Szoros meccsen játszottunk döntetlent Békéscsabán

A mérkőzésen az Érd volt a kezdeményezőbb, a Békéscsaba szinte végig csak futott az eredmény után, ám egészen a nyolcadik percig kellett várni arra, hogy kétgólos vezetéshez jussunk (4-6), addig minden alkalommal egyből ki tudtak egyenlíteni a hazaiak. Szögi Tímea és Kovács Anett góljaival azonban újra egalizálni tudott a Békéscsaba, és folytatódott az egy ide-egy oda játék, egészen addig amíg Anastazija Đoković kétperces kiállítását kihasználva Katarina Krpež-Šlezák góljaival újból kétgólos előnyre tettünk szert a 15. percben (8-10). Ezután a Békéscsaba időt kért, ami sikeresnek bizonyult, hiszen gyorsan visszahozták magukat 10-10-re. A következő 15 perc is hasonló ütemben zajlott és Tóth Gabriella valamint Jelena Lavko kétpercesei ellenére végül 15-17-es érdi vezetéssel zárult a félidő.

A második félidőben egy gyors békéscsabai gól után megrohamoztuk a hazai kaput és a 37. percben már négygólosra növeltük a vezetést (17-21). Az elkövetkező 10 percben azonban Walfisch Mercédesz góljainak és három érdi kétperces kiállításnak köszönhetően sikerült kiegyenlíteni a házigazdáknak (24-24), majd lendületet szerezve, a mérkőzésen először a vezetést is megszerezniük. Ekkor megfordult a játékkép és nekünk kellett a békéscsabai gólokra válaszolnunk. A mérkőzés hajrája igazán izgalmasra sikeredett, mely során Marketa Jeřábková három góljával sikerült visszahoznunk a meccset döntetlenre (29-29), majd három perccel a vége előtt a mérkőzésen végig sok problémát okozó Walfisch hetest rontott. Szabó Edina ezután időt kért, majd Kisfaludy Anett góljával az 59. percben ismét sikerült előnyhöz jutnunk. Azonban sajnos az öröm nem tartott sokáig, hiszen 13 másodperccel a lefújás előtt Walfsich javított és bedobta tizedik gólját a mérkőzésen. Az utolsó pillanatokban még egy lehetőséghez jutottunk, azonban Tóth Gabriella lövését védte a hazai hálóőr, így a meccs 30-30-as döntetlennel végződött. Legeredményesebb játékosunk Katarina Krpež-Šlezák volt a maga hét góljával, de Gávai Szonja, Marketa Jeřábková és Tóth Gabriella is 5-5 gólig jutott.

Támogatóink

Médiapartnereink