Ifjúsági győzelem az ÉRD Arénában

Ifjúsági csapatunk a bajnokság 25. fordulójában 25:21-re nyert a Mosonmagyaróvári KC SE korosztályos együttese ellen.

A mérkőzést a vendégek kezdték jobban, hiszen négy mosonmagyaróvári találat ellenében Krenner Fanni egyszer vette be ellenfelünk kapuját. A következő percekben Király Réka hétméteresből, míg Kóka Mariann a szélről talált a hálóba, de az egyenlítés nem sikerült az első negyedóra végére (3:5). A folytatásban nyolc minutum alatt egy gólt kaptunk, míg lányaink négyszer voltak eredményesek, így a 27. percben utolértük ellenfelünket (8:8). Két perccel később Király Réka találatával már lányainknál volt az előny, és szélsőnk újabb góljával a szünetre is vezetéssel vonulhattunk (11:10). A fordulás után tizenhárom perc alatt Merő Dóra egy gólt kapott, míg csapatunk ötször tudta bevenni a mosonmagyaróvári kaput, mellyel 16:11-es előnyre tettünk szert. Ezután Krenner Fanni, Landi Gabriella és Király Réka találataival tartottuk hatgólos vezetésünket (20:14). Az utolsó négy perchez érve három találatra csökkent előnyünk, de Urbányi Sára és Csamangó Dorina is eredményes volt, majd Landi Gabriella szaggatottról szerzett találatával 25:21-re nyerték meg lányaink a mérkőzést. Gratulálunk a győzelemhez!

 

NB I ifjúsági alapszakasz 25. forduló
Időpont: 
2017. május 24. 14:00

25

(11)

Kiállítás: 2 perc

7 méteres 4/3

Vezetőedző
MAURER Szandra

ÉRD
6
7 (1)
1
2
6 (2)
2
1
Motherson-Mosonmagyaróvár
1
8 (3)
1
1
2
3
1
4

21

(10)

Kiállítás: 4 perc

7 méteres 3/3

Vezetőedző
WOLF Alexandra

Helyszín: 
ÉRD Aréna
Játékvezetők: Morvai Balázs, Sipos Gábor Krisztián

Támogatóink

Médiapartnereink