Győzelem az év utolsó mérkőzésén

A 2017-es év utolsó mérkőzésén felnőtt csapatunk hatgólos győzelmet ért el Kisvárdán.

A K&H női kézilabda liga 9. fordulójának mérkőzésén Kisfaludy Anett szerezte első találatunkat, majd Kiss Nikolett gólja jelentette a 2:2-es eredményt. 4:4-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd lányaink Krpez Slezák Katarina vezérletével kilencszer voltak eredményesek, míg Janurik Kinga kapuját kétszer tudták bevenni a hazaiak, így a 24. percben 6:13 állt az eredményjelzőn. A játékrész utolsó három találatát Klivinyi Kinga, Andjela Bulatovic és Coralie Lassource jegyezte, így 9:18-as állásnál vonulhattunk a szünetre. A fordulás után Szabó Laura góljával tíz góllal vezettünk, de a következő percekben Mariama Signaté révén egyszer voltunk eredményesek, míg a Kisvárda hatszor vette be kapunkat (15:21). Öt gólnál közelebb nem tudott zárkózni ellenfelünk, köszönhetően Julie Foggea védéseinek, Janurik Kinga hárított hétméteresének, valamint Klivinyi Kinga, Kisfaludy Anett és Krpez Slezák Katarina találatainak (18:25). A mérkőzés utolsó percében Gávai Szonja is betalált, mellyel minden pályára lépő mezőnyjátékosunk gólt lőtt a 21:27-re megnyert mérkőzésen. 

 

ÉRD NB I góllövőlista

Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés

2017. december 30., szombat

K&H női kézilabda liga | Kisvárda Master Good SE - ÉRD 21:27 (9:18)

Támogatóink

Médiapartnereink