SKUP 'véndiák' torna az ÉRD Arénában

A Suli Kézilabda Utánpótlás Program keretein belül több, mint száz gyerek vett részt a mai tornán, amely egy háromfordulós bajnokság első állomása volt.
 
Gyerekzsivajtól volt hangos ma délután az ÉRD Aréna. Azok a 'véndiákok' mérkőztek meg ma, akik a SKUP-ban eltöltött három év alatt beleszerettek a kézilabdába, és folytatták a sporttal való ismerkedést. Ők heti egy délutáni edzés keretében tovább fejlesztik tudásukat. A SKUP programban szereplő 18 iskola közül ezúttal 9 fiú, és 9 lány csapat képviseltette magát a tornán. A 4. és 5. osztályos gyerekek számára megrendezett háromfordulós bajnokság első fordulóját rendezték ma, a másik két fordulóra jövő tavasszal kerül sor.
 
 
Megkérdeztünk egy résztvevő diákot, Sándor Eszter Fannit, hogy milyen érzések fűzik a SKUP-hoz. Eszter az érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában a programnak köszönhetően ismerkedett meg a játékkal immár két éve, de már arról álmodik, hogy egyszer az ÉRD felnőtt csapatában szerepeljen.
 
 
Szigeti Katalin edző elmondta, hogy ebben a korosztályban már a nagypályás kézilabdához közelítve több szabályt alkalmaznak, ill. már a teljes létszámú csapat van fent a pályán.
 
 
A 20 perces mérkőzéseken az ÉRD NBI-es junior játékosai voltak a játékvezetők. A junioroknak saját tapasztalataikon kívül nagy segítség a 'Rózsaszín síp' akcióban tanultak, így profi segítségei lehettek a SKUP 'véndiák' tornának.
 
 
Első forduló eredménye:
 
Rövdítések: m-mérkőzések, gy-győzelem, v-vereség, gk-gólkülönbség, p-pontszám
 
Lányok
 
1. Batthyány Általános Iskola és Sportiskola (Érd) 2-m, 2-gy, 0-v, 26-gk, 4-p
2. Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola (Érd) 2-m, 2-gy, 0-v, 16-gk, 4-p
3. Bolyai János Általános Iskola (Érd) 2-m, 2-gy, 0-v, 14-gk, 4-p
4. Biatorbágyi Általános Iskola (Biatorbágy) 2-m, 0-gy, 2-v, -12-gkg, 0-p
5. Pusztazámori Általános Iskola (Pusztazámor) 2-m, 0-gy, 2-v, -16-gk, 0-p
6. Érdligeti Általános Iskola (Érd) 2-m, 0-gy, 2-v, -21-gk, 0-p
7. Andreetti Károly Általános Iskola (Sóskút) 0-m, 0-gy, 0-v,0-gk, 0-p
7. Andreetti Károly Általános Iskola  2 (Sóskút) 0-m, 0-gy, 0-v, 0-gk, 0-p
7. Andreetti Károly Általános Iskola 3 (Sóskút) 0-m, 0-gy, 0-v, 0-gk, 0-p
 
Fiúk
 
1. Batthyány Általános Iskola és Sportiskola 5 (Érd) 2-m, 2-gy, 0-v, 23-gk, 4-p 
2. Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola (Érd) 3-m, 2-gy, 1-v, 7-gk, 4-p 
3. Andreetti Károly Általános Iskola (Sóskút) 2-m, 2-gy, 0-v, 4-gk, 4-p 
4. Batthyány Általános Iskola és Sportiskola 4 (Érd) 2-m, 1-gy, 1-v, 4-gk, 2-p 
5. Bolyai János Általános Iskola (Érd) 2-m, 1-gy, 1-v, 0-gk, 2-p 
6. Biatorbágyi Általános Iskola (Biatorbágy) 3-m, 1-gy, 2-v, -5-gk, 2-p
7. Érdligeti Általános Iskola (Érd) 2-m, 1-gy, 1-v, -11-gk, 2-p 
8. Pusztazámori Általános Iskola (Pusztazámor) 3-m, 0-gy, 3-v, -9-gk, 0-p 
9. Teleki Sámuel Általános Iskola (Érd) 2-m, 0-gy, 2-v, -19-gk, 0-p 
 

Támogatóink

Médiapartnereink