Évzáró vacsora

Ifjúsági és junior csapatunk utánpótlás edzőinkkel közösen ajándékozással egybekötött vacsorával búcsúztatták a 2016-os esztendőt.
 
December közepén ifjúsági és junior korosztályú lányaink is lejátszották utolsó mérkőzéseiket, így számukra is véget ért a 2016-os év kézilabdás része. Az ÉRD Arénában rendezett évzáró vacsorán utánpótlás vezetőnk, Oláhné Balog Tünde köszönte meg a lányoknak az edzéseken és a mérkőzéseken mutatott munkájukat, egész éves helytállásukat. Szántó Erzsébet, klubunk ügyvezetője is elmondott néhány gondolatot a fiataloknak. Ezt követően következhetett a várva várt ajándékozás, amikor is egy vicces, találó vers alapján kellett rájönnie az ajándékozottnak, hogy róla szólt az a pár sor. Az ajándékozást jó hangulatú vacsora követett, amikor is lehetőség nyílt az év emlékezetesebb pillanatainak felelevenítésére az összes utánpótlás- és SKUP edző részvételével.
 

Támogatóink

Médiapartnereink