Megújult Társadalmi Elnökség

Tegnap tartotta meg alakuló ülését klubunk megújult Társadalmi Elnöksége.
 
 
Az ülést Tekauer Norbert, klubunk elnöke nyitotta meg. Köszöntötte a megújult Társadalmi Elnökség tagjait. T. Mészáros Andrást, Érd Megyei Jogú Város polgármesterét, mint a Társadalmi Elnökség elnökét, az elnökség tagjait, Dr. Aradszki Andrást, energiaügyért felelős államtitkárt, országgyűlési képviselőt, Dr. Mihály Istvánt, r. dandártábornokot, rendőrségi főtanácsost, Pest Megyei Rendőr-főkapitányt, egyetemi docenst és Süllős Gyulát, a PENSIO Minőségi Közétkeztetés Kft. kereskedelmi igazgatóját. Tekauer Norbert elmondta, hogy az elmúlt 9 esztendőben több sikert is elért klubunk, és a Társadalmi Elnökség megújításának célja ennek megtartása, megerősítése.
 
 
Érd Megyei Jogú Város polgármestere, klubunk Társadami Elnökségének elnöke T. Mészáros András elmondta, hogy az érdi lakosok megérdemlik, hogy a jövőben is sportsikerekben legyen részük. Az elmúlt szezonok eredményei, valamint az idei év sikereinek fenntartásához a sportszervezetnek a jó sportolók, a jó szakvezetés mellett elengedhetetlenül szüksége van a társadalmi segítségre, támogatásra is. Dr. Mihály István r. dandártábornok, Társadalmi Elnökségünk Dr. Pintér Sándor belügyminiszter által delegált tagja kiemelte, hogy a Belügyminisztérium fontosnak tartja a minisztérium minél nagyobb mértékű társadalmi beágyazottságát, így részt vállalnak olyan feladatokban is, ahol nem kizárólag rendvédelmi szempontok érvényesülnek, de amelyek előre vihetik a társadalmat, így a sportolás, a sport szeretetének támogatása is. Süllős Gyula kiemelte, hogy mint a vezetőség tagja a csapattal és stábjával karöltve mindent meg fog tenni a további sikerek eléréséhez. Társadami elnökségünk negyedik tagja, Dr. Aradszki András országgyűlési képviselő Úr családi okok miatt nem tudott részt venni az alakuló ülésen. Az ülés zárásaként T. Mészáros András emléklapokat adott át a társadalmi stáb tagjainak. 
 
HAJRÁ ÉRD!

Támogatóink

Médiapartnereink