeredményesebb játékosuk, a még csak tizenkilenc esztendős Fekete Bozsana, aki 43 gólnál jár. Így, hogy kilencedik fordulóbeli kötelezettségüket letudták (mi kedden játszunk a Veszprémmel), tulajdonképpen az őszi szezonzáró következik a BSE számára, hiszen a következő mérkőzésre majd az év utolsó napjaiban kerül sor a Vác ellen. A Magyar Kupában hozzánk hasonlóan a negyedik fordulóban, januárban kezdenek majd - játék nélkül jutottak tovább erőnyerőként. NB1 Alapszakasz 8. forduló programja, eredményei 2012. október 30. Kedd 18:00 FTC - Kiskunhalas 37-26 (18-13) 2012. október 30. Kedd 18:00 Veszprém - Győr 19-37 (7-20) 2012. november 2. Péntek 18:00 Debrecen - Siófok 2012. november 3. Szombat 18:00 Fehérvár – Dunaújváros, Vác - Békéscsaba, Budapest SE - ÉTV-Érdi VSE Guide HOLNAP Budapest SE - ÉTV-Érdi VSE Hajrá, Érd! Hajrá, ÉTV-Érdi VSE!
Rovat: 
Korosztály: 
INFÓK, RÉSZLETEK, TUDNIVALÓK Budapest SE – ÉTV-Érdi VSE Női kézilabda NB1 Alapszakasz 8. forduló Időpont: 2012. november 3. Szombat 18:00 Helyszín: Elektromos Sportcsarnok - 1138 Budapest, Népfürdő u. 18-20. Játékvezetők: B. Pech Katalin, Vágvölgyi Mária Az ifjúsági és junior mérkőzéseket 14 illetve 16 órától rendezik. Szurkolói információk: Útvonalterv: ÉRD->Népfürdő utca Jegyinfó: Felnőtt 2000 Ft - Diák 1500 Ft Nagy túrákhoz szokott szurkolóinknak ezúttal csalódástkeltően közelre, csak a fővárosba kell utazniuk, hogy lássák kedvenciek soron következő bajnokiját. Debrecenhez, vagy épp Békéscsabához képest, most csak Észak Pestre, az Árpád híd lábához utazunk, az Elektromos Sportcsarnok szűk háromnegyed óra alatt elérhető Érdről, az útvonaltervező becslése szerint. Így adott a lehetőség, teremtsünk idegenben is hazai légkört, szóljon a Tromosban is a Hajrá, ÉRD! Hajrá, ÉTV-Érdi VSE!
Rovat: 
Korosztály: 
A forduló eredményei, a bajnokság állása, házi góllövőlistánk Győzelmével előttünk a Vác, veresége ellenére is harmadik maradt a Veszprém. A Ferencváros és a Győr kéz a kézben nagyszerűen menetelnek a Bajnokok Ligájában, a csoportkör felén túl vannak a csapatok és mindkét magyar együttes hibátlan mérleggel vette az első kör megpróbáltatásait. Eddig a bajnokságban is megoldották a kötelező feladatokat és mindenkit megvertek, most viszont az FTC botlott és pontot hagytak Dunaújvárosban. A Győr maradt az egyetlen hibátlan csapat a bajnokságban. Az első két helyet így sem ostromolják kérők, a harmadik Veszprém is három pont lemaradással követi az elöl állókat. Szombaton ugyanis, miközben a Vác elvitte a pontokat Érdről, a Kiskunhalas hazai pályán legyőzte a Veszprémet, alaposan összesűrűsítve ezzel a középmezőny elejét. Jelenleg úgy tűnik, hogy ezen négy csapat közül kettő kerülhet tavasszal bajnoki elődöntőbe. Természetesen ahogyan tavaly is tapasztaltuk, rengeteg minden változhat az alapszakasz második felére. Érdi góllövőlista NB1 Alapszakasz 7. forduló eredményei 2012. október 24. Szerda 18:00 Dunaújváros - FTC 31-31 (15-16) Győr - BSE 34-20 (19-9) 2012. október 26. Péntek 18:00 – Debrecen-Fehérvár 24-25 (15-13) 2012. október 27. Szombat 18:00 – Kiskunhalas-Veszprém 22-20 (9-8) Siófok-Békéscsaba 33-24 (17-16) ÉTV-Érdi VSE - Váci NKSE 24-25 (9-12) Mérkőzés beszámoló - Véget nem érő üldözés Galéria Videós összefoglaló
Rovat: 
Korosztály: 
Holnaptól a Veszprém és a Metz elleni hazai mérkőzésre is elindul a jegyelővétel a szokott helyen, a Katalin üzletházban! Egy hét leforgása alatt, két kulcsfontosságú összecsapásra is sor kerül november elején hazai pályán. Előbb november 6-án kedden 18 órától a bajnokságban következik ismét rangadó, a Veszprém Barabás Duna Takarék KC érkezik a Batthyány-ba, majd az EHF-kupa harmadik fordulójában, a francia sztárcsapatot, a Metz Handball együttesét fogadjuk Budaörsön, november 10-én szombaton, 13:45-kor. A nagy érdeklődésre való tekintettel, hangsúlyozottan kérünk mindenkit, hogy lehetőség szerint éljen az elővásárlással és a jegy birtokában érkezzen a mérkőzések helyszínére. A bajnoki mérkőzés jegyára 1500 Ft. Az EHF-kupa találkozóra felnőtteknek 1500, diákoknak 800 forintos áron elérhetők a belépők. Fontos viszont, hogy az őszi bérletek, az EHF-kupa mérkőzésre nem érvényesek! Értékesítés helye: Katalin Üzletház 2030 Érd, Budai út 3. Nem a megszokott üzletben, hanem az ugyanott található trafikban lesz az értékesítés! Nyitvatartás: H-P: 7-17 Szo: 7-13 Hajrá, ÉRD! Hajrá, ÉTV-Érdi VSE!
Korosztály: 
Ízig vérig rangadót játszott a két csapat, a Vác elvitte a pontokat Érdről Nemcsak a játékosok, a szurkolók is nagyon készültek a mérkőzésre - már jóval a kezdő sípszó előtt szóltak a dobok és zajlott a hangpróba. Kicsit az Érdi Torna Club csinos tornászlányai is megilletődöttebbek voltak a szokásosnál. Persze ez az ő produkciójukon - amit időkéréseknél rendszeresen látunk tőlük - ez egyáltalán nem látszott. Bezzeg a főszereplők, a kézilabdázók. Nagy volt a tét, első igazi rangadóját játszotta a szezonban mindkét csapat. Meg is remegtek a kezek a kezdésnél, 5 perc után csak 1-1 állt a kijelzőn. A nyolcadik percben még az addigi gólszerzési hajlandósággal is felhagytak a felek, 3-3-nál megálltak a csapatok. Hiába játszottunk közben emberelőnyben is egy alkalommal, és lőhettünk büntetőt is, nem tudtunk gólt/gólokat lőni, igaz nem is kaptunk. Egészen a félidő derekáig, amikor Szekeres Klárát könnyű síppal kiállították a Kékes testvérek, az időközben játékba szálló Mayerrel szemben elkövetett szabálytalanságért. Az emberelőnyét lendületes támadásszervezéssel gólokra váltotta a Vác, a rohanásuk pedig kiegészülésük után is folytatódott. Tíz percen át nem született érdi gól, közben 3-8-ra lépett el a vendégcsapat. A védekezésünk helyén volt (attól a három perctől eltekintve), de támadásban nem volt, aki átlendítette volna a csapatot a holtpontokon. Leginkább Alja Korenre bízták a többiek a feladatot és ő is bízott magában, többször rosszabb helyzeteket is elvállalt fiatal jobbszélsőnk, aki holtversenyben a mezőny legeredményesebb játékosa lett és a félidőig már 5 gólig jutott. A huszadik perctől hosszú felzárkózásba kezdtünk, több lendülettel igyekeztük szervezni a támadásainkat és védekezésünk ismét ezer fokon izzott, általában passzívig támad(gat)ott a Vác. Kilenc tizenegyre is felzárkóztunk három perccel a szünet előtt, az utolsó percben a vendégek néggyel is megléphettek volna, mi csak érvénytelen gólt lőttünk, 9-12 maradt a szünetben. Ráadásul a második félidő elején nagy rohanás kezdődött, amiben a váciak is partnerek voltak. Sőt ők jöttek ki belőle jobban, a 33. percre így megint öt gól volt a különbség 10-15-nél. Mindenkit bevetett Szabó Edina, azon játékosokat is, akik hosszabb rövidebb ideje hiányoztak sérülés miatt - így Kovács Anna és Tóth Tímea is pályára léptek. Egy vendég kiállítást három góllal büntettünk, amivel két gólra zárkóztunk. A második félidőben Elez végre próbálkozott lövésekkel, irtózatós erejű bombákat helyezett el Juhász kapujában. Egy találatra sikerült feljönni, de az egyenlítés nem jött össze. Tápait és az általa sokat foglalkoztatott Mayert nem tudtuk kikapcsolni, a félidő közepén pihenőt kapó Klivinyi nélkül is újra három góllal vezetett a Vác 17-20-nál. Volt visszaút, 3-3 után, 20-20-nál volt újra döntetlen Koren góljával. Visszajött Klivinyi, hiába védekeztünk többször is jól, szélről is, hanyattesve is gólt lőtt a váci átlövő. Öt perc maradt a meccsből, amikor ismét három góllal a vendégek vezettek. Előbb csapatkapitányunk által teljesen másképpen megélt szituációban kiállították Szekerest, majd a labda eldobásáért 20 másodperccel később Vukcevicet is. Még innen is volt azonban visszaút. A kettős emberhátrányt 2-2-re mentettük, ez természetesen még mindig a Vácnak volt jó, három perccel a vége előtt vezettek 22-25-re. Több váci találat azonban már nem esett, előbb Vincze, majd Wolf hetesből hozta közelebb a csapatot. Az utolsó percben hosszú ideig támadott a Vác a győzelemért, passzívnál három-négy lövésök is lejött a sáncról, míg végre hozzánk került. Húsz másodperccel a lefújás előtt indulhattunk a döntetlenért, Niksic lerántotta Bognárt, amiért pirosat kapott. Emberelőnyben 14 másodpercünk maradt pontot menteni, balról ment végig a labda a jobbszélre, Korenhez azonban nem jutott el az utolsó passz. Bár megmenthettünk volna egy pontot az utolsó pillanatokban, idegenben is megérdemelten nyert a váci csapat. Huszonnégy gólt sikerült lőni hazai pályán, az első félidő közepi tízperces gólcsend megbosszulta magát. Mindkét csapat játékán tetten érhető volt a feszültség, egyik együttes sem tudta magát függetleníteni a nagy téttől. A Vác az előnyével jól gazdálkodva győzött. Egyetlen másodpercig sem vezettünk a mérkőzésen, győzelmi esélyünk gyakorlatilag nem volt. Kilenc pontosak maradtunk a bajnokságban, az egymás elleni mérlegen pedig majd csak tavasszal javíthatunk, igaz nem lesz könnyebb nyerni Vácon sem.
Rovat: 
Korosztály: 
Játékosok, edzők, esélyek, forma Irányító, átlövő és szakvezető a szombati mérkőzés előtt Bognár Barbara – irányító Az eddigi legnehezebb meccsünk következik, ennek megfelelően készültünk egész héten. Hajtós kemény meccs lesz az elejétől a végéig. A védekezésünkre helyezzük a hangsúlyt, ha jól tudjuk hatástalanítani az ellenfél játékát, akkor a kreatív támadóegységgel képesek lehetünk győzelemre. Tóth Tímea – balátlövő A Vác nagyon jó csapat, lelkes társaság, nem lesz egyszerű dolgunk. Az idény egyik legfontosabb mérkőzése következik, mert mindkét csapat a négybe jutásért harcol. Azon dőlhet el, hogy a felkészült taktikát melyik csapat tudja jobban megvalósítani. Szabó Edina - vezetőedző Felkészülten és harcra készen várjuk a szombati találkozót. A játékosaink fizikailag és mentálisan is nagyon jó állapotban vannak. A hazai közönség nagyszámú és odaadó támogatására maximálisan számítunk. Guide Beharangozó HOLNAP ÉTV-Érdi VSE - Váci NKSE Hajrá, Érd! Hajrá, ÉTV-Érdi VSE!
Rovat: 
Korosztály: 
Fókuszban az ellenfél, statisztikák, egymás elleni eredmények Az első igazi rangadó a bajnokságban - két felsőházat megcélzó csapat csatája következik. ÉTV-Érdi VSE – Váci NKSE Női kézilabda NB1 Alapszakasz 7. forduló Időpont: 2012. október 27. Szombat 18:00 (Cunder TV) Helyszín: Batthyány Tornacsarnok - 2030 Érd, Fácán köz 2. Játékvezetők: Kékes Csaba, Kékes Pál Az ifjúsági mérkőzés 14 órától, a junior találkozó 16 órától kezdődik, a belépés mindkét utánpótlás mérkőzésre díjtalan. Ötödször találkozik egymással a Vác és az Érd. Első évben ők a felsőházba, mi az alsóházban végeztünk, nyert is oda-vissza az ellenfél. Tavaly ősszel úgy tűnt, bravúrok sorát elérve, ismét a felsőházba kerülhet a Vác, tavaszi 10 gólos felettük aratott győzelmünk és menetelésünk azonban kiszorította őket a bajnoki elődöntőből. A párharc állása tehát 1-3 a mi szempontunkból. Az idei bajnokságra épp ezért az elitbe való visszakerülést tűzte ki célul a váci csapat. Erősített is keretén a cél érdekében az együttes - a kispadra Gulyás István ült, játékosként pedig többek között Farkas Veronika, Kamper Olívia, Mayer Szabina, Ana Niksic, Szádvári Krisztina és Triffa Ágnes érkeztek az ország első vasútvonalának végállomására. Távozott: Baross Zsuzsanna, Gyetván Krisztina, Péntek-Dózsa Katarina, Szegedi Orsolya, Lucia Uhráková Érkezett: Farkas Veronika, Kamper Olívia, Katona Liza, Mayer Szabina, Nagy Petra, Ana Niksic, Szádvári Krisztina, Triffa Ágnes, Virág Noémi A bajnokságban eddig hét pontot szereztek, amivel jelenleg az ötödik helyen állnak. Kikaptak a Ferencváros otthonában és legutóbb Vácott a Győrtől, legyőzték hazai pályán a Fehérvár és a Dunaújváros együttesét, illetve idegenben a Debrecent, valamint döntetlenre végeztek Kiskunhalason. NB1 Alapszakasz 7. forduló programja, eredményei 2012. október 24. Szerda 18:00 Dunaújváros - FTC 31-31 (15-16) Győr - BSE 34-20 (19-9) 2012. október 26. Péntek 18:00 – Debrecen-Fehérvár 2012. október 27. Szombat 18:00 – Kiskunhalas-Veszprém, Siófok-Békéscsaba, ÉTV-Érdi VSE - Váci NKSE Guide HOLNAP Vélemények – Játékosok, edzők, esélyek, forma Hajrá, Érd! Hajrá, ÉTV-Érdi VSE!
Rovat: 
Korosztály: 
INFÓK, RÉSZLETEK, TUDNIVALÓK ÉTV-Érdi VSE – Váci NKSE Női kézilabda NB1 Alapszakasz 7. forduló Időpont: 2012. október 27. Szombat 18:00 Helyszín: Batthyány Tornacsarnok - 2030 Érd, Fácán köz 2. Játékvezetők: Kékes Csaba, Kékes Pál Az ifjúsági mérkőzés 14 órától, a junior találkozó 16 órától kezdődik, a belépés mindkét utánpótlás mérkőzésre díjtalan. Szurkolói információk: Jegyelővétel csütörtökön és pénteken a Katalin üzletházban (2030 Érd, Budai út 3). Vendégbelépők (32 db.), a mérkőzés helyszínén kerülnek értékesítésre. Jegyár: 1500 FT A jegypénztár 16 órakor, a lelátó 17:15-kor nyit. Kérünk mindenkit, hogy időben, a mérkőzés kezdése előtt legkésőbb fél órával érkezzen a helyszínre. EHF-kupa 3. forduló A szombati hazai mérkőzésen, illetve utána folyamatosan az elővételi helyszínen megvásárolhatók a Metz Handball (FRA) elleni találkozóra szóló jegyek. A párharc első találkozójára november 10-én szombaton, 13:45 perces kezdéssel kerül sor Budaörsön. Az árak nem változtak, így felnőtteknek továbbra is 1500, diákoknak 800 forintos áron elérhetők a belépők. Fontos viszont, hogy az őszi bérletek, az EHF-kupa mérkőzésre nem érvényesek! Hajrá, ÉRD! Hajrá, ÉTV-Érdi VSE! HOLNAP Beharangozó – Fókuszban az ellenfél, statisztikák, egymás elleni eredmények
Rovat: 
Korosztály: 
A forduló eredményei, a bajnokság állása, házi góllövőlistánk Ismét a felső házban vagyunk, a Veszprém tovább remekel. A huszonnyolcas szám fordulója. A hétvégi BL selejtezők miatt, ismét a hét közepén kezdte a játéknapot a Győr, Ferencváros páros. Természetesen mindkét csapat győzelemmel vette a hazai akadályt, az FTC hazai pályán verte a Debrecent, a Győr Vácról vitte el a pontokat. Ambros Martín együttese 10 góllal vezetett a Dunakanyarban, majd erősen befékeztek a Rába partiak, a Görbicz Löke párosnak kellett rendet és pontot tenni a mérkőzés végére. Pénteken csak a mi mérkőzésünk volt a palettán, egyértelmű győzelmünkkel ismét a dobogóra léptünk. De csak átmenetileg. Szombatra három mérkőzés maradt, a BSE továbbra is pontatlan - a Kiskunhalas nyert idegenben és tovább remekel. A Siófok, a rengeteget hibázó, a lehetőségeivel rosszul sáfárkodó Fehérvár otthonában megszerezte a bajnokságban első pontjait, Kiss Szilárd győzelemmel mutatkozott be a kispadon. A balatoniak hosszú felzárkózásba kezdhetnek, ha menteni akarják a szezont és a középházba akarnak kerülni, ami a keret erejét nézve, minimális elvárás lehet velük szemben. Az eddig bravúrokat hozó Veszprém, a kötelezőt is hozta, hazai pályán legyőzték a Dunaújvárost, ezzel mérlegük öt győzelem - egy vereség. Tíz pontjukkal visszavették a dobogó alsó fokát. Ráadásul jövő héten a negyedik és az ötödik (Érd-Vác) éppen egymás ellen játszik majd, míg rájuk a kiskunhalasi túra vár. Huszonnyolc. Ennyi góllal mérkőzést lehet nyerni, bizonyította ezt a Győr, az Érd és a Siófok idegenben. Ennyivel ki is lehet kapni, így maradt alul a Debrecen és a Dunaújváros. Egyedül a BSE - Kiskunhalas találkozó lóg ki a sorból, ahol nem szerepel a szám. Pedig a hazaiak feltétlenül jobban örülhettek volna egy 28-28-nak. NB1 Alapszakasz 6. forduló eredményei 2012 október 17. Szerda 18:00 - FTC-DVSC 39-28 (20-14) 2012 október 17. Szerda 18:45 - Vác-Győr 26-28 (12-17) 2012 október 19. Péntek 18:00 - BB Békéscsabai ENKSE - ÉTV-Érdi VSE 24-28 (11-12) 2012 október 20. Szombat 16:00 - BSE-Kiskunhalas 33-37 (14-18) 2012 október 20. Szombat 18:00 - Fehérvár-Siófok 25-28 (12-17) 2012 október 20. Szombat 18:00 - Veszprém-Dunaújváros 33-28 (17-12) Érdi góllövőlista Mérkőzés beszámoló - Igazi csapatmunkával nyertünk Galéria Videós összefoglaló
Korosztály: 
A második félidő elején sebességi fokozatot váltottunk, amire a hazaiaknak nem volt válaszuk Békéscsabán folytatódott számunkra a bajnokság, az EHF-kupa miatt, rövid szünet után, egy KEK résztvevő otthonába látogattunk. A sérültek játékra jelentkeztek, Tóth Tímea után, Kovács Anna és Török Petra is helyet kapott az érdi kispadon. A hétvége nagy eseménye a Kolbászfesztivál a viharsarki városban, amely ma kezdődött és évről-évre rengeteg érdeklődőt hoz a városba. A helyszín viszont a csarnok környékén lett kialakítva, így a mérkőzésre ingyenes volt a belépés és azon is sokan voltak. Érdről is sokan kísérték el a csapatot, a nagy távolság ellenére, hangukkal végig bíztatva a lányokat. Álmosan kezdtünk, két perc alatt Nikolayenko és Glusica is megmutatta miért kellett rájuk külön is készülni a héten. A kiváló átlövők góljaival 6 perc után 4-2-re vezetett a lila-fehér csapat. Szabó Edina öt perc után időt is kért, hogy rendet tegyen a fejekben. Ettől kezdve jobban védekeztünk, kilépésekkel és a fal megnyitásával, 5-1-es védekezéssel igyekeztünk megállítani a csabai rohamokat. Oguntoye-t Janurik váltotta, Vincze, Koren és Elez góljaival a félidő közepére fordítottunk, sokszor passzívig jól védekeztünk, majd utána kaptunk gólt. Eladtunk két labdát, 6-5-nél ismét Ökrös Csaba lányai vezettek, sőt a huszadik percben 8-6-nál kétgólos is volt a hazai előny. Az utolsó tíz percet viszont 6-3-ra hoztuk a félidő végéig, így 11-12-vel vonulhattunk szünetre. Teljesen más arcát mutatta a csapat a második félidő elején, a védekezésünkkel nem tudott mit kezdeni a Békéscsaba. A megszerzett labdákból gyorsan szerveztünk ellentámadásokat, Elez jó passzokkal szolgálta ki a társakat, a szélsők indultak, a kihagyott lehetőségek ellenére is végre nőtt a különbség. A 38. percre 6 gólos előnyt dolgoztunk ki, majd egy perc alatt Nikolayenko és Tóth Kata találatai jelezték, hogy még nem adta fel a Békéscsaba. A félidő derekára három gólra visszajött a hazai csapat 17-20-ra, de négy zsinórban szerzett góllal nyomatékosítottuk győzelmi szándékunk. Ekkor igazán érdekes volt az érdi lőlap - hat játékosunk állt egyaránt 4-4 góllal, így szereztünk 24 találatot. Az egyenlő elosztást nem sikerült tartani, sőt a különbséget is csökkentette a hazai csapat, az utolsó két gólt a hazaiak szerezték, így 24-28-ra nyertünk. Nyertünk Békéscsabán. Szabó Edinának nem kellett kockáztatnia, Kovács Annát és Tóth Tímeát nem küldte pályára, Török Petra is csak pár percet kapott a hosszú kihagyás után. Az ilyen mérkőzéseket mostanra már megtanulta megnyerni a csapat. Jobb erőkből álló csapat vagyunk és ezt képesek voltunk bizonyítani. Idegenben három mérkőzést is megnyertünk, legközelebb otthon következik egy komoly erőfelmérő. A Vác érkezik Érdre, akikkel tavaly is nagy harcot vívtunk, az idei idényre pedig még erősödött is a jövő heti ellenfél.

Támogatóink