Zsinórban ötödször a bajnoki dobogó harmadik fokán

Felnőtt csapatunk a bajnokság 24. fordulójában három góllal nyert a Dunaújvárosi KKA csapata ellen, így két fordulóval a K&H női kézilabda liga befejezését megelőzően bebiztosította harmadik helyét, sorozatban ötödször.

A bajnokság utolsó előtti hazai mérkőzésén remek hangulat fogadta csapatunkat az ÉRD Arénában, a mérkőzést viszont a vendég együttes kezdte jobban. 2:4 után előbb Gridnyeva Szvetlana hárított büntetőt, míg a túloldalon Katarina Krpez Slezak egalizát a hétméteresvonalról, majd szerb jobbszélsőnk a vezetést is megszerezte csapatunknak (5:4). Remekül működő védőfalunk mögött a fantasztikus formában volt  Janurik Kinga, kapuja tizenöt percig érintetlen maradt, míg támadásban felállt fal ellen és gyors lerohanások végén is eredményesek voltunk, így a játékrész hajrájához érkezve 4:10-re vezettünk. A félidő utolsó perceiben Mariama Signaté és Kisfaludy Anett növelték találataink számát, így 15:6-os előnnyel vonulhattunk a szünetre. A fordulás után Kiss Nikolett kétszer egymás után kilenc méterről vette be az újvárosi kaput, míg a tízgólos különbséget Katarina Krpez Slezak találata jelentette (9:19). A folytatásban tartottuk tízgólos előnyünket, majd a hajrára fordulva közelebb zárkózott a DKKA, de Mireya González Álvarez két találatával tartottuk előnyünket (27:21). A találkozón minden játékosunk pályára lépett, és végül 29:26-os győzelmet értünk el, mellyel bebiztosítottuk a harmadik helyünket a dobogón az egymást követő ötödik szezonban.

ÉRD NB I góllövőlista

Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés

NB I-es utánpótlás együtteseink is a Dunaújvárosi KKA ellen léptek pályára a hétvégén, de a pontszerzés ifjúsági és junior csapatunknak sem sikerült. KSB együttesünk az Orosháza ellen szenvedett vereséget, míg Pest megye junior csapatunk nem bírt a Martonvásári KSE-vel. ÉRD 2003-as csapatunk a Kovács László régió Felsőházát győzelemmel zárta, míg ÉRD 2004-es együttesünk nem bírt a Százhalombattával a régió Középsőházában.

 

Az elmúlt hét ÉRD eredményei:

2017. május 18., csütörtök

KSB leány rájátszás 17-24. helyért | ÉRD - Kisvárdai KC SE 20:28 (10:12)

 

2017. május 20., szombat

Pest megyei junior helyosztók- 15. helyért | ÉRD - Martonvásári KSE 12:17 (6:11)

 

NB I Ifjúsági | ÉRD - Dunaújvárosi KKA 15:43 (5:23)

NB I Junior | ÉRD - Dunaújvárosi KKA 17:37 (10:19)

 

NB I Felnőtt | ÉRD - Dunaújvárosi KKA 29:26 (15:6)

 

2017. május 21., vasárnap

U13 Kovács László régió Középsőház | Százhalombattai VUK SE - ÉRD 2004 24:14 (14:10)

 

 U13 Kovács László régió Felsőház | Szigetszentmiklósi NKSE - ÉRD 2003 21:25 (6:12)

 

U9 Kovács László régió | Euronovex USE - ÉRD 

U9 Kovács László régió | Dunakanyar Kézilabda Akadémia - ÉRD

 

Bp. I.o. női felnőtt Felsőház | KRSE - ÉRD II

 

HAJRÁ ÉRD!!

Támogatóink

Médiapartnereink