Ifjúsági vereség a szezon utolsó mérkőzésén

Ifjúsági csapatunk a bajnokság 26. fordulójában 20:12-es vereséget szenvedett az Alba Fehérvár KC korosztályos együttese ellen.

A szezon utolsó mérkőzésén Urbányi Sára átlövésből szerezte első gólunkat, majd Király Réka a jobbszélről volt eredményes (1:2). A hetedik percben Krenner Fanni két egymást követő találatával 2:4-re vezettünk, majd az első negyedóra végére háromgólosra növeltük előnyünket (3:6). A félidő utolsó tíz percéhez érkezve egyenlítettek a hazaiak, de előbb Krenner Fanni, majd Király Réka találataival visszavettük a vezetést (7:8). A hajrában Merő Dóra hárított hétméterese ellenére fordított az Alba Fehérvár KC, így a szünetre 9:8-as állásnál vonulhattak a csapatok. A fordulást követően felváltva születtek a találatok, Krenner Fanni, Landi Gabriella és Kiráy Réka góljaira is volt válasza a hazaiaknak. A 36. percben Landi Gabriella újra eredményes volt, mellyel 12:12 állt az eredményjelzőn, de ezt követően már nem tudtuk bevenni a fehérvári kaput, míg ellenfelünk két kihagyott hétméteres ellenére, nyolcszor volt eredményes. A mérkőzés 20:12-es végeredménnyel ért végét, és ifjúsági együttesünk a 10. helyen zárta a szezont.

 

NB I ifjúsági alapszakasz 26. forduló
Időpont: 
2017. május 28. 14:00

20

(9)

Kiállítás: 2 perc

7 méteres 7/4

Vezetőedző
GALAMBOS Attila

Alba Fehérvár KC
2
2
1
1
7 (1)
3
2 (1)
2 (2)
ÉRD
5
4 (1)
2
1

12

(8)

Kiállítás: 12 perc

7 méteres 2/1

Vezetőedző
MAURER Szandra

Helyszín: 
Köfém Csarnok
Játékvezetők: Böhm Zsófia, Tóth Johanna

Támogatóink

Médiapartnereink