Filmmel ünnepeltük 35 éves szakosztályunkat

Ünnepélyes keretek között, a Szepes Gyula Művelődési Központban mutattuk be a jubileumi dokumentumfilmet Hat óra után valamivel, sokan gyűlekeztek az érdi művelődési házban filmvetítésre. Pedig nem egy amerikai szuperprodukció, de még csak nem is egy új magyar játékfilm premierjére várakoztak megannyian. Az érdi kézilabdázás történtetét felelevenítő film bemutatása következett. A program Gárdos Attila múltidézésével, az 1977-es és a 2012-es év történelmi összehasonlításával kezdődött, majd Tekauer Norbert szakosztályvezető vette át a szót. Az emlékezés fontosságáról, az elődök méltatásáról szóló bevezető után, színpadra lépett két kulcsszereplő. Kovács Károly, az érdi kézilabdázás megteremtője, a szakosztály életrehívója, illetve T. Mészáros András Érd Megyei Jogú Város Polgármestere, akinek támogatói hozzáállása lehetővé tette a felemelkedést. A harmincöt perces alkotás, az emlékek felidézése, majd a megérkezés e jelenbe. A nézőtéri jó hangulat azt bizonyította, hogy az alkotás feltétlen sikert aratott, így büszkén léphettek a tapsoló közönség elé a készítők: Beke Zita, Gárdos Attila és Jenei Gergő. Nyáron nagyszabású kabalapályázatot hirdetett klubunk, melyre számos különböző hangulatú és színvonalú elképzelés érkezett az érdi kabalasárkány megvalósítására. A győztes egyértelmű döntés alapján Varga Viktor lett, akinek elképzelését hamarosan életre is kelti a klub. A győztes, a Csillag születikben feltűnt fiatal énekes elismerést vehetett át Tekauer Norberttől. Ahogyan elmondta, úgy érzi, hogy nem csak a pályázaton vett részt, az érdi közösségnek is részévé vált. A hivatalos program véget ért, könnyed állófogadás zárta az estét, amelyen ahogyan mindenki, vezetőedzőnk Szabó Edina is jókedvűen mosolygott és fényképezkedett, dedikált, semmi nem utalt arra, hogy két nappal később hatalmas megmérettetés vár az együttesre.

Támogatóink

Médiapartnereink