Kötelezőt bukott, hat év után kapott ki otthon a Kohásztól az ÉRD

Nem kis meglepetésre kikapott hazai pályán a Dunaújvárosi KKA-tól az ÉRD a K&H női kézilabda liga 15. fordulójában. Szabó Edina együttese hiába vezetett többször is két góllal, ellenfelét nem tudta megtörni, a Kohász nagyot küzdve nyert 28–26-ra.

Az EHF-Kupa csoportkörének utolsó két mérkőzése között, az Odense elleni idegenbeli találkozó után, a sorsdöntő, Beszterce elleni hazai meccs előtt a Dunaújvárosi KKA-t fogadta az ÉRD Arénában Szabó Edina együttese. Az ÉRD vezetőedzője azonban ezúttal nem számíthatott Kiss Nikolett játékára.

A meglehetősen csendesen induló mérkőzés elején az ÉRD ragadta magához a kezdeményezést, s az első percekben tartotta is előnyét, a változatos támadójátékba csak annyi “hiba” csúszott, hogy a Kohász kapujában Csapó Kyra az első tíz percben négy védést mutatott be. Ennek köszönhető, hogy a DKKA tartotta a lépést, hiszen az ÉRD kapuját védő Janurik Kinga is hasonló teljesítményt nyújtott.

Az ÉRD 6–4-es vezetése után azonban váratlanul magára talált a Dunaújváros, s Ferenczy Fruzsináék egy 3–0-s szériával fordítottak. Jelena Lavko két átlövésgólja és egy Schatzl Natalienak adott gólpassza után viszont hamar visszavette előnyét a házigazda (9–7), amely nem sokkal később kettővel is vezetett.

A félidő utolsó tíz percében viszont az ÉRD elkövetett hibáit jól használták ki a vendégek, akik az érdi nevelésű Braun Laura Csenge révén fordítottak (12–13). Af játékrész utolsó másfél percében háromszor is betaláltak Kisfaludy Anették és végül a Kohász örülhetett, hogy Mihály Petra góljával 15–15-tel vonulhat szünetre.

A második félidőt a vendégek kezdték, rögtön egy Triscsuk Krisztina-góllal, amely után az előnybe kerülő Kohász Szekerczés Luca révén 19–17-re is meglépett, az ÉRD pedig csak egyenlíteni tudott. A Kohász - pontosabban Triscsuk Krisztina - nagyon belejött, a korábbi érdi átlövő egymás után háromszor is bevette Julie Foggea kapuját (másodszor egy szinte guruló lövést, harmadszor pedig egy tizennégy méteres bombát eresztett el). Szabó Edina időkérése után pedig az érdi kapuba visszatért Janurik Kinga is, ekkor viszont már három gól volt a vendégek előnye (20–23).

Az ÉRD játéka viszont gyorsan megváltozott, Alexandra Nascimento duplájával megint csak egy volt közte a 48. percben. Azonban a Kohász sem adta könnyen magát, Csapó Kyrával a kapuban stabil volt a DKKA, amely támadásban is megtalálta a réseket, s az utolsó nyolc percben is háromgólos előnnyel vághatott neki (22–25).

Az ÉRD az utolsó percekben sem tudott kozmetikázni. Sőt, a Dunaújváros még növelte is előnyét, végül 28–26-os győzelmével 2014 után távozik először pontokkal az ÉRD Arénából.

– Taktikailag az a ritmus, amiben nagyon fegyelmezetten játszott a Dunaújváros, abba egy kicsit belefulladtunk, hiszen egy elég lagymatag kezdés után állandó kényszerben maradtunk és kihagytuk a helyzeteinket. A második félidőben azokban a periódusokban, amikor át tudtuk volna venni az irányítást, akkor megremegtek a kezek és kimaradtak a helyzetek. Kevés labdához jutottunk. Szomorúak vagyunk, hiszen ez egy nagyon fontos két pont volt. Hiányzott a játékosainkból a bátorság, a dinamika, sok elkapkodott döntés volt, nem tudom, ez minek a számlájára írható, hiszen jó állapotban van a csapat. Ez egy nehéz pillanat, hiszen nagyon fontos meccs vár a lányokra vasárnap, de ez is fontos volt – nyilatkozta Szabó Edina, az ÉRD vezetőedzője.

– Örülünk a mai győzelemnek, hiszen egy nagyon jó csapat otthonában játszhattunk és az elmúlt időszakban sokszor játszottunk egymással és sem hazai pályán, sem Érden nem tudtuk megszorongatni az ÉRD-et, most sikerült. Teher nélkül jöttünk ide, szerencsénk is volt, jól bírtuk kondícionálisan. Jó volt a védekezésünk és a támadásunk is, egy jó kapusteljesítmény volt a védőfalunk mögött. A mai mérkőzésen a látottak alapján megérdemeltük a két pontot, ugyanakkor nem fogjuk ezt túlértékelni. Folytatjuk tovább az elkezdett munkánkat – értékelt a DKKA vezetőedzője, György László.

– Nem nagyon tudok szakmai részt mondani, annyit tudok mondani, hogy szomorúak vagyunk, hiszen nagyon készültünk erre a mérkőzésre, mert szerettük volna ezt a két pontot és ez volt az első lépcsőfoka annak, hogy a hétvégére pozitív lendülettel menjünk neki, sajnos ez nem sikerült. Sok olyan dolog volt, amit megbeszéltünk, de döntő pillanatokban is közbehibáztunk és a Dunaújvárosnak nem remegett meg a keze, nekünk igen – mondta az ÉRD csapatkapitánya, Janurik Kinga.

– Szép győzelmet arattunk, kevés hibával játszottunk. Nagyon összeszedettek voltunk és odafigyeltünk sok mindenre. Büszke vagyok a csapatra, hogy el tudtuk vinni a két pontot. A legfontosabb az volt, hogy el tudtuk hinni, hogy győzni tudunk – értékelt a korábbi érdi, a DKKA védekezőspecialistája, Nick Viktória.

Az ÉRD legközelebb február 9-én, 17 órakor a továbbjutásról döntő mérkőzést vív a román CS Gloria 2018 Bistrita-Nasauddal az EHF-Kupa C-csoportjának záró fordulójában, az ÉRD Arénában. 

K&H női kézilabda liga, 15. forduló
ÉRD–DUNAÚJVÁROSI KKA 26–28 (15–15)
Érd, 700 néző. V.: Andorka, Hucker
ÉRD: Janurik – Nascimento 6 (2), LAVKO 4, Tóth G. 3, Szabó L. 2 (2), Jerábková 4, Schatzl Natalie 2
Csere: Foggea (kapus), Kisfaludy 1, Kovacsevics 3, Termány 1, Király R., Bízik R.
Vezetőedző: Szabó Edina
DKKA: CSAPÓ KYRA – Grosch 3, Ferenczy 3, Bouti 3, SIRIÁN 3, TRISCSUK 6, Kazai 2
Csere: Stojak (kapus), Nick, Szalai B., SZEKERCZÉS 6 (2), Mihály P. 2, Braun 1, Cavlovic
Vezetőedző: György László
Az eredmény alakulása. 5. perc: 3–1. 10. p.: 6–4. 13. p.: 6–7. 17. p.: 9–7. 23. p.: 11–10. 28. p.: 12–13. 33. p.: 17–19. 37. p.: 20–20. 44. p.: 20–23. 52. p.: 22–25.
Kiállítások: 4, ill. 8 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 2/2

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Egy csapat, egy SZÍV!
HAJRÁ ÉRD!


Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

 

Támogatóink

Médiapartnereink