Két győzelem az ÉRD Arénában

Felnőtt csapatunk szerdán 31:23-ra nyert a Kispest NKK ellen a K&H női kézilabda liga 10. fordulójában, majd négy nappal később az EHF-Kupa C-csoportjának második körében 35:27-es győzelmet értünk el a német SG BBM Bietigheim ellen a telt házas ÉRD Arénában.

A 2017-es év első hazai találkozóján a Kispest NKK együttesét fogadtuk az ÉRD Arénában. A találkozón Katarina Krpez Slezak szerezte első két találatunkat, majd Mireya González Álvarez átlövésből vette be a vendégek kapuját. Janurik Kinga több nagyszerű védésének is köszönhetően a 17. percig négy kispesti találat született, míg lányaink ez idő alatt hétszer voltak eredményesek (7:4). A félidő utolsó perceiben Szabó Laura jegyzett gólt beállóból, így 15:7-es vezetésnél vonulhattunk szünetre. A fordulás után a hazaiak két találatára válogatott beállónk, Kisfaludy Anett válaszolt kétszer, majd Zeljana Stojak kapuja maradt négy percig érintetlen, míg lányaink zsinórban három gólt szereztek, így harminchat perc elteltével 19:9 volt az állás. A mérkőzés hajrában Gulyás Vanda beállóból, Szabó Lura pedig a büntetővonalról volt eredményes, míg a 31:23-as végeredményt Larissa Araújó állította be.
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
Négy nappal a Kispest NKK elleni bajnoki mérkőzést követően az EHF-Kupa C-csoportjának második fordulójában a német SG BBM Bietigheim együttesét fogadtuk. A telt házas ÉRD Arénéban a vendégek szerezték meg a vezetést, melyre előbb a balszélről Fekete Bozsana válaszolt, majd Kisfaludy Anett beállóból egyenlített. 2:3 után öt találatunkra egyetlen bietigheimi gól volt a válasz, így tíz perc elteltével 7:4-re vezettünk. A játékrész középső harmadában tovább tudtuk növelni előnyünket (14:7), a játékrész hajrájában ellenfelünk faragott a hátrányából, a szünetre így 17:16 állásnál vonulhattunk. A fordulás után a vendégcsapat nyolc perc alatt egyszer vette be a fantasztikusan védő Janurik Kinga kapuját, míg csapatunk Klivinyi Kinga három, és Katarina Krpez Slezak két góljával öt találatra növelte vezetését (22:17). A félidő közepén Klivinyi Kinga zsinórban háromszor volt eredményes, mellyel tovább tudtuk növelni előnyünket. A mérkőzés utolsó perceiben Katarina Krpez Slezak indításból és a büntetővonalról is a kapuba talált a 35:27-es végeredménnyel zárult összecsapáson.
 
ÉRD EHF-Kupa góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
NB I-es utánpótlás csapataink a Dunaújvárosi Kohász KA otthonában léptek pályára, a pontszerzés azonban ifjúsági és junior együttesünknek sem sikerült. Kiemelt serdülő bajnokságban szereplő csapatunk nem bírt a Csepel DSE-vel, míg U13-as ÉRD 2003-as lányaink a Kovács L. régió felsőházában nyerték meg mindkét mérkőzésüket. A szintén Kovács L. régió középsőházban szereplő ÉRD 2004-es együttesünk egy győzelmet és egy döntetlen ért el a hétvégén, U10-es csapatunk pedig mindkét mérkőzését megnyerte. Gratulálunk a győzelmekhez!
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2017. január 10., kedd
 
KSB leány | Csepel DSE - ÉRD 38:20 (20:9)
 
2017. január 11., szerda
 
NB I Ifjúsági | Dunaújvárosi Kohász KA - ÉRD 54:13 (24:5) 
NB I Junior | Dunaújvárosi Kohász KA - ÉRD 33:16 (16:12)
 
NB I Felnőtt | ÉRD - Kispest NKK 31:23 (15:7)
 
2017. január 14., szombat
 
U13 Kovács L. régió Középsőház | ÉRD 2004 - Kóka KSK 15:9 (8:2)
U13 Kovács L. régió Középsőház | Budai Farkasok - ÉRD 2004 18:18 (8:6)
 
2017. január 15., vasárnap
 
U13 Kovács L. régió Felsőház | Gödöllői SE - ÉRD 2003 11:25 (2:11)
U13 Kovács L. régió Felsőház | ÉRD 2003 - Budakalászi SC 27:20 (13:7)
 
Kisiskolás bajnokság LU10 | Ipress-Center Vác - ÉRD 15:18 (8:7)
Kisiskolás bajnokság LU10 | ÉRD - Dunakeszi VSE 23:7 (12:2)
 
EHF-Kupa | ÉRD - SG BBM Bietigheim 35:27 (17:16)
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Támogatóink

Médiapartnereink