Elkezdtük az első amatőr szezont

Kedden este amatőr kézilabdázóink töltötték meg az ÉRD Arénát, elkezdődött számukra az edzésmunka, amely sok mozgással remek hangulatban telt el. Rengetegen jöttek el az első edzésre, ami jól mutatja, hogy az érdi szurkolók nem csak nézik a kézilabdát, de csinálni is nagyon szeretik.

Horváth Csilla és Maurer Szandra az edzést egy alapos bemelegítéssel és gimnasztikával kezdték az újonc amatőr kéziseinknek. Ezután koordinációs gyakorlatok következtek BOSU labdák segítségével. A labdás feladatokhoz két csapatra osztották edzőink a társaságot, a fekete csapatot Szandi, a narancs csapatot pedig Csilla dolgoztatta meg. A labdás bemelegítés után kapura lövések következtek, illetve különböző erősítő gyakorlatok. Az edzés zárásaként egy fantasztikus hangulatú mérkőzést játszott egymás ellen a két csapat.

„Nagyon boldog voltam, hogy már az első alkalommal ilyen sokan eljöttek, elképesztő hangulat volt az edzésen. Szerintem most igazán megmutatkozott, hogy mennyire igénylik az emberek az ilyen közösségi programokat.” – Maurer Szandra - edző

„Bevallom, én nem számítottam rá, hogy ilyen sokan eljönnek, de ez óriási pozitívum. Látszott az emberek arcán, hogy élvezik az edzést, és jól érzik magukat. Bízom benne, hogy megmarad ez a lendület hétről hétre.” – Horváth Csilla edző

Az edzésekre minden kedden este 20:00-tól várjuk a mozogni vágyókat az ÉRD Arénában. Jelentkezni egész szezonban ingyenesen lehet az amator@handballerd.hu e-mail címen.

Köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttetek, találkozunk jövő héten!

 

Támogatóink

Médiapartnereink