Évnyitót tartottunk

Ünnepélyes évnyitót tartottunk szurkolóink számára, ahol új játékosaink bemutatása mellett fontos bejelentéseket tett a szakmai vezetés.

T. Mészáros András, klubunk társadalmi elnöke, Érd Megyei Jogú Város polgármestere nyitotta meg a rendezvényünket. A városvezető beszédében hangsúlyozta, a csapat a tizedik NB I-es szezonját kezdi meg a világ legerősebb bajnokságának élmezőnyében.

- Újabb szezon kezdődik. Immár a tizedik az NB I-ben! Büszkék lehetünk a tizedik évre, hiszen sokak szerint a világ legerősebb bajnoksága a magyar, az ÉRD pedig az élvonal élvonalában szerepel. A tizedik év eszembe juttatja, hogy a város is negyvenedik évét ünnepli és ez a két kerek évforduló biztosíthatja azt, hogy továbbra is ilyen sok örömet fog okozni az érdi női kézilabda csapat a városnak és a szurkolóknak - mondta T. Mészáros András, polgármester.

A városvezető beszédét követően a klub sportigazgatója, Rácz Marianne is üdvözölte a megjelenteket, majd mindhárom új igazolásunk, a brazil világklasszis jobbszélső, Alexandra do Nascimento, Bízik Réka és Termány Rita is bemutatkozott a nagyközönségnek egy-egy rövid interjú segítésével. Továbbá az utánpótlásból felkerült a felnőttekhez két serdülőkorú játékos, a jobbszélső, Csáki Lilla, valamint a beállóként bevethető Kiss Dorottya Zsófia is.

Rácz Marianne elmondta továbbá, hogy a játékoskeret mellett a szakmai stáb is bővült, hiszen a korábbi izlandi válogatott kézilabdázó, Ragnar Oscarsson erőnléti edzőként, a francia Sebastien Gardillou szakmai konzulensként segíti a klubot.

A sportigazgató ezt követően bejelentette, hogy az ÉRD és a Moyra-Budaörs Handball egyéves együttműködési megállapodást kötött egymással - ennek részleteiről hamarosan beszámolunk szurkolóinknak!

A győri junior Európa-bajnokságon aranyérmet szerző Schatzl Natalie és a még pihenőjét töltő Simon Armilla mellett az évnyitón köszöntötték még a felnőtt strandkézilabda Európa-bajnokságon ezüstérmet szerző magyar válogatott két érdi játékosát, Király Rékát és Landi Gabriellát is.

A játékosok köszöntése után szerb jobbszélsőnk, Krpez-Slezák Katarina bejelentette a szurkolóknak, hogy anyai örömök elé néz, ezért az előttünk álló idényben felfüggeszti játékoskarrierjét.

Zárásként elhangzott, hogy az augusztus 15. és 17. között rendezendő IX. Érdi Kupára a belépés a szurkolók számára ingyenes, s ezzel együtt megkezdődik a jegy- és bérletárusítás az új idényre - ennek részleteit a későbbiekben közzétesszük honlapunkon!

A női kézilabda NB I 2019/2020-as kiírása az ÉRD-FTC mérkőzéssel veszi kezdetét augusztus 31-én, 17.15-ös kezdettel.

A IX. Érdi Kupa programja
08.15., 18.00:
Dunaújvárosi KKA–MTK Budapest
08.15., 19.45: ÉRD–Kisvárdai KC
08.16., 18.00: Dunaújvárosi KKA–Kisvárdai KC
08.16., 19.45: ÉRD–MTK Budapest
08.17., 18.00: MTK Budapest–Kisvárdai KC
08.17., 19.45: ÉRD–Dunaújvárosi KKA

Az ÉRD kerete a 2019/2020-as szezonban
kapusok:
Julie Foggea, Janurik Kinga
jobbszélsők: Csáki Lilla, Király Réka, Alexandra do Nascimento
jobbátlövők: Jelena Lavko, Kiss Nikolett
irányítók: Tóth Gabriella
beállók: Kisfaludy Anett, Kiss Dorottya Zsófia, Simon Armilla, Szabó Laura
balátlövők: Markéta Jerábková, Jovana Kovacsevics, Landi Gabriella, Termány Rita
balszélsők: Bízik Réka, dr. Gávai Szonja, Schatzl Natalie
Vezetőedző: Szabó Edina
Sportigazgató: Rácz Marianne
Erőnléti edző: Ragnar Oscarsson
Szakmai konzulens: Sebastien Gardillou
Technikai vezető: Kiss Kálmán
Orvos: dr. Antal János, dr. Lendvai Andrea
Gyúró: Ladvenszky Zsolt

Domonkos Bálint

Támogatóink

Médiapartnereink