Felnőtt

Korosztály: 
Csapatunk remek első félidőt követően, nagy csatában 24:27-es vereséget szenvedett a Győri Audi ETO KC együttesétől, így a bajnoki bronzéremért léphetünk pályára a DVSC-TVP ellen
 
Az elődöntő első mérkőzését, és a Magyar Kupa döntőjét követően rövid időn belül harmadszor léptünk pályára a Győri Audi ETO KC együttese ellen. A találkozón Katarina Krpez Slezak szerezte első találatunkat, miután magabiztosan értékesítette a Kisfaludy Anett által kiharcolt hétméterest. Védőfalunk jól állította meg a győri támadásokat, majd gyors támadások végén Klivinyi Kinga és szerb jobbszélsőnk is eredményes volt (3:0). Ellenfelünk a 7. percben vette be először a remekül védő Janurik Kinga kapuját, melyet követően két szélsőnk Katarina Krpez Slezak és Olivera Vukcevic találataival nyolc perc játék után 6:1-re vezettünk. A folytatásban azonban nyolc perces gólcsendünket kihasználva a vendégcsapat zsinórban három gólt szerzett, majd rossz sorozatunkat Yulia Khavronina bejátszásából Kisfaludy Anett törte meg, majd Janurik Kinga indításából Katarina Krpez Slezak alakította 8:4-re az állást. Yulia Khavronina és Mariama Signaté átlövésgóljaival tartottuk előnyünket, majd Klivinyi Kinga is kilenc méterről felugorva vette be ellenfelünk kapuját (11:8). A hajrában a vendégek csökkentették hátrányukat, de egyenlíteni nem tudtak, sőt Yulia Khavronina időntúli szabaddobás góljával kétgólos előnnyel vonulhattunk a szünetre. (14:12).  
 
 
A fordulást követően a második játékrész első találatát Andjela Bulatovic szerezte egy szépen végigjátszott figura végén, háromgólosra növelve előnyünket. Hibáinkat kihasználva ellenfelünk a 33. percben zsinórban három góllal először egyenlítettek a mérkőzésen, de Fekete Bozsana szélről visszavette a vezetést csapatunknak (16:15). Az ezt követő nyolc percben nem tudtuk bevenni a győri kaput, míg ellenfelünk ötször is eredményes volt ezen időszak alatt, 16:20-re alakítva az állást. Gólcsendünket Yulia Khavronina értékesített hétméterese törte meg, melyet egy kivédekezett vendégakciót követően Fekete Bozsana gólja követett (18:20). Közelebb azonban nem tudtunk zárkózni, hiszen Klivinyi Kinga találataira rendre volt válasza ellenfelünknek.  Mariama Signaté és Yulia Khavronina góljaival az utolsó hét percre fordulva két találatra csökkentettük hátrányunkat, de a hajrát nem tudtuk ennél szorosabbá tenni (22:24). Az utolsó percben Mariama Signaté és Fekete Bozsana is eredményes volt, de a mérkőzést a Győri Audi ETO KC nyerte, így 69:50-es összesítéssel ellenfelünk jutott a bajnokság döntőjébe. A bajnoki bronzpárharcban a DVSC-TVP együttese lesz az ellenfelünk, a találkozók időpontjáról a későbbiekben értesítjük szurkolóinkat. 
 
 
NB I-es felnőtt csapatunk csütörtökön a K&H női kézilabda liga elődöntőjének visszavágóján a Győri Audi ETO KC-t fogadja az ÉRD Arénában. A találkozó előtt már 19:00 órától várjuk minden kedves szurkolónkat az ÉRD Aréna előtt közös hangolódásra. A mérkőzésekre jegyek kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán! Az év elején megváltott bérletek ÉRVÉNYESEK a rájátszás mérkőzéseire!
 
K&H női kézilabda liga elődöntő - 2. mérkőzés
ÉRD – Győri Audi ETO KC
 
Időpont: 2016. május 12., csütörtök 20:30
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Medve Róbert, Nagy László
 
Szurkolói információk
 
A mérkőzésekre jegyek kaphatóak 8-19 óráig az ÉRD Aréna jegypénztárában és online az ÉRD Aréna weboldalán. A mérkőzés napján 8 - 12 között az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. Az év elején megváltott bérletek ÉRVÉNYESEK a rájátszás mérkőzéseire!
 
A mérkőzésre érényes jegyárak:
Felnőtt: 1500 FtDiák (érvényes diákigazolvánnyal és 18 éves korig): 800 FtNyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft
A belépés 6 év alatt ingyenes!
 
 
DÍJMENTES JEGYEK:
http://handballerd.hu/dijmentesjegyek.php
 
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2016. május 12., csütörtök
 
OSB F alsóház 5-11. helyért | Dunaújvárosi Főiskola (2400 Dunaújváros, Táncsics Mihály u. 1/A)
16:30 Dunaújvárosi KKA II - ÉRD 1
 
NB I Ifjúsági rájátszás 9-13. helyért | ÉRD Aréna
17:00 ÉRD - Siófok KC
 
NB I Felnőtt rájátszás elődöntő | ÉRD Aréna
20:30ÉRD - Győri Audi ETO KC
 
2016. május 14., szombat
 
NB I/B Junior | Kozármisleny Városi Sportcsarnok (7761 Kozármisleny, Alkotmány tér 55.)
14:00 Kozármisleny SE - Haladás-ÉRD II 
 
NB I/B Felnőtt | Kozármisleny Városi Sportcsarnok (7761 Kozármisleny, Alkotmány tér 55.)
16:00 Kozármisleny SE - Haladás-ÉRD II 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Rovat: 
Korosztály: 
T. Mészáros András, Érd Megyei Jogú Város polgármesterének meghívására Tekauer Norbert klubunk elnöke, Szabó Edina csapatunk vezetőedzője, valamint két játékosunk Klivinyi Kinga és Janurik Kinga sajtótájékoztatón vett részt a Polgárok Házában.
 
A hétvégén klubunk történelme első ezüstérmét szerezte meg a Magyar Kupa küzdelmeiben, melynek apropóján T. Mészáros András, Érd Megyei Jogú Város polgármestere sajtótájékoztatót tartott. A Polgármester Úr gratulált a klubnak, és elmondta, hogy a klub fennállásának legjobb eredményét érte el, mellyel nagy örömet okozott a város lakóinak, a szurkolóknak, és mindenkinek köszönetét fejezte ki, aki hozzájárult ehhez a sikerhez. Ezt követően Polgármester Úr klubunk elnökének, Tekauer Norbertnek adta át a szót, aki szerint csapatunk legfényesebb érme, a vasárnap megszerzett Magyar Kupa ezüstérem egy hosszú folyamat egyik állomása, és remélhetőleg az idén még egy éremmel gazdagodik klubunk, így még komoly feladatok előtt áll csapatunk az idei szezonban. Elnök Úr összefoglalta az ezüstéremig vezető utat: együttesünk az idei szezonban a 4. fordulóban csatlakozott a Magyar Kupa küzdelmeihez, és a Csurgó, valamint az MTK Budapest elleni győzelmekkel kvalifikálta magát a négyes döntőbe, immár második alkalommal. A tavalyi szezonban megszerzett bronzérmet követően, az idén sikerült a döntőbe jutni a Fehérvár KC ellen, majd a döntőben csapatunk mindent megtett a győzelem érdekében. A világ talán legjobb együttese ellen alul maradtunk, és Tekauer Norbert hozzátette, hogy szerinte a hétvége legszebb találatát csapatunk szerezte Klivinyi Kinga révén. Klubunk elnöke is kifejezte köszönetét mindenkinek, aki ennek részese volt. Következett Szabó Edina vezetőedzőnk, aki elmondta, hogy a szezon során a rengeteg munka és mérkőzések közepette szinte alig van idő örülni a sikereknek, így ez a sajtótájékoztató remek alkalmat szolgál arra, hogy egy pillanatra megálljunk, és büszkék legyünk, hiszen hatalamas siker a hétvégén megszerzett ezüstérem. Vezetőedzőnk külön kielemte szurkolóinkat, akikre nagyon büszke klubunk, és akik egészen különleges miliőt teremtenek minden mérkőzésünkön, amely nagy örömet és segítséget jelentenek a csapatnak minden mérkőzésen. Továbbá Szabó Edina kiemelte, hogy a sikerekben fontos szerepe van a város vezetésének, akik stabil hátteret biztosítanak a klubnak, és remek körülményeket teremtenek a csapatnak a mindennapi kemény munkához. Ezek után Klivinyi Kinga következett, akit a Tippmix Török Bódog női kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjének legjobb játékosának választottak, és elmondta, hogy az egész csapat nagyon boldog az elért eremény miatt, de bízik benne, hogy egyszer majd aranyérem is kerül a nyakukba. Klivinyi Kinga hozzátette, hogy kemény munkával mindent megfognak tenni azért, hogy a bajnokságot is éremmel zárjuk, amivel csapatkapitányunk Janurik Kinga is egyetértett, és megköszönte szurkolóink egész éves biztatását, ami nélkül ezeket a sikereket nem érhette volna el a csapat.
 (Fotó: Boros Sándor - Érd MJV)
 
 
NB I-es felnőtt csapatunk a héten nem lép pályára, a K&H női kézilabda liga elődöntőjének visszavágójára készül, melyre jövő hét csütörtökön kerül sor, amikor is a Győri Audi ETO KC-t fogadjuk az ÉRD Arénában. A mérkőzésekre jegyek kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán! Az év elején megváltott bérletek ÉRVÉNYESEK a rájátszás mérkőzéseire!
 
K&H női kézilabda liga elődöntő - 2. mérkőzés
ÉRD – Győri Audi ETO KC
 
Időpont: 2016. május 12., csütörtök 20:30
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Medve Róbert, Nagy László
 
Szurkolói információk
 
A mérkőzésekre jegyek kaphatóak 8-19 óráig az ÉRD Aréna jegypénztárában és online az ÉRD Aréna weboldalán. A mérkőzés napján 8 - 12 között az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. Az év elején megváltott bérletek ÉRVÉNYESEK a rájátszás mérkőzéseire!
 
A mérkőzésre érényes jegyárak:
Felnőtt: 1500 FtDiák (érvényes diákigazolvánnyal és 18 éves korig): 800 FtNyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft
A belépés 6 év alatt ingyenes!
 
 
DÍJMENTES JEGYEK 
Az eddig megszokott díjmentes jegyek igénylése, és kiadásának módja megváltozott. A gyerekek, diákok és nagycsaládosok számára létrehozott díjmentes jegyekkel nagy számban történtek visszaélések, ezért az alábbi feltételekkel tudjuk biztosítani továbbra is a jogosultak számára a díjmentes belépési lehetőséget.Bővebb információ: http://handballerd.hu/dijmentesjegyek.php
 
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2016. május 5., csütörtök
 
OSB F alsóház 5-11. helyért | Sportmax Sportcentrum (1112 Budapest, Kánai út 2.)
16:50 Kispesti NKK - ÉRD
 
2016. május 7., szombat
 
U8 Kovács László régió | Tápiószele Általános Iskola (2766 Tápiószele, Liliom út 11.)
10:00 ÉRD - EURONOVEX USE
11:00 Ráckeve VKSK - ÉRD
 
NB I/B Felnőtt | ÉRD Aréna
11:00 Haladás-ÉRD II - Pénzügyőr SE
 
NB I/B Junior | ÉRD Aréna
13:00 Haladás-ÉRD II -  Pénzügyőr SE
 
U13 Kovács L. Régióbajnoka | PEMÜ Sportcsanok (2083 Solymár, Tersztyánszky utca 89)
12:30 Dabas KC VSE - ÉRD 2003
15:30 ÉRD 2003 - Vecsés -Jusec
 
U13 Kovács L. régió középsőház | Tápiószentmártoni Sportcsarnok (2711 Tápiószentmárton, Bartók Béla út 3.)
14:00 Aranyszarvas SE - ÉRD 2002
15:40 ÉRD 2002 - Sülysápi KSK
 
2016. május 8., vasárnap
 
U10 Kovács L. régió | Vác Városi Sportcsarnok (2600 Vác, Bán Márton u. 3.)
09:45 Szigetszentmiklós NKSE 2 - ÉRD
12:00 ÉRD - Ipress Center-Vác
 
NB I Ifjúsági rájátszás 9-13. helyért | Batthyány Tornacsarnok, Érd
13:00 ÉRD - EUbility Group Békéscsabai ENKSE
 
NB I Junior rájátszás 9-13. helyért | Batthyány Tornacsarnok, Érd
15:00 ÉRD - EUbility Group Békéscsabai ENKSE
 
Bp. I. o. női Felnőtt felsőház | ÁMK Sportcsarnok (1211 Budapest, Simon Bolivár stny. 1-3.)
17:15 ÉRD III - Gázművek MTE NKE 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Csapatunk a Tippmix Török Bódog női kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjében a Fehérvár KC-t legyőzve, története legjobb eredményét elérve bejutott a döntőbe, ahol ugyan alulmaradtunk a Győri Audi ETO KC ellen, de így ezüstéremnek örülhetett együttesünk a Magyar Kupában.
A Tippmix Török Bódog női kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjének első napján az elődöntőben a Fehérvár KC együttese volt az ellenfelünk. A találkozó elején fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd tíz perc elteltével kétgólos előnyre tett szert ellenfelünk, melyet Klivinyi Kinga és Katarina Krpez Slezak találataival egalizáltunk (5:5). A vezetést a 16. percben szerb jobbszélsőnk értékesített hétméteresével szereztük meg, majd 7:7-es állás után négy találatunkra egy fehérvári gól volt a válasz, így négygólos előnyre tettünk szert a játékrész hajrájára (8:12). Előnyünket a szünetig megtartottuk (12:16), majd Szvetlana Gridnyeva hárított büntetőjét követően Kisfaludy Anett góljával eggyel növeltük is a második játékrész elején. A folytatásban azonban nyolc perc alatt egyszer tudtuk bevenni ellenfelünk kapuját, míg az FKC ötször is eredményes volt, így egy találatra csökkent vezetésünk (17:18). A mérkőzés utolsó negyed órájára fordulva háromgólos előnyre tettünk szert Klivinyi Kinga és Mariama Signaté átlövésgóljaival, de az utolsó tíz percre így is 21:21-es döntetlennel érkeztünk. A hajrában lányaink koncentráltak jobban, és tíz perc alatt két gólt kapva csapatunk 23:25-re megnyerte a mérkőzést, és ezzel lányaink jutottak be a Magyar Kupa fináléjába.
 
Történetünk első döntőjében a Győri Audi ETO KC együttese volt az ellenfelünk, ahol Mariama Signaté szerezte első találatunkat. 5:4-ig felváltva estek a találatok, ezt követően hibáinkat kihasználva ellenfelünk zsinórban négy gólt szerzett, melyet Katarina Krpez Slezak két találata követett (9:6). Közelebb azonban nem tudtunk zárkózni a Győrhöz, sőt a félidő hajrájára hat gólra nőtt a hátrányunk (16:10). A félidő utolsó perceiben Katarina Krpez Slezak hétméteresével és Klivinyi Kinga kínai figura végén szerzett góljával 16:12-re zárkóztunk, de a fordulás után két gyors zöld-fehér góllal ellenfelünk visszaállította a hatgólos különbséget. Lányaink azonban nem adták fel, és szurkolóink nagyszerű biztatása mellett öt perc alatt öt gólt szerezve a 39. percre 19:17-re zárkóztunk. Az egyenlítés viszont nem sikerült, hiába tett meg mindent együttesünk, Klivinyi Kinga és Mireya González Álvarez szépen kijátszott figurák végén talált a kapuba, míg Janurik Kinga több győri próbálkozást hárított, de a döntő utolsó tizenöt percére, így is háromgólos hátránnyal fordultunk (24:21). A végjátékban ellenfelünk növelni tudta előnyét, de csapatunk végig küzdve játszotta története első kupadöntőjét, amely 33:27-es vereséggel zárult ugyan, de klubunk történelmi sikernek örülhetett a hétvége zárásaként az ezüstéremmel az eredményhirdetéskor. Ráadásként a Tippmix Török Bódog női kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjének legjobb játékosának Klivinyi Kingát válaszották meg.  
 
ÉRD Magyar Kupa góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
NB I-es junior csapatunk a rájátszás küzdelmeiben a Fehérvár KC ellen lépett pályára, és aratott 29:19-es győzelmet az ÉRD Arénában. NB I/B-s csapataink szombaton a NEKA-t fogadták az ÉRD Arénában, a pontszerzés azonban sem felnőtt, sem pedig junior csapatunknak nem sikerült. Serdülő csapatunk a alsóházi rájátszásban szenvedett vereséget a Szent István SE együttesétől. Bp I. osztályban szereplő együttesünk a felsőházi rájátszás küzdelmeiben kétgólos győzelmet aratott a KRSE együttese ellen. Gratulálunk a győzelmekhez!
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2016. április 26., kedd
 
OSB F alsóház 5-11. helyért | ÉRD 1 - Szent István SE 22:24 (13:12)
 
2016. április 28., csütörtök
 
NB I Junior rájátszás 9-13. helyért | ÉRD - Fehérvár KC 29:19 (14:7)
 
2016. április 30., szombat
 
Bp. I. o. női Felnőtt felsőház | KRSE - ÉRD III 19:22 
 
NB I/B Felnőtt | Haladás-ÉRD II - NEKA 22:34 (12:19)
NB I/B Junior | Haladás-ÉRD II - NEKA 22:24 (11:10)
 
Magyar Kupa Elődöntő | Fehérvár KC - ÉRD 23:25 (12:16)
 
2016. május 1., vasárnap
 
Magyar Kupa Döntő | Győri Audi ETO KC - ÉRD 33:27 (16:12)
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
Csapatunk a Tippmix Török Bódog női kézilabda Magyar Kupa döntőjében nagy küzdelemben 33:27-es vereséget szenvedett a Győri Audi ETO KC együttese ellen, de így is történetünk legjobb eredményét értük el az ezüstéremmel a sorozatban
 
Tegnap a Fehérvár KC elleni elődöntőben elért győzelem után együttesünk története során először jutott be a Magyar Kupa döntőjébe. A szigetszentmiklósi Tippmix Török Bódog női kézilabda Magyar Kupa fináléjában a győri csapat kezdett jobban, első találatunkat Mariama Signaté szerezte talpról a 3. percben. Klivinyi Kinga előbb betörésből, majd átlövésből is bevette a győri kaput, míg Mireya González Álvarez szintén kilenc méterről volt eredményes, mellyel tíz perc játék után 5:4 volt az állás. Ezt követően ellenfelünk hibáinkat kihasználva zsinórban négy találatot szerzett, rossz sorozatunkat Mariama Signaté labdaszerzéséből Katarina Krpez Slezak indításgólja törte meg (9:5). Klivinyi Kinga és Mireya González Álvarez átlövésből felváltva szerezte góljainkat, de ez időszak alatt ellenfelünk is többször betalált, így 16:10-re alakult a mérkőzés állása. A játékrész utolsó hat percében a Győr egy találatot szerzett, míg csapatunk előbb Katarina Krpez Slezak értékesített hétméteresével, majd szerb jobbszélsőnk kínai passzát gólra váltó Klivinyi Kinga góljával 16:12-re alakította a félidei eredményt.  
 
A fordulást után két győri találatot követően Klivinyi Kinga emberhátrányban szerezte első gólunkat a játékrészben, majd egy perccel később ugyancsak létszámhátrányban Katarina Krpez Slezak a jobbszélről volt eredményes (18:14). 19:14-es állás után Mireya González Álvarez átlövésből szerzett gólt, Barján Bianka pedig betörés végén, majd Olivera Vukcevic lerohanás után talált a kapuba, mellyel két gólra, 19:17-re zárkóztunk. Közelebb azonban nem tudtunk kerülni ellenfelünkhöz, sőt öt perccel később öt találatra nőtt a hátrányunk (23:18). Katarina Krpez Slezak hétméteresgóljával, majd Mireya González Álvarez átlövésből szerzett találatával már csak három találattal vezetett ellenfelünk az utolsó negyedórára fordulva. Technikai hibáink újra megbosszulták magukat, ellenfelünk két perc alatt háromszor talált be, melyet követően előbb Katarina Krpez Slezak a szélről, majd a büntetővonalról is eredményes volt, izgalmassá téve a döntő utolsó perceit is (27:23). A hajrában lányaink mindent megtettek a győzelem megszerzéséért, Janurik Kinga többször is bravúrosan védett, majd Klivinyi Kinga góljának örülhetett a szigetszentmiklósi sportcsarnok narancssárgába öltözött része. Az utolsó percekben Barján Bianka és Mireya González Álvarez is eredményes volt, de a lefújás után a győzelmnek a Győri Audi ETO KC örülhetett (33:27). Csapatunk a döntőben ugyan nem bírt a Győrrel, de így is története legjobb eredményét elérve ezüstérmet szerzett a Magyar Kupában. Ráadásként a Tippmix Török Bódog női kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjének legjobb játékosának Klivinyi Kingát válaszották meg. 
 
Korosztály: 
Csapatunk a Tippmix Török Bódog női kézilabda Magyar Kupa elődöntőjében 23:25-ös győzelmet aratott a Fehérvár KC együttese ellen, így történetünk során először jutottunk be a sorozat döntőjébe, ahol holnap a Győri Audi ETO KC együttese lesz az ellenfelünk
 
Együttesünk második alkalommal jutott a Magyar Kupa legjobb négy együttese közé története során. A szigetszentmiklósi elődöntőben a Fehérvár KC volt az ellenfelünk. A találkozón első találatunkat Andjela Bulatovic bejátszásából Kisfaludy Anett szerezte beállóból az 5. percben, 1:1-re alakítva az állást. Két fehérvári találatot követően Janurik Kinga indítását Katarina Krpez Slezak váltotta gólra, míg Klivinyi Kinga kétszer is kilenc méterről lőtt ellenfelünk kapujába, de mindkét találatra volt válasza a Fehérvárnak, így az egyenlítés nem sikerült. A 13. percben azonban Mariama Signaté és Kisfaludy Anett együttes erővel blokkolta a fehérvári próbálkozást, melyet  követően Katarina Krpez Slezak lerohanás végén egyenlített (5:5). A vezetést pedig két perccel később 6:7-nél ugyancsak szerb jobbszélsőnk két értékesített hétméteresével vettük át. 7:7 után kiváló védekezésünknek és Janurik Kinga védéseinek köszönhetően ellenfelünknek hat perc alatt mindössze egy találatot engedtünk, míg lányaink jó védekezésünkből gyors ellenakciókat vezetve ötször is eredményesek voltak ez időszak alatt (8:12). Az utolsó öt percre fordulva technikai hibáinkat kihasználva az FKC két találatra felzárkózott, de Katarina Krpez Slezak két újabb higgadtan értékesített büntetőjével, majd egy újabb remek védekezés után Olivera Vukcevic utolsó másodpercben szerzett indításgóljával visszaállítottuk a négygólos különbséget a szünetre (12:16).  
 
 
A második játékrész elején előbb Janurik Kinga védett ziccert, majd ellenfelünk hétméteresből nem tudott túljárni Szvetlana Gridnyeva eszén. Az első játékrészhez hasonlóan ezúttal is Kisfaludy Anett szerezte első találatunkat, ezúttal Katarina Krpez Slezak bejátszását váltotta gólra beállónk. A 35. percben Mireya González Álvarez emberhátrányban szerzett találatával 13:18-ra vezettünk, de négy minutummal később egy gólra csökkent a hátrányunk (17:18). Egyenlíteni azonban nem tudott ellenfelünk, hiszen Janurik Kinga védte a fehérvári próbálkozást, míg a túloldalon Katarina Krpez Slezak a jobbszélről növelte az előnyünket. Klivinyi Kinga és Mariama Signaté átlövésgóljaival 18:21-es vezetésünknek tapsolhattak remek hangulatot teremtő szurkolóink, az utolsó tíz percre azonban újra elfogyott előnyünk (21:21). A találkozó utolsó kilenc percében ellenfelünk kétszer tudta bevenni Janurik Kinga kapuját, így az 54. percben Olivera Vukcevic balszélről szerzett góljával ismételten csapatunkat juttatta előnyhöz, melyet Katarina Kprez Slezak duplázott meg hétméteresből. Az izgalmas elődöntőben ugyan egy találatra még felzárkózott a Fehérvár KC, de Klivinyi Kinga, majd Mireya González Álvarez góljaival lányaink harcolták ki a győzelmet. Így a Magyar Kupa döntőjébe jutottunk az elődöntőben 23:25-re megnyert mérkőzésnek köszönhetően, történelmünk során először. Szurkolóink a teljes ÉRD szektort megtelítve ismét egységesen a 'nyolcadik ember' segítségét jelentették csapatunknak, ezúton is köszönjük nekik! A holnap 18 órakor kezdődő döntőben a Győri Audi ETO KC csapata lesz az ellenfelünk.
 
 
NB I-es felnőtt csapatunk történetében második alkalommal lép pályára a Magyar Kupa négyes döntőjében. Az április 30-án és május 1-jén megrendezésre kerülő Tippmix Török Bódog női kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjének elődöntőjében a Fehérvár KC lesz az ellenfelünk a Szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnokban. A szombati elődöntőkre és a vasárnapi helyosztókra 2 napos bérletek kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában. Napi jegyet NEM árulunk az eseményre, csak 2 napos bérlet megvásárlására van lehetőség!
 
Tippmix Török Bódog női kézilabda Magyar Kupa négyes döntő - elődöntő
Fehérvár KC - ÉRD
 
Időpont: 2016. április 30., szombat 14:30
Helyszín: Szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnok ( 2310 Szigetszentmiklós, Szebeni u. 81.)
Játékvezetők: Hargitai Gábor, Markó Gábor
 
Szurkolói információk
 
A szombati elődöntőkre és a vasárnapi helyosztókra április 21-e, csütörtök 15 órától kaphatóak a 2 napos bérletek az ÉRD Aréna jegypénztárában. Napi jegyet NEM árulunk az eseményre, csak 2 napos bérlet megvásárlására van lehetőség!
 
2016. április 30., szombat - elődöntők
12:15 Győri Audi ETO KC - FTC-Rail Cargo Hungaria
14:30 ÉRD - Fehérvár KC
 
2016. május 1., vasárnap - helyosztók
15:45 3. helyért
18:00 Döntő
 
Tippmix Török Bódog női kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjére érényes jegyárak
2 napos bérlet: 4500 Ft
 
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2016. április 26., kedd
 
OSB F alsóház 5-11. helyért | Batthyány Tornacsarnok, Érd
18:30 ÉRD 1 - Szent István SE
 
2016. április 28., csütörtök
 
NB I Junior rájátszás 9-13. helyért | ÉRD Aréna
18:30 ÉRD - Fehérvár KC
 
2016. április 30., szombat
 
Bp. I. o. női Felnőtt felsőház | Emszt Kálmánné Sportcsarnok (1097 Budapest, Könyves K. krt. 28.)
09:15 KRSE - ÉRD III
 
NB I/B Felnőtt | ÉRD Aréna
11:00 Haladás-ÉRD II - NEKA
 
NB I/B Junior | ÉRD Aréna
13:00 Haladás-ÉRD II - NEKA
 
Magyar Kupa elődöntő | Szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnok
14:30 Fehérvár KC - ÉRD
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Csapatunk a K&H női kézilabda liga negyeddöntőjének visszavágóján 34:29-es győzelmet aratott a Siófok KC együttese ellen, így 64:61-es összesített eredménnyel jutott a bajnokság legjobb négy csapata közé, zsinórban ötödik alkalommal NB I-es szereplésünk óta. Négy nappal a sikerrel megvívott negyeddöntő után a bajnokság elődöntőjében 42:26-os vereséget szenvedtünk a Győri Audi ETO KC otthonában.
A K&H női kézilabda liga negyeddöntőjének visszavágóján szurkolóink remek biztatása mellett csapatunk a találkozó 5. percében már 4:0-ás előnyre tett szert. Jól záró védelmünknek és Janurik Kinga védéseinek köszönhetően a vendégcsapat a 19. percben szerezte ötödik találatát, míg lányaink lerohanásból és felállt fal ellen is többször eredményesek voltak, 13:5-ra alakítva az állást a játékrész utolsó tíz percére fordulva. A szünetben 19:12-re vezettünk, mely ötgólos előnyt jelentett összesítésben, de lányaink ezt követően is tovább harcoltak, és szédületes tempót diktálva játszottak, a 42. percben már tízgólos vezetésnek tapsolhatott az ÉRD Aréna közönsége (25:15). A sorsdöntő mérkőzésen minden játékosunk pályára léphetett, mely 34:29-es végeredménnyel zárult, így együttesünk 64:61-es összesített eredménnyel, zsinórban az ötödik szezonban jutott be a bajnokság legjobb négy csapata közé. 
 
Négy nappal a Siófok KC ellen sikerrel megvívott negyeddöntő után Győrben léptünk pályára a bajnokság elődöntőjében. Lányaink jól kezdték a mérkőzést, hiszen öt perc elteltével 2:3-ra vezettük, ezt követően azonban hibáinkat kihasználva ellenfelünk fordítani tudott és nyolcgólos előnyre tett szert (16:8). A 23. percben sikerült négy találatra felzárkóznunk, de a szünetre ismét nyolc találat volt a Győr előnye. A 22:14-es félidei állást követően a második játékrész elején nem változott a két csapat között a különbség, egészen a 48. percig, amikor nyolc kapott gól ellenében egyet szereztünk, mellyel 35:20-ra alakult az állás. A lefújásig még egy találatot hozzátett előnyéhez ellenfelünk, így 42:26-os eredménnyel várjuk a május 12-ei visszavágót. 
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
NB I-es ifjúsági csapatunk kétszer is pályára lépett a héten a rájátszás küzdelmeiben, de a Siófok KC és a Mosonmagyaróvári KC SE ellen sem sikerült a pontszerzés. NB I-es junior lányaink a bajnokság rájátszásának 9-13. helyért játszott mérkőzésükön nem bírtak a Mosonmagyaróvár együttesével az ÉRD Arénában. NB I/B-s csapataink a hét utolsó napján a Győri Audi ETO KC otthonában léptek pályára, a pontszerzés azonban sem felnőtt, sem pedig junior csapatunknak nem sikerült. Serdülő csapatunk a felsőházi rájátszás utolsó mérkőzésén szenvedett vereséget a Kozármisleny együttesétől, így az 5. helyen végzett csoportjában. A Kovács László Régióbajnoki címért pályára lépő U11-es lányaink a hétvégén nem gyarapították pontjaik számát a Gödöllő SE és a Vecsés SE ellenében. Bp I. osztályban szereplő együttesünk két mérkőzésen is pályára lépett a héten, a pontszerzés egyik mérkőzésen sem sikerült.
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2016. április 20., szerda
 
Bp. I. o. női felnőtt felsőház | Rákosmenti KSK - ÉRD III 36:21 (17:13)
 
NB I Felnőtt negyeddöntő | ÉRD - Siófok KC 34:29 (19:12)
 
2016. április 21., csütörtök
 
NB I Ifjúsági rájátszás 9-13. helyért | Siófok KC - ÉRD 26:24 (17:11)
 
2016. április 22., péntek
 
OSB E-F rájátszás 1-8. helyért | ÉRD 2 - Kozármisleny SE 21:26 (10:12)
 
2016. április 23., szombat
 
NB I Ifjúsági rájátszás 9-13. helyért | ÉRD - Mosonmagyaróvári KC SE 19:25 (6:18)
NB I Junior rájátszás 9-13. helyért | ÉRD - Mosonmagyaróvári KC SE 27:32 (12:21)
 
2016. április 24., vasárnap
 
Bp. I. o. női Felnőtt felsőház | REAC SI SE - ÉRD III 33:20 (20:10)
 
U11 Kovács László Régióbajnoka | ÉRD - Gödöllői SE 20:27 (8:16)
U11 Kovács László Régióbajnoka | Vecsés SE - ÉRD 18:17 (10:7)
 
NB I/B Felnőtt | Győri Audi ETO KC - Haladás-ÉRD II 41:21 (22:11)
NB I/B Junior | Győri Audi ETO KC - Haladás-ÉRD II 31:23 (15:10)
 
NB I Felnőtt elődöntő | Győri Audi ETO KC - ÉRD 42:26 (22:14)
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
A K&H női kézilabda liga elődöntőjének első mérkőzésén csapatunk 42:26-os vereséget szenvedett a Győri Audi ETO KC együttese ellen. 
 
Négy nappal a sikerrel megvívott negyeddöntő után a Győri Audi ETO KC otthonában léptünk pályára az elődöntőben. A találkozón a 4. percben Klivinyi Kinga szerezte első találatunkat átlövésből, mellyel 1:1-re alakította az állást. Szabó Laura higgadtan értékesített hétméterese után Katarina Krpez Slezak indításból szerzett gólt, így csapatunk átvette a vezetést (2:3). Azonban ellenfelünk hibáinkat kihasználva, zsinórban hét gólt szerezve a 11. percre 9:3-as előnyre tett szert, majd gólcsendünket Mariama Signaté átlövésgólja törte meg. Támadásbeli pontatlanságainkat a hazai együttes könyörtelenül kihasználta, így negyedóra elteltével nyolc találat volt a hátrányunk (14:6). Janurik Kinga egy percen belül két ziccert is hárított, csapatunk nyolc percig nem kapott akciógólt, míg támadásban Fekete Bozsana, Katarina Krpez Slezak és Mariama Signaté révén gólra váltottuk helyzeteink, míg Szabó Laura második hétméteresét is értékesítette, amellyel négy gólra zárkóztunk a 23. percben (16:12). A játékrész hajrájában ellenfelünk lerohanásokból többször is eredményes volt, míg csapatunk Szabó Laura révén büntetőből szerezte egyetlen találatunkat öt győri találat ellenében (22:14).  
 
 
A fordulást követően két gyors hazai gólra Mireya Gonzlez Álvarez válaszolt átlövésből, majd Katarina Krpez Slezak Gulyás Vanda zárását kihasználva értékesített egy ziccert (24:15). Szerb jobbszélsőnk újabb találatával, valamint Barján Bianka talpról szerzett góljával a 40. percben visszaállt a félidei nyolcgólos különbség (27:19). Az ezt követő nyolc percben nyolc gólt szerzett ellenfelünk, míg csapatunk Barján Bianka kilenc méterről szerzett találatán kívül nem tudta bevenni a hazai kaput, így 35:20-ra alakult az állás. Szabó Laura a negyedik hétméteresét értékesítette Kiss Évával szemben, majd ötödik büntetőjét is Kari Aalvik Grimsbö-vel szemben. Klivinyi Kinga labdaszerzést követően indításból, majd a szélről felkanyarodva átlövésből is eredményes volt, de védekezésben nem tudtuk megállítani a hazai akciókat, így a hátrányunk sem csökkent jelentősen (36:23). Sőt a mérkőzés hajrájában tovább tudta növelni előnyét a Győr, a mérkőzés végére kialakítva a legnagyobb különbséget a találkozó folyamán (42:26). Az elődöntő visszavágójára május 12-én kerül sor. Csapatunk legközelebb szombaton a Tippmix Török Bódog női kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjének elődöntőjében a Fehérvár KC együttese ellen lép pályára Szigetszentmiklóson.
 
  
 

Támogatóink