Négy év után nyert Vácon az ÉRD

Végletekig kiélezett, fordulatokkal teli rangadón győzött 34–31-re a Váci NKSE vendégeként az ÉRD a K&H női kézilabda liga 12. fordulójában.

Az igencsak megterhelő téli időszak elején újabb kemény csata várt Szabó Edina együttesére a K&H női kézilabda liga 12. fordulójában, hiszen Janurik Kingáék a mumusnak számító Pest megyei rivális Váci NKSE otthonában léptek pályára.

A mérkőzés előtt Szabó Edina elmondta, csapata természetesen nem örült az Odense elleni egygólos vereségnek, azonban a mutatott teljesítmény után érezhető volt az összefogás az öltözőn belül, és a csapat egységessége is fejlődhetett a mérkőzés által. Az ÉRD vezetőedzője hozzátette, Vácon mindig szenved a csapata, nehezen működik a játékuk, így kemény mérkőzésre számít.

A Vác sem várta feltétlenül pozitív előjelekkel a rangadót, hiszen ugyan három játékos is hosszabbított, de a csapat brazil kapusa, Barbara Arenhart a montenegrói Budocsnosztnál folytatja pályafutását a következő idénytől.

Ahogy az várható volt, rögtön a meccs elején egymásnak feszültek a csapatok, az első percekben Kiss Nikolett megvillanásainak köszönhetően az ÉRD vezetett, de a hazaiak brazil kapusa mezőnyben bemutatott négy védése mellett még honfitársa, Alexandra Nascimento hétméteresét is hárította, ebből építkezve tíz perc után Diószegi Nikolett második góljával 6–4-es előnyben voltak a hazaiak.

A következő percekben az ÉRD gyorsan egyenlített, Szabó Laura három góljával pedig tartotta a lépést a szélről rendre eredményes váciakkal. Azonban Szabó Edinának akadtak gondjai a támadással és a védekezéssel is, időkérésének pedig meglett a hatása, sorrendben Kisfaludy Anett, Kiss Nikolett és Tóth Gabriella vette be a hazai kaput, míg Janurik Kinga is fontos védéseket mutatott be. Nem is csoda, hogy 13–11-es érdi vezetés után Szilágyi Zoltánnak is volt mondanivalója tanítványainak. A hajrában hiába zárkózott egyre is a Vác, a szünetre Tóth Gabriella duplájával 18–15-ös vendégelőnnyel vonultak a felek.

A második játékrészt jól kezdték az érdiek, három perc elteltével Jovana Kovacsevics gólja után először vezettek négy góllal, 21–17-re, de a ritmust váltó és emberelőnyeit kihasználó Vác öt perccel később egy gólra zárkózott (21–22). A következő néhány percben úgy tűnt, az ÉRD egyre stabilabban tartja egy-kétgólos előnyét, a játékrész derekán mégis egyenlített a Vác (26–26). Igaz, fordítani már nem tudott, Markéta Jerábková és Tóth Gabriella villanásainak köszönhetően a hajráig ismét elhúztak a vendégek (27–31).

Azonban az utolsó két percre ismét látótávon belülre került a vendéglátó, amely Kácsor, Kuczora és Radoszavjlevics góljai után került közel a pontszerzéshez (31–32). Az utolsó perc elején viszont Jerábková egymaga nyolcadik góljával eldöntötte a két pont sorsát, a 34–31-es érdi sikert pedig Kisfaludy Anett állította be.

Az ÉRD legközelebb január 11-én, 18 órakor lép pályára, amikor az EHF-Kupa C-csoportjának második körében a román CS Gloria 2018 Bistrita-Nasaud vendégeként lép pályára Besztercén. Ezt követően Szabó Edina csapata január 15-én a magyar bajnokságban a Békéscsabát fogadja az ÉRD Arénában.

További hír az érdiekkel kapcsolatban, hogy változott az FTC elleni bajnoki időpontja, televíziós közvetítés miatt továbbra is január 22-én, azonban az eredetileg kiírt 18 órás kezdés helyett 19.30-kor indul útjára a labda a Népligetben rendezett rangadón.

K&H női kézilabda liga, 12. forduló
Váci NKSE–ÉRD 31–34 (15–18)
Vác, 800 néző. V: Medve, Südi 
Váci NKSE: ARENHART – Diószegi 3, HÁMORI 6, Lakatos R. 2, Helembai 2, Kácsor 4, Radoszavljevics 4
Csere: Bukovszky A. (kapus), KUCZORA 10 (7), Mészáros R.
Vezetőedző: Szilágyi Zoltán
ÉRD: Janurik – Nascimento, KISS N. 6, Tóth G. 4, SZABÓ L. 5, JERÁBKOVÁ 8 (1), Bízik R.
Csere: Foggea (kapus), Termány 1, KISFALUDY 3, Kovacsevics 2, Lavko 3, Schatzl Natalie 2
Vezetőedző: Szabó Edina
Az eredmények alakulása. 4. perc: 2–3. 10. p.: 6–4. 14. p.: 7–7. 19. p.: 11–10. 25. p.: 12–15. 33. p.: 17–21. 39. p.: 21–22. 45. p.: 26–26. 52. p.: 27–30. 58. p.: 30–32.
Kiállítások: 4, ill. 10 perc
Hétméteresek: 8/7, ill. 4/1

Az ÉRD programja
01.11., 18.00:
 CS Gloria 2018 Bistrita-Nasaud (román)–ÉRD (EHF-Kupa, C-csoport, 3. forduló)
01.15., 18.00: ÉRD–EUbility Group-Békéscsabai ENKSE (K&H liga, 13. forduló)
01.18., 19.00: ÉRD–MKS Lublin (lengyel), (EHF-Kupa, C-csoport, 3. forduló)
01.22., 19.30: FTC-Rail Cargo Hungaria–ÉRD (K&H liga, 14. forduló)
01.26., 17.00: MKS Lublin (lengyel)–ÉRD (EHF-Kupa, C-csoport, 4. forduló)
01.29., 19.00: Váci NKSE–ÉRD (Magyar Kupa, 4. forduló)
02.01., 15.00: Odense Handbold (dán)–ÉRD (EHF-Kupa, C-csoport, 5. forduló)
02.05., 18.00: ÉRD–Dunaújvárosi KKA
02.09., 17.00: ÉRD–CS Gloria 2018 Bistrita-Nasaud (román) (EHF-Kupa, C-csoport, 6., utolsó forduló) 
02.15., 18.00: MTK Budapest–ÉRD

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Egy csapat, egy SZÍV!
HAJRÁ ÉRD!


Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Támogatóink

Médiapartnereink