Felnőtt

Korosztály: 
Az ÉRD hazai pályán is legyőzte holland ellenfelét a KEK 3. fordulójában, így februárban folytathatjuk nemzetközi kupa szereplésünket.
Összesítésben ÉRD - Sercodak Dalfsen 47:43, továbbjutott kettős győzelemmel az ÉRD!
Történetünk során először játszhattunk Érden, az Érdi Városi Sportcsarnok és Uszodában nemzetközi kupamérkőzést, az eddigi három EHF találkozót Budaörsön rendezte csapatunk, minden alkalommal győztesen hagytuk el a pályát. Most ugyanez, vagyis egy győzelem biztosan továbbjutást jelentene, hiszen a hollandiai első mérkőzésen 23:26 arányú győzelmet szerzett az ÉRD. A norvég játékvezető páros számára is biztosan különleges emlék lesz a mai találkozó, hiszen első nemzetközi kupamérkőzését vezethette a Lars Jorum, Kim-Rune Stenhaugmo kettős.
Kiváló védekezéssel kezdett csapatunk, Oguntoye-hoz pedig ragadt a labda a kapuban, így 3:0-val indult a találkozó. Négy perc játék után a hollandok is bejelentkeztek a mérkőzésre és gyors indulás révén a vezetést is megszerezték a vendégek a kilencedik percben (3:4). Tíz perc után Oguntoye ziccert védett, így nem lett háromgólos a vendég előny, Szabó Edina időkéréssel állította meg a játékot.
 
A csapat emberelőnybe került, az érdi közönség is rátett még egy lapáttal, a fórt azonban nem tudtuk gól(ok)ra váltani. Schatzl törte meg a gólcsendet, miközben a kapusok mindkét oldalon magabiztosan fogták az ejtési kísérleteket. Fordulatokban gazdag volt a találkozó első harmada, kilenc perc érdi gólnélküliséget, tíz perces holland gólképtelenség követett. Közben sikerült az egyenlítés, a vezetést azonban egy kipattanóból újra a Dalfsen szerezte meg (5:6).
Klivinyi vállalta magára a vezér szerepét támadásban, az ÉRD góljaira azonban Knippenborg tudott válaszolni az ellenféltől. Éppen az említett holland játékos fegyelmezetlensége eredményezett kettő perces kiállítást, így a félidő hajrájában újra emberelőnybe került csapatunk. Balog értékesítette a büntetőt, amivel 9-8-ra zárkóztunk. A játékrész utolsó percében, már teljes létszámban indulásból egyenlített Klivinyi, 9:9-el fordultak a csapatok.
A szünet után is egy Klivinyi bomba nyitotta a gólok sorát, de hamar volt válasza a vendégeknek Schoenaker révén. A mérkőzésen harmadszor kézilabdázhattunk emberelőnyben, két eladott labdából azonban a hollandok szereztek vezetést, Szabó Edina másodszor kérte ki idejét a találkozón (11-13). Gridnyeva a bajnokságban tőle megszokott magabiztossággal hárította a holland büntetőt, az érdi támadásokba azonban sok pontatlanság csúszott (12-14).
A félidő középső harmadában védekezést váltott az ÉRD, emberfogással léptünk fel Knippenborg-ra. Támadásban az addig keveset próbálkozó Kovács Anna, Triscsuk páros góljaival egyenlített csapatunk, a holland kapus Lipman azonban továbbra is meccsben tartotta a vendégeket (15:15). A mérkőzésen először, a 48. percben ledolgozta hátrányát a SERCODAK Dalfsen, sőt az 50. percben a párharcban is ők álltak továbbjutásra (15:19).
Lipman érdi emberelőnyben is ziccert fogott, majd Szekeres góljával indult az utolsó tíz perc. Még mindig emberelőnyben Wolf jobbszélről lehetetlen szögből talált be, majd alighogy kiegészült, Bognár lerántását követően újra emberelőnybe került csapatunk. Oguntoye a sokadik ziccert hatástalanította, így nem lett újra három a különbség (17:19). Hat percig nem tudott gólt lőni a vendég holland csapat, Bognár és Vukcevic találataival egyenlítettünk (19:19). Az utolsó percekben már minden sikerült hazai oldalon, így a mérkőzés is meg lett, vagyis kettős győzelemmel kvalifikálta magát együttesünk a következő fordulóba.
Kőkemény csatára késztette a Dalfsen az ÉRD-et, ahogyan arra számítani lehetett, végletekig kiélezett párharcban dőlt el a továbbjutás. A legjobb tizenhat párosítása a keddi sorsoláson derül ki, ahol az ÉRD mellett, magyar csapatként a Veszprém Barabás Duna Takarék KC, valamint az FTC-Rail Cargo Hungaria is érdekelt.  
Rovat: 
Bemutatkozhat a csapat nemzetközi kupamérkőzésen csodálatos, új otthonában, az Érdi Városi Sportcsarnokban. A vasárnapi mérkőzést előnyből várja csapatunk, cél a továbbjutás kivívása.
Kupagyőztesek Európa Kupája – 3. forduló/2. mérkőzés
ÉRD - SERCODAK Dalfsen
Időpont: 2013. november 17. vasárnap 17:30
Helyszín: Érd Városi Sportcsarnok és Uszoda (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Lars Jorum, Kim-Rune Stenhaugmo (norvégok)
Az első mérkőzésen SERCODAK Dalfsen - ÉRD 23:26 (11:17)
SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
Jegyárak
Felnőtt: 1500 FtDiák (14 éves korig): 800 FtNyugdíjas (60 év felett): 800 Ft
18 éves korig díjmentes jegy igényelhető a Díjmentes jegy menüpontban.
A belépés 6 év alatt ingyenes!
Jegyek elővételben kaphatóak a Sportcsarnok jegypénztárában hétköznapokon 9-17 óra között, valamint szombaton 9-17 óra között. Vasárnap, a mérkőzés napján a jegypénztár 14 órakor, a Sportcsarnok 16:30-kor nyit. 
Az őszi bérletek a nemzetközi mérkőzésre nem érvényesek, viszont a helyek foglaltak, minden bérletes megválthatja a szokott helyét.
Ezúton felhívjuk minden kedves szurkolónk figyelmét, hogy a jegyek konkrét helyre szólnak a csarnokban, kérjük  a bilétákon lévő helyek elfoglalását! 
Fontos hét áll a csapat előtt, a vasárnapi KEK mérkőzést szerdán hazai pályán Magyar Kupa találkozó követi a Békéscsabai ENK SE ellen, jövő szombaton pedig Dunaújvárosban szerepel együttesünk a bajnokságban.
A szerdai MK mérkőzésre érvényes belépők szombattól megvásárolhatók elővételben, vasárnap a KEK találkozó alatt is megválthatók!
A hét ÉRD mérkőzései
2013. november 15. péntek
18:00 OSB Leány E | Batthyány TornacsarnokÉRD – Inárcs-Örkény KC
2013. november 17. vasárnap
11:00 NBI Ifjúsági | Urányi János Sport és Szabadidőközpont - BalatonboglárNEKA – ÉRD
17:00 Budapesti - Női I. osztály | Csepel ÁMKÉrdi VSE II. – Convalexius KSE
17:30 KEK 3. forduló/2. mérkőzés | Érdi Városi Sportcsarnok és Uszoda
ÉRD – SERCODAK Dalfsen
HAJRÁ ÉRD!
 
 
 
Előrébb léptünk az NBI tabelláján, előnyt szereztünk a KEK hazai visszavágójára. Serdülő csapatunk nyert idegenben, továbbra is éllovas az Érdi VSE II.
Hétközi NBI-es mérkőzésekkel kezdődött az ÉRD programja, a felnőtt csapat magabiztosan, tizenöt góllal győzte le a fővárosi ellenfelet. Sűrű a bajnokság középmezőnye, a 4-7. helyezett között egyetlen pont a különbség, a gólkülönbségek rangsorolnak. Az alapszakasz első köréből egyetlen forduló maradt, már csak a Dunaújvárossal nem találkoztunk a bajnokságban, a mérkőzésre november 23-án kerül sor.
ÉRD NBI góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés D - Dobott gól O - Otthon I - Idegenben 2P - Kétperces büntetés
Idegenben kezdtük meg KEK szereplésünket, a Hollandiában elért eredmény bizakodásra ad okot a visszavágó előtt. Csapatunknak ez volt története első KEK mérkőzése, amelyen három góllal sikerült nyerni, így kedvező előjelekkel várhatjuk a vasárnapi hazai találkozót.
ÉRD KEK góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés D - Dobott gól I - Idegenben 2P - Kétperces büntetés
Ifjúsági és junior csapatunk is hazai pályán kapott ki az MTK-Budapest fiataljaitól, így junior csapatunk a kilencedik, az ifjúsági korosztály a nyolcadik helyen áll jelenleg az NBI-ben.
Serdülő együttesünk idegenben legyőzte a Szigetszentmiklóst és ezzel Havril Károly együttese hat pontos.
Félidei magabiztos előnyéből két gólt megőrzött és ezzel újabb győzelmet ünnepelhetett az Őri Cecíliát is soraiban tudó Érdi VSE II.
A hét ÉRD mérkőzései
2013. november 6. szerda
NBI Ifjúsági | ÉRD – MTK-Budapest 28:35 (13:17)
NBI Junior | ÉRD – MTK-Budapest 29:31 (16:15)
NBI Felnőtt | ÉRD – MTK-Budapest 38:23 (16:9)
2013. november 8. péntek
OSB Leány E | Szigetszentmiklósi KSK – ÉRD 17:22 (10:12)
2013. november 9. szombat
Budapesti - Női I. osztály | Gázművek MTE – Érdi VSE II. 20:22 (6:13)
 2013. november 10. vasárnap
KEK 3. forduló 1. mérkőzés | SERCODAK Dalfsen – ÉRD 23:26 (11:17)
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
Az ÉRD jó játékkal, magabiztosan kézilabdázva legyőzte a házigazda holland csapatot. Közelebb kerültünk a legjobb tizenhathoz, de nagy feladat vár ránk hazai pályán jövő vasárnap!
Nagyszerű hangulatban, teltház előtt kezdődött meg Zwolle-ban a SERCODAK Dalfsen - ÉRD mérkőzés, a KEK 3. fordulójában. A mérkőzés elején mindkét csapatnak fel kellett vennie a találkozó ritmusát, sok volt a pontatlanság. Az eladott érdi labdákból könnyű indulásgólokat szereztek a hollandok. Oguntoye fantasztikusan kezdett az ÉRD kapujában, ő tartotta egál környékén az eredményt. Az első negyedórát követően feljavult az ÉRD, a gyorsindulásokat góllal sikerült befejezni, a védekezés egyre keményebbé és határozottabbá vált. Ennek eredményeképp 10-7-re sikerült fordítani, hat perc után lőtt újra gólt az ellenfél. A félidő utolsó öt percében négy kettes védekezésre váltott Szabó Edina, amivel tovább nőtt az érdi előny, a szünetre hat gólos fórban mehettünk.
A fiatal holland csapat lelkesen kézilabdázott a fordulást követően, hátrányban sem adták fel a mérkőzést. Némileg lelassult támadásban az ÉRD, felkeményedett a hazaiak védekezése. A félidő első felében csak háromszor tudtuk bevenni a Dalfsen kapuját, Kovács Anna akciógólja mellett két Wolf büntető jelentett érdi gólt.
Az ellenfél szép fokozatosan döntetlenig tornázta fel magát a 46. percre, ez az eredmény azonban őket zavarta meg jobban. Tíz perc holland gólcsend, hat érdi találat következett, Kovács Anna két gólját Triscsuk, Koren, majd Bognár két gólja követte. Közjátékoktól sem volt mentes a hajrá, percekig állt a játék egy vitatott ítélet miatt, egy másodperccel ment hamarabb pályára egy érdi kiállított a zsűriasztal hibájából. Az utolsó négy percben három hazai találat született, amivel szoros győzelmet értünk el Hollandiában.
Oguntoye kiváló teljesítménye, a jó érdi védekezés, Triscsuk Krisztina, majd Kovács Anna góljai, Wolf magabiztos hétméteresei győzelmet értek idegenben is. Így egy lépéssel közelebb vagyunk a továbbjutáshoz, előnyben várhatjuk a visszavágot. Azonban ahogy arra számítani lehetett, a párharc nem lefutott, a továbbjutás kérdése Érden dől el.
Rovat: 
Korosztály: 
Vasárnap története első Kupagyőztesek Európa Kupája mérkőzését játssza az ÉRD, a hollandiai Zwolle-ban. Ellenfelünket, a SERCODAK Dalfsen csapatát szeretnénk bemutatni.
 
A város
A település a régió központjától, a 120 ezres lélekszámú Zwolle-tól mindössze 10 km-re található nyugatra, kevesebb, mint 30 ezren lakják. Dalfsen büszke oktatására és kulturális sokszínűségére. Látképét a várost keresztülszelő Vecht folyó határozza meg. A béke és nyugalom jellemzi a környéket, a változatos táj sokat megőrzött falusi jellegéből. Egy hollandiai szavazáson elnyerte a legzöldebb település címet, ami különösen nagy elismerés a németalföldön.
A csapat
A dalfseni női kézilabdacsapat 2011-ben nyerte első holland bajnoki címét. A következő évben már a címvédés mellett a triplázás is összejött, a kupa és a szuperkupa is az övék lett. Ezt idén is elmondhatja magáról a klub, minden címet ők birtokolnak.
Nemzetközi porondon 2009-ben mutatkozott be a csapat, a Challenge Cup (Kihívás Kupa) elnevezésű, negyedik számú európai sorozatban egyből a negyeddöntőig jutott a Dalfsen. A következő szezonban a legjobb 16 jelentette a végállomást. A 2011/2012-es idényben a Bajnokok Ligájában, majd azt követően a KEK-ben is bemutatkozhatott hétvégi ellenfelünk. Akkor ott a szerb Zajecar jelentette a végállomást számukra. Tavaly ugyanez volt a helyzet, a BL kvalifikáció, majd a KEK második köréből továbbjutás után, a harmadik kör túl nagy falatnak bizonyult.
Eddig már idén is eljutott a SERCODAK Dalfsen, méghozzá kalandos úton. Augusztusban az egyetlen BL első selejtezőt játszották, mindkét mérkőzést a népszerű törökországi üdülőhelyen, Antalyaban. Kettős győzelemmel jutott tovább a Dalfsen a BL kvalifikációs körbe. A dán Holstebro és a norvég Viborg is legyőzte a hollandokat, így a KEK 2. fordulójában folytatták nemzetközi szereplésüket. A lengyel Lubin csapatát otthon hét góllal megverték októberben, így a lengyelországi visszavágón az egygólos vereség továbbjutást ért.
 
 
Ahogyan a BL selejtező előtt, most is megkértük az ellenfelet, hogy válaszoljanak néhány kérdésünkre, ezt Rene Cloo, a csapat menedzsere tette meg.
Elégedettet a csapat idei nemzetközi szereplésével?
A fejlődés a legfontosabb szempont a mi fiatal csapatunk számára. A nemzetközi kupamérkőzések a legjobb módja, hogy a játékosaink jobbá váljanak. Épp ezért nagyon boldogok voltunk, hogy olyan erős ellenfelekkel találkoztunk a BL kvalifikációs tornán, mint a Holstebro vagy a Viborg. Ugyanez érvényes a lengyel Lubin elleni párharcra, amiből sokat tanulhatunk. Természetesen az ÉRD is ugyanide tartozik, erős ellenfél ellen készülünk. A célunk nem is kimondottan valamelyik kör elérése például, hanem ahogy említettem, a fejlődés.
Miért Zwolle-ban játssza hazai mérkőzéseit a Dalfsen?
Elég fiatal klub vagyunk, különösen ha a nemzetközi szereplést tekintjük. Nincs olyan helyszín Dalfsen-ben, ahol nemzetközi mérkőzéseket rendezhetnénk, Zwolle-ban sokkal jobb feltételek vannak a játékosok, a nézők, a média számára egyaránt. A távolság a két helyszín között elenyésző, Zwolle-ban pedig sok sportág képviselteti magát, van például futball-, kosárlabdacsapat, illetve röplabda klub is.
Rengeteg mérkőzést játszott idén ősszel csapatuk, jelent ez bármi nehézséget a hollandiai címek megvédéséhez?
Az augusztustól decemberig tartó időszakban a programunk telített nemzetközi kupamérkőzésekkel és utazással, heti két találkozót játszunk. Kemény időszak ez a játékosok és a csapat számára, de képesek vagyunk kezelni a helyzetet. A bajnoki alapszakaszban jól állunk, a rájátszás pedig majd csak áprilisban kezdődik, úgyhogy ezzel nem lehet gond.
Jártak már Magyarországon a csapattal, vagy ez lesz az első alkalom?
A magyar bajnokság az egyik legerősebb Európában és még sosem játszottunk magyar csapat ellen, ezért is nagyon várjuk már a párharcot. Tudjuk, hogy a magyar szurkolók mindig nagyon elszántak, és lelkesen bíztatják a kedveceiket, ezért azt gondolom, hogy különleges élmény lesz Érden pályára lépni.
Holnap az érdi lányok videóüzenetben mondják el gondolataikat a párharcról.
Korosztály: 
A Magyar Kupa negyedik fordulójában csatlakozik csapatunk a mezőnyhöz, első ellenfelünk a novemberi fordulóban az első osztályú Békéscsabai ENKSE lesz.
Magyar Kupa – 4. fordulóÉRD - Békéscsabai ENK SEIdőpont: 2013. november 20. szerda 18:00Helyszín: Érd Városi Sportcsarnok és Uszoda (2030 Érd, Velencei út 39-41.)Játékvezetők: Hargitai I. Gábor, Markó Gábor
Az 2012/2013-as NBI-es bajnokság első négy helyezettje csak a Magyar Kupa negyedik fordulójában, a legjobb 16 között csatlakozik a mezőnyhöz, így az ÉRD is most játszhatja első mérkőzését.
A csapat története legjobb kupaeredménye a nyolc közé jutás. Az elmúlt három évben a címvédő, későbbi győztes Győri Audi ETO KC-val a legjobb tizenhat vagy a legjobb nyolc között találkozott az ÉRD.
A teljes program a legjobb tizenhat között:
VKL SE Győr - Veszprém Barabás Duna Takarék KCKispest NKK - Fehérvár KCEszterházy KFSC - Dunaújvárosi KAInárcs-Örkény KC - FTC-Rail Cargo HungariaGyőri Audi ETO KC - IPress Center-VácK. Szeged SE Algyő – DVSC-TVPMTK-Budapest – Siófok KC-Galerius Fürdő
ÉRD - Békéscsabai ENK SE
Korosztály: 
Fölényes, nagyarányú győzelem hazai pályán. Harmincnyolc lőtt gól, tizenöt gólos különbség.
Változatos volt az első tíz perc, három érdi gólra hárommal válaszolt az ellenfél. 5-4-nél még vezetett az MTK, a 13. percben már 8-5-nél újra nálunk volt az előny. Janurik Kinga nagyszerűen kezdett az érdi kapuban, elöl Alja Koren és Klivinyi Kinga jeleskedtek a gólszerzésben. Négy percig 8-7-nél torpantak meg a felek, ezt azonban érdi henger követte. Kovács Anna első kapura lövéséből rögtön gól született, Koren hajszálpontos ejtéseit követően pedig már 14-7-et mutatott az eredményjelző. A hétgólos előnyt a szünetre is elvitte a csapat.
Megnyitotta a falat Szabó Edina, négy kettőt védekezett az ÉRD, Bognár Barbara és Klivinyi Kinga is játszott elöl zavarót, amiből sok labdát tudott lopni a gyorslábú páros. 20-11-et követően még elkerülte a tízgólos különbséget az ellenfél, a 39. percben azonban Kovács Anna gólja a 24-14-et jelentette. A sokgólos előny birtokában felszabadultabban, könnyedebben kézilabdázott az ÉRD, magabiztosan születtek az újabb találatok. Kisfaludy Anett percei következtek, beállósunkat szebbnél szebb passzokkal szolgálták ki a társak. Bognár Barbara egy remekbe szabott hosszú felsősarkos bombával jelezte, hogy visszatért. Oláh Nóra az utolsó negyedórára szállt játékba, három góljával jelezte, hogy lehet számítani rá.
A vége örömjáték, vastaps a lányoknak – ami erőt kell, adjon a hollandiai utazáshoz, vasárnap a KEK-ben kezdi meg szereplését az ÉRD.
 
Rovat: 
Hétvégén Hollandiában kezdjük KEK szereplésünket a 3. fordulóban, a tét a legjobb 16 közé jutás, a továbbjutás két mérkőzésen dől el. Szerdán délután pedig bajnoki forduló következik  az MTK-Budapest ellen.
Női kézilabda NBI Alapszakasz - 10. forduló
ÉRD – MTK-Budapest 
Időpont: 2013. november 6. Szerda 18:00
Helyszín: Érd Városi Sportcsarnok és Uszoda (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Horváth Zoltán, Simó András
Az ifjúsági találkozó 14 órakor, a junior mérkőzés 16 órakor kezdődik!
SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
Jegyelővétel
November 4-5-én, hétfőn és kedden 9-16 óráig az Érdi Városi Sportcsarnok és Uszoda jegypénztárában.
Jegyárak
Felnőtt: 1500 Ft Diák (14 éves korig): 800 Ft Nyugdíjas (60 év felett): 800 Ft
18 éves korig díjmentes jegy igényelhető a Díjmentes jegy menüpontban.
A belépés 6 év alatt ingyenes!
Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy az NBI-es utánpótlás találkozók megtekintése, jegy váltásával lehetséges – melynek árát blokk ellenében, karszalag levágása mellett visszatérítjük, amennyiben a felnőtt mérkőzés kezdete előtt legkésőbb fél órával elhagyják a Sportcsarnokot!
Kupagyőztesek Európa Kupája – 3. forduló/1. mérkőzés
SERCODAK Dalfsen – ÉRD 
Időpont: 2013. november 10. vasárnap 16:00
Helyszín: Landstede Sportcentrum (Hogeland 10, 8024 AZ Zwolle, Hollandia)
Játékvezetők: Daniel Martins, Roberto Accoto Martins (portugálok)
Csapatunk vasárnap a KEK-ben folytatja nemzetközi kupaszereplését. Csütörtöktől részletes, több részes cikksorozatban foglalkozunk a mérkőzéssel, a sorozattal, az ellenféllel.
Fontos információ a visszavágóval kapcsolatban, hogy november 5-étől, keddtől kaphatók a visszavágóra érvényes belépők elővételben. A bérletek a nemzetközi mérkőzésre nem érvényesek, viszont a helyek foglaltak, minden bérletes megválthatja a szokott helyét.  A november 17-ére szóló tikettek a szokott áron kerülnek értékesítésre, és a  szerdai ÉRD-MTK-Budapest bajnoki mérkőzésen is megvásárolhatók.
Jó mérkőzésekre van kilátás a korosztályos mérkőzéseken, a tabella alapján az ifjúsági csapatra vár nehezebb találkozó. Pénteken lép majd pályára serdülő együttesünk, szombaton szerepel az Érdi VSE II.
A hét ÉRD mérkőzései
2013. november 6. szerda
14:00 NBI Ifjúsági | Érd Városi Sportcsarnok és Uszoda ÉRD – MTK-Budapest
16:00 NBI Junior | Érd Városi Sportcsarnok és Uszoda ÉRD – MTK-Budapest
18:00 NBI Felnőtt | Érd Városi Sportcsarnok és Uszoda
ÉRD – MTK-Budapest
2013. november 8. péntek
17:00 OSB Leány E | ÁJTI Sport- és Rendezvénycsarnok Szigetszentmiklósi KSK – ÉRD
2013. november 9. szombat
18:15 Budapesti - Női I. osztály | Emszt Kálmánné Sportcsarnok Gázművek MTE – Érdi VSE II.
 2013. november 10. vasárnap
16:00 KEK 3. forduló 1. mérkőzés | Landstede Sportcentrum
SERCODAK Dalfsen – ÉRD
HAJRÁ ÉRD!
 
 
 
Rovat: 
Korosztály: 
Kupagyőztesek Európa Kupája – 3. forduló/2. mérkőzés
ÉRD - SERCODAK Dalfsen
Időpont: 2013. november 17. vasárnap 17:30
Helyszín: Érd Városi Sportcsarnok és Uszoda (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Lars Jorum, Kim-Rune Stenhaugmo (norvégok)
SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
Jegyárak
Felnőtt: 1500 FtDiák (14 éves korig): 800 FtNyugdíjas (60 év felett): 800 Ft
18 éves korig díjmentes jegy igényelhető a Díjmentes jegy menüpontban.
A belépés 6 év alatt ingyenes!
Jegyek elővételben november 5-étől kaphatóak a Sportcsarnok jegypénztárában hétköznap 9-16 óra között, valamint az ÉRD - MTK-Budapest bajnoki mérkőzés ideje alatt. 
Az őszi bérletek a nemzetközi mérkőzésre nem érvényesek, viszont a helyek foglaltak, minden bérletes megválthatja a szokott helyét.  
Ifjúsági és junior csapatunk is nyert Veszprémben. Hazai pályán, a Batthyány Tornacsarnokban győzött az Érdi VSE II.
Kéthetes bajnoki szünetet követően, szeptember közepéről elhalasztott fordulóval folytatódott a bajnokság számunkra. Alja Koren ott folytatta, ahol a szlovén válogatottban abbahagyta. Az EB selejtezők után az NBI-ben is eredményesen kézilabdázott, ezzel feljött a házi góllövőlistán közvetlenül a vezető Kovács Anna mögé.
ÉRD NBI góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés D - Dobott gól O - Otthon I - Idegenben R - Rájátszásban 2P - Kétperces büntetés
Csütörtökön egyaránt a Batthyány Tornacsarnokban játszott korosztályos serdülő csapatunk és az Érdi VSE II. A fiatalok az első félidőben túl nagy előnyt adtak az ellenfélnek, ezt követően csak egy játékrészt sikerült nyerni. Az Érdi VSE II, magabiztos győzelmének köszönhetően továbbra is vezeti a Budapesti – Női I. osztály pontvadászatát.
A tabellán egyaránt hat ponttal állt a mérkőzés előtt a veszprémi és érdi ifjúsági csapat, a nyolcgólos ÉRD győzelem jót tett a lányok önbizalmának és az erőviszonyokat is jól jelzi. Juniorjaink az ötödik helyen álló Veszprém otthonában egygólos győzelmet arattak, ezzel csatlakoztak a sűrű középmezőnyhöz. A 3-9. helyezettet mindössze négy pont választja el egymástól, így a győzelmünk különösen értékes.
 
 
A hét ÉRD mérkőzéseinek eredményei
2013. október 31. csütörtök
OSB Leány E | ÉRD – Euronovex USE 19:25 (8:17)
Budapesti - Női I. osztály | Érdi VSE II. – TFSE II. 31:16 (16:8)
2013. november 2. szombat
NBI Ifjúsági | Veszprém Barabás KC – ÉRD 18:26 (12:15)
NBI Junior | Veszprém Barabás KC – ÉRD 28:29 (14:15)
NBI Felnőtt |  Veszprém Barabás Duna Takarék KC – ÉRD 22:20 (14:8)
HAJRÁ ÉRD!
 

Támogatóink