Hét góllal verte az ÉRD-et a Vác

Hazai pályán vívta újabb felkészülési mérkőzését a szeptember 5-i, siófoki szezonrajt előtt az ÉRD női kézilabda csapata, amely az ÉRD Arénában hétgólos, 32–25-ös vereséget szenvedett a Váci NKSE-től.

A továbbra is sérülés után lábadozó Kopecz Barbara mellett Fekete Bozsanára, Zsiborás Lucára és Reizinger Sárára sem számíthatott a Vác ellen Horváth Roland.

A vendégek keretének nagy része átesett a koronavírus-fertőzésen, emiatt Szilágyi Zoltánék a többieknél jóval később tudták elkezdeni a felkészülést. A Vác második edzőmeccsét jól kezdte, hiszen 5-1-es védekezésével meglepte az érdieket, ennek köszönhetően már a 6. percben 5–2-re vezetett Lakatos Rita góljával.

Horváth Roland gyors időkérése után Szabó Kitti hétmétereseivel egyenlített a házigazda, de 5–5 után már nem sikerült fordítani. Sőt, a 21. percben már hattal vezettek a vendégek (9–15). A szünet előtt visszajöttek Walfisch Mercédeszék (15–18), de a térfélcsere után Hámori Konszuéláék már nem engedték vissza vendéglátójukat. A második félidő derekán pedig meglett a közte tíz is (19–29).

Az utolsó negyedórában Horváth Roland a fiataloknak is lehetőséget adott, így egyszerre volt a pályán Csáki Lilla, Kóka Mariann, Landi Gabriella és Kiss Dorottya Zsófia is a saját nevelésű játékosok közül (megjegyzés: Király Réka Csáki Lillához hasonlóan jobbszélső, így ők nem lehettek egyszerre a pályán). A hajrá nem is sikerült rosszul az érdieknek, a sok hibával tarkított mérkőzésen felzárkóztak az érdiek, de így is 32–25-re kikaptak a Váctól.

– Célok voltak, csak nem úgy teljesültek, ahogy szerettem volna. A védekezésünk módfelett alábbhagyott a múltkorihoz képest. Ez nagyon nem tetszett. A védekezés a legfontosabb, mert gólt fogunk lőni, de ha a védekezés nem úgy működik, ahogy kell, akkor az nem kifizetődő. A Vác egy jó, összeszokott csapat, a hét gólt egy edzőmeccsen viszont túlzásnak tartom – értékelt Horváth Roland.

– Ez a második mérkőzésünk volt, az ismert okok miatt sajnos több mérkőzés elmaradt. Ettől függetlenül szerettük volna azt a játékot játszani, amit eddig. Sok peches, szerencsétlen időszak mellett van annyi szerencsénk, hogy nem kell új csapatot építeni. A tavalyi csapatunkba egy-két új játékosnak kell beépülnie, ez nagy előny a többi csapattal szemben. Ma tudtuk játszani a játékunkat. Hullámvölgyek természetesen voltak, de amit terveztünk azt meg tudtuk valósítani és ez egy hasznos edzőmeccs volt számunkra – nyilatkozta az erdmost.hu-nak Szilágyi Zoltán, a Váci NKSE vezetőedzője.

Az ÉRD legközelebb augusztus 25-én, kedden lép pályára, amikor az FTC-Rail Cargo Hungariat fogadja az ÉRD Arénában.

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Egy csapat egy szív! Hajrá ÉRD!

Támogatóink

Médiapartnereink