Programváltozás: Jan de Brandt lesz szakmai programunk vendége

Februárban hiánypótló szakmai rendezvénysorozatot indított klubunk, amelyen neves szakemberek közreműködésével járjuk körbe a kézilabda tanításának és az utánpótlás-nevelésnek legfontosabb kérdéseit. Az első alkalommal Zsiga Gyula, a Magyar Kézilabda Szövetség szakmai igazgatója tartott egy nagyon érdekes előadást, most pedig egy újabb neves hazai edzővel találkozhatnak az érdeklődők.

Március 11-én Jan de Brandt, a magyar női röplabda-válogatott vezetőedzője lesz az Érd Aréna vendége. A program gyakorlati bemutató a labdás koordináció  és a laterális ügyességfejlesztés lehetőségeiről az ÉRD NBI-es női kézilabda csapat részvételével. A gyakorlati bemutatót követően beszélgetés az utánpótlás játékosok elitbe vezető képzéséről a világhírű röplabdaedző szakmai iránymutatásával. A rendezvény nyilvános és ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

A rendezvény ingyenes és nyilvános – nem csak szakmabelieknek. Szeretettel várunk minden érdeklődő edzőt, testnevelő tanárt, játékost vagy szülőt. A részvételhez mindössze egy regisztrációra van szükség, amit ezen a linken lehet megtenni.

A program helyszíne az Érd Aréna (Érd, Velencei út 39-41.)

Időpontja: 2019. március 11., hétfő, 16:00

Támogatóink

Médiapartnereink