Győzelem a Vasas SC ellen

A K&H női kézilabda liga 2. fordulójában lányaink 21:37-es győzelmet értek el a Vasas SC ellen, szurkolóink pedig ismételten remek hangulatot varázsoltak az Elektromos sportcsarnokban.

A szezonnyitó mérkőzésén a Békéscsaba ellen elért győzelmet követően csapatunk a bajnokság második összecsapásán a frissen feljutó Vasas SC ideiglenes otthonában lépett pályára. A találkozón Katarina Krpez Slezak szerzett vezetést együttesünknek, majd két hazai találat után Kiss Nikolett alakította 2:2-re az állást. 5:5-ig felváltva születtek a gólok, majd nyolc minutum alatt egyszer sem tudták bevenni Julie Foggea kapuját a fővárosiak, míg lányaink Szabó Laura két értékesített hétméteresével és Andjela Bulatovic, Kisfaludy Anett és Mireya González Álvarez egy-egy akciógóljával 6:10-es előnyre tettek szert. A folytatásban a hazaiak két találatára Gávai Szonja a szélről, míg Andjela Bulatovic lerohanás végén válaszolt, valamint Klivinyi Kinga és Katarina Krpez Slezak góljaival tovább növeltük előnyünket. A félidő utolsó percében szerb jobbszélsőnk kétszer is a kapuba lőtt, így a szünetre 11:19-es állásnál vonultak a csapatok. 

A fordulás után ellenfelünk szerezte az első két gólt, majd zsinórban négyszer is eredményesek voltunk, így a 36. minutumban tíz találatra nőtt előnyünk (13:23). A játékrész közepén Klivinyi Kinga és Kiss Nikolett felállt fal ellen, Coralie Lassource és Katarina Krpez Slezak gyors lerohanások végén növelték találataink számát, míg a hazaiak nem tudtak túljárni Janurik Kinga eszén, így a mérkőzés hajrájára 15:30-as állásnál érkeztünk. Svéd balátlövőnk, Jamina Roberts négy hétméterest értékesített hibátlanul, míg Takács Kitti két ízben Janurik Kinga indítását váltotta gólra. A mérkőzés végén lányaink fantasztikus szurkolótáborunkkal örülhettek a 21:37-es győzelemnek. Csapatunk legközelebb csütörtökön lép pályára az MTK Budapest ellen az ÉRD Arénában. A találkozóra jegyek már kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán! Hajrá ÉRD!

 

NB I női felnőtt 2017/2018 2. forduló
Időpont: 
2017. szeptember 17. 18:00

21

(11)

Kiállítás: 6 perc

7 méteres 1/1

Vezetőedző
KOVÁCS Péter

Vasas SC
3
2
2
1
2
1
1 (1)
2
3
2
1
1
ÉRD
2
4
2
3 (3)
4
2
5
2
4 (4)
Katarina Krpež-Šlezák 7
2

37

(19)

Kiállítás: 2 perc

7 méteres 9/7

Vezetőedző
SZABÓ Edina

Helyszín: 
Elektromos Sportcsarnok
Nézőszám: 
350 fő
Játékvezetők: Marton Zsófia, Szabó Eszter

Támogatóink

Médiapartnereink