SKUP torna 2017/2018 - második osztályos torna

Az idei szezon utolsó SKUP tornáján a második osztályos lányoké és fiúké volt a főszerep. Közel 450 kisdiák vette birtokba az ÉRD Arénában kialakított négy pályát, ahol izgalmas mérkőzések után találtak gazdára az érmek.

A 2017/2018-as Suli Kézilabda Utánpótlás Program utolsó állomásaként került megrendezésre a második osztályosok tornája. A gyerekeknek ez az első éve a programban, szeptember óta heti egy alkalommal ismerkednek a kézilabda alapjaival szakképzett edzőink segítségével. A tanév végén megrendezett tornán mutathatják meg edzőiknek, tanáraiknak és szüleiknek, hogy milyen sokat fejlődtek és tanultak nem egészen egy év leforgása alatt. A SKUP-ban szereplő idősebb korosztályokhoz hasonlóan a kicsiknek is a UNIQA Biztosító Zrt. biztosított ajándékpólót, ezúton is köszönjük a program támogatását a klub, és a gyerekek nevében is. 

Extázisban és küzdelemben a legifjabbaknál sem volt hiány, hiszen 18 lány, és 18 fiú csapat küzdött meg egymással összesen 50 mérkőzésen. Ebben a korosztályban 5-5 mezőnyjátékossal játszanak a csapatok, és 10 perc játékidő alatt dől el a győzelem. A csoportmérkőzések leforgása után már az érmes helyezésekért folyt a "harc", melyet szokásainkhoz híven a "Rózsaszín síp" akcióban nevelkedett utánpótlás játékosaink felügyeltek.

A mérkőzések végén az ünnepélyes eredményhirdetéssel zárult a torna, melyen kiosztásra kerültek a helyezéseket jelentő emléklapok, és gazdára találtak az arany, ezüst és bronzérmek is. Az emléklapokat, okleveleket és érmeket Tekauer Norbert, klubunk elnöke adta át a résztvevő csapatoknak, míg az ajándék vonalzókat NB I-es felnőtt csapatunk tagjai osztották szét a gyerekek között. A lányok versenyét a Szuper Csajok csapata nyerte, a fiúknál pedig a Ligeti Cápák alakulata bizonyult a legjobbnak. A legeredményesebb iskolának járó kupa is kiosztásra került, idén a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola csapatai érték el a legjobb eredményeket az összesített rangsor alapján. Az ezért járó kupát Tekauer Norberttől kapták meg a boldog kisiskolások.

Végeredmények - második osztály:     

Lányok: 1. Szuper Csajok (Batthyány) 2. Ligeti vadmacskák (Érdliget) 3. Ligeti delfinek (Érdliget) 4. Villám Csajok (Százhalombatta 1.) 5. Pandák (Kőrösi) 6. Vagány Csajok (Százhalombatta 1.) 7. Ninják (Sóskút 4.) 8. Arany Sárkányok (Százhalombatta - Arany) 9. Kolibri (Százhalombatta 1.) 10. Kakukktojás (Kőrösi) 11. Érdi delfinek (Kőrösi) 12. Szuperlabda (Sóskút 3.) 13. Szivárvány (Teleki) 14. Tornádó (Sóskút 2.) 15. Star Wars Erő (Biatorbágy) 16. Gyémántsas (Teleki) 17. Unikornisok (Százhalombatta - Kőrösi) 18. Huligánok (Sóskút 1.) 

Fiúk: 1. Ligeti cápák (Érdliget) 2. Aranysasok (Százhalombatta 1.) 3. Bombázók (Százhalombatta 1.) 4. Torpedó (Sóskút 1.) 5. Arany Nindzsák (Százhalombatta - Arany) 6. Csipet csapat (Százhalombatta 1.) 7. Sasok (Kőrösi) 8. Liget farkasok (Érdliget) 9. Érdi godzillák (Kőrösi) 10. Sajt 32 (Biatorbágy) 11. 2 fél 1 egész (Kőrösi) 12. Vörös sasok (Sóskút 3.) 13. Bacon Pandák (Százhalombatta - Kőrösi) 14. Batthyány oroszlánok (Batthyány) 15. Érdi sakálok (Kőrösi) 16. Fekete párduc (Teleki) 17. Asterix (Sóskút 2.) 18. Villámok (Teleki)

Különdíj: Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola

Gratulálunk!

 

Támogatóink

Médiapartnereink