Ifi lányaink alulmaradtak a Győrrel szemben

A bajnokság 4. fordulójában a Győri Audi ETO KC I. csapatát fogadták lányaink az ÉRD Arénában.

A mérkőzést jól kezdték utánpótlás lányaink, öt perc elteltével 5:2 volt az állás a javunkra. Márczy Tekla és Reizinger Sára egyszer, Illés Virág pedig háromszor is eredményes volt. A félidő első felében lányaink domináltak, Márczy Tekla, Reizinger Sára és Illés Virág ismét többször is a kapuba találtak, valamint Domokos Dalma is feliratkozott a góllövők listájára. Azonban a 22. percre felzárkózott az ETO, majd kétgólos előnyre tettek szert. Az első játékrész utolsó érdi gólját Ágoston Nóra szerezte, a csapatok 13:15-ös félidei eredménnyel vonulhattak pihenőre.

A második harminc perc elején fej-fej mellett haladtak az együttesek, érdi részről Reizinger Sára, Márczy Tekla és Ágoston Nóra talált a kapuba. A félidő közepére már ötgólos vezetést szerzett a Győr, lányaink részéről Márczy Tekla és Reizinger Sára tudta növelni góljaink számát. A mérkőzés végül győri győzelemmel, 21:32-es végeredménnyel zárult.

Edzői szemmel: „Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, az első félidőben sokáig vezettünk. Sajnos a kettős emberhátrány kivette az erőnket, és fordítani tudott a Győr. Ebben a periódusban gyors indulásokkal könnyen szereztünk gólokat, és felállt védelem ellen is jól működött a gépezet. Sajnos csak a 2. félidő 48. percéig tudtuk tartani a kis arányú különbséget. A mérkőzés utolsó 12 perce pont a visszájára fordult, pontatlanná váltak a befejezések, szétesett a védekezésünk. Kár az eredményért, viszont hamar talpra kell állnunk, mert holnap a Nemesvámos csapata ellen kell pályára lépnünk” – Oláhné Balog Tünde

 

Női Ifjúsági I. osztály - Nyugat 4. forduló
Időpont: 
2017. október 11. 13:30

21

(13)

Kiállítás: 6 perc

7 méteres 2/0

Vezetőedző

ÉRD
2
8
4
2
5
Győri Audi ETO KC
1
1
1
4
3
7
4
5
3
3 (1)

32

(15)

Kiállítás: 4 perc

7 méteres 2/1

Vezetőedző
RÓTH Kálmán

Helyszín: 
ÉRD Aréna
Játékvezetők: Kovács István, Turák Lajos

Támogatóink

Médiapartnereink