Tisztes helytállás papírforma-vereséggel

Az előzetes esélyeknek megfelelően nem bírt a bajnoki címre törő Siófokkal az ÉRD a K&H női kézilabda liga 1. fordulójában. Győrffy Alexandra és társai azonban igyekeztek lépést tartani a nemzetközi sztárjátékosokkal teletűzdelt somogyiakkal, a 30-22-re elveszített idegenbeli találkozón.

A héten a 3. fordulóból előrehozott győri vendégjátékkal kezdett az ÉRD az NB I-es bajnokság 2020/2021-es kiírásában, s négy napra rá újabb tétmérkőzésen, újfent egy papíron jóval izmosabb játékerőt képviselő ellenféllel kellett megmérkőznie, sluszpoénként ismét idegenben. A nyáron Érdről Siófokra távozott Kiss Nikolett és Tóth Gabriella, előbbi igen, utóbbi sérülés miatt nem léphetett pályára volt csapata ellen. Horváth Roland együttese sem tudott kiállni teljes kerettel, a többi között Kopecz Barbara és Fekete Bozsana is kihagyta a mérkőzést.

Az előjelek ellenére jól kezdett az ÉRD, hiszen Paróczy Sára jóvoltából a mieink szereztek vezetést. (1-0). Nem kellett azonban sokat várni a siófoki egyenlítésre, sőt, a fordításra sem: előbb Hársfalvi egalizált, majd Snelder duplázásával már 4-1 volt a hazaiaknak. Győrffy kapusteljesítményére a hátrány ellenére nem lehetett panasz az első játékrészben, s ez is hozzájárult ahhoz, hogy folyamatosan próbált zárkózni az ÉRD. Király Réka jobbszélről eleresztett lövésével 8-5-re zárkózott a vendégcsapat, a félidő hajrájára aztán megint nagyobb előnyt szedett össze a vendéglátó: zsinórban hatszor volt eredményes a Siófok. (14-6) A 29. percben Mód szépítése után megint zárkóztunk, szünetre pedig 14-10-es eredménnyel vonultak a felek. 

A fordulást követően sem forgott veszélyben Bent Dahl alakulatának győzelme. Such Nelli olyannyira szárnyra kapott, hogy egészen nyolc gólig meg sem állt. Ekkor már Györkös védte az érdi kaput és az ő teljesítményére sem lehetett különösebb panasz. De ez is kevés volt a bajnoki elsőségre hajtó hazaiak ellen. Szabó hetesével 17-12 volt az állás a 37. percben. Nem sokkal később már nyolc gólos volt a fór: a 49. minutumban Nerea Pena hétméteresével 24-16 állt az eredményjelzőn. A bajnokit Walfisch Mercédesz saját térfélről eleresztett lövéséből született gól zárta. A Siófok a papírfomának megfelelően nyert, a 30-22-es végeredmény miatt azonban az ÉRD-nek sincs szégyellnivalója, küzdött és tisztességgel helytállt.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA, 1. FORDULÓ
SIÓFOK KC – ÉRD 30–22 (14–10)

Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok, 800 néző. V: Marton, Szabó
SIÓFOK: Eckerle – Pena 4 (1), SUCH 8, Hársfalvi 3, Tomori 2, SNELDER 3. Csere: Szikora (kapus), Kiss N., JEZIC 4, NIOMBLA 2(2), Aoustin 4, Horacek. Vezetőedző: Bent Dahl. 
ÉRD: GYŐRFFY – Király 3, Mód 3, SZABÓ K. 5(1), Paróczy 2, WALFISCH 5(1), Mézes 1. Csere: Györkös (kapus), Horváth D., Kóka, Sztankovics 1, Landi 2, Kovács B. Vezetőedző: Horváth Roland
Az eredmény alakulása. 5. perc: 2-1, 11. perc 5-1, 21. perc: 10-6, 27. perc: 14-6, 36. perc: 17-11, 41. perc: 20-12, 56. perc: 27-19
Kiállítások: 4, ill. 2 
Hétméteresek: 3/3, ill. 2/2

Forrás: erdmost.hu Pecsuvácz Péter

Támogatóink

Médiapartnereink