Megint Vácon játszik az ÉRD

2020-ban már másodszor lép pályára a váci sportcsarnokban az ÉRD, amely a női kézilabda Magyar Kupa negyedik körében vív meg a Váci NKSE-vel január 29-én, 19 órától. A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti!

Január elején az NB I tizenkettedik körében egy négyéves szériát tört meg az ÉRD, azzal, hogy idegenben tudta 34–31-re legyőzni a Váci NKSE-t. Szabó Edina együttese előtt itt az újabb feladat, ám az NB I és az EHF-Kupa terhelése mellett nagy kérdés, belefér-e még az érdieknek a Magyar Kupa.

A Vác viszont nincs sorozatterhelés alatt. Sőt, Szilágyi Zoltán lányai 2019. december. 29. óta mindössze négy találkozón léptek pályára (az ÉRD nyolcszor): az említett ÉRD elleni hazai vereség mellett három idegenbeli sikert könyveltek el, miután Békéscsabán, Dunaújvárosban és az MTK vendégeként is begyűjtötték a két pontot.

Az ÉRD és a Vác is a Magyar Kupa negyedik fordulójában csatlakozott a sorozat küzdelmeihez, így egyik csapatnak sincs még meccse az idei kiírásban.

A két együttes eddig 23-szor találkozott egymással, ebből egy döntetlen mellett az ÉRD tizenkétszer, a Vác tízszer diadalmaskodott. A kiegyenlítettnek mondható összesített egymás elleni mérleg mellett azonban Vácon csupán négyszer győzött az ÉRD, az egy döntetlen mellett hatszor is a hazaiak örülhettek a két pontnak.
Az egymás elleni találkozók közül a felek egyszer találkoztak a Magyar Kupában, a 2017/2018-as kiírás ötödik fordulójában, a négyes döntőbe jutásért rendezett összecsapáson az ÉRD hazai pályán 26–25-ös győzelemmel jutott tovább.

A 2019/2020-as kiírástól kezdődően változott a Magyar Kupa lebonyolítása, melynek értelmében a negyedik fordulóban hat párharcot rendeznek (a Siófok korábban idegenben 43–22-re verte a Szent István SE-t), melyek továbbjutói az ötödik fordulóban a Győri Audi ETO KC-val és az FTC-Rail Cargo Hungariával kiegészülve már a négyes döntőbe jutásért küzdenek (a kiemelés miatt az ötödik körben a Győr és az FTC nem kerülhet össze).

A versenykiírás értelmében azonos osztályú csapatok párharcában, ha a rendes játékidő döntetlennel ér véget, úgy a vendég csapat jut tovább.

A január 29-én, 19 órakor kezdődő Váci NKSE–ÉRD mérkőzést Altmár Kristóf és Horváth Márton vezetik. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti!

A Magyar Kupa ötödik fordulójának párosításait január 31-én, 11 órától sorsolja ki a Magyar Kézilabda Szövetség, ennek a körnek a hivatalos játéknapja: április 8. A sorozat négyes döntőjét pedig a férfiakéval közösen rendezik május 16-án és 17-én.

Női kézilabda, Magyar Kupa, 4. forduló
01.29., 19.00: 
Váci NKSE–ÉRD (tv: M4 Sport)

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

EGY CSAPAT EGY SZÍV!
Hajrá ÉRD!

Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

 

Támogatóink

Médiapartnereink