Húsvéti ajándékkal készülnek lányaink

Szekeres Klára rendhagyó Húsvétra készül. Odahaza, Békéscsabán megszokta, hogy ápolják a hagyományokat, nem marad ki a nagy családi ebéd és persze a locsolkodás sem. Idén azonban, mivel Húsvét Vasárnap a Fehérvár ellen kell pályára lépni, máshogy alakul majd az ünnepe. Ajándékozásra azonban ezúttal is készül, igaz, most a csapattársakat, a klubvezetést és a szurkolókat szeretné megajándékozni. Hogy töltötted a szerdai győzelemért járó pihenőnapot? Bár közös tréningünk valóban nem volt, de egyéni futómunkát mindenkinek előírt Edina. Délután viszont kialudtam magam, mert a mérkőzések után, függetlenül attól, hogy nyerünk, vagy kikapunk, sokáig nem tudok elaludni. Van, hogy már éjfélkor elalszom, de előfordul, hogy csak hajnali ötkor sikerül.- A Ferencváros elleni győzelem már önmagában sejtetné, hogy jó a hangulat a csapat körében… Én is így gondolom, azt hiszem ennél jobb hangulat már nem is lehetne, de ehhez hozzájárul az is, hogy bejutottunk az elődöntőbe és így sokkal könnyebb volt felkészülni a vasárnapi, Fehérvár elleni találkozóra is. Feszültségnek semmi nyoma, szerencsére nem másoktól függ a sorsunk, hogy ott lehetünk-e a négy között. Mire számítasz a Fehérvár ellen? Kemény mérkőzés lesz, szeretnénk visszavágni a januári meccsért, amikor hazai pályán kikaptunk tőlük. Úgy alakult, hogy ünnepnap van a meccs. Mit jelent neked a Húsvét? Gyermekkoromban Békéscsabán sokkal inkább ünnepeltem. Jöttek a locsolók, voltak, akik szódáspalackkal öntöztek meg, hogy ne hervadjak el. A szüleim is nagyon készültek, nagy családi ebédek, vacsorák voltak. Előfordult, hogy a testvéremmel megtaláltuk a csokitojásokat, összeszedtük, majd a szüleink ismét eldugták őket a kertben. A nagymamám már hívott, megyek-e haza, de most sajnos kimaradok a közös ünneplésből. Persze bízom benne, azért kellemesen telik majd, tudom, hogy sok szurkolónk döntött úgy, hogy az ünnep ellenére velünk tart Székesfehérvárra, amiért nagy köszönet jár nekik. Remélem egy remek családi programban lesz részük, amely végén mi adjuk majd az ajándékot nekik!

Támogatóink

Médiapartnereink