Idegenbeli utánpótlás-sikerek

Az ifjúsági I. osztályban csapatunk a tabellán négy hellyel előttünk álló Mosonmagyaróvár otthonában szerzett pontot.

Nagyon jó tempóban kezdtük el a mérkőzést, már a legelején sikerült magunkhoz ragadni a vezetést. A mérkőzés során többször is ki tudott egyenlíteni ellenfelünk, és a vége előtt meg is fordították az eredményt. A végjátékban már csak arra futotta a csapat erejéből, hogy kiegyenlítsünk. 

"Hullámzó volt a játékunk sajnos, minden hibánkat ki tudta használni a másik csapat. Azokban a periódusokban amikor kellően koncentráltunk, nagyon szép megoldások születtek. Sokat dolgozunk az előforduló hibák javításán, valójában azt gondolom, hogy sokkal erősebb csapat vagyunk, mint a tabellán elért eredményünk mutatja. Innentől kezdve nem férnek bele hibák, ha legalább a szezon végére szeretnénk kozmetikázni a helyezésünket. Én bízom a lányokban, már csak nekik kéne elhinniük, hogy ennél sokkal többre képesek" - értékelt Maurer Szandra edző.

Ifjúsági I. osztály, nyugati csoport, 18. forduló
Március 27. Mosonmagyaróvár 
Mosonmagyaróvári KC - ÉRD 29-29 (14-19) 

Az ÉRD a bajnokság 11. helyén áll.

Az U14-es csapatunk idegenben aratott fontos győzelmeket

"Az első félidőben álomszerűen kézilabdáztunk. A lányok olyan fegyelmezett, és tudatos védekezésre képesek, ami azt hiszem igazán kiemelkedő ebben a korosztályban. Már több mérkőzésen tudtuk ezt a szintet hozni, igaz még nem a teljes játékidőben, de a cél nem is ebben a bajnokságban elérni a tökéletességet. Ez egy nagyon hosszú tanulási folyamat eleje, és a lányokon folyamatosan látható a fejlődés. A második félidőre kicsit talán kiengedtünk a nagy különbség miatt, de összességében nagyon hasznos, jó mérkőzést tudhatunk magunkénak" - foglalta össze Maurer Szandra

"Másdoszrorra nagyon küzdelmes mérkőzést játszottunk, ahol az egész játékidő alatt a védekezésen volt a hangsúly. Mi sajnos hiába dolgoztuk ki a helyzeteket, rengeteg ziccer maradt ki, így nem tudtunk ellépni ellenfelünktől, akik szinte minden támadásukat passzív jelzésig játszották ki. Nehéz volt alkalmazkodni ezekhez az utolsó átadásig kijátszott támadásokig, de egy új játék helyzetet tudtunk gyakorolni, szóval biztosan hasznunkra fog válni ez is. Mind a két meccs eredményével elégedettek lehetünk, és ezúton is gratulálok a csapatnak!" - értékelte az edző a nehezebb, de szintén győzelmet hozó második mérkőzést.

U14 I. osztály, felsőház, 5-6. forduló
Március 23. Hódmezővásárhely
Dunaújvárosi KKA - ÉRD 14-23 (3-16)
ÉRD - Kozármisleny SE 18-15 (8-5)

Az érdi lányok a felsőházi rájátszás harmadik helyén állnak.

 

Támogatóink

Médiapartnereink