ÉRD - Békéscsaba: ne úgy, mint ősszel!

A K&H női kézilabda liga 19. fordulójában van miért törlesztenie Janurik Kingáéknak, akik a két csapat legutóbbi összecsapásán csalódást keltő 30–30-as döntetlent értek el a Viharsarokban.

A felek tizennyolcadik egymás elleni mérkőzése előtt azonban így is az ÉRD áll jóval pozitívabb mérleggel, miután a Békéscsaba legutóbb még 2011-ben tudott nyerni Szabó Edina csapata ellen. Az ÉRD első NB I-es szezonjában a Békés megyeiek oda-vissza győzték le ellenfelüket, s végül a bajnokság hatodik helyén végeztek. Ezt követően sorozatban tizennégy meccset nyert az ÉRD az őszi döntetlen előtt.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy Kiss Nikolették továbbra is makulátlan mérleggel állnak az ÉRD Arénában a szezonban, akkor nem lehet kérdéses a győztes kiléte, miután a bajnokságban kilenc, a Magyar Kupában kettő, az EHF-Kupában egy meccset nyertek hazai közönség előtt.

Gólarányt tekintve is kimagaslóan áll a Békéscsaba ellen az ÉRD, hazai környezetben átlagosan 9,625, összességében pedig 7,5 góllal győzi le aktuális ellenfelét a bajnokságban. De többek között kétszer is tizenhét góllal nyertek az érdiek: a 2015/2016-as szezon legtöbb gólját hozó 48–31-es mérkőzésen, valamint a 2014/2015-ös szezon 32–15-ös győzelme alkalmából ütötte ki ellenfelét az ÉRD.

A Békéscsaba az idei évadban eddig úgy tűnik, sikerrel menekül a kiesés elől, hiszen négy győzelemmel, két döntetlennel és tizenhárom vereséggel, tíz pontot gyűjtve tizenegyedik a tabellán. Az ÉRD mellett megosztozott a pontokon az MTK-val idegenben, míg a DVSC-t és a Mosonmagyaróvárt otthon, a Budaörsöt hazai pályán és idegenben is verte.

A Békéscsaba legjobbja a gólszerzés tekintetében Alexandra Vukajlović, aki negyedik helyen áll az NB I mesterlövészei között a tizenkilenc meccsen szerzett 124 találatával. Tőle – arányaiban – nem sokkal van lemaradva a nyáron Székesfehérvárra igazoló saját nevelésű átlövő, Walfisch Mercédesz, aki pedig 105-ször zörgette meg az ellenfelek hálóját az idény során.

Az ÉRD-nél Krpež-Šlezák Katarina növelte előnyét, már 137 gólos, ám mögötte nagy a tülekedés, Tóth Gabriella 68, Kiss Nikolett 58, Markéta Jeřábková 50, Jelena Lavko 45, Coralie Lassource 42 gólt szerzett.

Az ÉRD–Eubility-Group-Békéscsabai ENKSE mérkőzés március 31-én, 18 órakor kezdődik. A találkozót Kovács-Sebők Stefánia és Réti Rebeka vezetik, mindkét játékvezető 21 esztendős, s első élvonalbeli mérkőzésükre készülnek.

K&H női kézilabda liga, 19. forduló
Március 31., 18.00: 
ÉRD–Eubility-Group-Békéscsabai ENKSE

Forrás: ÉrdMost.hu

Támogatóink

Médiapartnereink